A+ A A-

Álmomban háromszögezésre vágytam. Mit jelenthet ez?

  • Közzétéve itt: Álmok

 


A fenti, vagyis címben megfogalmazott mondat volt a lényege egyik olvasóm álmának, akinek a nevét - a kérésére - Kamillára változtattam. Álmának részletes leírását, valamint a „megfejtést” az alábbiakban olvashatják.

„Kedves Erzsébet!
Álmomat akár visszatérőnek is mondhatnám, egy része már korábban is „megtörtént”, most azonban tovább folytatódott. Álmomban egy élelmiszerüzletben voltam, és a pultnál a kosárból éppen pakoltam be a táskámba a megvásárolt kajákat, amikor jobbra, a kijárat felé nézve két fekete hajú fiút láttam közeledni. Az egyikük - kettőjük közül a hosszabb hajú - vékonyabb testalkatú volt. Az arca csak félig látszott: az orra, a szája, és talán egy kicsit a szeme, a többi részét eltakarta a haja. A másik fiúnak az egyik karján - könyökétől a csuklójáig - sárga-fekete tetoválás volt, és a mozgásából úgy tűnt, mintha a testőre lenne a hosszú hajúnak. Én meg csak álltam, és megbabonázva néztem őket. De elsősorban a hosszú hajút. Úgy tekintettem rá, mintha a világ legszexisebb, legtitokzatosabb és legmacsóbb férfija, életem szerelme közeledne felém. Megszólalni sem tudtam volna, csak néztem rá meredten. Ezután a másik srác tetoválására vetettem a szemem, és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha rájöttem volna valamire. Közben a boltban rövid időre elsötétült minden, eltűnt mindenki, és csak a fiúk maradtak világosak. Az egész olyan volt, mint amikor erős koncentrálás során megszűnik a körülötted a világ. Az egész jelenet csak pillanatokig tartott, maximum 1 perc lehetett. Ez az a pont, ahol a korábbi álmom véget ért, innentől kezdve lesz érdekes a történet.

A következő jelenetben már kinn vagyok az utcán, a fiúk egyenesen haladnak valahová, én pedig - követve őket - egy betonfal mögül leskelődöm. Majd az egyik fiú - talán a hosszú hajú - megfogja a másik fenekét, átöleli kéjesen, és elkezdenek csókolózni. Azután - mintha rájuk zúmoltam volna - közelről látom az arcukat, és nézem, amint a nyelvüket egymás szájába csúsztatják. A jelenettől izgalomba jövök, egyre meredtebben nézem őket, és úgy érzem, be akarok szállni. A gondolattól még nagyobb élvezet tölt el. És valahol itt ért véget az álmom. Azért írtam, mert egyáltalán nem értem a dolgot. Fogalmam sincs, hogy kik lehettek ők. Miért érezhettem azt, hogy jó volna kipróbálni az édes meleg (vagy biszex) hármast. Mindez nagyon furcsa, mert korábban sohasem jutott ilyesmi az eszembe. És az is foglalkoztat, hogy miért ragadt meg bennem az sárga-fekete tetoválás, mi lehet a jelentősége. Köszönöm a segítségét, és várom válaszát!
Kamilla”


Kedves Kamilla!
Álmának igazi mondanivalója tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor - kilépve a boltból - titokban követni kezdi a két férfit, amit az egymás iránt érzett szerelmi vágyuk kielégítésének megfigyelése, kilesése követ. A voájörködés (kukkolás) álomban a szexuális frusztráció és kíváncsiság jele. Arra utalhat, hogy szeretné felfedezni a saját szexualitását, de - az éretlensége, a fiatalsága, vagy amiatt, hogy elnyomják, esetleg saját maga fojtja el a vágyait - nem tudja, hogy ezt miként tegye. Emellett arra is rámutat, hogy aggodalmat érez a vágyai és a fantáziálásai miatt. Talán attól fél, hogy nagyon belebonyolódik egy kapcsolatba. Alternatív módon viszont azt is jelezheti, hogy unalmasnak találja jelenlegi szexuális életét, és kielégítetlennek érzi magát. Mások szenvedélyes csókolózásának, vagy szexuális aktusának élvezettel teli kukkolása sok esetben azt sugallja, hogy az álmodó nincs megelégedve szerelmi életének fizikai oldalával.

Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az álom előző jelenetében a „testőrével” hevesen csókolózó hosszú hajú fiú, életének a legszexibb, legmacsóbb, legtitokzatosabb férfijaként, mint a nagy szerelme jelent meg, amit szinte megvilágosodásként élt meg. Ez viszont némiképp ellene szól annak, hogy álmában tudatosan voájörként viselkedne, talán inkább azért követi és figyeli őket rejtőzködve, mert nem bízik önmagában, tart a visszautasítástól.

A tudata alatt nagyon vágyhat az igazira, mert - annak ellenére, hogy sohasem voltak biszexuális gondolatai - az sem zavarja, hogy a fiú a saját nemét szereti, sőt élvezettel és izgalommal figyeli az intim jelenetet, és - érzelmi közösséget is vállalva vele - szívesen beszállna harmadikként a szerelmi játékba. Ez azért különösen érdekes, mert az emberek általában sokkal gyakrabban és hevesebben tagadják a biszexualitásukat, mint a szexualitásukat, ugyanis a homofób kultúránk elutasítja a nemi szerepek keveredését, vagy felcserélését. Itt azonban valójában nem rejtett biszexualitás állhat az álom hátterében, sokkal valószínűbb, hogy a szexualitásának elfojtását jelzi a tudattalanja. Ezzel próbálja kompenzálni szexualitása kifejezésének hiányát, illetőleg, hogy egy ideje tartózkodik a szexuális kapcsolattól. Az pedig, hogy a vágya két meleg (vagy biszex) férfival való háromszögezésre irányul, annak a jele, hogy jelenleg képtelen a saját lábára állni, és megvalósítani a terveit, továbbá azt is mutatja, hogy valaki uralkodni kíván Ön fölött.

Ami a tetoválással kapcsolatos kérdését illeti, a rajzolat színének nincs különösebb jelentése, ha ezzel a tudattalanja üzenni akart volna valamit, valószínűleg azt is látta volna, hogy mit ábrázol. Ha viszont onnan közelítjük meg a dolgot, hogy általában mit jelent, vagy mit szimbolizál az alkaron található tetoválás, az esetben van értelme a kérdés felvetésének, ugyanis az ilyen tetoválás birtokosa által megjelenített személy ura a helyzetének. Ez pedig illeszkedik a leírásához, miszerint úgy érzi, mintha a tetovált srác a testőre lenne a hosszú hajúnak. Így inkább az kérdés, hogy miért van szüksége védelemre, kitől vagy mitől védelmezi „élete szerelmét”, és ki lehet, vagy kit jelképezhet ő. Ez utóbbira viszont csak Ön tudja megadni a választ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

 

További olvasnivaló

A tenyér dombjai

A kézelemzést már az ókorban kapcsolatba hozták az asztrológiával, ugyanis a tenyérjósok szerint az ujjak végén beáramló kozmikus energia az ujjak alatti dombokon raktározódik el, ezáltal a dombok szimbolizálják...

Folytatás...

Biryani és wazwan

Amint orromba csap a friss kenyér ínycsiklandozó illata, savas gyomrom válaszul azonnal görcsbe rándul. Most érzem csak igazán, mennyire megéheztem. A másodperc tört része alatt döntök, kizárólag csak kenyeret...

Folytatás...

A szexualitás és a termékenység morfológ…

Korábban - az Okkult Tudományok Enciklopédiájának (The Encyclopedia of Occult Sciences, Robert M. McBride and Company, New York, 1939) vonatkozó részét ismertetve - már írtam arról, hogy miért hasznos a...

Folytatás...

Benáreszben felöklel egy szent tehén

Kihasználva a visszautazásig hátralévő pár napunkat, melyet Indiában tölthetünk, úgy döntünk, ellátogatunk az ország legszentebb helyére, a hinduizmus fővárosába, Benáreszbe. Bár az utolsó pillanatban nem sok esélyünk van a vonatjegyre...

Folytatás...

Szalutáció, üdvözlés

A kézfogásról - melyről az alábbiakban is szó lesz - egy korábbi cikkemben már írtam, és a Tenyerünkben a jövő? c. könyvemben hosszabb összefoglaló is olvasható, ezúttal elsősorban az üdvözlésről...

Folytatás...

A karok

Már Arisztotelész (i.e. 384 - i.e. 322) és tanítványai is foglalkoztak a karok fiziognómiai jelentésével, igyekeztek összefoglalni, hogy külső megjelenésük mit árul el az ember természetéről. Legfontosabb megállapításaik az alábbiakban...

Folytatás...

Vénasszonyok nyara

Hiába mutat szeptember végét a naptár, és csillagászati értelemben is itt az ősz, az időjárás nem vesz róla tudomást, nem hisz nekik, mert javában tart a „vénasszonyok nyara”. Noha az...

Folytatás...

Irinováctól Rogoznicáig, a Velebit-hegys…

  Nagyobb térképre váltás   Bár igazán jól éreztük magunkat Irinovácon, már hajnalban kivet minket magából az ágy. Megreggelizünk, összepakolunk, s elbúcsúzva vendéglátóinktól azonnal indulunk az Adria felé. Ideje továbbállnunk, hogy felfedezzük Dalmáciát...

Folytatás...

Palpitáció - lüktető érzés, szabálytalan…

Bár a palpitáció szó ma már szinte kizárólag a szapora vagy egyenetlen szívverés elnevezésére használatos, régebben - a latin palpitare (vergődik, rángatódzik) ige alapján - remegés vagy rángás jelentéssel is...

Folytatás...
Felnőtt tartalom!

Ha elmúltál 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthatsz és a tartalom a számodra elérhető lesz.

Ha nem múltál el 18 éves, kattints a "Nem múltam el 18 éves" gombra, ez a tartalom a számodra nem lesz elérhető.

Elmúltam 18 éves Nem múltam el 18 éves

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?