|
oldal 1 / 2
Valamikor a 80-as évek közepén, ha jól emlékszem 1985-ben, egy késő őszi estén férjem azzal a képtelennek tűnő ötlettel állt elém, hogy holnaptól nem eszik húst. Kijelentése alaposan meglepett, hisz eladdig húst evett hússal, lett légyen marha, disznó, csirke, kacsa, liba, őz, szalonka, ponty, harcsa vagy kecsege. Élt-halt a csípős halászléért, az aranylóan csillogó húslevesért, a tunkolható szaftos marhapörköltért, a kolbászos lecsóért, a tejfölös csirkepaprikásért, a töltött káposztáért, étvágyát azonban a téliszalámi és a parasztkolbász csillapította a legjobban.
És én örömmel főztem a zsíros-fűszeres magyar kosztot, pároltam, spékeltem, pácoltam, trancsíroztam, passzíroztam halászlének valót, paníroztam tarját, karajt, rántottam csirkecombokat, májdarabkákat, sütöttem újévi malacot és hétköznapi fasírtokat, szeleteltem húsvéti sonkát, dermesztettem kocsonya lében füleket-farkakat, mindezek mellé még vészes-édes süteményeket is alkottam. Ízlés és beidegződés motivált, ahogy azt valamikor édesanyámtól, nagyanyámtól tanultam, keresztanyám fortélyait ellestem. Nagy előrelépésnek számított, amikor étrendünkbe néhány kínai ételt iktattam.
Ezek után váratlanul ért párom bejelentése, amit akkor még csak meg sem indokolt. Jóval később mondta el, Gandhi erőszakmentessége hatott rá, s könyvének elolvasása után határozott úgy, hogy ő is megpróbálja a húsmentes táplálkozást. Döntése hallatán - megértő szerelmes feleség lévén - azonnal rávágtam, nekem sem kell többé hús. Pedig akkor még fogalmam se volt, mit jelent valóban a vegetarianizmus, milyen elven működik az erőszak nélküliség, mit fogunk enni ezután. Most, hogy visszagondolok, igazából nem bántam a dolgot, sőt talán férjem elhatározása kellett ahhoz, hogy ráébredjek, valójában soha nem voltam oda a húsért, fogyasztása nem szerzett különösebb kulináris élvezetet. Ahhoz, hogy ehessek húst, egyetlen állat torkát sem vágtam át, s nem ütöttem kupán se halat, se nyulat, a disznóöléseket pedig kifejezetten utáltam. Csak azért fogyasztottam húst, mert gyerekkoromban rászoktattak.
Tradicionális főzési tudományom - pillanat szülte elhatározásunkat követően - egy szempillantás alatt szertefoszlott, ezért beszereztünk néhány, a korszerű étkezést méltató reform-szakácskönyvet, vegetáriánus, jóga- és makrobiotikus ételekről szóló kiadványt. És elkezdtem kísérletezni. Egyik kudarc a másik után ért. Számtalan recept kipróbálása után egyre jobban elkedvetlenített a felismerés: ezek az ételek nem nekünk valók. Valahogy nem nyerte el tetszésünket a párolt kórólevél, a hamuban sült burgonya, a csicseriborsós-, és a hólyagmoszat saláta, az endíviafőzelék, a gyümölcs- és zabpehely, a kásatorta, a szójakockás székelykáposzta, a pirosra sült szójatepertő meg pláne nem. A sokat dicsért szójakockával képtelenek voltunk megbarátkozni, hiába áztattam fűszeres lében, dúsítottam a belőle készült pörköltet lecsóval, paradicsompürével, friss paprikával, különböző fűszerekkel. De nem kedveltük meg a kásákat, málékat, puliszkákat, gánicákat sem. Még csíratálat is vásároltam, de egyszeri csíráztatás után az életerőt adó friss búzacsírákról is lemondtunk. Húsmentes vegetáriánus történetünkhöz hozzátartozik, hogy férjem kezdetben, két évig minden állati eredetű táplálékot tiltó szigorú vegán étrend szerint étkezett, ami azt jelenti, hogy sem tojást, sem tejtermékeket nem evett. Nehéz korszak volt az számomra, hisz imádok főzni.
Igazából nem a megszokott ízek hiánya okozta a gondot, inkább gyötört a nikotinéhség, ugyanis a hússal együtt intettünk búcsút a cigarettának is. Végül a jóízű lakto-vegetáriánus kosztnál kötöttünk ki. Étrendünkben mindenféle finomság megtalálható volt, csak a húst mellőztük: a fehérjét sajttal, túróval, gombával, mandulával, mogyoróval, dióval, banánnal és egy rövid ideig szója-granulátummal pótoltam, de hiába használtam fasírtokhoz, töltelékekhez, mindenféle zöldséghez, milánói gombás makarónihoz, hortobágyi palacsintához, s mindenhez, amihez darált hús dukált volna. Egy idő után rájöttünk nem valami jó, csak elrontja a finomabb nyersanyagokat. Időközben megtanultam joghurtot, sajtot készíteni, s ha időm engedte, még rozskenyeret is sütöttem. Vendégeim véleménye - noha legtöbbjük előítélettel viseltetett a vegetáriánus konyha iránt - az első falat megkóstolása után egy csapásra megváltozott. Elismerően csettintettek, ez igen!
|
