A+ A A-

Karácsony - Hússal vagy hús nélkül?

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek


Közel másfél évtizedes vegetáriánus létem alatt számtalanszor szögezték nekem a kérdést, "Mit lehet enni hús nélkül?" A válaszom mindig lakonikusan rövid volt: "Minden finomat, csak húst nem!" Ahogy a húsevők nem tudják elképzelni, mivel lehet pótolni a húst, úgy én gyakorló lakto-vegetáriánusként most a karácsonyi ünnepek előtt törhetem a fejem, mit is ajánlhatnék azoknak, akik nem esznek sem tejes, sem tojásos ételeket, vagy mit javasoljak a nyers ételt fogyasztóknak, akik kizárólag a főzetlen koszt mellett kardoskodnak.

Akik nem járatosak e témában, hajlamosak egy-kalap alá venni a vegetáriánusokat, pedig belőlük is létezik többféle, attól függően, hogy az illetőt mi motiválta a hústalan étrendre való áttérésben. Mert van, aki etikai vagy vallási okok miatt mondott le a húsról, van aki egészségi szempontokból döntött így, s van aki tudományos, esetleg gazdasági megfontolásból nem eszik húst. A sokféle elvet valló vegetáriánus közül jó néhányan csak megszokásból, az életben maradásért esznek, mások az élvezetért, de vannak olyanok is, akik minden lenyelt falatból belső békéjüket, szellemi tisztulásukat vélik megtalálni. Vannak akik csak a két és négylábúak evését kerülik, a halakat viszont megeszik, de vannak olyanok is akik még a földben termett zöldségektől is tartózkodnak.

Ennyi év elmúltával is sajnos az a benyomásom, hogy villong egymással a két tábor. A húsevők közül sokan különcnek tartják a növényevőket, a vegetáriánusok közül pedig többen megszállott prédikátorként terjesztik a húsnélküliség egyedüli üdvözítő útját, ezzel persze kiváltva a húsevők ellenszenvét. Anélkül, hogy bárkit meg kívánnék győzni az általam választott táplálkozás helyességéről, azért bevallom, élvezem és szeretem a vegetáriánus étrendet. De mivel tisztelem a mások érzékenységét, ízlését, azt javasolom most az ünnepek közeledtével, nyújtsunk egymásnak békejobbot, üljünk le egy asztal mellé vegetáriánusok és húsevők s akinek jól esik a hal, egyen halat, akinek a csirke, az egyen rántott csirkét, akinek a pulyka vagy a kismalac szerez örömet az egyen tűzdelt pulykát karácsonyra, szilveszterre pedig ropogós malacsültet, aki viszont a zöldséges falatokat kedveli, hát egye azt. Receptjeimet ezúttal is úgy állítottam össze, hogy azok ne csak a vegetáriánusok, hanem valamennyiünk számára elkészíthetők legyenek.

Kívánok mindenkinek békés, toleráns, a családdal meghitt, a rászorulókkal szolidáris ünnepeket. Aki teheti pár jó szó kíséretében lepje meg süteménnyel a környezetében magányosan és szerényen élőket. Az ajándékozással sok plusz örömöt szerezhetünk magunknak.


Aszaltszilva leves

30 dkg aszalt szilva, édes vörösbor, 2 l víz, pár szem szegfűszeg, kis darab fahéj, 1 kiskanál reszelt citromhéj, csipetnyi só, cukor ízlés szerint, 2 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 púpos kanál liszt vagy búzakeményítő

Az alaposan megmosott aszalt szilvát előző este áztassuk be vörösborban. Másnap 2 liter vízben tegyük fel főni a szilvát, adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, a szegfűszeget, a fahéjat, sót, és ízlés szerint a cukrot. Míg a szilva puhul, addig a tejfölt és a tejszínt a liszttel, vagy a búzakeményítővel keverjük simára. Ezután sűrítsük be a forrásban lévő levest és jól forraljuk össze. Hidegen tálaljuk.


Juhtúróval töltött rántott gombakalapok

1/2 kg (12 db közepes, de azonos nagyságú) gombakalap, 10 dkg juhtúró, egy csokor apróra vágott kapor, 2 gerezd összezúzott fokhagyma, só, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj a kisütéshez

A megtisztított és besózott gombakalapokat töltsük meg a kapros, fokhagymás ízesítésű juhtúróval. A megtöltött kalapokat lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatva forró olajban kisütjük. Rizs körettel, csemege uborkával vagy burgonyasaláta mellé forrón tálaljuk. (A gombaszárakat felaprítva levesnek, vagy tojásos gombának használhatjuk fel.)


Fokhagymás joghurt

3 gerezd fokhagyma, 2 dl joghurt

A fokhagymát pépesre összenyomjuk, vagy vékonyra lereszeljük. Összekeverjük a joghurttal. Mindenféle sült, rántott ételhez, valamint salátákra öntve nagyon finom.


Mentás joghurt

1 púpos kanál apróra vágott mentalevél, 2 dl joghurt

A joghurtba keverjük az összeaprított mentalevelet. Remek salátaöntet, de rántott és sült ételekhez is kiválóan illik.


Békebeli mákos guba

60 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 2 tojás, 6 dkg margarin, 4 dl tej, 6 dkg cukor, csipetnyi só, forró vaníliás tej, olvasztott vaj vagy margarin, cukros darált mák, sárgabarack lekvár

Az élesztőt 1 dl langyos tejben felfuttatjuk. A tojássárgákat a cukorral, margarinnal elkeverjük, hozzáöntjük az élesztős tejet, a lisztet, a sót, utána a többi tejet, végül a tojások keményre vert habját. A masszát jól eldolgozzuk. Egy órán át meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt, rudakat sodrunk belőle, kiolajozott tepsibe rakjuk és még fél órát kelni hagyjuk, majd halványpirosra sütjük. A kihűlt rudakat ujjnyi vastagon felszeleteljük. A tésztakarikákat egy edénybe téve nyakon öntjük annyi forró vaníliás tejjel, hogy ellepje. Óvatosan kevergetjük, míg a tejet beissza, majd a tésztát meglocsoljuk olvasztott vajjal vagy margarinnal és rázogatva aranysárgára pirítjuk. Ízlés szerint megszórjuk a cukros mákkal. Sárgabarack lekvárral tálaljuk.

További olvasnivaló

A bőr

Vastag, érdes tapintású bőr Az ilyen bor durva, goromba, nyers, szókimondó, tapintatlan és mogorva karaktert jelez. A vastagbőrű emberek dinamikusak, lendületesek és tevékenyek, azonban hiányzik belőlük a finom modor és a...

Folytatás...

Árulkodó kezek, diagnosztizálásra alkalm…

Az emberek a külsejüket könnyen megváltoztathatják, ám a kezükkel ugyanezt nem tudják megtenni. Az arcot át lehet szabatni, a ráncokat fel lehet varratni, a szem színét korrigálhatjuk kontaktlencsével, de az...

Folytatás...

Kókuszpálmák árnyékában

Az autoriksából kiszállva nem megyünk azonnal szállodánkba, csavargunk egyet, jól esik a ténfergés a friss levegőn. A Neelam hotelnél - az egyik reggel itt ajánlgattak férjemnek pénzért kapható, szerelmet...

Folytatás...

Néhány vitamin - a B1, B3, C, D és az E …

De talán nem is az én hanyagságom, hiszen az elmúlt évtizedekben a gyógyszervegyészet, a biotechnológia és az orvostudomány igen sokat fejlődött. És az sem mindegy, hogy - noha maga a...

Folytatás...

Az őszt és a hosszú életet jelképező tem…

Az őszirózsafélék családjába tartozó - görög eredetű neve (khrüszosz: „arany”, anthemón: „virág”) szerint „aranyvirág” jelentésű - krizantém ősei valószínűleg Dél-Ázsiában éltek, ahol egyes vad fajai ma is sokfelé fellelhetők. Európában...

Folytatás...

India - Ismét Ganésa részére gyűjtenek

Nagyobb térképre váltás Még Orisszában járunk, amikor a kőkori leleteiről híres Báripada főterén kedvesen füttyögő rendőrlányokra leszünk figyelmesek, amíg elkattintunk róluk egy-két kockát, minden irányból leáll a forgalom. A főleg buddhista...

Folytatás...

Duzzogva szállok vissza

Addig mantrázom magamban, hogy leszállok a buszról, hogy egyszer csak érzem, elhatározásom végleges, megváltoztathatatlan döntéssé szilárdul. Hogy hitetlen férjem is meggyőzzem szándékom komolyságáról, pénzt kérek, s hogy helyemről kiengedjen, a...

Folytatás...

Rizsbabonák

A rizsről szóló babonák elsősorban Ázsiában honosodtak meg, a rizsfogyasztó országok embereinek képzetében születtek és terjedtek el a világ más tájain is.  Ázsiában a rizs a termékenységet, a bőséget és...

Folytatás...

Mit tegyünk a kitört és ’otthagyott’ fog…

A fenti kérdést tette fel Zs nevű olvasóm levelében, melyben a kedvese édesapjának balesetéről az alábbiakat írta: „Egy szívroham következtében autóval belehajtott egy árokba, azóta kómában fekszik, nem akar felébredni. Mikor...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?