Kézelemzés , Vegetáriánus konyha , Hiedelmek , Babonák , Számmisztika , Arcolvasás , India

 

A legtöbb botanikus szerint a krumpli őshazája Dél-Amerika, ahol már 1800 évvel ezelőtt ismerték és termesztették. Az Andokban élő inkáknak és kecsua indiánoknak közel ezer szavuk van a burgonya különböző fajtáira. Peru őslakói nemcsak étkezésre termesztették, hanem jóslásra is felhasználták a krumplit: ha egy találomra kiásott bokor alatt páros számú gumót találtak, azt jó jelnek vélték, a páratlan számú burgonyából viszont rosszra következtettek. Az idő mérésére ugyancsak jól hasznosították a krumplit, időegységként a burgonya megfőzéséhez szükséges időt vették alapul. Burgonya-istenségeiknek rendszeresen áldozatokat mutattak be, kiengesztelésükre az erre kiválasztott szerencsétlenek orrát és ajkát megcsonkították, sőt a feltételezések szerint a mai Peru területén az emberáldozat is elfogadott volt.

A burgonyát elsőként Dél-Európába hozták be 1560 körül a spanyol hódítók. A Perut meghódító Pizzaro, aki később az ország helytartója lett, az "ízletes, lisztes szarvasgombához" hasonlította a burgonyát. Spanyolországból, mint kerti dísznövény terjedt el. Nagy Frigyes dédapja, a nagy választófejedelem (akit szintén Frigyesnek hívtak) - miután annyira megtetszettek neki a krumpli fehér, sárgás, rózsaszín és ibolyaszínű kocsányos bogernyős virágai - 1651-ben elrendelte, hogy ültessenek burgonyát a berlini Lustgartenbe. A burgonyát eleinte Európa más országaiban is kizárólag dísznövényként termesztették. Virágjait nem győzték csodálni a bécsi kertekben, ahol II. Miksa császár megbízásából Charles de l'Écluse, a latin nevén Carolus Clusiusként ismert németalföldi természettudós, botanikus (1573-87 között a bécsi császári kert igazgatója) gondozta a krumpliágyásokat. Clusius Rariorum plantarum historia című művében írta, hogy az első krumpli gumókat barátjától, a pápa németalföldi legátusától kapta, aki "úgy ette ezeket, ahogyan a mogyorót vagy répát szokás, hogy egészsége megerősödjék, ugyanis gyengélkedett".

Európában sokáig, még a múlt század végén is az a hiedelem járta, hogy a krumpli nemcsak erőt, egészséget ad, hanem a szerelmi vágyat és a potenciát is növeli. Falstaff lovag is dicséri hatását a Windsori víg nők című Shakespeare színműben, Byron viszont szatirikus eposzában, a Don Juan-ban az emberek szaporodását, a szenvedélyek tobzódását a krumpli sajnálatos hatásának tudta be. A krumpli a 17. század végére Írország legfőbb élelmiszernövénye lett, a 18. század végére pedig Európa-szerte, de különösen Németországban és Anglia nyugati részén, az egyik legfontosabb termesztett növénynek számított. A krumpli hódító útján, a 19. század első felében mind keleti, mind nyugati irányba továbbterjedt. Magyarországra még 1654-ben került, Németországból hazatérő diákok hozták magukkal. Termesztését Wesselényi nádor rendelte el először, a 17. sz. második felében, de igazi térhódítása csak a 18. sz. végére datálható. Terjeszkedését kissé feltartóztatta az 1845-60 közötti nagy éhínséget okozó írországi burgonyavész.

Bécsben, 1599-ben Bauhin svájci orvos, botanikus már nemcsak termesztésének, hanem ételként való elkészítésének módját is leírta úgy, ahogy ő azt a francia Bourgogne-ban látta. Valószínűleg innen származik a magyar burgonya elnevezés. Poroszországban elsősorban Nagy Frigyes királynak tulajdonítható a burgonya meghonosítása, de már ősei is nagy érdeklődést tanúsítottak a krumpli iránt. Nagy Frigyes atyja, I. Frigyes Vilmos például annyira hitt a burgonya tápértékében, hogy - a dél-amerikai indiánok eljárását átvéve - elrendelte, hogy vágják le orrát és fülét minden olyan alattvalónak, aki nem hajlandó földjébe krumplit ültetni. Nagy Frigyes uralkodása alatt még egy krumpliháború is kitört. Az 1778-79-ben kirobbant, lekicsinylően Kartoffelkriegnek nevezett, bajor örökösödési háborúban Nagy Frigyes csapott össze Ausztriával, és a két hadsereg keményen fáradozott azon, hogy felfalja egymás teljes krumplikészletét. "Fogyasztották az ellenség krumpliját és csak a hideg idő kényszerítette őket, hogy felhagyjanak ezzel"- írta Redcliffe N. Salaman "A burgonya története és társadalmi hatása" című 1949-ben megjelent művében. A krumplit Japánban - ahová a hollandok révén jutott el a 17. század elején – kezdetben főleg dísznövénynek és jó takarmánynak tartották, egészen addig, amíg Perry amerikai kormányzó rá nem vette a császárt, hogy kóstolja meg.