A+ A A-

Vagyok, aki vagyok kézelemzése

  • Közzétéve itt: Anonim személyek kézelemzése


Ha a két kézfejéről és a két tenyeréről készült képekre vetünk egy pillantást, feltűnő különbség látható köztük, hisz amíg kézfejeit ábrázoló felvételek feltehetően élethűen ábrázolják a kezét, a tenyeréről kapott képek valószerűtlenül megnyújtottnak, hosszúkásnak látszódnak. Azt is mondhatnám, hogy összehasonlítva oket, a kézfejek és a tenyerek képei mintha két különböző emberé lennének. A kéz alaktani elemzésnél ezért a kézfejeket veszem figyelembe, a tenyeréről kapott képekből csak az ujjak egymáshoz viszonyított nagyságát, valamint a fővonalakat és a domborulatokat értékelem ki.

Vagyok, aki vagyok - bal kézfejA kéz fonákját mutató képeken látható elvékonyodó végződésű, kónikus ujjak erős belső érzelmi késztetést jelképeznek. Az ilyen kéz tulajdonosa intenzív lelki életet élő ember, olyan mintha menekülne a való világ elol, egy maga által kreált szellemvilágba. Különösen igaz ez a kónikus mutatóujj esetén, mert ezek az emberek tele vannak érzelmekkel, olyannyira, hogy érzékenységük miatt gyakran válnak szomorúvá, melankolikussá. Ám az ilyen ujjak arra is utalhatnak, hogy tulajdonosuk egy idealista, romantikus, önzetlen és megértő személy, aki képes másokon minden ellenszolgáltatás nélkül segíteni.

A kézfeje alapján arra lehet következtetni, hogy a tenyere viszonylag széles. (Annak ellenére, hogy a tenyérképe nyújtottnak látszódik, ugyanis a felvétel feltehetően torzít.) Ha sejtésem igaz, vagyis a valóságban is széles a tenyere, az esetben nehezen viseli el a bezártságot, sokkal jobban érzi magát a természetben, mint valamilyen épületben négy fal között.

Kezének és körmeinek színe elég piros, ami ugyancsak a fényképfelvétel rovására írható, ha az életben is ilyen vöröses árnyalatúak a kezei és a körmei, az derűs, reménykedő természetre utalhat, a kínai kézdiagnosztika szerint viszont magas vérnyomásra. Ez utóbbi állítást, vagyis a hipertóniára való hajlamot, a kéz színén kívül az is megerősíti, hogy a fejvonal a szívvonallal egy darabon vízszintesen együtt, parallel halad, továbbá ugyancsak emellett szól a kéz izmos mivolta.

Vagyok, aki vagyok - jobb kézfejA körmökön a holdak alig kivehetők, hiányuk vérkeringési zavarokra utalhat, de az is lehet, hogy egyszerűen azért nem látszanak, mert a holdakra ránőtt a bőr. Körmei erős állagúnak tűnnek, ez a csontjainak keménységét jelképezheti.

A képekről a körmökön nem látható semmiféle deformáció, pl. haránt recézet, bordázat, hullámosság stb. A mandula formájú körmök viszont anyagcserezavarra figyelmeztethetnek.

Az ujjgyökerek meglehetősen teltek, duzzadtak, arról júdáskodnak, hogy nem veti meg a kényelmet. A mutatóujj húsos tőpercének teltsége pedig azt jelzi, hogy szeret enni.

A kínai hagyományos orvoslás szerint az egyenes, bütyköktől mentes gyűrűsujjak, sima, kerek ujjpercek a vese és a nemi szervek jó működését mutatják.

A gyűrűsujja mindkét kezén hosszabb a mutatóujjánál, ujjbegyei a középső ujj körömpercének közepéig érnek. Ezek kifinomult esztétikai érzékről vallanak, kedvelheti a szépet, az ízléses tárgyakat, dolgokat, értékeli a művészeteket, egyúttal azt is reprezentálják, hogy tevékenységében, elvégzett munkájában vágyik az elismerésre.

Mindkét kisujja viszonylag rövid, ami apró dolgokon való megrökönyödést jelölhet. A kisujja mélyen beágyazott tenyerébe, ez pénzügyekben jelezhet akadályokat, mert azt jelenti, hogy anyagiakban könnyen befolyásolható. Ettől függetlenül ez anyagi helyzetét mégsem érinti negatívan, egyrészt, mert - ha próbálkozik - rámosolyoghat önre a szerencse, másrészt bizonyos érzéke is van a vállalkozásokhoz.

Merev hüvelykujja, hosszú és erős, elég magasan ered, kb. 60 fokos szöget zárva be tenyerével. Ennek tükrében energikus, de nem túlságosan, van akaratereje, elszántsága, de több sem ártana elképzeléseinek megvalósításához. Még nagyobb önállóságra lenne szüksége, hogy a jobb állóképességűektől se függjön, ezért nagyobb gonddal kell megválogatnia barátait, megválasztania a környezetét. Párkapcsolatában nem elég nyitott, de partnerként kellemes, korrekt, toleráns. Ha szerelme válságba kerül, nagyon megszenvedi. Hüvelykujján a felső perc valamivel rövidebb, mint a második íze, ez az elvárásoknak megfelelést jelképezi, gyakran választja az arany középutat, emellett hüvelykjének merevsége jelképezhet maradiságot, sőt merevséget, makacsságot, de egyben kifinomult igazságérzetet is.

Vagyok, aki vagyok - bal tenyérTenyerének ujj alatti dombjai közül néhány eltolódott, például a kisujj dombja a gyűrűsujj felé, ez utalhat arra, hogy ésszerű gondolkodását befolyásolják érzései.

A Jupiter-dombja viszonylag lapos, elterülő, sima, ami a mérsékelt sikerek, csendes életvitel jele. A Vénusz-domb szűkre szabott és ernyedt, gyenge, sok vonal szeli át, több kívánságot jelez a szerelemben, mint erőt és változatosságot. A Hold-domb kissé telt, érdeklődést fejez ki az okkult ismeretek és a misztikumok iránt, valamint vonzódik az utazásért, különösen a vizes utakért. A Hold-domb alján lévő ki kidudorodás, arról vall, hogy van Neptunusz-dombja, ez esetben természetfölötti érzékenységre képes, bizonyos titokzatosság lengi körül.

Mindkét tenyere apró vonalakkal teleszőtt, ami komplikált lelkület, bonyolult, ellentmondásos karakter jele.

A kis ívű, lapos életvonala nehézkességre, kimértségre utalhat. Az életvonal kezdetben enervált, alig kirajzolt, ami valamilyen komolyabb gyermekkori betegség vagy családi probléma jele lehet. A két tenyérben közel azonos hosszú az életvonala. A rövid életvonal - az elterjedt felfogással szemben - nem jelent rövid életet, de jelentése kétségtelenül kedvezőtlen, mert az ilyen vonallal bíró személyből hiányozhat a megfelelő kapcsolatteremtési készség, továbbá szimbolizálhat megromlott egészségi állapot miatt gyengülő fizikumot vagy születési rendellenességet is.

Vagyok, aki vagyok - jobb tenyérAz életvonalból eredő fejvonal - akárcsak a már említett, egymással párhuzamosan és vízszintesen haladó egyenes fej- és szívvonal formáció - ugyancsak a magas vérnyomás egyik jele, de utalhat nagyfokú óvatosságra, érzékenységre, befelé fordulásra, önbizalomhiányra is. A fejvonal vége leereszkedik a Hold-dombra, jelezvén, hogy előszeretettel fordul a képzelet világa felé.

Az egyenes, mélyen a kisujj alatti kéz élről, vagyis a Mars-dombról eredő szívvonal azt jelentheti, hogy érzelmi megnyilvánulásaiban olykor követelődző, ingerlékeny, másrészről szerelmi életében elsősorban a szerelem lelki része a fontos. Ugyanakkor a mutató- és a középső ujj között végződő szívvonal, mint amilyen ez is, a melegszívű, önfeláldozó ember sajátja, az érzelmi élet legkedvezőbb jele.

A sorsvonala alapján, amennyiben az - sejtésemnek megfelelően - a kézgyökből, a felső csuklóvonaltól indul, mivel az erősen, jól kirajzolt, hosszú vonal végighúzódik az egész tenyerén, felelősségteljes ember, és ha elég kitartó, szerencsés előrejutásra számíthat. Ha azonban a sorsvonal indulásnál átvágja a felső csuklóvonalat, akkor más a helyzet, mert sok bajt, gondot, bosszúságot jelent.

További olvasnivaló

Robert kézelemzése

A keze - első ránézésre - egy realista gondolkodású emberről árulkodik, legalább is a széles, négyszögletes tenyere alapján. Ugyanakkor a négyszögletes kézre jellemzők nem teljesen érvényesek, mert a tenyeréhez...

Folytatás...

Túl sós, égetően csípős? Tippek az elron…

Bárkivel előfordulhat, hogy a receptben előírt mokkáskanál só helyett egy teáskanálnyit tesz az ételbe, vagy kóstolás nélkül az ételt véletlen kétszer sózza meg a főztjét. Szerencsére többféle megoldás is van...

Folytatás...

Étkezési szokások Indiában

Az indiai háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt, állott ételt nem szolgálják fel. A készételt azonnal, frissiben tálalják. A menük általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra...

Folytatás...

Zozi kézelemzése

  Sajnos annyiféle szögből és távolságról készültek a fényképek, hogy a méret- és aránytorzítások rendkívül megtévesztőek lehetnek, ezért a kéz típusának megállapításával meg sem próbálkoztam. Inkább a biztosabbnak tűnő morfológiai jellemzőket...

Folytatás...

Vállalkozásom elnevezésére, bejegyzéséne…

Kedves Erzsébet! Kellemes és érdekes írásokat találtam a weboldalán. Szeretném Önt megkérni egy nagy szívességre. Hamarosan céget alapitok, és a cégemnek adott név sikere érdekelne, számmisztikailag kiszámítva. Mivel sehol nem...

Folytatás...

Szeptember

A régi rómaiak hetedik hónapja a latin septem (hét) szóból származik, és csak később, a naptárreform után lett a kilencedik hónap. Az ókori hagyomány szerint a hónapot Pomona római...

Folytatás...

India - Huszonegyféle fagylaltból válasz…

A Csánakja kétszintes üzletháza főleg a külszolgálatosok igényére szakosodott. E városrészt a Maurja dinasztiát megalapító Csandragupta főminiszteréről, az Arthasásza című híres közgazdasági mű szerzőjéről, a sokak által Visnugupta vagy Kautilja...

Folytatás...

’Kíváncsi Cseresznye’ kézelemzése

A kezek morfológiai jellemzőit vizsgálva elsőként az ötlik a kézelemző szemébe, hogy - az elsőként beküldött kézfej képeken, melyek természetes helyzetben mutatják az ujjakat - a gyűrűs és a kisujjak...

Folytatás...

Szemhéj

A szemhéj elsődleges feladata a szem védelmezése a mechanikai sérülésektől. A szemhéjak villámgyors záródása, a pislogás, nemcsak tisztítja a szem felületét, hanem a könnyet szétterítve nedvesíti is, így megakadályozza...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?