A+ A A-

A körmök

  • Közzétéve itt: A kézelemzés gyakorlata


A körmök alakja, színe, épsége sokat elárul tulajdonosának egészségi állapotáról, sőt a köröm hordozhat örökletes információkat is; elemzése révén a hozzáértő szem még azt is megállapíthatja, hogy a szülők milyen betegségben szenvedtek. A körmök azonban nemcsak a fizikai hogylétről tudósítanak, hanem tájékoztatnak az ember személyiségéről, sőt szexuális beállítottságáról is. Ugyanis az egészség és a temperamentum összefüggenek, ezért bizonyos körömtípusok érzelmi jellemzőknek felelnek meg.

TARTALOM

A körmök formája

Rövid körmök

Hosszú körmük

Széles körmök

Keskeny körmök

Körömszínek

Körömfoltok

A körmök állaga

A körmök holdja



A körmök formára lehetnek rövidek, hosszúak, szélesek és keskenyek. De megkülönböztethetők színük, felületük valamint állaguk szerint is. Azt, hogy a köröm melyik típusba tartozik, nem befolyásolja a foglalkozás, és nem változtatja meg az ápolás sem. Az egészséges ember körme sima, fényes, erős, hajlékony, a holdja se nem túl kicsi, se nem túl nagy. A normális köröm követi az ujj és a kéz vonalát, méretre hozzávetőlegesen feleakkora, mint a köröm ízperc.


A rövid körműek (nem a rövidre vágott körmökre vonatkozik)

- akárcsak a rövid ujjúak, széles látókörűek, de szélsőségesen kritikusak, még önmagukkal szemben is. Mindent gondosan elemeznek, amivel kapcsolatba kerülnek. A logika, az ésszerűség és a tények vonzzák őket. Jó ítészek, gyorsak, éles eszűek, ítéletükben kemények. Szeretek vitázni, kiválóan érvelnek, meggyőződésük mellett a végsőkig kitartanak. Mivel már az első pillanatban megragadják a dolgok lényegét, rendszerint türelmetlenek, esetenként rendkívül ingerültek azokkal szemben, akikre nem jellemző az ő analitikus gondolkodásmódjuk. Humoruk csípős, komoly, bíráló jellegű. Az olyan dolgokban, amit nem értenek, szkeptikusak.

- az extrém rövid köröm, amelyre ránőtt a bőr: pökhendi, beképzelt egyének sajátja, akiknek mindig igazuk van, s akik el vannak telve maguktól. Biztos jele ez a szellem, az akarat és a képzelőerő kicsinyességének.

- a rövid, kerekded vagy ovális körmök a tudás szeretetét, a liberális eszmék emberét képviselik, akik azonban hajlanak a tartós haragtartásra, még a gyűlölködésre is.

- a rövid, téglalap alakú körmök életrevaló, jó munkabírású, szókimondó embert jelölnek.

- a rövid, legyező formájú körmök ingerlékeny, kolerikus természetről tudósítanak.

- a rövid, görbe, pataszerű körmök összeférhetetlen, hamis, szószegő, megbízhatatlan, csalárd embert reprezentálnak.

- a rövid, extrém domború körmök, amikor a körömlemez megvastagszik és félgömbszerűen, szarvszerű nyúlványként mered előre féltékeny természetről vallanak.


A hosszú körmök

- a pszichikus kézhez tartozók. Kevésbé kritikusak, mint a rövid körműek, könnyen befolyásolhatók, nyugodtabbak, gyengédebbek, nagyobb belenyugvást és nyugalmat mutatnak minden területen. Az ilyen körmök nagy idealizmust jeleznek, művészi természetre utalnak, tulajdonosaik járatosak valamelyik művészeti ágban. Hajlamosak képzelgésre, félnek szembenézni a tényekkel, különösen akkor, ha azok ellenszenvesek számukra. Noha szellemileg ambiciózusak, kevés kitartással rendelkeznek, amiből következik, hogy ritkán valósítják meg elképzeléseiket. Ha a kéz többi része nem tipikusan pszichikus, akkor valószínűleg betegséget jelez.


A széles körmök

- erős izomzatról, hatalmas életkedvről árulkodnak, szemben a szűk körmökkel, amely gyenge alkatról, rossz egészségi állapotról tájékoztat.

- a széles, sima, fehér köröm az elmésség és a jó szellemi kondíció jele.

- a széles, rövid köröm vitatkozó, kritizáló típust szimbolizál, akinek semmi sem jó, nyughatatlan, kötekedő természetű, akivel nehéz kijönni. Mindent kifogásol, mindenkit megbírál, ezért környezetében népszerűtlenségnek „örvend”. Egyébként kitűnő üzletember és szívós, egészséges alkat.

- az extrém széles köröm tulajdonosa piszkálódó, harcias természet, más emberek tevékenységének kerékkötője.

- a szélsőségesen kiszélesedő, hosszú, kék körmök rossz egészségi állapotról tudósítanak, szimbolizálhatnak ideg-összeroppanásból származó keringési zavarokat, de gyakorta előfordul ez nőknél a pubertás vagy a klimax idején.

A keskeny körmök

- bajkeverő emberek sajátja, akik hajlamosak lépten-nyomon megsérteni környezetüket, barátaikat, szomszédjaikat.

- a keskeny, vékony körmök, ha ráadásul még kicsik is, gyenge egészséget jelképeznek.

- a feltűnően keskeny, hosszú körmök, ha domborúak és görbék is, krónikus bronchitisre vagy gerincproblémára céloznak. Az ilyen körmű ember sohasem számíthat nagy erőre.


Körömszínek

A rózsaszínű körmök egészséges szervezetet és jó idegrendszert képviselnek. A hosszúkás, rózsaszínű köröm túláradó érzékiséget szimbolizál. A széles köröm többnyire vörös, a szűk köröm pedig gyakran kékeslilás árnyalatú, ez utóbbi keringési problémára, szívbajra utaló jel. A sápadt, világos köröm melankolikus természetet ábrázol. A halvány színű köröm a „lassú víz partot mos” természetű egyénre vall, de lehet betegség jele is. A sárgás köröm - ha nem nikotintól származik - epebántalmakat vagy agyi rendellenességet jelez. A kevert, változatos színű köröm ingerlékeny, veszekedős emberek megkülönböztető sajátja. A vörös foltos körmök olyan embert képviselnek, aki örömét leli a hadakozásban, a háborúskodásban. A fekete foltos körmök vérszegénységről, emésztési problémákról árulkodnak. Ha a sápadt körmök szélein halvány folt jelenik meg, az hirtelen egészségromlásra enged következtetni. A fehér színű köröm kalciumhiányról tanúskodik.


Körömfoltok

A körmön lévő fehér foltok, pontok figyelmeztetésül szolgálnak a gyengülő vitalitásról, romló idegállapotról. A tompa színű, fehér foltok fertőzésről vagy toxikus ártalomról árulkodnak. A fehér pontok manikűrözés közbeni sérülés jelei is lehetnek. Fokozódó zavar esetén a fehér pontok szinte beborítják a körmöt, majd később keresztirányú fehér csíkok, gerincek nőnek, a köröm barázdálttá válik. A keresztirányba futó fehér vonalak (Mee-vonalak) azonban a körmökön nem hoznak létre gerincet vagy völgyet. Ezt a körömelváltozást magas láz, arzénmérgezés vagy szívkoszorúér-betegség okozhatja. A barázda helye a betegség idejét jelöli, ha a gerinc után a köröm töredezett, akkor idegi probléma volt, ha az új köröm továbbra is barázdált marad, akkor a bajnak még nincs vége.


A köröm állaga

A lágy, puha körmök törékeny szervezetet, gyenge egészségi állapotot szimbolizálnak, viszont az erős körmök masszív alkatot, ellenálló, szívós szervezetet reprezentálnak.

A körmön lévő bordázat krónikus betegségre, idegi problémára utal. A hosszában recézett köröm anyagcserezavart jelez, a haránt recézet köröm pedig akut betegségre (skarlát, tífusz, influenza) vagy valamilyen táplálkozási zavarra, ideg-összeroppanásra enged következtetni. Ha a harántvonalak mellett a köröm hullámossá válik, akkor ez a fertőző betegségen kívül utalhat szívrohamra is. Ezt a fajta körömelváltozást dr. Beau-ról nevezték el.

A körömrepedés öregkorban gyakori, de jelképezhet idegbetegséget is. A rágott körmök elfojtott szexualitásról árulkodnak. A spatulaujjú, rágott körmök tulajdonosáról azt mondják, hogy szenvedélyes, erotikus ember. Az ún. kanálkörmök valamilyen rendellenességet jelezhetnek, ez lehet a vérszegénységre utaló szindrómák egyik tünete, de okozhatja a köröm elszarusodása is. A lapos, lemezszerűen felhasadt körömnek, különböző idült betegség lehet az oka, vagy valamilyen vegyi ártalom (mosás, lúg) következménye. Ha a köröm karomszerűvé válik, ez szifiliszes megbetegedést jelképezhet. Ha a köröm teljesen leválik, ez súlyos mérgezési tünetet szimbolizál.


A köröm holdja

A köröm holdjai a szív- és a tüdőműködésről, valamint a vérkeringésről tájékoztatnak. A normál holdú köröm jó szívműködést, megfelelő cirkulációt és vérnyomást jelez. A nagy holdú köröm azt szimbolizálja, hogy a szív csak erőteljes munkával képes megfelelni az igényeknek. Az extrém nagyságú hold szélhűdésre való hajlamot, a magas vérnyomás mellett pszichikus melléktünetként nagyfokú idegességet is sejtet. A kis félholdú köröm gyenge vérkeringést, alacsony vérnyomást, csökkent életműködést tükröz. Az ilyen ember levert, gyenge, fáradékony, erőtlen, tehetetlen, kedvetlen. A hiányzó félholdú köröm jelzi, hogy a szív rosszul működik.

További részletek a Kínai kézdiagnosztika című könyvemben találhatók.

Hozzászólások  

0 #39 Rosta Erzsébet 2016-03-06 12:28
Kedves Szemjon! - Re: #38
A holdacska mérete miatt nem kell különösebben aggódnia, problémát (vérszegénysége t, tápanyag-hiányt ) inkább a hiányuk, betegséget pedig az elszíneződésük jelezhet. Az alakjának (ívének), vagyis annak, hogy kissé fűrészfogas a megjelenése, nincs különösebb jelentősége. Ettől függetlenül a vérnyomását érdemes lenne megméretnie, mert a hagyományos kínai orvoslás szerint a hüvelykujj túlságosan nagy holdacskája (vagy a kisujj körmén látható holdacskák) magas vérnyomást jelezhetnek.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
+1 #38 Szemjon 2016-03-03 21:48
Kedves Erzsébet! Az lenne a kérdésem hogy az utóbbi pár hónapban mindkét hüvelykujjamon, de főleg a bal oldalin a holdacska megnőtt. A köröm közel 40%-a lett a holdacska íve a bal hüvelykujjon nem szép ívelt hanem kissé fürész fogas. Az lenne a kérdésem hogy utalhat e ez valamilyen betegsegre?
Idézet
0 #37 Rosta Erzsébet 2016-02-01 11:59
Kedves Alexandra! - Re: #35
A körmein megfigyelt változásnak többféle oka is lehet. Okozhatja a körmök elvékonyodását, töredezését vérszegénység, keringési probléma, gombás fertőzés, a máj, vagy a pajzsmirigy hormon rendellenes működése. Gyakori az ön által leírt jelenség a menopauza idején is, ami az ösztrogénszint hullámzásának a következménye. Az is lehet, hogy valamilyen eddig nem használt oldószer vagy tisztítószer váltotta ki a problémát, de lehet a körömlakk-lemos ó is a „bűnös”. Stresszes életszituáció idején is előfordulhat hasonló köröm-rendellen esség. Végül, de nem utolsósorban a hiányos táplálkozás is ott lehet az okozók között. A megfelelő kezelés kiválasztásában az egészségi állapotát ismerő háziorvosa segíthet, ám ha biztos benne, hogy teljesen fitt, és vegyszerre vagy hormonális okokra sem gyanakszik, javasolható, hogy fogyasszon vitaminokban (C-vitamin, folsav, biotin), ásványi anyagokban (vas, cink, kalcium), kéntartalmú aminosavakban gazdag ételeket, és fordítson kellő figyelmet a körmei ápolására.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
+1 #36 Rosta Erzsébet 2016-02-01 11:20
Kedves Szabina! - Re: #34
Mivel korábban nem volt problémája a körmeivel, majdnem biztos, hogy a takarítás – pontosabban a takarításnál használt vegyszerek – okozta körmein az elváltozást. Így ismeretlenül csak azt tudom tanácsolni, hogy használjon védőkesztyűt, és kímélje a körmeit vegyszerektől. Ha viszont továbbra is fájnak a körmei, keressen fel egy kozmetikus vagy bőrgyógyászt, aki biztosan tudnak segíteni.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #35 Alexandra 2016-01-31 23:06
Kedves Erzsébet!
A következő problémával szeretnék önhöz fordulni.
A két hüvelykujjamon nem rég észrevettem, hogy a körmeim megváltoztak. A félholdaknál olyan mintha száraz lenne a körmöm. Mindegyiknél egy-egy haránti csík is látható. Fellül pedig nagyon elvékonyodott , repedezettek a kömeim. Válaszát előre is köszönöm!
Idézet
0 #34 Fövényi Szabina 2016-01-27 17:03
Kedves Erzsébet! A következő lenne a problémám :körülbelül 2 hónapja kezdtem el takarítani egy postán ed egyik nap azt vettem észre hogy a kormeimen piros csík jelent meg. Azt hozzá kell tennem hogy kesztyű nélkül takaritottam még a vízkőoldót is úgy használtam. Ezek a csíkok a koromagynal vannak és van hogy úgy érzem fáj is. Előtte soha nem volt semmi ilyen tunetem. Köszönöm válaszát Szabina
Idézet
0 #33 Rosta Erzsébet 2016-01-18 16:52
Kedves Tamás!
A hosszanti barázdák valószínűleg nem jelentenek komolyabb egészségi problémát. Bár - mint írja - egészségesebb étrendre váltott, nem zárható ki, hogy az étrendjében nem tartalmaz elegendő cinket, és biotint (B7 vitamint). (A teljes kiőrlésű gabonafélékben vannak olyan rostok, melyek akadályozhatják a cink felszívódását.) Esetleg az is lehet, hogy a körmei túl sokat vannak kitéve nedvességnek. A köröm berepedése, töredezése a pikkelysömörnek is lehet az egyik tünete, és a pajzsmirigy alulműködése is okozhatja. Azt javaslom, hogy többet fogyasszon cinkben és B7 vitaminban gazdag ételeket (tejtermékeket, tojás sárgáját, halakat, olajos magvakat stb.) Noha még meglehetősen fiatal, nem árt egy teljes vérképet készíttetnie, hátha hormonális probléma áll a háttérben.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #32 Tamás 2016-01-15 13:41
Kedves Erzsébet!

Kérem engedjen meg nekem egy kérdést!
Egy 36 éves fiatalember vagyok, korábban sohasem volt ilyen gondom. Az előzményekhez talán annyit, (hátha jelent valamit) hogy 4 éve életmódot váltottam; dióhéjban: a finomított élelmiszereket finomítatlanra cseréltem le, kevesebb húst, de sokkal több zöldséget gyümölcsöt iktattam be az étrendembe, szóval úgy, ahogy az mostanában az
"ajánlók" szinte mindegyikében le van írva. Jól is tettem, a korábbi székrekedési és gyomorsavproblé máim mind eltűntek, jól is érzem magam azóta is.
Kb. fél éve azonban a bal kezem gyűrűs- és középsőújján a körmömön hosszanti barázdák
jelentek meg, sőt a középső ujjamon a köröm legtetején a barázda mentén már kezd is
szétnyílni a körmöm... nagyon megijedtem, hogy mitől is lehet ez...
Már annyi mindent olvastam a neten róla, vérkeringési zavar, emésztési zavar, anyagcsere zavar, vitaminhiány... de amúgy jól vagyok, szóval nem tudom, mitől lehet?
Tudna nekem tanácsot adni? Nagyon ijesztő, hogy mint írtam, már szét is válik egy helyen a körmöm...
Nagyon szépen köszömöm előre is a válaszát!

Tisztelettel: M. Tamás
Idézet
0 #31 Rosta Erzsébet 2015-12-07 10:00
Kedves Erzsike!
Alaposan tanulmányozva a körmeit a - mutatóján látható - kisebb traumát (mely a pötty helyzete alapján kb. két hónapja érhette) jelző fehér pöttyön kívül a körmökön megfigyelhető longitudinális futású barázdák (és gerincek) érdemelnek figyelmet. Ezt a fajta köröm-rendellen ességet „onychorrhexis” -nek nevezi az orvosi szakirodalom. A körmön látható barázdák a legtöbb esetben az előrehaladott életkorra utalnak, de jelezhetnek egészségi problémákat is. Ez utóbbiak a következők: reumás ízületi gyulladás (reumatóid artritisz), perifériális vaszkuláris betegség, lichen planus és - ritka esetben - a Darier betegség, vagy Darier-kór. Bár a képei elsősorban a körmökre fókuszálnak, a mutató- és a középső ujján köszvényre utaló duzzanatokat vélek felfedezni, melyek egy kialakuló vagy már meglévő krónikus ízületi gyulladásra utalhatnak.
Másrészről részben azoknak is igazuk lehet, akik vitaminhiányt emlegettek, ugyanis a centrális helyzetű körömgerincek kialakulásának a vas-, folsav- és a fehérjehiány is lehet az oka. Ha megfelelően táplálkozik, akkor nem zárható ki, hogy a vitamin- és ásványianyag-hi ányt a rossz felszívódása okozza.
Ahhoz, hogy a körmei egészségesek legyenek, változatos és kiegyensúlyozot t táplálkozás és gondos körömápolás szükséges. Ügyeljen arra, hogy étrendjében sok gyümölcs és zöldség legyen. A vasat, cinket, kalciumot és C-vitamint tartalmazó ételek mellett fontosak a B vitaminok (különösen a B12) is, kerülje az ún. transzzsírok fogyasztását, helyette inkább az Omega 3 zsírsavban gazdag ételeket (halak, olajos magvak) részesítse előnyben. A körmök hidratáltsága miatt az is fontos, hogy elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszon.
Ami pedig a körömápolást illeti, védje körmeit a vegyszerektől, oldószerektől, mosogatószerekt ől, vigyázzon arra, nehogy kiszáradjanak. Szükség esetén hasznos lehet, ha lefekvés előtt jojoba olajjal keni be őket.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #30 Czelder Attilané 2015-11-28 21:39
Kedves Erzsébet!! Évek óta beteg a körmöm, nagyon örülök hogy rátaláltam az oldalára!! Készítek fotót, elkűldöm és figyelemmel fogom kísérni tanácsait, véleményét!! Addig is üdvözlettel: Czelderné Erzsike
Idézet
0 #29 zoltan 2015-04-06 13:16
Kedves Erzsébet, Tibor!

Először is köszönöm a kimerítő választ, nagyon részletesen leírta a lehetséges okokat.
Miután elolvastam levelét, jutott eszembe, hogy kb. a köröm elrepedése előtt 2 héttel végeztem ~1.5 hét nehéz munkát, amelyben sokat kellett négykézláb lenni munkavédelmi cipőben. Én arra jutottam, hogy mivel csak és kizárólag a nagylábujjaimon jelentkeztek a tünetek, ettől lehetett.
Az első levelem óta változás csak annyi, hogy 2-3 napja a ragasztott kötés sem húzza a körmömet (eddig minimálisan húzódott), így szinte teljesen tünetmentessé vált.
Úgyhogy én most arra várok, hogy szép lassan lenőjjön...
Idézet
0 #28 Rosta Erzsébet 2015-04-05 15:03
Kedves Tibor!
Mivel nincs garancia arra, hogy Zoltán is elolvassa a bejegyzését, kérését privát levélben elküldtem,
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #27 Tibor 2015-04-03 13:43
Kedves Erzsébet! (és Zoltán)

Nekem ugyanezen tünetem van(most fedeztem föl).
Ha sikerült Zoltánnak azonosítani az okot, esetleg meg is oldani, akkor kérem, jelezzék nekem is.
Tisztelettel,
Tibor
Idézet
0 #26 Rosta Erzsébet 2015-04-01 14:33
Kedves Zoltán!
Így látatlanban, csupán a leírása alapján felelőtlenség lenne diagnózist felállítani, annyi azonban majdnem biztosan megállapítható, hogy körömleválásról (orvosi nevén onycholysis) lehet szó. A körömleválást az esetek nagy részében valamilyen trauma (ütés, sérülés, sok gyaloglás vagy futás hosszúra nőtt körmökkel szűk cipőben stb.) okozza, ez azonban az ön leírása szerint jelen esetben úgy tűnik, kizárható. Mivel – mint írja – eddig nem járt fájdalommal, valószínűleg a későbbiekben sem kell tartania attól, hogy a körömágya a körme leesését követően fájni fog. Az onycholysis kialakulásának számos oka lehet. Közrejátszhat benne a helytelen manikűrözés, ha a köröm túl sokat van nedves környezetben, gyakran a körmök gombás fertőzése (vagy Candida fertőzés) állhat a jelenség hátterében. (Ha ez utóbbira gyanakszik orvos, például a körömágy elszíneződése miatt, mintavétellel laborban ellenőrizhető a feltevés.) Bizonyos gyógyszerek (antibiotikumok , pl. tetracyclin) is kiválthatják a problémát.
Gyakran pikkelysömör következtében válik le és repedezik meg a köröm. Okozhatja diabetes mellitus (cukorbetegség) is. Ha a korábbiakban említettek egyike sem tehető felelőssé, érdemes lehet ellenőrizni a pajzsmirigy működését, mert e szerv zavarai ugyancsak kiválthatják a problémát. A klinikai diagnózis céljából összeállított színes körömatlasz (Donald W. Beaven – Stafford E. Brooks: Color Atlas of The Nail in Clinical Diagnosis) számos egyéb lehetséges okot (illetve betegséget) is felsorol, ezeket azonban most nem részletezném. Összefoglalva azt javasolnám, legyen óvatos a manikűrözéssel, ügyeljen a körmei tisztaságára, óvakodjon a vegyszerek használatától, viseljen kényelmes cipőt, és - mivel a leírása alapján a gombás fertőzés, a psoriasis (pikkelysömör), a cukorbetegség vagy a pajzsmirigy működési zavara sem zárható ki - a nyugalma érdekében célszerű lenne a körmeit megmutatni egy bőrgyógyásznak.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
+1 #25 zoltan 2015-03-30 23:03
Kedves Erzsébet!
Mindkét lábam nagylábujján úgy 1/3 magasságban enyhén világos foltot vettem észre. Mint a bal lábamnál kiderült, a köröm eltávolodott az alatta lévő hústól, mivel a bal nagylábujjamon már vízszintesen kb. 2/3 szélességben végig is repedt a körmöm, majd onnan kb. 1 cm-t előre repedt tovább - még nem repedt végig, a köröm még nem teljesen vált le, de 1-2 mm-t már kiemelkedik.
Fájdalommal egyelőre nem jár, egyszerű egészségügyi tapasszal leragasztottam, hogy ne akadjon be sehova, illetve, hogy ne váljon le.
Nem emlékszem, hogy akárhova is bevertem volna őket, más elváltozás nem látszik, nincsenek fehér foltok, nincs gyulladás.
Meg tudná nekem mondani, hogy ennek mi lehet az oka, hogy kezeljem, mennyire "féljek" a leválástól (fog-e fájni, miután leesett)?
Köszönöm!
Üdvözlettel
Zoltán
Idézet
+1 #24 Rosta Erzsébet 2015-02-25 14:24
Kedves János!
A körmökön megjelenő horizontális bordák - melyeket Beau-vonalaknak nevez a szakirodalom - általában valamilyen egészségi rendellenességr e utalnak. Az Ön esetében azonban csak a hüvelykujja körmein figyelhető meg ez a jelenség, vagyis a probléma nem lehet súlyos. Abból viszont, hogy nem egyszeri esetről van szó, hanem két év óta visszatérően ez a helyzet, valamilyen krónikus ok állhat a háttérben. Első közelítésben én cink-hiányra, vagy a körmei szárazságára gyanakodnék, de az sem zárható ki, hogy valamilyen kezeletlen betegség (pl. diabétesz) okozhatja a dolgot. Ha nem érzi magát teljesen fittnek, vagy olykor rossz a közérzete, a további teendők érdekében célszerű lenne, ha konzultálna egy bőrgyógyász szakorvossal.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
-1 #23 janos 2015-02-25 09:43
Kedves Erzsébet.kb 2 éve,a hüvelyk ujjaimon,mindke ttön,keresztbe bordák nönek,ugy 8 milliméterenkén t.ahogy levágom,jön a másik.Elég mélyek.de nem teljes köröm szélességbe,csa k középen,ugy 7 mm,szélesen.Mi oka lehet?Köszönett el János
Idézet
0 #22 Rosta Erzsébet 2015-02-03 16:23
Kedves Marcsi!
Köszönöm a körmeiről készített fényképeket, a válaszomat - mely részletesebb a szokásosnál - az Olvasóink kérdezték... kategória alatt megjelenő írások között olvashatja. Mivel nem tértem ki minden apró részletre, ha további kérdése lenne, írja meg privát mailben, és ha tudok, szívesen válaszolok.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #21 Rosta Erzsébet 2015-01-24 14:56
Kedves Marcsi!
A leírása alapján nem teljesen egyértelmű számomra, hogy mi lehet a probléma a körmeivel. Nem szeretném félretájékoztat ni, ezért megkérem, hogy – a privát levelemre válaszként – küldjön a problémás körmeiről egy-egy jó felbontású digitális fényképet.
Előzetesen – mivel nem az összes körmén jelentkezik ez az elváltozás – annyit tudok mondani, hogy túl nagy nem lehet a baj. Ettől függetlenül szeretném látni a körmeit.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
-1 #20 Marcsi 2015-01-23 20:13
Kedves Erzsébet! Jobb hüvelykujjam körmén. kb. 2 éve egy nagyon erős keresztirányú hullám képződik. Amint lenő, jön a következő. Pár hónapja a kisujjaimon is elkezdődött ugyanez, egy erős bemélyedés képződött, ami előtt és után a köröm domború. Ahogy lenő a barázda látszik, hogy ott vékonyabb, sérültebb a köröm.Mi lehet ez?
Idézet
+1 #19 Rosta Erzsébet 2014-10-06 12:24
Kedves Judit!
Ha csak egyetlen, vagy egyik kezének egy-két körmén vannak egyidejűleg ilyen bemélyedések, nem kell különösebben aggódnia miattuk, mert valószínűleg valamilyen trauma (pl. a körmeit érő ütés) okozhatta őket. Ha viszont több körmön láthatók apró, tűhegyszerű lyukak, nem zárható ki, hogy psoriasis (pikkelysömör), esetleg valamilyen kötőszövet-rend ellenesség, vagy autoimmun probléma áll a háttérben. Olykor a bőrfelszín helyi gyulladása (dermatitis) is hatással lehet a körmökre, és ugyancsak apró lyukakat okozhat rajtuk. Vitaminhiányra nem gyanakszom, viszont ha a táplálékával kevés cinket fogyaszt, szintén lehetnek mélyedések a körmökön, ezek azonban nem pont-, hanem vonalszerűek.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Idézet
-1 #18 Erdélyi Judit 2014-10-06 10:43
Kedves Erzsébet! Néha egy-két kézkörmömön pontszerű apró bemélyedések vannak, mintha kicsit tűvel megszurkáltam volna. Ez mit jelenthet, esetleg valamilyen vitaminhiányt? Pár év óta időnként tapasztalom, aztán elmúlik. Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Erdélyi Judit
Idézet
-1 #17 Rosta Erzsébet 2014-06-03 07:56
Kedves László!
Ha a körömhold vertikális mérete eléri a köröm magasságának a kétötödét, az bizony nagynak számít, de különösebb problémát valószínűleg nem jelent. Az pedig, hogy a holdak a hüvelykujjakon a legnagyobbak, teljesen normális, ugyanis a méretük a kisujj felé haladva egyre kisebb. Az sem jelent problémát, ha a többi ujjon egyáltalán nem látható, ugyanis gyakori, hogy az eponychium (az epidermisz szarurétege) eltakarja őket. Idős korban a holdak kisebbek lesznek, sőt el is tűnhetnek.
Gond igazán akkor van, ha a körömholdak elszíneződnek. A kékes színű holdak például a Wilson-kórra, a vörösesek pedig szívgyengeségre utalhatnak.
A pajzsmirigy-bet egek körmeit vizsgálva azt is megállapították , hogy túltengésnél a nagy, míg ellenkező esetben a kis holdak, illetve a holdak hiánya a gyakoribb. Arra viszont, hogy a holdak mérete önmagában a pajzsmirigy működési zavarát jelentené, nem találtam tudományos bizonyítékot. Miként arra a felvetésre sem, hogy a nagy körömholdak kialakulása a mértéktelen fehérje fogyasztással állna összefüggésben.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Idézet
-1 #16 László 2014-06-02 07:13
Kedves Erzsébet!
Ha a bal hüvelykujjamon a hold magassága a köröm 40%-a, a mutató és középső ujjaimon azonban már csak a köröm 20%-a akkor ez jelenthet-e valami figyelmeztetést vagy teljesen normálisnak mondható?
Idézet
0 #15 Rosta Erzsébet 2014-01-28 18:23
Kedves Nikoletta!
A holdak hiánya a legtöbbször vérszegénységre vérszegénységre vagy alultápláltságr a utal, de azt is jelezheti a pajzsmirigy alul-működését és keringési probléma is állhat a háttérben
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet

További olvasnivaló

Áll-babonák

Azt mondják, hogy a csapott áll ostobaságot, a lapos rosszindulatot, a hegyes áll ravaszságot jelez. A kerek áll a társasági örömök élvezetére, a csapott áll gyenge akaratú emberre, az...

Folytatás...

Radha és Bindu

Rögtön az első napokban barátságot kötök két kislánnyal, Radhával és Binduval, akik testvérek, egyikük tíz éves, a másik hét. Radhával sikerül jobban összemelegednem, amíg húga az iskolában van, o segít...

Folytatás...

Babec kézelemzése

A kezek állaga elasztikusnak, rugalmasnak látszik, amely szorításra olyan, mintha rugózna. Ez terhelhetőséget jelez, valamint azt, hogy a kéz tulajdonosa a váratlan helyzetekre gyorsan reagál. A kéz színéből normális vérkeringésre...

Folytatás...

Görcs, frász, nyavalyakór - hagyományos …

Olykor bizony frászt kapunk, ha az izmaink hirtelen, akaratunktól függően, heves fájdalmat okozva összehúzódnak, vagy sűrűn ismétlődő, éles érzés hasít belénk; görcsbe rándul a gyomrunk, amikor apró gyermekünkre rátör a...

Folytatás...

Búcsú Újdelhitől

Riksásunk ezúttal egy kék turbános szikh, arca rókás ravasz, szakálla cérnára pödörve eltűnik turbánja alatt. Jól vezet, legalábbis jobban, mint hindu kollégái. A műszerfal szent guruk képeivel teleragasztva, két oldalt...

Folytatás...

Sikarán hallgatom a lakóhajók történetét

Amint beszállunk a csónakba, a rejtélyre azon nyomban fény derül, ugyanis a sikara nem más, mint ez a baldachinos, lefüggönyözött, kecses vonalú, lapos fenekű, törékeny gondolaféle. A velenceiek csónakjára...

Folytatás...

Somlói galuska – hagyományosan és egysze…

Hiába kutakodtam szakácskönyveimben a somlói galuska elkészítése felöl, nem leltem rá. A sikertelen próbálkozásaim arra ösztökéltek, hogy bemenjek egy könyváruházba, és ott - a süteményes könyvek közt - biztos rátalálok...

Folytatás...

Könnyezés, sírás, zokogás

Mint oly sok minden mást - a síró személyétől, a sírás okától, időpontjától, helyszínétől stb. függően - a sírást is különféleképpen értékeli a népi hiedelemvilág.Ha például minden ok nélkül könnyek...

Folytatás...

Stotyi kézelemzése

Ránézésre feltűnőek kezének görbe ujjai, ezeket nem szabad összetéveszteni a hajlékony ujjakkal, mert más-más a jelentésük. A normálisnak tartott egyenes ujjakkal szemben minden eltérés gyengíti az illető ujja vonatkozó „pozitív”...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?