A+ A A-

Benáreszben felöklel egy szent tehén

  • Közzétéve itt: INDIA - ahogy megismertem


Kihasználva a visszautazásig hátralévő pár napunkat, melyet Indiában tölthetünk, úgy döntünk, ellátogatunk az ország legszentebb helyére, a hinduizmus fővárosába, Benáreszbe. Bár az utolsó pillanatban nem sok esélyünk van a vonatjegyre, ezúttal szerencsénk van. Őszintén örülhetünk, hisz itt szinte mindenki mozgásban van, az indiaiakat állandó utazási vágy hajtja, hol a rokonaikat látogatják meg, hol a szent helyekre zarándokolnak el, de szívesen mennek a tengerpartra, a természetvédelmi területekre, vagy a hegyekbe is; felkeresnek minden olyan helyet, amely érdekes lehet számukra, melyet érdemesnek tartanak megnézni, tanulságul szolgálhat és szórakoztató. Ilyenkor magukkal viszik a gyerekeket, a nagyszülőket, és rengeteg - megítélésünk szerint felesleges, számukra azonban nélkülözhetetlen - holmit becsomagolnak, felpakolnak.

A vasútállomáson a szokásos embertömeg, az elmaradhatatlan lökdösődés, tolakodás fogad bennünket. Mindenkinek sietős a dolga, vannak, akik hazafelé igyekeznek, mások az indulni készülő vonatukhoz rohannak. Az indiaiak senkivel és semmivel nem törődnek, ami az útjukba esik. Az emberek sűrűjén, a peront borító bőröndökön, csomagokon átbukdácsolva, nehezen lelünk rá vonatunkra. Konzul barátunk segít a felszállásnál, a fülkénkhez is elkísér, szívesen pesztrál minket, egészen addig, amíg egy fémbőrönddel fejbe nem kólintják. Az ütéstől megszédül, rosszkedvűen, méltatlankodó arccal búcsúzik tőlünk. Ezúttal sem feledkezik meg a figyelmeztetésről, hogy ne menjünk olyan helyre, ahol tömörülés van, kerüljük ki a felajzott tömeget.

Az ablak mellé, egymással szemben szól a jegyünk. Attila mellett egy láthatóan kaszton kívüli házaspár foglal helyet, pár hetes csecsemőjükkel. Kölcsönösen köszöntjük egymást. Kisvártatva a házaspár mellé penderül egy kövér pár, kinézetre felsőbb kasztbéliek lehetnek. Amint elindul a vonat, a kövér házaspár még több helyet vindikál magának, úgy eltehénkednek, hogy a sovány házaspár kénytelen egyre közelebb húzódni férjemhez, amitől viszont ő teljesen az ablakhoz passzírozódik.

A vonatozásnál megszokott tevékenységek - evés-ivás, ülve szundikálás, csecsemőszoptatás, pelenkázás, tisztába tétel, majd az altatáshoz járó ütemes hátütögetés, melynek hatására megnyugszik a pici lény - ezúttal sem maradnak el. A sok nyüzsgés, folytonos ki- és bemászkálás csak késő estére mérséklődik. A szilencium közeledtével - szinte parancsszóra - mindenki lázas ágyazásba kezd, felkészíti fekhelyét az éjszakai alvásra. Közben arra leszünk figyelmesek, hogy a felsőbb kasztból való fehérebb bőrű férfi és nő arról győzködi az érinthetetlen, sötétebb színű házaspárt, hogy cseréljék el fekhelyüket velük, ugyanis nekik a jegyük alapján a keskenyebb folyosói ágyakon kellene aludniuk, amihez viszont nem nagyon fűlik a foguk. A meddő alkudozás lassan követelőzésbe csap át, a csecsemős házaspár azonban nem akar cserélni, a kaszton kívüli apuka hajthatatlan, nem megy ki a folyósóra, ragaszkodik a családjának járó ágyakhoz, itt a fülkében kívánják álomra hajtani fejüket. Végül a méltóságukban sértett házaspár duzzogva elvonul a fülkéből, és durcásan helyezkednek el folyosói emeletes ágyaikon.

Ahogy rendeződik a vita, a bent maradt kaszton kívüli férfi a férjem felé fordulva felajánlja ágyát, szívesen átengedi a helyét, hogy azon az oldalon aludhasson, ahol a feleségének a fekhelye van. Megköszönjük gáláns ajánlatát, figyelmességétől meghatódunk. A vonat lassan álomba ringat mindkettőnket. Éjszaka egy pillanatra felébredve azt konstatálom, hogy az ágyak között lent a padlón is van egy alvótársunk. Hogy ne zavarjam, inkább lemondok az éjjeli kimenetelről. Hajnalban az ágyból való kikászálódás ismerős zajaira ébredünk, rendbe szedjük magunkat, aztán jobb híján, bámuljuk a tájat. A város közelségét jelzi a megszaporodott halottszállító dzsipek látványa, rajtuk a narancssárga vagy vörös selyembe burkolt holttesteket visznek, bambuszágyhoz rögzítve a Gangesz-parti halottégetőhöz, a Manikarnika ghátra. Megunva a táj kémlelését, szemünk a kisbabáját dajkáló boldog mamára esik, egy-egy mosolyt küldünk felé. A megérkezés előtti pillanatok a leghosszabbak, már alig várjuk, hogy szerelvényünk végre befusson a szent városba, Benáreszbe.

Az állomás épületén nagy betűk hirdetik, ez a város Varanasi (azaz Váránászi), más néven Banáras (vagyis Benáresz), illetve Kási. Állítólag az eredeti Váránászi név a rossz kiejtése miatt változott Benáreszre, de a hinduk szívesen használják a világ jelenleg legrégebbi élő városára a Tündöklő Fényesség jelentésű ősi Kási elnevezést is. Számunkra teljesen mintegy, miként nevezik - olvasmányaink alapján - nagy az elvárásunk ezzel az időtlen időktől szent helyként tisztelt várossal szemben. A várossal, ahol a védákat ismerő tudós emberek, filozófusok, panditok, az ősi hagyományokat követő mágusok, jógik tevékenykednek; mely az ezoterika központja, szádhúk, csodatévő szentek, fakírok lakhelye; melyet évente oly sok külföldi turista keres fel; melybe naponta a hinduk százezrei zarándokolnak el, hogy megmártózva a Gangesz vízében megtisztulást nyerjenek, ahová meghalni jönnek az emberek, hogy megszabaduljanak a reinkarnáció örökös körforgásából. Már a hindu fejedelmek zarándokházakat építettek a parton, hogy hitbuzgó alattvalóik ingyen szállásra találjanak.

Benáreszi utcaképA vasútállomásról kiérve, ezúttal nemcsak a segítségüket felajánló hordárokkal, kulikkal, és a hotelt, fuvarozást ajánló taxisok, riksások seregével kell megküzdenünk, hanem a kisebb-nagyobb csapatokban szálló sáskákra is figyelnünk kell, nehogy egy-egy „katonájuk” a szánkban végezze életét. Szerencsére nem kell sokáig keresgélnünk, mert hamar felfedezzük az útikönyvünkből korábban kinézett, a pályaudvartól mintegy két-háromszáz méterre található szállodát. A Hotel Nar Indra tökéletesen megfelel számunkra. Alig pakolunk ki, a szobánk ablakából népes embertömeget fedezünk fel, egyre többen gyülekeznek. Később tudjuk meg, hogy letartóztatták az Ayodhyába igyekvő L. K. Advanit, a szélsőségesen nacionalista Baratija Dzsanata Párt elnökét. Hallgatva konzulunk tanácsára, csak a tömeg feloszlatása után merészkedünk ki és vesszük nyakunkba a várost.

A városról, melyről azt állítják, hogy telve az isteni fénnyel, nem túl jó az első benyomásaink. Az utcák szemetesek, az aszfaltot, a járdákat tehénlepények tarkítják, a belvárosban nincs egy szikra zöld, se fű, se virág nem nő. A néhol fellelhető, hiányos lombkoronájú fák levelei szürkék a portól, a törzseiken szentképek és száradt virágfüzérek, a villanyoszlopokról pedig pókhálók lógnak füzérben. A levegőben furcsa, orrfacsaró „illat” terjeng, melyben az égő hullák jellegzetes édeskés szaga, a füstölők émelyítő aromáival és az idelátogató megszállott hívők, elfáradt, elcsigázott turisták, a szegény, mosdatlan páriák testének kipárolgásával keveredik. Fülsiketítő a zaj, állandó a dudaszó. A megállíthatatlan nyüzsgéssel, a színes harsány kavalkáddal szemben kontrasztként hat a város kopottsága: árulkodóan lepusztultak a házak, a paloták már rég elhasználódtak, megrágta őket az idő vasfoga.

Körös-körül kisebb-nagyobb templomok, különböző formájú kupolák, hindu mandirok és muszlim moszkok. Összességében mégis egyedülállóan érdekes látvány, ugyanakkor taszítóan visszatetsző is. Megrendítően sok a csont sovány, kéregető nyomorék, a céltalanul bóklászó kiéhezett tehén és horpasz hasú kutya, a szemeit meresztgető kíváncsi idegen, s az elvárásoktól megszédült hindu hívő. Mindez nem tart vissza minket attól, hogy bejárjuk a legrégebben lakott város zsúfolt utcáit, szövevényes sikátorait, felkeressük a világhíres ghátokat, a Gangesz partján több kilométeren át húzódó lépcsősorokat.

A fárasztó gyaloglás után autóriksába szállunk, így többet látunk. Alig teszünk meg pár száz métert, amikor egy fiatalember integet felénk. Hogy bemutassa alkotásait, nyitott műhelyébe invitál minket. Körös-körül gyönyörű szárik, szebbnél-szebb kelmék. Most éppen egy bordó brokátra hímez díszítést. Érdeklődésünket megköszönve, szuvenírként egy kis tekercs aranyszállal ajándékoz meg bennünket.

Dzsantar mantarA számtalan templom közül a leghíresebbeket keressük fel, a Ganésa templom után, elsősorban a Sivának szentelt Visvanáth templomra vagyunk kíváncsiak, ahová sajnálatunkra, kizárólag csak hinduk léphetnek be; kívülről vesszük szemügyre a Durgá-szentélyt, a majomisten, Hanumán templomát, a nevezetes muszlim szentélyt, a fanatikus templomromboló mogul császár, Aurangzeb nagymecsetjét. A Hindu Egyetem csendes parkjában a modern Visvanáth templomból kiszűrődő zene hangjában gyönyörködünk, majd indulunk, de már gyalogosan a ghátokra.

A ghátokhoz vezető szűk sávon, szádhúk és koldulók sorfala közt, a férjem után haladva, bambaságomból felvidulok, amikor meglátok egy fiatal szent tehenet a tömegben ácsorogni. Szívesen megsimogatnám a fejét, de mielőtt még felé fordulnék és simogatásra emelném a kezem, a szimpatikus kérődző a szarvával a fenekembe bök. Fájdalmat érzek, mondom férjemnek, hogy felöklelt egy szent tehén. Elnézően néz vissza rám, kifejezése azt sugallja, szegény nejem milyen furcsákat fantáziál, talán megbuggyanhatott ebben a tömegben. Fájó testrészemet simogatva bandukolok párom után. Nem értem a tehén reakcióját, próbálom magamban mentegetni, bizonyos, hogy nem rám haragudott meg, talán valaki belerúghatott, megüthette, vagy egy égő csikket nyomhatott a szerencsétlen állathoz. Nem tudom.

A Gangesz partján, mint a nap bármely szakában zajlik az élet, rémségesen sokan vannak, ájtatos hinduk, megtisztulni vágyó hívők fürdőznek, vagy csak megmártóznak a vízben, mossák a szemüket, szájukat öblögetik a piszkos szent vízzel, miközben nagyokat kortyolnak belőle. Vannak, akik széttárt karokkal néznek az ég felé, mások mantrákat mormolnak, istenükhöz imádkoznak, némelyikük mintha tornázna, vagy jógázna, vannak, akik meditálnak, mások a ruhájukat, szárijukat, dhotijukat mossák, csemetéiket mártják meg a folyóban, így ismertetve meg őket a szent Gangá vízével.

Sok az ajánlkozó idegenvezető és a csónakos, aki közül kiválasztunk egyet. Simán siklunk a vízen, közben szemrevételezzük a ghátokon zajló életet. A vízen virágkoszorúk, olajmécsesek ringatóznak. A parton borbélyok borotválnak, frizuráznak, a napernyők takarásában bráhminok várják híveiket. Lingamok elé asszonyok áldozati ételt raknak, termékenységért imádkoznak. A Manikarnika gháton vörösen izzanak a holtakat hamvasztó máglyák, a csontokat és a hamut a folyóba szórják. A tisztátalan halottégetést csak kaszton kívüli érinthetetlenek, az ún. csandálok végezhetik. A gyermekeket, a szent szádhúkat és a himlős embereket nem hamvasztják el, testükre egy nehéz követ erősítenek, így engedik bele a Gangeszbe. Akinek rokonai oly szegények, hogy fára sincs pénzük, azok halottját félig elégetve vagy égetetlenül hajítják a vízbe.

A ghátokat elhagyva, egy apró kis könyvesboltban „pihenünk” meg. Párom érdeklődését azonnal felkeltik a polcokon található antikvár kiadványok, hosszasan nézegeti, lapozgatja a régi könyveket, folyóiratokat. Hosszas keresgélés után a Nemzetközi Teozófiai Társaság két kiadványára esik a választása. Időközben elbóbiskolt a bolt öreg tulajdonosa, akit - mivel szólongatásunkra nem reagál - csak zavart köhécseléssel sikerül felébresztenünk. Vásárlásunkat azonban értékelheti, mert mosolyogva, namasztéval köszön el tőlünk.

Benáreszi szanszkrit egyetemHotelünk felé tartva elcsigázott fáradtan, éhesen egy pazar berendezésű étterembe térünk be. Az elsötétített hűs teremben baksisra váró, előzékeny pincérek megadják a módját, úgy sürögnek-forognak körülöttünk, mintha nem lenne tudomásuk a kinti viszonyokról, a csupa mocsok utcákról, a mindent ellepő koszról. A friss víz jól esik, de az utána következő fagyos krumpliból készített pakora kifejezetten undorító. Mivel a rágós ételt képtelen lenyelni, Attila sört kér az egyik pincértől, aki megrökönyödve mondja, hogy ez muszlim hely, ahol nem szabad alkoholt árulni. De ha kiveszünk szállodájukban egy szobát, oda felvihetnek bármilyen szeszes italt. Valószínűleg ott már nem látja Allah, mit iszik a kedves vendég.

A nap végeztével, még teszünk egy sétát a Szanszkrit Egyetem parkjában, ahol megbámuljuk a márványszobrú hindu isteneket, a gótikus stílusban épült egyetem játékos csúcsai kizökkentenek fáradtságunkból. Férjem csak akkor hiszi el a szent tehén öklelését, amikor megmutatom zöldes fenekem, a színjátszó folt a napok teltével egyre nő, s közben hol sárga, hol fekete, hol lila színre vált.

További olvasnivaló

Mérgező lehet a saláta, a zeller, a krum…

Nemrég elképedve olvastam, hogy nemcsak a nagylevelű zöldségek lehetnek veszélyesek, hanem a különböző olajos magvak, mint az aflatoxinos mogyoró, mandula, dió, pisztácia rákkeltők lehetnek, de veszélyt jelentenek az egészségre...

Folytatás...

Ötös, a hatalom, a házasság és az őselem…

A püthagoreusok az ötöst a házasság jelképének tartották, mert benne látták egyesülni a nőnemű kettest a hímnemű hármassal. Az ötöshöz társították a hatalmat, a tudást és az igazságot, ennek...

Folytatás...

Hívatlan vendégek a háznál - Bio trükkök…

A szúnyogok elleni harcomról, e szemtelen vérszívók elűzéséről már írtam, sajnos azonban nincsenek egyedül, több pimasz vendég, kellemetlen kártevő is érkezhet hozzánk váratlanul. A következőkben ez utóbbiak eltüntetéséhez, elriasztásához...

Folytatás...

Újév kezdetek

Az óév végét és az újesztendő kezdetét ősidők óta a világon mindenütt megünneplik. A Föld nagy részén ezt az ünnepet ma már nem kötik túl szigorú vallási szabályok, időpontjának meghatározása...

Folytatás...

India - Ismét Ganésa részére gyűjtenek

Nagyobb térképre váltás Még Orisszában járunk, amikor a kőkori leleteiről híres Báripada főterén kedvesen füttyögő rendőrlányokra leszünk figyelmesek, amíg elkattintunk róluk egy-két kockát, minden irányból leáll a forgalom. A főleg buddhista...

Folytatás...

Csilla kézelemzése

Kezére nézve, összehasonlítva ujjait a tenyerével, láthatóan a tenyere dominál. Ha tenyerébe hajtaná az ujjait, a középső ujja valószínűleg tenyere közepe alatt végződne. Ez normál hosszúságúnak számít, ami materiális...

Folytatás...

A szimbolikák hindu értelmezései

Az indiai kézolvasás, a Haszt Szamudrika Sasztra, Dél-Indiában elterjedt Kartikeyan rendszere, a nyugati praktikáktól teljesen eltérő szimbolikus jeleket tárgyal. Ezekből néhányat a következőkben ismertetünk: A Pásá elnyújtott kör (ellipszis) alakú...

Folytatás...

Álmomban emberhúst ettem. Mit jelent ez?

Privát levélben meglehetősen különös álommal keresett meg N keresztnevű olvasóm. Levelének szerkesztett változata, illetőleg álmának értelmezése az alábbiakban olvasható.„Tiszteletem!Segítségre lenne szükségem, mert nagyon aggaszt az álmom.  Az álmomba egy sztráda...

Folytatás...

Az ujjak, mint a képességek jelei

Miután a hüvelykujjat helyesen katalogizáltuk, vizsgáljuk meg a többi ujjat. Mindegyik valamilyen karaktervonást jelez. Az ujjak mutatják meg azt, hogy az energia és a logika milyen irányt fog venni...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?