|
oldal 2 / 2
Első gondolatra talán hihetetlennek tűnhet a számok fontosságának ilyetén hangsúlyozása, azonban a számolás nélkül még ma is barbárok lennénk; még a legegyszerűbb dolgokat sem tudnánk megmagyarázni. Számok nélkül nem lenne építészet, nem lehetett volna gépeket konstruálni, de még a művészetek: a festészet, a szobrászat, az irodalom, a zene sem nélkülözhetik a számokat. A matematika - állítja Heinrich Cornelius Agrippa von Netteseim (1486-1535), a firenzei új platonikus a misztikát a mágiával összekapcsoló, kalandos életű gondolkodó - feltétlenül szükséges a varázslathoz: „… minthogy mindent, ami a természetes hatóerő segítségével történik, a számok, a súly és a mérték irányít. Amikor egy mágus természetfilozófiát és matematikát művel, és ismeri a központi tudományokat, amelyek belőlük származnak - aritmetika, zene, geometria, optika, csillagászat, mechanika - csodálatos dolgokat tud véghezvinni.” Az egyik út, amelyen a számmisztika létrehozza önmagát, a gematria művészetén keresztül vezet. (A gematria elnevezése a geometria szóból ered). A gematria tulajdonképpen azon a tézisen alapszik, hogy a klasszikus latin, görög és héber ábécének numerikus megfelelője van, mely segítségével a szavakat a betűkkel egyenértékű számokkal azonosítják és értelmezik.
Bár a matematika a számokkal kapcsolatban sok mindent felderített, azonban még ma is bőven akad magyarázatra váró rejtély. Ilyen például a hetes szám misztériuma. Vajon mi lehet az oka e szám oly gyakori előfordulásának? Miért játszik a hetes szám mindig oly fontos szerepet a világ és a vallás történetében? Már Mezopotámiában az asztrológusok a hét bolygót hét közvetítő istenséggel azonosították. A Jupitert Marduk istennel, a Holdat Szinnel, a Napot Samassal, a Marsot Nergallal, a Szaturnuszt Adarral, a Merkúrt Nabuval, a Vénuszt Istárral. A kaldeusok a hét bolygón kívül hétféle eget különböztettek meg. A középkor alkimistái a hét égitesthez hét különböző fémet társítottak: a Nap féme az arany lett, a Holdé az ezüst, a Szaturnuszé az ólom, a Jupiteré az ón, a Marsé a vas, a Vénuszé a réz és a Merkúré a higany. Jelképes madarukhoz, a pelikánhoz fűződő legenda szerint a tojó addig simogatta fiókáit, amíg azok belehaltak ebbe a szeretetbe. Látva ezt a hím, felsértette mellén a húst, hogy vérével keltse életre kicsinyeit. A pelikán tulajdonképpen maga volt a Nap, fiókái pedig a hét bolygót szimbolizálták, az éltető vér jelentette a Nap sugarait, amely egyben a hétféle alapelemet is reprezentálta.
Az eltérő vallások szakrális szövegeiben is számos példát találunk a matematikai képletek és az isteni gondolatok összefüggéseire. Ilyen például Jahve tíz megszólalása, ami megfelel a tízparancsolatnak, vagy említhetjük a muszlimok szent könyvét, a Koránt, amelyben minden szónak hétféle az értelmezése. A Biblia szent számai a hetesen kívül a három (szentháromság), a tizenkettő (az apostolok és az izraeli törzsek száma), a negyven (a vízözön negyvennapos esője, a zsidók negyvenéves vándorlása a pusztában). A befejezettség száma a tíz; a rossz jelképe a hat. Ha ez utóbbit háromszor írjuk egymás mellé (666), a fenevad, az Antikrisztus számát kapjuk.
Az istenségeket már ősidők óta számokkal jelölték meg. Platón athéni filozófus (i.e. 427-347) a szakrális számokat az egyiptomi Thot istentől származtatta, akit a számolás, a mértan és az asztronómia atyjának is tekintett. Az indeknél Siva isten testesítette meg a számokat, vagy amint Appar tamil költő írta: „Ő maga a szám és a számjegy.” A kínaiak Fu-hszi ősatyától eredeztetik a számmisztikát, feltételezésük szerint ő alkotta meg az emberek számára azt a nyolc hármas jelet, az ún. trigramot, amelyet később oly sokat használtak különböző jóslásokra, jövendölésekre. A kínai Caj-sen szerint „Számok kormányozzák a világot”, de hasonlóképpen vélekedtek a számok miszticizmusáról Püthagorasz és tanítványai, a püthagoreusok is, akik a dolgok lényegét a számokban látták megtestesülni. Gottfried Wilhelm Leibniz német filozófus (1646-1716) véleménye szerint „A dolgok lényegei a számok”. Vallásos ember lévén, a Biblia teremtéstörténetéből kiindulva valamennyi számot az egyesből és a zéróból vezette le, ugyanis a Biblia két ősprincípiumot említ: Istent és a semmit. Ahogyan Isten a semmiből teremtette meg a világmindenséget, úgy az 1-es számjegy a semmivel (nullával) párosulva létrehozta az összes többi számot. Abban, hogy a 0 és az 1 segítségével minden szám felírható, Leibniz annak igazolását látta, hogy „A semmin kívül mindennek az egy az alapja”, és ez számára cáfolhatatlan bizonyítok jelentett arra, hogy csak egy Isten létezik.
|
