A+ A A-

Például nekem a körmök a szexualitásról árulkodnak.

  • Közzétéve itt: Tenyerünkben a jövő? - Riportkönyv


Garas Dezső
színművész


Nem tagadom, némi kíváncsiság mindig volt bennem az ilyen dolgok iránt, de eddig még nem jósoltattam. Talán ezért nem, mert valójában sohasem akartam megtudni a jövőmet. Azt hiszem, hogy túlságosan unalmas lenne, ha mindent előre tudna az ember.

A tenyérjóslásról szinte semmit sem tudok, engem valahogy elkerült, pedig olyan környéken nőttem fel, ahol sok cigány élt. Szimpatikus, kedves társaság volt, tenyérjóslással azonban egyikük sem foglalkozott.

Ha a tenyérről nem is tudok sokat, de arról igen, hogy egy kéztartás, egy kézfogás sok mindent elárul, egy kicsit megismerhető általuk az ember. Figyelve az embereket, még én a laikus is észrevettem bizonyos dolgokat, amelyek később helytállónak bizonyultak; gondolom, a szakember számára ezek jóval többet jelentenek. Például nekem a körmök a szexualitásról árulkodnak.

Ha most, mint színészt kérdez a kézmozgásokról, nos, a színpadi munka, az egészen más. Az ember hol rábízza magát az ösztöneire, hol nem. Amikor én főiskolára jártam, a kézmozgást, kézhordozást nekünk nem tanították, mint ahogy az más előadóművészetekben szokásos. Sőt, egy időben szinte irtották is a gesztikulálást.

Horoszkópot viszont készíttettem. Van egy író barátom, Müller Péter, aki nagy horoszkópkészítő, jó ismerője ennek a tudománynak. Ő mondta, hogy a csillagképem a Nyilas, amely az eget célozza, de a földön áll. Van ebben valami. Persze, ilyeneket hallván, gyakran elszalad az ember fantáziája, pozitív dolgokat próbál belemagyarázni, amelyeket aztán elhitet magával.

Német újságokban szoktak lenni horoszkópok, ezeket azonban nagyon felületesnek tartom. Mióta Müller Pétertől megtudtam, hogy mekkora munka egy horoszkóp összeállítása, azóta csak átfutom ezeket.

Bár meglehet, hogy tévedek, de én úgy gondolom, hogy egy olyan élethelyzetben, amikor mindenféle istenhitet elvettek az emberektől, akkor óhatatlanul bejönnek, erőre kapnak, terjednek a téveszmék. Szerintem csak ez okozhatja, hogy egy ilyen racionális világban, mint a mienk, ennyire terjed az okkultizmus.

Hogy mi a hit? Ki miben hisz, azt nem akarom kifejteni. Nem is erre születtem. Színész vagyok, hogy én miben hiszek, vagy miben nem, az érdekes módon rendkívül változó. Egy dologban viszont nagyon hiszek, mégpedig abban, hogy ha a hitet – legyen az istenhit vagy akármilyen más hit – elveszik az emberektől, vagy ha ez a hit összetörik, esetleg tévútra megy, akkor bizony baj van, és gyakran hamis dolgok kerülnek felszínre. Véleményem szerint hitünket jelentősen befolyásolja neveltetésünk s, azaz meghatározó szerepe van a környezetnek. Teszem azt, ha például egy született hindu gyereket itt nevelnek fel, gondolkodása aligha különbözne lényegesen a mienkétől.

Tekintettel arra, hogy színész vagyok, és emellett meglehetősen babonás, már csak babonából is kerülöm a jósokat.

További olvasnivaló

A tenyér deltáinak értelmezése III. - A …

Hutchinson a gyűrűsujj alatti deltáról, vagyis a Nap-dombról megállapította, hogy az gyakran a kéz hüvelykujj felőli oldala felé van eltolódva, azonban bizonyos esetekben, amikor a kézen a gyűrűsujj és...

Folytatás...

Május

A hónap elnevezése feltehetően a régi rómaiaktól származik, akik a föld termését oltalmazó Maia istennőnek május elsején áldozatot mutattak be. A briteknél egykoron „thrimilce” néven szerepelt e hónap a...

Folytatás...

Az egészség és a betegségek külső megnyi…

Miként Dr. C. G. Raue (1820-1896), a 19. században élt amerikai orvos mondja: „Az ember arca sok mindent elárul, ezért érdemes alaposan megfigyelnünk a sajátosságait, az arckifejezést, a színét és...

Folytatás...

Ne így ébredjenek Újév napján!

Remélem, szilveszter este tettek egy pénzdarabot az ablakukba, nem engedték a tüzet kialudni, és legfőképp azt, hogy nem így ébredtek kedves olvasóim! Az utóbbi orvosolható egy jó korhelylevessel, ahhoz pedig...

Folytatás...

Férfi hóbort, a kókuszos, rebarbarás süt…

Ha van Női szeszély nevű sütemény, miért ne lehetne Férfi hóbort nevű? Mivel a barátnőmtől kaptam egy csokorra való rebarbara-szárat, elhatároztam, hogy kikísérletezek egy rebarbarás süteményt.Kérdés csak az volt, mivel...

Folytatás...

Szex babonák III. – Előírások, tilalmak…

A törzsi társadalmakban a vadászat és a harc a férfiak legfontosabb „elfoglaltsága”. Ezek az események meghatározóak a nemzetség életében, ezért gondosan szabályozzák, hogy a várt eredmény érdekében mit kell tenni...

Folytatás...

Dombok, delták, apexek, trirádiuszok

A palmisztria újabb kori kutatói a 19. század végétől kezdődően fordították figyelmüket a tenyér bőrbarázdáinak tanulmányozására. Comte de Saint-Germain a századforduló előtt adta közre a disztális dombok és a tenyér-apexek...

Folytatás...

A fülporc

Szorítsuk meg kívülről - a lebeny kivételével - bárhol a fülünket. Ujjaink segítségével azonnal megítélhető, hogy erősnek és tömörnek vagy gyengének, puhának tekinthetjük-e őket. Minél tömörebbek és erősebbek a porcogók...

Folytatás...

Judy kézelemzése

  A kézfejeiről készült képekre ránézve, azt hittem, hogy egy gyerek kezeit látom. Az ezekből készült fotók elég kis felbontásúak, nehéz belőlük megállapítani, hogy például milyen színű a kézfeje, vagy a...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom