A+ A A-

Manó kézelemzése

  • Közzétéve itt: Anonim személyek kézelemzése

 

Manó - jobb kézfejA tenyere, mely széles, tömör, az ujjaihoz képest meglehetősen nagyméretű, egy tevékeny, energikus, mozgékony embert ábrázol, aki szenved a szobai bezártságtól, szívesebben választja a szabad levegőn való tartózkodást. Ugyanakkor ez az összehasonlítás arra is utal, hogy elég magának való, magával elégedett, anyagias ember, ugyanis a tenyér az anyagi szférát, az ösztönvilágot, a testiséget ábrázolja, míg az ujjak a szellemi, lelki beállítottságot jelképezik.

Az ujjpercei közül - a kisujj és a hüvelykujj kivételével - a körömpercek viszonylag rövidek, viszont a középső- és a tőpercek közel azonos hosszúságúak. Ez a fajta kombináció a mutatóujján a törekvést és a szexualitást; a középsőn a kísérletező hajlamot és a koncentrálóképességet; a gyűrűsujjon pedig a kritikai készséget és a várható sikereket jelzi. Mivel a kisujjnál harmóniában van a három perc, ez a tanulási hajlandóság, a spekulatív kedv és értelmi kvalitások kiegyensúlyozottságára utalhat. A hüvelykujj két percének közel azonos hossza akaraterőt, eltökéltséget, öntudatot, szellemi befogadóképességet, logikai készséget jelez, melyek összhangban állnak egymással.

Könnyebb dolgom lenne, ha a tenyérképeken jobban összezárta volna, a kézfej felőlieken pedig alaposan széttárta volna az ujjait. Így csak tippelhetek, nem tudom például megítélni a hüvelykujj eredetét. És azt sem, hogy mekkora szöget zár be tenyerével, vagy - ami az összezárt ujjak esetében könnyen látható lenne - azt, hogy melyik ujja hosszabb, a mutató- vagy a gyűrűsujj, illetőleg, mekkorák közöttük a hézagok. Ahogy mondani szokták, a „kapott anyagból” vagyok kénytelen dolgozni. Azt sem tudom megállapítani, hogy az ujjai miként simulnak egymáshoz, valamennyi ujja egyenes-e, vagy van közöttük görbült, a másik ujj felé hajló is.

Manó - bal kézfejA hüvelykujj feltehetően nagy - kb. 90 fokos - szöget zárhat be a kezével, s ha a valóságban is ilyen, akkor a szellem abszolút függetlenségét jelzi, aminek következtében természete néha szélsőséges, olykor nem tűr ellentmondást, sértődős, gyanakvó, sőt mellőzöttnek érezheti magát. A hosszú, széles hüvelykujj határozottságról, konokságról tudósít, e szerint hajlamos az egocentrizmusra, szeret a középpontban lenni, kapcsolataiban szívesen játszik domináns szerepet. A hüvelykujj merevsége, szilárdsága szerint gyakorlatias, határozott, megingathatatlan, célratörő, erős akaratú, ugyanakkor óvatos, céljai felé elővigyázatosan haladó ember. Sikerei szívósságának köszönhetők. A hüvelykujján a második perc nem karcsúsodik el, ami azt jelezheti, hogy nehezen befolyásolható, noha kész alkalmazkodni, de akaraterős és makacs is. A széttárt, nyitott ujjaknál jól látható a hüvelykujj körme, aminek határozottság, jellemesség, gyors észjárás, szeszélyes elszántság tulajdonítható.

A rövid, egyenes kisujj alapján nehezen tud másokban megértés kiváltani. A szerelemben becsületes, megbízható. A kisujj vége nem éri el a gyűrűsujj körömpercét, ami ugyancsak az akarnokság jele. Az ujjtövek húsosak, teltek, ennek alapján arra lehet következtetni, hogy evésben, ivásban elég ínyenc, kedveli a jót, az ízletest. De a dundi alsó ujjpercek gazdájuk anyagias természetére is utalhatnak. A lekerekített ujjvégződések némileg tompítják a hüvelykujja által mutatott makacsságát, önfejűségét, vagyis, ha meggyőzik, alkalmazkodó. Az ujjai alapján az is elmondható, hogy kiegyensúlyozott, ugyanakkor a tenyerén lévő rengeteg apró vonalka lelki labilitásra, túl nagy érzékenységre hívja fel a figyelmet. Ez utóbbi megállapításra erősítenek rá a fővonalakból kiágazó vonalak (melyekből jó néhány van), valamint a vonalakat metsző vonalkák és az azokon megjelenő szimbolikák.

Manó - jobb tenyérA mutató- és a gyűrűsujjak alig láthatóan a középső ujj felé hajlanak, a középső ujj pedig mintha kissé a gyűrűsujj felé hajlana, ez a kombináció melankóliára, magányosság iránti vágyra utalhat.

Körmei rövidek, keskenyek, mutatva, hogy hajlamos környezetét megbántani, kritikus alkat, de van önkritikája is. Néhány körmén nem látszanak a holdak, ami szívproblémát vagy végtagfájdalmakat jelezhet. Ha most nincsenek is ilyen panaszai, a későbbiekben előjöhetnek. Egyébként a körmei jó állagúak, jó színűek, fényesek, ami összességében jót jelent, ez utóbbi azonban remélem nem a laknak köszönhető.

A tenyér összes dombja telt, a jól fejlett, húsos dombok erős egyéniséget, vitalitást szimbolizálnak. Az ujjak alatti domborulatok egymásba olvadnak. Ha tenyeret horizontálisan három zónára osztjuk, a dombokról a következő állapítható meg: a felső rész, vagyis az ujjak felé eső terület, a külvilággal való kapcsolatos aktivitást reprezentálja; a középső terület az emocionális tudat része; az alsó zónában látható dombok pedig a fantáziáról, a libidóról és az intuícióról szólnak.

A fővonalak bár elég szabályosan futnak, rajzolataik nagyon zavartak, szálkásak, elágazásokkal, villás végződésekkel, szimbolikákkal tarkítottak, sőt láncolatosak is vannak köztük. A szálkás vonalak jelentése negatív, mert erőcsökkenést, labilitást jeleznek.

Mano - bal tenyérA vékony fővonalak, amelyek néhol mélyen árkoltak, máshol sekélyesen elmosódottak, különböző jelentéstartalommal bírnak, ellentétes jelentésűek, mert például egyaránt jelezhetnek céltudatosságot és hezitálást.

A fővonalak futása azonban jó, az életvonal szabályosan hosszú, szépen ívelt, a Vénusz-domb tövében húzódik. Indulásnál azonban sok zavaró jel látható rajta, ez gyerekkori gyenge egészséget, vagy családi problémát jelenthet. A vonal kezdeti egyharmada után megjavul, szépen folytatódik, a harmadik harmadnál - a vége felé - elhalványul, és vékony villában végződik. A villás végződés megrendült egészségi állapotot jelezhet, de a vonalak végén látható villák - mivel idővel megjavulhatnak, normálisan folytatódhatnak - erőt adhatnak a fővonalnak.

Az élet- és a fejvonal az indulásnál elkülönülnek, elég távol vannak egymástól, ami - a nagyfokú függetlenség, önállóság mellett - türelmetlenségre utalhat. A fejvonal hosszú, egyenes, enyhén lejt a Hold-domb felé. Ennek alapján az intuíciót igénylő feladatok izgatják, gyakorlatias, de a sok zavaró vonalka olykor nehézséget okozhat a koncentrálásban, olykor problémát jelent, hogy mások mit gondolnak Önről. A fejvonal egyenetlensége pedig labilitást jelezhet.

A szívvonal nagyon zavart, szinte mindféle zavaró szimbolika felfedezhető rajta. Azt sem tudom kivenni, hol végződik. A vonal indulása sem jelent valami jót, mert a Mars-dombról induló szívvonal tulajdonosa érzelmi megnyilvánulásaiban kiismerhetetlen. A szimbolikákat, vonalkákat azonban értelmetlennek láttam alaposan kielemezni, mert értékelésük vakvágányra vihetett volna.

További olvasnivaló

Robert kézelemzése

A keze - első ránézésre - egy realista gondolkodású emberről árulkodik, legalább is a széles, négyszögletes tenyere alapján. Ugyanakkor a négyszögletes kézre jellemzők nem teljesen érvényesek, mert a tenyeréhez...

Folytatás...

India - Gitár formájú tulitarka torta

 Nagyobb térképre váltás  Frissen készült úti programunkkal, ötnapos lebzselés után kerekedünk fel. A Dzsamunán nehezen vergődünk át, pedig a folyón átívelő nyolc forgalmi sávos híd a legszélesebb Indiában. Jó darabig összevissza...

Folytatás...

Ljudka kézelemzése

  Lehet, hogy csak az erős fénytől látszik fehér színűnek a keze, ám ha a valóságban is ilyen sápadt, a természetes fehér szín vérszegénységre, de elsősorban lágy természetre utalhat. A fehér...

Folytatás...

A tenyér vastagsága, szövetének, izmaina…

Az erős, vastag tenyérrel rendelkező emberek általában meglehetősen energikusak. A puha, vékony tenyér viszont gyengeséget és betegségekre való hajlamot jelez. A kövér, de gyenge, petyhüdt tenyér a csi (életerő) hiányáról...

Folytatás...

Erzsébet-napi gesztenye tortám, melyből …

Úgy látszik, még mindig népszerű az Erzsébet név, szinte vetekszik a megannyi újféle keresztnévvel. Állításomat a sok kedves levél, telefonhívás, gyönyörű cserepes virág és a hozzánk látogató vendég igazolta. A...

Folytatás...

Miként értelmezhető a tűzvész álma?

Kedves Rosta Erzsébet!Az Interneten találtam rá az elérhetőségére. Szeretném, ha értelmezné az álmomat. A férjemmel és egy barátnőmmel a gazdagréti lakótelepen járunk, amikor az egyik panelházban tűz keletkezik. Elkezdünk futni...

Folytatás...

A homlokránc

A nők mániákusan félnek a ráncoktól, mindenféle praktikával próbálják eltüntetni azokat, pedig a ráncok csak a mozgékony, flexibilis arcokon jelennek meg, belőlük pozitív tulajdonságokra, mint például az illető alkalmazkodóképességére, rugalmasságára...

Folytatás...

Egyszerű számok - kilenc

9-es- a Mars számaA 9-es szám a Mars szimbólumában van. Ez a bolygó jelképezi az „örök férfit", a férfiasságot, az elszántságot, a szenvedélyességet, a tetterőt, a nemi potenciát, az akaraterőt...

Folytatás...

55 óra a Kerala Expresszen - II.

Közeledik a villanyoltás, a „takarodó” ideje, addig mindenkinek el kell készülnie, szinte egyszerre kezdenek ágyazáshoz az utasok, sokan várták már ezt a pillanatot. Nappal csak ülni lehet, vagy mászkálni...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?