A+ A A-

Pisztáciával bundázott banán, mézzel, eperszemekkel és eperöntettel

  • Közzétéve itt: Édességek, sütemények


Gyorsan telnek, vagy inkább repülnek a hónapok, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy megint itt az eperszezon. Noha már írtam szamócás (földiepres) nyalánkságokról, volt köztük eperpuding és eperhab, valamint két epres krém, az egyik túróval, a másik a tejszínes, friss krémsajtos Mascarpone sajttal, most mégis egy újabb csemegével állok elő. Annak ellenére, hogy a régiek is kiválóak, és még az sem térít el tőle, hogy én az epret önmagában - mindenféle édesítőszer nélkül - is szívesen fogyasztom. A következő recept sem munkaigényes, állítom, hogy nagyon finom, s ha van otthon banán és eper, az sem baj, ha nincs pisztáciánk, mert megteszi a dió, a mogyoró vagy a mandula is. A lényeg, hogy ezeket se daráljuk meg, hanem csak durvára aprítsuk fel, a banánokat pedig nagyon rövid ideig süssük, és melegen tálaljuk fel. Ezt a nyalánkságot nemcsak eperrel, hanem málnával, ribizlivel, szederrel is el lehet készíteni.


Pisztáciával bundázott banán, mézzel, eperszemekkel és eperöntettel

Személyenként 1 banánnal számoljunk, tehát ahány kosztosunk van, annyi banán kell, eszerint vegyük a hozzávalókat. Én most 4 adagra valót veszek figyelembe. Ez esetben az elkészítéshez 4 érett, de nem túl puha banán, 18 dkg megpucolt pisztácia, 1 evőkanál porcukor és 50 dkg eper vagy málna szükséges.

Banán pisztácia bundában, mézzel, eperrel, és eperöntettelAprítsuk fel a pisztáciát durvára, tegyük egy nagy lapos tányérra és hempergessük bele a meghámozott, keresztbe (nem hosszában) félbevágott, vagy kettétört banánokat. Ezután forgassuk meg őket a pisztáciában, ügyelve arra, hogy a pisztácia-darabkák a banánokat egyenletesen borítsák be. (Ha kell, forgatás közben a banánokat enyhén nyomjuk bele a pisztáciába.) Ezután mindegyiket szórjuk meg porcukorral, majd tegyük őket egy teflonbevonatú tepsibe. Kb. 200 C fokon süssük 4-5 percig, ügyelve arra, hogy a banán csak megmelegedjen, de ne puhuljon meg. Vigyázzunk, mert ha tovább maradnak a sütőben, a banánok elfolyósodnak. A tálalásig tartsuk őket melegen.

Az öntethez az eper felét mixeljük össze, hogy az állaga sima legyen, adjunk hozzá 2 evőkanál mézet. Keverjük össze alaposan. (Az epret kevés vízzel és cukorral felforralva is besűríthetjük, de ezzel az erővel használhatunk lekvárt vagy dzsemet is.)

Tegyük a kész banánokat tálakra és locsoljuk meg egy kis mézzel. A megmaradt epret rendezzük gúlákba a banánok mellé, az öntetet pedig csészékben tálaljuk.

További olvasnivaló

Gyerek-kezek

A gyermek kezének értékelése, típusának meghatározása elsősorban azért fontos, mert - nem megfelelő döntések esetén - különböző problémák adódhatnak abból, ha a gyerek keze eltérést mutat a szüleitől. Ha...

Folytatás...

Mind a tíz ujjnak a lenyomatát rögzítik…

  Csefkó Tamás őrnagy, a Rendőrtiszti Főiskola tanára   A daktiloszkópiai vizsgálat rendőrségi felhasználása több mint százéves múltra tekinthet vissza. Nem volt könnyű bevezetni, mert elterjedését nagyban megakadályozta Alphonse Bertillon francia rendőrtisztviselő...

Folytatás...

Az ujjak, mint a képességek jelei

Miután a hüvelykujjat helyesen katalogizáltuk, vizsgáljuk meg a többi ujjat. Mindegyik valamilyen karaktervonást jelez. Az ujjak mutatják meg azt, hogy az energia és a logika milyen irányt fog venni...

Folytatás...

Szépségdiéta - Mit szabad enni, ha szép …

Az alábbiakban Dr. Benjamin Gayelord Hauser (1895-1984) diétáról alkotott gondolatait olvashatják, aki a múlt században többek között olyan hírességeknek volt táplálkozási tanácsadója, mint Marlene Dietrich, Gloria Swanson, Greta Garbo, Ingrid...

Folytatás...

Manó kézelemzése

  A tenyere, mely széles, tömör, az ujjaihoz képest meglehetősen nagyméretű, egy tevékeny, energikus, mozgékony embert ábrázol, aki szenved a szobai bezártságtól, szívesebben választja a szabad levegőn való tartózkodást. Ugyanakkor ez...

Folytatás...

Marcipán és percipán

Gyerekkorom nagy részét cukrászműhelyben töltöttem el. Míg édesapám keze alól a márványlapú asztalon mesterművek születtek, addig én az asztal másik végén a házi feladatokat írtam. Sülő krémeslapok vajastészta illata elegyült...

Folytatás...

A körmök

A körmök alakja, színe, épsége sokat elárul tulajdonosának egészségi állapotáról, sőt a köröm hordozhat örökletes információkat is; elemzése révén a hozzáértő szem még azt is megállapíthatja, hogy a szülők...

Folytatás...

Átugrottam Bihácsra, s vettem egy boszna…

Irinováci szállásunk kertjétől alig több mint kétszáz tyúklépésnyire húzódhat a Bosznia-Hercegovina felé vezető út. Ez eléggé izgatta fantáziámat, s hamar megszületett bennem a gondolat, jó volna elugranom Bihácsra, a legközelebbi...

Folytatás...

A csikló kimetszése

A női genitália megcsonkításának története a régmúltba nyúlik vissza, elsőként a Cnidus városából származó görög geográfus, történetíró Agatharchidesz tett róla említést, aki az i.e. 2. században leírta, hogy a...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?