A+ A A-

Frida kézelemzése

  • Közzétéve itt: Anonim személyek kézelemzése

 

Frida - bal kézfejA kézfejéről készült fotókat szemlélve  a körmök formái - mivel így lettek levágva - csaknem megtévesztettek, mert ujjai kúpos végződésűeknek látszottak, ám a tenyér felől nézve viszont egyértelművé vált, hogy ujjai - a hüvelykujj kivételével - lekerekítettek. Ez fontos szempont a kéztípusba való besorolásnál.

Eszerint keze leginkább a filozofikus kézcsoportba sorolható, legalábbis erre utalnak hosszú ujjai, téglalap alakú tenyere és tojásdad körmei. A kéztípus alapján igazságszerető, higgadt, megfontolt, türelmes, zárkózott típus. Büszke arra, hogy különbözik másoktól. Erkölcsi és etikai meggyőződése irányítja. Noha barátságos, de érzelmeiben mégis ridegnek tűnik. Komolyan hisz a titokzatos erőkben és a természetfölötti dolgokban, ezt az állítást megerősíti telt Hold-dombja.

Ugyanakkor erre a kéztípusra nagyon jellemzőek, az ujjakon lévő bütykök is, de ebben az esetben az ujjak közül csak a gyűrűs- és a középső ujjak alsó ízén láthatók nagyon apró kis „materiális bütykök”, amik a rendszeretet és az aprólékosság jelei.

A normális méretű köröm, követi az ujj vonalát, nagyságát tekintve hozzávetőlegesen feleakkora, mint a körömízperc. Ebben az esetben a körmök rövideknek mondhatók, rajtuk a holdak alig vehetők ki, ami szívproblémára való hajlamot prognosztizálhat. Feltehetően a rövid, kis holdú körmök, végigvonulnak családfáján. Körmei világos rózsaszínűek, felületük sima, nem láthatók rajtuk foltok, barázdák, rovátkák, ami azt jelzi, hogy vérkeringése valószínűleg normális. Egyébként a kis körmök nagy tervekről is árulkodnak. Megismétlem azonban, hogy az alig látható holdak a későbbiekben vérkeringési zavarokra utalhatnak.

Frida - jobb kézfejAz ujjai hosszúak, összességében alaposságot, aprólékosságot jeleznek. A széttárt ujjak közül a gyűrűs- és a kisujj közötti rés a legnagyobb, ami függetlenséget, önálló cselekvőképességet jelképez. A sima, egyenes ujjak egyébként egyenes jellemet, kötelességtudatot, céltudatosságot ábrázolnak.

A meglehetősen hosszú - ujjait a tenyerébe hajtva a csukló közeléig érő - középső ujja azt jelzi, hogy elvei komolyak, szilárdak. A mutatóujjánál hosszabb gyűrűsujj alapján a környezetétől elismerésre vágyik. Emellett a gyűrűsujjnál rövidebb mutatóujj békés természetet jelképez, aki viszont nem szívesen vállal felelősséget. A hüvelykjével arányos hosszúságú kisujja (kisujja a gyűrűsujj alsó fertályáig ér) arról tanúskodik, hogy képes befolyásolni másokat.

Az ugyancsak hosszú - mutatóujja alsó ízpercének harmadáig érő - hüvelykujja arra enged következtetni, hogy rendelkezik az élethez kellő szellemi tőkével, energiával, akaraterővel, sőt némi egoizmussal is. Mivel az ujjait lazán tárja szét, nem tudom pontosan megítélni, hogy (szétfeszített ujjak esetén) mekkora szöget zár be hüvelykujja a kezével. Feltehetően elég nagy szöget, ami ebben az esetben nagy önállóságot, és munkabírást jelezhet. A kissé hátrahajló hüvelykujj azt jelzi, hogy nemcsak a kéz tulajdonosa tud másokat befolyásolni, hanem ő is befolyásolható. Ezt az állítást erősíti meg a Hold-domb felé ívelő fejvonala és hüvelykujjának elvékonyodó második ízperce. Függetlenül attól, hogy hüvelykujja kissé hátraível, mégis merevnek tűnik, ami makacsságot, pénzügyekben többnyire megfontoltságot jelöl. Mivel hüvelykujján mindkét ízperce azonos hosszúságú, erős én tudattal (és természetesen öntudattal is) rendelkezik.

Egyenes ujjai összezárva teljesen egymáshoz simulnak, ezzel zárkózottságot, aggodalmaskodásra való hajlamot, merevséget reprezentálnak. Jobb kezének mutató- és középső ujjai között az alsó ízperc alján lévő kis lyuk jelezhet kíváncsi természetet, de azt is mondják erre tréfásan, néha kifolyik a kezéből a pénze.

Frida - bal tenyérPasszív, bal kezét lezárja az egybeolvadt fej- és szívvonala, aminek kedvezőtlen jelentése, valamelyik ősére, esetleg szüleire vonatkozik. Aktív, jobb kezének három fővonala azonban normál lefutású és jól kirajzolt.

Az életvonal jól kivehető, viszonylag széles ívet ír le, ez a jó vitalitás jele, de a vonal kezdetén mintha apró zavaró jeleket látnék, ami jelentheti, hogy gyerekkorában gyengélkedett, betegeskedett, vagy családjában voltak problémák. Az életvonal a vége felé elhalványul, ezt most még nem lehet értékelni, mert idővel megjavulhat a fővonal, ha mellette kialakul egy kis erősítő vonal.

A fejvonal és az életvonal a jobb tenyerében egy tőből fakad, ami jelezheti, hogy nagyon elővigyázatos, minden cselekedete előtt mérlegel, az emiatti hezitálások, sok lehetőségtől megfosztják, elszalaszthat kedvező alkalmakat. A fejvonal végig enyhén lefelé ível a Hold-domb felé, eszerint az intuíciót, képzelőerőt igénylő feladatok izgatják. Egyébként a filozofikus kéztípusnál a normális fejvonal ilyen hosszú, és szorosan kapcsolódik az életvonalhoz.

Frida - jobb tenyérAktív kezének szívvonala (ha jól látom) a tenyér élétől a mutatóujj alatti Jupiter-domb közepéig fut, erre az irodalom azt mondja, hogy rangon alul nem szívesen házasodik, sikeres életre törekszik. A sorsvonal a Hold-domb aljáról indul fölfelé a tenyér közepéig tartva, azt jelzi, hogy sorsát kezdetben mások irányították, boldogulása nagyban függött mások jóindulatától, hangulatától. Sorsának alakulásában befolyásolta képzeletvilága is. A sorsvonal testvérvonalának tekintett Nap-vonal - ahogy a gyűrűsujj alatti vonalat nevezik - jól kivehető, markánsan jelzi, hogy eredményt, elismerést, megbecsülést vív ki az életben.

Tenyerének legerősebb dombja a Hold-domb, ami minden olyat szimbolizál, ami a képzeletből táplálkozik. Ujjai alatt a négy domb összecsúszott, s lett belőlük három domb: a Merkúr-domb eltolódott a Nap-domb felé, a Nap-domb a Szaturnusz-domb felé, a Jupiter- úgyszintén a Szaturnusz-domb irányába tolódott el, jelezve ezeknek a planétáknak a temperamentumra és a személyiségre vonatkozó hatásait, gyengítve vagy erősítve azokat. A Vénusz-dombja, a kép alapján sima felületűnek néz ki, ami erős önkontrollal rendelkező, szenvedélyei fölött erősen kontrollált embert jelöl.
 

További olvasnivaló

Koldusok, leprások, szent emberek

Kovalam tengerpartját nemcsak egészséges gyereksereg népesíti be, hanem akadnak itt szerencsétlen sorsú, valamilyen rendellenességtől, betegségtől szenvedők is. A partrésznek megvannak a maga koldusai, elesettjei, akik naponta elzarándokolnak ide egy...

Folytatás...

A lucerna, mellyel az állatokat etetjük…

A régebben csigacső vagy csigasárkerep néven ismert lucerna (Medicago sativa) termesztése elsősorban legeltetésre vagy takarmányozásra szolgál, annak ellenére, hogy a füvesasszonyok, népgyógyászok régóta ismerik a gyógyhatását. Valószínűleg erre utalhat az...

Folytatás...

A hüvelykujj tőperce - más néven ténár v…

Vénusz-dombnak, illetve ténárnak a hüvelykujj alatti párnát nevezik. Mivel a Vénusz a nőiességet, a testi szépséget, a szerelmet, a vonzalmat, az egyensúlyt, a harmóniát, a jó ízlést reprezentálja, a...

Folytatás...

Régi időjárás Magyarországon

1194. Nagy éhínség. A villám sok helységet elpusztított. Számos helyen hollók jelentek meg tömegesen, melyek egyik községből a másikba repülve, csőrükben tüzes szenet vittek, mi által sok ház kigyulladt.1210 nyarán...

Folytatás...

Látogatóban Mary nővérnél

Meghívást kaptunk Mary nővértől, látogassunk el a Holy Angel’s Conventbe. Az eszelős dudálástól, varjúkárogástól hangos Trivandrumba háromkerekű motoros riksával pöfögünk be. Van időnk sétálni, ezért a számunkra jó tájékozódási...

Folytatás...

Szerencsejövendölés kártyákkal

A kártyajóslásra a legkülönfélébb kártyákat használják. Az ismert játékkártyák mellett különleges, kifejezetten a jósláshoz készített kártyák is léteznek. Az itt ismertetett módszerek az 52 lapos francia kártya segítségével próbálnak...

Folytatás...

A daktiloszkópia története

A személyazonosítás már a történelem kezdete óta fontos kérdésnek számít. Az ókori társadalmak kialakulásával és fejlődésével egyre több esetben merült fel az igény az emberek kilétének megbízható azonosítására. Régóta...

Folytatás...

Arcprofilszög

A koponya méreteivel a koponyaméréstan (craniometria) foglalkozik. A koponyára jellemző különféle méretek közül fontos információt hordoz a Camper-féle profilszög, az angulus faciei, amelynek egyik szára az orrbejárat alsó széle...

Folytatás...

Advent hetei

Az advent elnevezés az érkezés, bekövetkezés jelentésű latin adventus szóból származik. Az „Adventus Domini” pedig az Úr eljövetelét jelenti. Az advent tulajdonképpen a karácsony várásának, az ünnep előkészületeinek az...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?