A+ A A-

Brokkoli, a zöld karfiol más néven spárgakel

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek


BrokkoliNemrégiben három egymást követő alkalommal vettem brokkolit, pedig korábbi éttermi próbálkozásaim során ez a - köretként, párolva elfogyasztott - vitamindús zöldségféle nem nagyon nyerte meg az ízlésemet, ugyanis a keményen hagyott rózsákat kivétel nélkül ízetlennek találtam, fogaim alatt csak recsegtek-ropogtak a levágott darabok. Viszont amiket én készítettem - a rövid ideig párolt, fokhagymával ízesített zöld rózsák - puhák és fenséges finomak lettek, a szánkban szinte elolvadtak. Miután megkedveltük a brokkolit, gondoltam utánanézek, mit érdemes tudni róla.

A brokkoli Kis-Ázsiában és a Földközi-tenger keleti részén őshonos. Állítólag az ókorban már termesztették a rómaiak, de Angliába csak a 18. század elején jutott el. Nagyjából Észak-Európát is ez idő tájt hódította meg, és feltehetően a gyarmati időkben került Amerikába. Az Egyesült Államokban igen nagy becsben tartják, jobban kedvelik, mint a karfiolt. Nálunk csak néhány évtizede jelent meg. A brokkolit, zöld karfiolnak is nevezik, a zöld szín a rózsáira utal, a karfiol elnevezés pedig a karfiollal való rokonságára. A brokkoli „virágai” hasonlítanak a karfiol „virágjaira”, de annál valamivel lazábbak.  A jó minőségű friss brokkoli színe sötétzöld, ám ha állni hagyjuk, a rózsák barnásra színeződnek. Lefagyasztva mélyhűtőben jól eltartható, s akkor is ehetünk belőle, ha nincs szezonja.

Brokkoli fazékbanA könnyen emészthető, értékes zöldségben sok hasznos vitamin és ásványi anyag található, olyanok, mint például karotin, B1, B2, B3, B5, C és M vitamin (vagyis tiamin, riboflavin, niacin, pantoténsav, aszkorbinsav, folsav) valamint a vas. A káposztafélék családjába tartozó brokkoli íze hasonlít a káposztáéra, arra azonban, hogy miért kapta, harmadik neveként a spárgakelt, nem találtam magyarázatot. Viszont azt tudom, ha már nem hoz rózsákat a növény, a leveleit a káposzta leveleihez hasonlóan lehet felhasználni: például a leforrázott leveleket, töltelékkel megtömve, fűszereket és rizst hozzáadva, majd egy kis olajon és vízen megpárolva, paradicsom- vagy a sóskamártással szervírozhatjuk.

Szinte valamennyi brokkolis étel olyan elkészítést kíván, mint a karfiol. Alkothatunk belőle krémlevest, pürét, lehet párolni, rudacskaként vagy fűszeres palacsintatésztába mártva kisütni, kombinálható spagettivel, esetleg tojással, gombával párosíthatjuk, de salátának is felhasználható.


Brokkoli krémleves

A megmosott brokkoli rózsákat darabokra vágott vöröshagymával és sárgarépával sós vízben feltesszük foni. (Készíthetjük zellerrel, vagy csak póréhagymával is.) Kevés liszttel és tejföllel, vagy tejszínnel, esetleg csak tojássárgájával összeturmixoljuk. Ízesítőként apróra vágott bazsalikomot vagy petrezselymet, őrölt borsot adhatunk hozzá. Fölforralás után tálaljuk.


Brokkoli pirított zsemlemorzsában

Akár csak a karfiolt, megfőzzük a brokkolit, leszűrjük, lecsöpögtetjük. Olajon a zsemlemorzsát arany barnára megpirítjuk, hozzáadjuk a rózsákat, amibe óvatosan beleforgatjuk. Jénai tájba téve, a tetejét tejföllel meglocsoljuk, reszelt szerecsendióval és sajttal megszórjuk. Sütőben megsütjük.


Brokkoli püré

Úgy készül, mint a krumplipüré. Megfőzzük sós vízben a brokkolit, leszűrjük, összetörjük, majd tejjel és vajjal vagy margarinnal kikeverjük. Finom rántott gomba, hal mellé köretnek.


Brokkoli spagettivel

Főzzünk ki sós vízben spagettit, közben a brokkoli rózsákat fokhagymával pároljuk meg, olajjal kikent jénai tálban terítsük szét a tésztát, erre pakoljuk a párolt brokkoli rózsákat, és szórjuk meg bőségesen reszelt sajttal. Forró sütőben süssük pirosra. Ketchuppal tálaljuk.


Brokkoli rudacskák

A megfőtt brokkolit szétnyomkodjuk, majd tojást, fokhagymát, fűszereket, sót és zsemlemorzsát vagy lisztet adunk hozzá. A masszából rudakat formázunk, és forró olajban megsütjük. Ehetjük melegen és hidegen, reggelire, ebédre, vacsorára, előételként, körítve vagy feltétnek, mellé rizst, vagy párolt zöldségeket adhatunk.


Brokkoli rántott gombávalTojásos brokkoli

A főtt brokkolit olajozott teflon edénybe tesszük, felforrósítjuk és ráöntjük az előzőleg tejföllel felvert tojásokat. Ízlés szerint fűszerezhetjük, sózhatjuk. Paradicsomot, paprikát, uborkát, vagy valamilyen salátát adhatunk mellé.


Gombás brokkoli

Hasonló az elkészítése, mint a tojásos brokkolinak, csak tojás helyett gombát használunk. A végén megszórhatjuk füstölt reszelt sajttal. Ehetjük főételként, esetleg körítésként. Az előbbi esetben rizzsel vagy valamilyen pürével tálalhatjuk, de önmagában is felszolgálható.


Palacsintás brokkoli rózsa

Sűrű palacsintatésztát keverünk, melyet összetört szegfűszeggel, reszelt vagy por gyömbérrel és őrölt borssal ízesítünk. A megmosott és leszárított brokkoli rózsáit belemártjuk a tészta masszába, és forró olajban süssük ki. Mellé adhatunk köretnek rizst vagy krumplipürét, valamint tartármártást.


Brokkoli saláta

A főtt brokkolira valamilyen salátamártást vagy -öntetet teszünk, ám ügyelünk rá, hogy ne ússzon a lében. Óvatosan, de jól összekeverjük. Különösen a mustáros-, tartár- vagy a paradicsomos mártás illik hozzá, de egyszerűen nyakon önthetjük joghurttal vagy kefirrel is. Lila hagymával, főtt csemegekukoricával, reszelt retekkel, fokhagymával dúsíthatjuk. Remekül passzol a rántott vagy sült halakhoz.

További olvasnivaló

Miről árulkodnak a farpofák? - Jövendölé…

A fiziognómiának ez az új ága csak néhány éve alakult ki a nyugati világban, bár a szisztéma megalkotója - az amerikai asztrológus, Jackie Stallone (Sylvester Stallone édesanyja) - szerint ez...

Folytatás...

Chopin kézelemzése

Bár a fényképek alapján ebben egyáltalán nem lehetek biztos, de ránézésre a kezek elasztikusnak látszanak, és a kézbőr az átlagosnál finomabbnak tűnik. Az ilyen kezek tulajdonosai emocionálisan érzékenyek és rendkívül...

Folytatás...

H. Bóna Mártára emlékezünk

Két régi fényképet nézegetek, rajta négy meteorológus, balról jobbra H. Bóna Márta, Németh Lajos, a férjem, Rábai Attila és Demeter Éva. Éva mögött pedig - takarásban - Vissy Gyuri (akit...

Folytatás...

Vagyok, aki vagyok kézelemzése

Ha a két kézfejéről és a két tenyeréről készült képekre vetünk egy pillantást, feltűnő különbség látható köztük, hisz amíg kézfejeit ábrázoló felvételek feltehetően élethűen ábrázolják a kezét, a tenyeréről...

Folytatás...

Rendellenes tenyérküllem

A száraz, ráncos bőr - ha csak ezt nem foglalkozási ártalom (például mosás. vegytisztítás okozta) - általában a gyomor és a bélrendszer súlyos akut betegségéről tanúskodik, mely gyakran hasmenéssel és...

Folytatás...

Olcsó módszer a fülzsír, más néven zitam…

A két külső fülkagylóm aszimmetrikus, az egyik járata széles, és jól átjárható, a másiké viszont keskeny és meglehetősen kacskaringós. Ez utóbbi olykor problémát okoz, ugyanis, ha felgyülemlik fülemben a fülzsír...

Folytatás...

A karmikus tartozás

A születéskor kapott, vagyis az anyakönyvi kivontban olvasható névből - pontosabban a betűi numerikus megfelelői közül - hiányzó számokat karmikus tartozásnak vagy hiánynak nevezik. E számok távolléte a lélekvándorlásban hívők...

Folytatás...

Arcprofilszög

A koponya méreteivel a koponyaméréstan (craniometria) foglalkozik. A koponyára jellemző különféle méretek közül fontos információt hordoz a Camper-féle profilszög, az angulus faciei, amelynek egyik szára az orrbejárat alsó széle...

Folytatás...

Az asztrológia és a numerológia kapcsola…

  Az állatövi jegyek a tavaszponttól kiindulva, a Nappálya mentén, a Nap haladásának megfelelően helyezkednek el a következő sorrendben: kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas, bak, vízöntő, halak...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?