|
A kínaiak a kézen megjelenő szimbolikáknak elsősorban az egészségre utaló információit ismerték fel és hasznosították a gyógyításban. Régóta tudják, hogy a kézen számos mentális és fizikai betegség nyoma fellelhető, a későbbiekben pedig jó néhány genetikai rendellenességre utaló jelet is felfedeztek. Minderről a több mint 2000 éves, "A sárga császár törvénye a belgyógyászatról" című, ma is használatos orvosi könyvük tanúskodik, mely szerint a diagnózis kialakításában a kéz vizsgálata is fontos szerepet kap.
A hagyományos kínai orvoslásban érvényesül világnézetük, miszerint, az emberi test minden egyes része szoros kapcsolatban áll a test egészével. A Sárga császár belgyógyászati munkájában a kéz és a belső szervek kapcsolatáról, illetőleg azoknak a belső szervekkel való azonosításáról olvashatunk: "akinek vékonybél-betegsége van, annak egész teste alacsony hőmérsékletű, kivéve a vállait, a kisujj és a mutatóujj közötti izmokat, amelyek melegek."
A Ming dinasztia idején (1368-1644) az orvostudósok az ujjlenyomatok vizsgálata alapján egy módszert dolgoztak ki a gyermekbetegségek diagnosztizálására, amelyet aztán széles körben bevezettek, és alkalmazzák mind a mai napig.
A modern kínai gyógyítás a diagnózis során ma is felhasználja a kéz hagyományos vizsgálata alapján szerzett információkat. Dr. Wang Chenxia az orvosi praxisa során tapasztaltakat összegezve írja, hogy a kézen található rendellenes szimbolikák, vagyis az abnormális vonal-formációk meghatározott patológiai jelentőséggel bírnak. Leggyakrabban nyolc abnormális vonal-formációt sikerült azonosítani, melyeknek a jelenléte egy adott területen rendszerint azt jelenti, hogy bizonyos patologikus változások történtek a helynek megfelelő testrészben. A kínai palmisztria orvosi alkalmazásai című, 1996-ban megjelent könyvében sorra veszi a különböző szimbolikákat.
|
|
A csillag-alakú szimbolikák rendszerint három vagy négy rövid vonalból állnak. Megjelenési helyüktől függően, valamelyik belső szervben az energia és a vér pangását mutatják, és hosszú, súlyos betegséget jeleznek előre. Amikor a tenyérben csillag vonalkombinációk bukkannak fel például a szív területén akkor angina pectoris (szívgörcs, szívszorulás) bekövetkeztét jelzik előre. |
|
|
|
|

|
A kereszt-alakú szimbolikák két rövid vonalból, vagy egy rövidebb és egy másik hosszabb vonalból álló vonalkombinációk. A szabályos, két egymásra merőleges vonal alkotta kereszt, többet árul el, nagyobb súllyal esik latba, mint a ferde kereszt. A keresztek bizonyos belső szerv funkciójának szabálytalanságára, rendellenességére utalnak, vagy a test bizonyos részén gyulladás létét, lob bekövetkeztét jelzik. A csillag szimbolikákkal összehasonlítva a keresztek enyhébb lefolyású kórt, annak kezdeti stádiumát jelzik, vagy arra céloznak, hogy a beteg állapota javul, felépülőben van. |
|
|
|
|
|
A háromszög-alakú szimbolikák két-három rövid vonalból állnak és a fővonalakhoz csatlakoznak. A háromszögek általában a szív-koszorúér betegségek kialakulásának lappangó veszélyére hívják fel a figyelmet. A betegségek azonban enyhébb lefolyásúak, mint a csillagok esetében, viszont súlyosabbak a keresztek által jelzetteknél. A háromszög-alakú szimbolikák gyakorta alakulnak át csillag alakú vonalakká. |
|
|
|
|
|
A sziget-szimbolikák sziget formájúak, kiterjedésre lehetnek kicsik és nagyok, egymástól elkülönültek vagy folytonosak, de átfedhetik egymást. A sziget formációk rendszerint egészségügyi zavart, a test egyensúlyának megbomlását vagy gyulladást jelképeznek. Minél kisebbek, annál nagyobb a jelentőségük. A nagy szigetek nem betegséget, csupán a sziget helyének megfelelő belső szerv gyenge működését jelzik. |
|
|
|
|
|
A gyűrű-szerű szimbolikák legfőbb jellemzőjük, hogy gyűrűhöz hasonlatosak. A gyűrűkön belül szabálytalan, rendezetlen vonalak láthatók, mintha a gyűrűk belseje be lenne satírozva. A ritkán fellelhető gyűrű-szerű szimbolikák külső sérüléseket reprezentálnak. Akik súlyos sérülést szenvedtek, azok tenyerében többnyire felfedezhetők a gyűrű-szimbolikák. |
|
|
|
|
|
A rács-alakú szimbolikák négyszög formájúak és négy rövid vonalból állnak, sokszor átalakulhatnak csillag formájú szimbolikává. A rácsok általában krónikus gyulladásos betegségekkel járnak együtt, a betegség rendszerint hosszú ideig tart, a felépülés, a gyógyulás lassú és hatására tartós, maradandó változás lehetséges. Ha például az epehólyag területén rácsok tűnnek fel, akkor azok gyulladásról árulkodnak, azonban epekőtől nem kell tartani. |
|
|
|
|
|
A négyzet-alakú szimbolikák négy rövid vonalból állnak, téglalapot vagy szabályos négyzetet alkotnak. A négyzetek a különböző visszamaradt sebek jelei, melyek operációból vagy külső sérülésből származhatnak. |
|
|
|
|

|
Az ötágú csillag szimbolikák csak ritkán figyelhetők meg. Elsősorban valamilyen, az agyi vérellátást érintő rendellenesség által okozott patologikus elváltozást jeleznek, amely rendszerint az 50-60 év közötti emberekre jellemző, és elég magas a féloldali bénulás aránya is. Azonban az ilyen betegek kondíciója a felépülés után általában nagyon jó, és viszonylag alacsony a halálozási ráta. |
|
|
|
Dr. Wang Chenxia megfigyelte, hogy az előbb ismertetett szimbolikák közül bármelyik előfordulhat a másikkal, azonban egyidejűleg egyetlen személy kezén csak egy vagy két fajta abnormális vonal-kombináció lelhető fel. E szimbolikák gyakran összekeverednek, krikszkraksz formát öltenek, összekapcsolódnak vagy részben fedik egymást. Például vannak csillag és/vagy rácsozat alakú szimbolikák a gyűrű szimbolikákon belül; találhatók horizontális és/vagy kereszt alakúak a szigetekben és előfordulhatnak kereszt vagy ferde kereszt alakúak a négyzetek belsejében.
A kínai palmisztria kizárólag csak jobb és bal kezet különböztet meg, eltérve az európai kézolvasási gyakorlattól, amely nem a jobb és bal kéz között tesz különbséget, hanem aktív és passzív kéz alapján vizsgál. (Aktív kézen jobb kezeseknél a jobb kezet, a balkezeseknél pedig a bal kezet kell érteni.)
|