A+ A A-

Édes és sós gyümölcssaláták

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek

 

gyumolcsokIlyenkor a tavasz vége felé (a receptek írásakor már csak nyolc nap van hátra a májusból), még csak félig-meddig érett eper kapható, nincs még cseresznye, meggy sem, a tavalyi gyümölcsök közül pedig már elég ízetlen az alma és a körte, s a déligyümölcsök zamata sem az igazi, kevés már a levük, s lassan lejár a szezonja a narancsnak és a mandarinnak is. Ha mégis sikerülne „bevásárolnunk” e gyümölcsökből, nem szabad őket kidobnunk, vagy kényszeredetten elrágcsálnunk. Érdemes az almából, körtéből kompótot készíteni, vagy többféle finom gyümölcssalátát alkotni, melyeket nemcsak cukorral lehet megbolondítani, hanem mézzel és különböző fűszerekkel: őrölt fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel is, és - ha úgy szeretjük - konzerv ananász levével, joghurttal, kefirrel, tejszínnel szaftossá tehetjük őket. Bár a gyümölcsök megrészegíthetők kevés rummal vagy valamilyen likőrrel, ezt csak akkor tegyük, ha feleslegünk van ezekből az italokból.

Gyümölcssalátákat sósan is készíthetünk. Ebben az esetben a hozzávalók túró, krémtúró, juhtúró, fokhagyma, snidling, csemege uborka, ecetes torma, saláta ecet, olaj, petrezselyem, törött bors lehetnek, többnyire tejföllel, joghurttal, kefirrel, majonézzel, francia tartásmártással stb. összekeverve.


Sárgarépás mandarinsaláta

Tornyozzunk fel 3 db tisztított, lereszelt sárgarépát egy lapos tál közepére, rakjuk körbe 3 hámozott, gerezdekre szedett naranccsal (fejtsük le a gerezdekről a fehér hártyát), majd öntsük le a sárgarépát ½ citrom 2 teáskanál por-vagy szőlőcukorral és csipetnyi gyömbérrel elkevert levével. Tálalás előtt szórjuk be az egészet késhegynyi fahéjjal.


Narancssaláta

3 hámozott, hártyájától megtisztított narancsot szeljünk vékony karikákra, rendezzük el a narancskarikákat egymásra csúsztatva egy lapos tálon, szórjunk rá késhegynyi őrölt gyömbért elkeverve apróra vágott petrezselyemmel vagy mentalevéllel.


Banánsaláta

3-4 hámozott karikára vágott banánt locsoljunk meg 1 evőkanál citromlével, hagyjuk állni legalább 15 percig. Tegyük salátástálba, óvatosan keverjük össze 3 evőkanál majonézzel, a végén szórjuk meg 1 evőkanál apróra vágott zeller, vagy petrezselyemlevéllel.


Epres gyümölcssaláta

50 dkg kicsumázott tisztított, megmosott, leszárított epret öntözzük meg 2 dl ananász- vagy őszibarackkonzerv levével, a lébe tehetünk kis rumot, 1 teáskanál porcukorral elkeverve. Fogyasztás előtt díszítsük fel tejszínhabbal.


Málnás gyümölcssaláta

Ugyanúgy készül, mint az epres gyümölcssaláta.


Sárgadinnye saláta

2 db megpucolt sárgadinnyéből karalábéfúróval vágjunk ki apró gömböket. Készítsünk szirupot 8-10 dkg porcukorból, melyhez adjunk a végén egy kis rumot, és ezzel locsoljuk meg a dinnyegömböket, Hűtsük le alaposan, és tálalás előtt édes tejszínhabbal díszítsük fel.


Alma szambal

Közvetlenül a tálalás előtt keverjünk össze 3 hámozott, kockára vágott almát, 1 evőkanál megmosott, lecsöpögtetett mazsolával, 1 hegyes karikára vágott csípős zöldpaprikával, kevés apróra vágott koriander- vagy petrezselyem levéllel, kevés sóval és ízlés szerint citromlével. (Előtte az előkészített kockákra vágott almát tegyük citromos, vagy ecetes lébe, hogy ne barnuljanak.)

További olvasnivaló

A szívvonal

A tenyérjósok a vonalak közül legszívesebben a szívvonalat tanulmányozzák, még az életvonalnál is nagyobb fontosságot tulajdonítanak ennek a vonalnak, ugyanis az érzelmi, szerelmi intimitások többet elárulnak viselőjükről, mint a vitalitást...

Folytatás...

Barbara, Borbála

Noha - elegendő történeti bizonyíték hiányában - a katolikus egyház 1969-ben törölte Szent Barbarát a hivatalosan elismert szentjei sorából, a művészetekben, a folklórban még ma is elevenen él emléke...

Folytatás...

A kézfej szőrzete

Noha a kéz többi jellemzőjénél kisebb a jelentősége, némi figyelmet a kézfej szőrzete is megérdemel, mert előfordul olyan eset, hogy egy összetett karakter valamely tulajdonságát ennek segítségével lehet felfedni...

Folytatás...

Egykoron a győzelemmel és a halállal is …

A Földközi-tenger mellékéről származó kerti petrezselyem egyik legfontosabb zöldségünk. Zöldje és gyökere, a fehérrépa ételek ízesítésére szolgál, viszont a metélő vagy fodros petrezselymet kizárólag a leveléért termesztik. A népiesen petemzsirom...

Folytatás...

Szorongás, rettegés, fóbia

A szorongás és a rettegés szavaink jelentését mindenki jól ismeri, azonban a fóbia esetében - különösen, ami a hétköznapi nyelvhasználatát illeti (ebbe magamat is beleértve) - már vannak kétségeim. Ezért...

Folytatás...

Az életvonal hossza és minősége

Olvasóimtól gyakran kapok a rövid vagy szakadt életvonal miatt aggódó privát leveleket. Bár az ezzel kapcsolatos kérdéseket általában „postafordultával” megválaszolom, a probléma általános érdeklődésre tarthat számot, ezért úgy döntöttem, kissé...

Folytatás...

Kínos malőr a Palika Bazárban

Delhiben előző utunk óta szinte megállt az idő, úgy tűnik, mintha minden rendíthetetlenül ugyanaz volna. Változatlan Melinda őszinte vendégszeretete, a Nirula’s fagylaltjainak íze, nem változtatott kuporgó lótuszülésén a sarki suszter...

Folytatás...

Tenyérmintázatok

  A következőkben nem a palmisztriában jól ismert tenyérvonalakról, a rajtuk, illetőleg a tenyér dombjain található különféle szimbolikákról lesz szó (ezek ismertetése a Kézelemzés gyakorlata címszó alatt megjelent írásokban részletesen megtalálható)...

Folytatás...

Iron lezárt keze

Mindössze csak a két tenyeréről kaptam képeket, ezek alapján nem lehet teljes és valós kézelemzést végezni. Ha a kézfejéről is küld fotókat, elemzésemet a későbbiekben kiegészítem. A lezárt kézzel...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?