A+ A A-

Cukkíni receptek ráadásként, közkívánatra

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek


Cukkíni és rebarbara
címen - sok szöveggel és kevés recepttel - már írtam e két zöldségféléről, ezért most, eltekintek a cukkíni ismertetésétől, kizárólag belőle készíthető ételeket ismertetek. Megszakítva a sajtokról szóló fogalmazásomat, azért esett a választásom ismét a cukkínire, mert nagyon sokan kíváncsiak rá, az elmúlt hónapban többen olvasták, mint az addig vezető helyen lévő Viszketés és Hímvessző-félék című írásaimat. A következőkben leírt cukkínis ételek elkészíthetők kígyóuborkából is.


Kapros cukkíni krémleves

A megmosott cukkíniket felkarikázzuk, és egy félbevágott vöröshagymával valamint maroknyi, apróra vágott kapor felével sós vízben feltesszük főni. Ha kész, hintsük meg liszttel, adjunk hozzá bőségesen tejfölt vagy tejszínt és turmixszoljuk össze. Ezután a megmaradt kaporral forraljuk fel.
Tehetünk bele más fűszert is, tojás sárgájával, reszelt sajttal, vagy valamilyen levesbetéttel ugyancsak dúsíthatjuk. Hidegen is fogyaszthatjuk, nyári melegben hűsítően hat.


Egyszerű párolt cukkíni

Személyenként 20 dkg cukkínit számítsunk, továbbá egy kisebb érett paradicsomot és egy nagy vöröshagyma negyedét. A cukkínit, miután a végeit levágtuk, aprítsuk fel kockákra, vagy hasábokra, a vöröshagymát kockázzuk fel, a paradicsomot úgyszintén, de előtte húzzuk le a héját. A hagymát olajon pirítsuk üvegesre, adjuk hozzá a paradicsomot, majd a cukkínit és legalább 10 percig pároljuk. Ízesítsük sóval és bazsalikommal, de megfelel a petrezselyem is.


Tojásos cukkíni, sajttal

Hozzávalók személyenként két-két cukkíni és felvert tojás, valamint reszelt sajt. A megmosott, felaprított cukkínit kissé megsózzuk és olajon megdinszteljük. Eközben két tojást felverünk egy evőkanál reszelt sajttal, majd ráöntjük a megpuhult cukkínire. Úgy sütjük meg, mint a tojásrántottát. Tálalás előtt megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel.


Gombával vagy tonhallal töltött cukkíni

Két megmosott bébi cukkíninek a végeit levágjuk, hosszában kettészeljük, kikaparjuk a húsukat és kicsit megsózzuk. Egy közepes vöröshagymát apróra vágunk, és kb. 20 dkg apróra vágott gombával, egy gerezd zúzott fokhagymával, a kikapart cukkínivel és egy kisebb, lehúzott bőrű paradicsommal együtt kevés olajon vagy vajon megdinszteljük, egy csipet sóval és majoránnával vagy bazsalikommal ízesítjük. A kihűlt masszába, beleütünk egy-két egész tojást és 10 dkg reszelt sajtot, és miután jól összekevertük a masszával, megtöltjük vele a cukkíniket. Ha híg a töltelékünk, akkor nagyon kevés zsemlemorzsát adhatunk hozzá. Forró olajban megsütjük.

Ha tonhal konzervből készítjük a tölteléket, a halról leöntött olajat használjuk fel a hagyma és a paradicsom dinszteléséhez. Ebben az esetben nem fontos a masszába keverni a reszelt sajtot, hanem a már megtöltött cukkínikre szórjuk rá.  Kikent tűzálló tálba rakjuk, és forró sütőben sütjük készre. Gyorsan megvan.


Cukkíni krumplival lerakva

Két személyre 20 dkg krumpli és 20 dkg cukkíni, egy nagy fej vöröshagyma, 25 dkg paradicsom szükséges. A krumplit, a cukkínit és a vöröshagymát karikákra vágjuk, a paradicsom héját lehámozzuk és felkockázzuk. Az összekevert hozzávalókat kikent tepsibe, vagy hőálló tálba rétegesen lerakjuk, minden rétegre reszelt sajtot szórunk. Meglocsoljuk olajjal, megsózzuk, borsozzuk, és egy merőkanál vizet öntünk alá. Az is jó, ha a víz helyett a rakott cukkínire bőségesen tejfölt kenünk, mert a tejföl a sütéshez elegendő folyadékot ereszt. Forró sütőben pirosra sütjük.

Zöldfűszert ízlés szerint használhatunk, és a rétegek közé - hogy dúsabb legyen ételünk - darabolt halat is becsempészhetünk.


Cukkínis spagetti, ezúttal hal nélkül

Korábban tonhallal ajánlottam a cukkínis spagettit. Most azonban egy teljesen egyszerű cukkínis tésztát javasolok. A kockára vágott cukkínit egy gerezd aprított fokhagymával megpirítjuk. A fokhagymát ezután ki lehet szedni az olajból, de én nem szoktam.  Megfőzzük a spagettit 'al dente' vagyis fogkeményre, majd a kifőtt tésztát összekeverjük a ragúval, felforrósítjuk és tálalás után az adagokat reszelt sajttal meghintjük. Készíthetjük makarónival vagy más tésztával is.


Ropogósra sült cukkíni, paradicsommal és zsemlemorzsás reszelt sajttal

4-5 evőkanál olajon üvegesre sütünk egy nagy fej vöröshagymát, 2 gerezd összezúzott fokhagymát, majd hozzáadunk ½ kg megmosott, kockára vágott cukkínit és egy nagy feldarabolt paradicsomot. A hozzávalókat sóval és őrölt borssal meghintjük. A megpárolt masszát olajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt tepsiben, vagy jénai tálban egyenletesen elterítjük, a tetejét megszórjuk zsemlemorzsával összekevert reszelt sajttal, és rádobunk kb. 5-7 dkg vagdalt vajat. Közepesen meleg sütőben kb. 10 perc alatt elkészül a ropogósra sült cukkíni.

Cukkíni saláta

A ½ kg alaposan megmosott cukkínit sós vízben 6-7 percig főzzük, s ha kihűlt vágjuk karikákra, terítsük szét egy salátás tálban, öntsünk a tetejére 3 evőkanál olívaolajból,1 citrom levéből készült, kissé sózott, borsozott öntetet. A végén szórjuk be a cukkínis salátát apróra vágott lila hagymával, vagy újhagyma zöld szárával, de a legjobb, ha snidlinget használunk. Önálló fogásként a cukkíni salátát tojással, sajttal gazdagíthatjuk.


Kovászos cukkíni

Egész zsenge cukkínikbol hasonló finomságot kovászolhatunk, mint a kovászos uborka.


Cukkinis szendvics

Vajas vagy szendvicskrémmel megkent kenyeret beborítunk sajttal - a húst kedvelők felvágottal, sonkával - és egész vékonyra szelt cukkínis karikákkal befedjük. A cukkíni szeleteket tetszés szerint paprikával, borssal, fokhagyma-granulátummal ízesíthetjük.

Cukkinival töltött vajastészta

Kell hozzá egy tekercs vajastészta, ami lehet mélyhűtött is. Könnyű dolgunk van, mert a kinyújtott, konyhakész tészta megvásárolható, így megspóroljuk az elkészítésével járó kínlódást. Aki inkább m aga akarja megalkotni a vajastésztát, az elkészítés ismertetését a habrolókról szóló írásomban találhatja meg.

Először a tölteléket készítsük el. Kevés olajon pirítsunk meg egy felkockázott vöröshagymát és egy-két gerezd zúzott fokhagymát, adjunk hozzá 10-12 dkg főtt rizst, és ½ kg megdinsztelt, vékony szeletekre vágott cukkínit. Sózzuk, borsozzuk meg, szórjunk rá majoránnát vagy bazsalikomot. A töltelékbe keverjük bele 2-3 felvert egész tojást.

A tésztalapot úgy helyezzük egy tepsibe, vagy sütőlapra, hogy legyen egy kis pereme. Gyorsan dolgozzunk a tésztával, hogy végig hideg maradjon. Halmozzuk a tésztára a tölteléket és bőségesen hintsük meg reszelt sajttal. Én trappistával készítem. Forró sütőben gyorsan megsül. Várjuk meg, míg kissé kihűl a tészta, csak azután vágjuk fel. Nemcsak melegen, de hidegen fogyasztva is finom.


Cukkínis, banános muffinok

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, egy csipet só, késhegynyi őrölt fahéj és szerecsendió valamint vanillin, 1 tojás, 10 dkg kristálycukor, 10 dkg vaj, 1 csésze pépesre zúzott banán, 1 csésze lereszelt cukkíni (a fölösleges vizet nyomjuk ki belőle). A tészta masszájába durvára vágott diót, mandulát, vagy mogyorót is tehetünk.

Jól keverjük össze a lisztet, a sót, a fahéjat és a szerecsendiót, majd tegyük félre. A cukorral és vanillinnal összekevert vajat robotgéppel verjük fel habosra, majd keverjük bele a tojást, az összezúzott banánt és a kinyomott levű, reszelt cukkínit, ezután a fűszeres liszttel jól dolgozzuk össze.

Öntsük a masszát muffin formákba, de csak kétharmadig töltsük meg a mélyedéseket. A muffinok előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsülnek. Fogpiszkálót beleszúrva tesztelhetjük, hogy jók-e. Hagyjuk a formában pihenni 5 percig, majd borítsuk ki a muffinokat, hogy meghűljenek. Ha kihűltek, tetejüket por- vagy szőlőcukorral megszórva tálaljuk.

További olvasnivaló

Fagylaltok

A nyári nagy melegben fagylaltot nyalogatóknak nem biztos, hogy van fogalmuk arról, hogy valójában mit is fogyasztanak, ezért addig keresgéltem, míg ráleltem egy 1932-es földmívelésügyi miniszteri rendeletre. Ebben, a...

Folytatás...

Ati kézelemzése

A kezeiről valószínűleg rossz szögben készültek a fényképek, ez lehet az oka annak, hogy az ujjai a tenyeréhez viszonyítva rövideknek tűnnek, vagyis a tenyere határozottan hosszabbnak látszik. Azért kezdtem bevezetőmet...

Folytatás...

Hortenzia hiedelmek

Noha ezt a sokféle színben pompázó - olykor színét is változtató - pomponra emlékeztető gyönyörű virágot aligha van, aki nem ismeri, szimbolikus jelentését, babonás értelmezését számos vita övezi. Sőt még...

Folytatás...

Tamás kézelemzése

Az ujjvégződés nélküli tenyérképekről elég problémás megállapítani azt, hogy ujjai milyen hosszúak, csak részben hasonlíthatók össze egymással, és az sem egyértelmű, hogy, milyen végződésűek. Nem látszódik, hogy ujjai és...

Folytatás...

Újabb konyhai fortélyok

A zöldségleveshez felhasználhatjuk zöldség, borsó, szemes vagy zöldbab főzővizét. A megmaradt zöldséglevest lefagyaszthatjuk, ha van elég hely a mélyhűtőnkben. Az ízetlen levest feljavíthatjuk kevés tejszínnel, tejföllel, joghurttal vagy, krémsajttal. A...

Folytatás...

Szóma

Az életelixírként, az istenek és a halhatatlanság italaként jellemzett szómáról (más írásmóddal szomáról) valójában igen keveset tudunk. Már az ital alapjául szolgáló növény mibenlétében sincs egyetértés. A nagyobb lexikonok...

Folytatás...

Genetikai rendellenességek nyomai a keze…

Az orvosok körében már régóta ismert, hogy bizonyos betegségek jelei megfigyelhetőek a kézen, a körmökön és az ujjakon. Például dobverő ujjak a veleszületett szívproblémák vagy tüdőbaj, hippokratészi (duzzadt) körmök...

Folytatás...

A pszichopata személyiség és a bűnözői h…

Amióta bizonyított tény, hogy a kézlenyomatok segítenek az örökletes rendellenességek, a neurológiai problémák és a szellemi visszamaradottság felismerésében, nincs okunk vitatni a modern kézelemzők azon feltevését, hogy a kezek megfigyelése...

Folytatás...

Kőrösi Csoma Sándor sírjánál

Áprilisban emlékezünk születésére és halálára.  1784. április 4-én Kőrösön jött a világra és 58 évvel később 1842. április 11-én az indiai Dardzsilingben távozott az élők sorából a híres magyar Ázsia-utazó...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?