A+ A A-

Spenótos makaróni tonhallal korrigálva

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek

 


Valamikor - a pontos idejére már nem emlékszem - ebédre bolognai makarónit készítettem. A szokatlan összetételű és ízű spenótos tésztámnak nem volt nagy sikere. Az viszont élénken él az emlékezetemben, és valószínűleg sohasem felejtem el, hogy amikor nemrég Olaszországban jártunk, Vareseből Gubbióba tartva, Bolognát elérve rosszkor jöttünk le az autópályáról. Csak sodródtunk a nagyváros hömpölygő forgalmában, arra mentünk, amerre a többi kocsi. Ha olykor sikerült félrehúzódva megállnunk, azonnal érdeklődtünk, merre lelünk rá az elhagyott autópályára, ám hiába segítettek készségesen az eligazodásban, egy ideig képtelenek voltunk megtalálni a kivezető utat. Kis túlzással, keresztül-kasul körbeautóztuk Bolognát, mire sikerült végre elhagynunk a várost.

Spenótos makaróni - hozzávalókEz az autós kaland juttatta eszembe a bolognai makarónit, és rögvest eldöntöttem, ez lesz az ebédünk. Segítségemre volt az előző napról megmaradt spenótmártás, valamint a kéznél lévő makaróni, a tonhal konzerv és a darált sajt. Mivel nem emlékeztem a korábban egyszer már elkészített spenótos makarónimra, kutatni kezdtem a receptek után, de egyetlen szakácskönyvemben sem leltem rá. Nem sokkal lettem okosabb a netet böngészve sem, bár ott sok-sok receptet találtam, azonban valamennyiben egy kaptafára készített spenótos makaróni leírása szerepelt. Sebaj, gondoltam, majd a magam szájíze szerint járok el.

Bár igazi, eredeti összeállítású és ízű bolognai makarónit még nem kóstoltam, az én „ál bolognai” egytálételem nagyon finom lett. Azt is lehetségesnek tartom, ha egy olasz megkóstolná az én „itáliai tésztámat”, neki is ízlene, legfeljebb a négyfelé tördelt makarónis csöveken csodálkozna, ami náluk véteknek számít, ők ugyanis ügyesen, a villára feltekerve eszik a hosszúra hagyott tésztát. És természetesen azt is észrevenné, hogy a bolognai makaróni zöld spenótos, és nem piros paradicsomos. (Megjegyzem, valójában nem is tudom, hogy a bolognai féle tészta zöld, vagy piros színű. Valószínűleg teljesen mindegy, mert hasonlóan pizzájukhoz, makarónijukból is sokféle ízű és színű van.)


Spenótos makaróni tonhallalSpenótmártás (két személyre)

Vegyünk ki a gyorsfagyasztott, formázott spenótból két „téglányi” adagot, ízlés szerint adjunk hozzá zúzott fokhagymát, vagy fokhagymaport, kevés őrölt fekete borsot, sót, a sűrítéshez egy vagy két evőkanál grízes lisztet, a felengedéshez tejet.

A két adag fagyasztott spenótot kevés sós vízzel tegyük egy edénybe, pároljuk meg, majd szórjunk rá lisztet, öntsünk hozzá tejet, és az egészet turmixszoljuk simára és forraljuk fel. Ha sűrű lett, hígítsuk tejjel, ha pedig hígra sikerült, tejjel elkevert liszttel sűrítsük.


Spenótos makaróni tonhallal

A tonhal konzerv olaját öntsük egy edénybe, erre szedjük majd a főtt makarónit. Félzacskónyi makarónit négyfelé törve (meghagyhatjuk hosszúnak is) főzzünk meg fog-keményre.  Szűrjük le a tésztát, és szedjük rá a tonhalolajra. Ezután adjuk hozzá a spenótmártást. Az egészet alaposan keverjük össze, tegyük hőálló tálba, szórjuk meg reszelt sajttal (én trappistát használok), és a sütőben addig süssük, amíg a sajt teteje pirossá nem válik.

Bár az írásom kissé hosszúra sikerült, a spenótos tészta valójában gyorsan, vagyis ripsz-ropsz elkészíthető. Különösen akkor, ha nem friss spenótot használunk, és van reszelt sajt a hűtőszekrényünkben.

További olvasnivaló

Szexuális vonzódás az ürülékhez - koprof…

A nők és a férfiak között egyaránt jó néhányan vannak, akik a szeretkezés izgalmában a nemi szervekhez és gyakran az ürülékhez kapcsolódó illetlen, olykor durva szavakat használnak. Ezt a tevékenységet...

Folytatás...

Asztrológiai vonatkozások

A hinduk ismerték fel először a napéjegyenlőség precessziójának törvényét, és elsőként ők határozták meg azt, hogy a pontos napéjegyenlőség csupán minden 25 827-ik évben következik be. A hinduk számításainak helyességét...

Folytatás...

Pakisztán - Megfeneklünk a talkum-finoms…

A reggelt szereléssel kezdjük, megtisztítjuk a gyertyákat, megnézzük az olajszintet, utánatöltünk, átbogarásszuk a motort. A vendégház gondnokától barátsággal válunk el, a kedves fiatalembernek jókedvűen integetünk, ekkor még nem tudjuk mi...

Folytatás...

Az illatos szegfűszeg a fájós fogra is j…

  A mirtuszfélék családjába tartozó - 8-12 m magasra növő - Syzygium aromaticum szárított virágbimbója, a jellegzetes aromájú és ízű, erős illatú, illóolajat tartalmazó szegfűszeg, igen értékes fűszer. A Maluku-szigeteken -...

Folytatás...

Brindaban (Vrindavan)

Ha Mathurába öreg este érkeztünk, akkor most Brindabanba érve már vén este van, pedig alig múlt még kilenc óra. Indiára hamar rátelepszik az est sötétje. Bár Mathura is szent város...

Folytatás...

Katicabogár kézelemzése

A kezek finom felépítésűek, az ujjak vékonyak, lekerekítetten kúposak, ami érzékenységre, a szép iránti fogékonyságra utal. Az ilyen személy kapcsolatai általában romantikusak, szentimentálisak, azonban olykor kedvezőtlen hatással van rá...

Folytatás...

Ilona

A Nyugat-nemzedék jeles költőjét, Kosztolányi Dezsőt, a „Lankatag / angyalok / aléló / sikolya. Ilona, / Ilona, / Ilona, / Ilona.” sorokra ihlető név görög eredetű, a Heléna magyarosított...

Folytatás...

Kelet Velencéje - Srinagar

Elsőként startolunk. A Dzsavahar alagútba beérve nem sokat látunk. Bent kísérteties sötétség és nyirkos hideg fogad. A kocsi pislákoló városi fénye csak kis szakaszon világítja be előttünk az utat...

Folytatás...

Indiai vasúti menetrend

A pályaudvari tolongás, a lökdösődés, a szagok, a rengeteg ember látványa s a macerás ügyintézés kezdenek megviselni. Attila láthatja rajtam születő, egyre erősödő feszülésem, s hogy továbbra is veszteg maradjak...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?