A+ A A-

Rántott mahi-mahi, gomba fejekkel és trikolór salátával

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek


Mahimahi filéNéhány hete, a hűtőpult halas tasakjai közt válogatva, egy kívánatos zacskón akadt meg a szemem. A képen ábrázolt két szelet hal láttán rögvest arra gondoltam, nem lehet ez más, mint lazac, mely „felfedezésemben” megerősített a halszeleteken lévő kaporszál és a két karika citrom. Mivel kedveljük a lazacot, azonnal rácsaptam a megfizethető áron kínált árura. Bár a mahi-mahi filé olvastán legalább annyi megfordulhatott volna az agyamban, mióta illetik ilyen fura névvel a lazacot. De erre nem gondoltam, azonnal döntöttem, megvettem két zacskó mahi-mahit és boldogan vittem haza.

Férjem nem várta, meg hogy elolvassam a zacskó hátlapján lévő rövid szöveget, mely fekete-fehéren leírja, hogy ez a hal tulajdonképpen aranymakréla, hanem azonnal rákeresett az Interneten, és a wikipedia első sora láttán nyomban rávágta, hogy ez delfinhal. Akkor én ebből nem eszek, gondoltam magamban, mert szeretem a delfineket. Ám mivel továbbra sem hagyott nyugodni a dolog, beütve a nevét, én is utánanéztem a neten, és kiderült, hogy a félreértést, az angol elnevezés (dolphinfish) okozza. Ez a hal nem tengeri emlős, hanem makréla, melynek a neve hawaii nyelven mahi mahi, kötőjel nélkül. Megnyugodva, hogy mégsem delfint kell ennem ebédre, kirántottam egy-egy szelet mahi-mahit, körítésként hozzá gomba fejeket adtam, és - hogy jobban mutassanak a tányéron - színes trikolór salátával díszítettem.


Rántott mahimahi gombafejekkel és trikolor salátávalRántott mahi-mahi

Miután a lefagyasztott hal kiengedett, papírtörlővel leitattam és besóztam. A szokásos módon panírozva, lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatva forró olajban kisütöttem.


Rántott gombafejek

A megtisztított gombafejeket besóztam. (A gombákat sohasem nem mosom meg, csak lehúzom a héjukat. A kitört szárak végét levágom és a szárakat felaprítva ragúnak elkészítem, amit lefagyasztva később használok fel.) A besózott gombafejeket – a halszeletekhez hasonlóan – ugyancsak kirántottam.


Trikolór saláta

A jégsaláta leveleit széttépkedtem, majd sózás után kis olíva olajjal és citromlével meglocsoltam, a salátát ebben a lében megforgattam. (A salátalé lehet a szokásos só, ecet, cukor variáció is, de a saláta ne legyen túl leves, mert a tálalásnál a rántott hal és gomba bundája átázik.) Szervírozás előtt a salátát tormamártással leöntöttem, amivel ugyancsak gyorsan elkészültem. Ecetes tormát összekevertem tejföllel (használhattam volna joghurtot is), és kevés cukorral megízesítettem. A tetejére díszítésként Kaliforniapaprika-szeleteket tettem.

Nem aratott túl nagy sikert ebédem, mert a rántott mahi-mahi elég száraz lett, az ecetes tormát - amivel a tormamártást készítettem – pedig a férjem nem volt hajlandó megkóstolni. Viszont a rántott gomba mindkettőnknek nagyon ízlett.

További olvasnivaló

Dzsantar Mantar

Dzsajpurban, amikor a Királyi Palotával átellenben megpillantjuk a Dzsantar Mantar modern formájú, különleges alakú műszereit, olyan érzésünk támad, mintha egyenesen a jövőbe, vagy egy absztrakt szobrászművész kiállítására érkeztünk volna. A...

Folytatás...

Munkába menet végezhető gyakorlatok

  Járműre várakozás közben comberősítő gyakorlathoz, álljunk kis terpeszbe nyújtott lábakkal, majd térdeinket feszítsük egymás felé, anélkül, hogy talpunk elmozdulna. Hat másodperc után lazítsunk, és ha lehet, ismételjük meg a...

Folytatás...

Staurolit kézelemzése

Keze a kéztövétől felfelé haladva fokozatosan elkeskenyedik, ránézésre háromszög alakúnak látszik. Az ilyen kezű emberek nagy általánosságban az anyagiassággal szemben inkább a szellemiek iránt érdeklődnek. Jellegzetessége ennek a kéztípusnak...

Folytatás...

Már ősidők óta ismeretes a sokujjúság, a…

  Dr. Métneki Júlia biológus, az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa   A tenyér-bőrlécrajzolat már az embrionális élet második, harmadik hónapjában kialakul, és az egész élet során változatlan marad. Miután ez egy öröklött...

Folytatás...

Kovalami pincérek, keralai ízek

Mostanra már nagyon kiéheztünk valami finom falatra, gyomrunk jó ételeket kíván és szemünk sem olyan finnyás, nem kémleli olyan kritikusan az ismeretlen ennivalókat, mint az első időben. Mostanság már...

Folytatás...

A varázslatos és gyógyító ürülék

  Noha a legtöbbünk undorral fordítja el a fejét, és messze ívben kikerüli, ha találkozik vele, nem szabad elfelednünk, hogy a népi gyógyászat - a korábbinál ugyan jóval szűkebb körben -...

Folytatás...

Szemölcsök VI. - Kúrálásuk állattal, növ…

Állati, növényi, ásványi eredetű gyógymódok Mivel a legtöbb esetben a szemölcs nem egy kellemes látvány, kézenfekvő elképzelés volt, hogy valamilyen undort keltő, büdös szert használjanak a kezelésükre, vagy az eltávolításukra. A...

Folytatás...

Elefánt

A ma élő szárazföldi állatok legnagyobbika, az afrikai elefánt tömege eléri a 7500 kg-ot, és 3-4 méter magasra is megnő, az indiai elefánt valamivel kisebb, 5000 kg körüli, magassága...

Folytatás...

Mivel csökkenthető a koleszterinszint?

  Persze azt is kérdezhettem volna a címben, hogy egyáltalán kell-e csökkenti a koleszterinszintet, ugyanis a koleszterinnel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Vannak, akik - a rendszeres gyógyszerfogyasztás mellett - gondosan számlálják...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?