|
oldal 1 / 3 A Kanyakumariban tomboló náthám – hála a patikus által javasolt kenőcsnek – kezd alábbhagyni, amilyen gyorsan csapott le rám, olyan gyorsan hagy faképnél. Jobb a közérzetem, annak ellenére, hogy a trópusi éjszaka melege nem hagyott aludni, az álom küszöbét súrolva, mindketten nyugtalanul forgolódtunk, félálomban szenderegtük át az éjjelt. A korán kelő varjak károgása azonban hamar kiveri szemünkből az álmosságot, idő előtti hangversenyük már a pitymallati szürkületben kikerget ágyunkból.
Egy autóriksával tartunk Trivandrumba, a fiatalember lungija „a nagy sebességgel száguldó” légáramtól vadul lengedez, trikóink hol felpúposodnak, hol lelapulnak, hajam szanaszét lobog, mintha vitustáncot járna, nem győzöm hátrasimítani. A közelgő indulás gondolatától gyomrom időnként összerándul, mindhiába. Búcsúznunk kell Keralától, Trivandrumtól, Kovalamtól. Elhatározzuk, a mai napon addig nézelődünk a városban, míg el nem fáradunk. Sok látnivaló maradt még, amiből néhányat be kéne pótolnunk. A nap perzselőn tűz, pedig delelőig még jókora út vár rá, mi lesz később, ha már most ilyen bőkezűen ontja sugarait. Vakító fényben fürdőzik a város, az út eresztékeiben megcsillan a kátrány. A városhoz közeledve a járművek egyre veszettebbül dudálnak.
Elsőként a Conventbe tartunk, hogy elbúcsúzzunk a nővérektől. Sofőrünk számunkra teljesen ismeretlen helyeken halad, lejtős utcákon kanyargunk, elmegyünk egy vízfolyás mellett is, annyit tekergünk, ha most kéne kiszállnunk, bizonyára eltévednénk. Végre felfedezzük a vasúti átjárót, s amint áthajtunk rajta, tudjuk, sínen vagyunk. Kisvártatva felismerjük a Convent kapuját.
Szombat lévén nagy a csend az udvarban, a hangtalan nyugalmat csak a madarak füttye és egy-egy vad dudaszó zavarja meg, de amikor megérzik a látogatók érkezését, a nővérek - a ház hátsó traktusában lévő - német spitz kutyái éktelen ugatásba kezdenek. Egy idő után azonban rájönnek az apró ebek, hogy nem vagyunk ellenségek, s a kakofóniás hangzavar kezd csillapodni, egy-egy vakkantás még elhangzik, majd csend lesz. Amikor először láttam a falkányi hófehér, kistermetű, rókafejű, csupaszőr kutyát, elcsodálkoztam rajta, hogy bírják ilyen bundával ezt a meleg klímát. Amint az iskola ablakait kémlelem, a lelki szemeim előtt egy előbbi látogatásunk képe jelenik meg, amikor az ablakban lányfejek tűntek fel, tolongva, egymást lökdösve furakodtak a jobb helyért, hogy minél többet lássanak belőlünk, s hogy integethessenek nekünk. A most vaksi ablakokból, akkor vagy harminc ragyogó szempár kísérte lépteinket. A tanulók nélküli iskolatermek most némák, ásítoznak a palatáblák, gazdátlanul nyújtóznak a padok.
 A kapun túl az udvar térré öblösödik, balra a tantermek épületei előtt nadrágszíjnyi út kanyarog a kápolna és a nővérek szállása felé. Az egyszintes, zsindelyes, tornácos épületek hangulatukban Erdélyt idézik. A házak lábánál húzódó virágágyások falusi jelleget kölcsönöznek. A kerttel szemközti korszerű emeletes kockaház, úgy áll, mintha feladata a hagyományos földszintesek szemmeltartása lenne. Tövében a College iskolabuszai, mikrobuszai parkolnak, kihasználatlanul pihennek hétfő reggelig. A környező falvakból, településekről ezek szállítják be az iskolásokat. A buszok oldalain, jól olvasható az intézet neve, Holy Angel’s Convent. A kápolnából tömjén illatú hűs árad ki, benn a kedves nővérek imádkoznak térdre borulva, hangtalanul. Mary nővér illatos rózsakertjéből picinyke madár cikázik felénk, átröpül fejünk fölött, s gyorsan tovatűnik a falatnyi bül-bül. Némán sürögnek-forognak a tisztelendő asszonyok körülöttünk, invitálnak, kerüljünk beljebb, ahol ellátnak inni és rágcsálnivalóval, a maguk sütötte linzer süteménnyel. Mary nővér sajnos még kórházban van, állapota súlyos, életveszélyes. Orvosai nem engedélyezik a látogatást, kényszeredetten vesszük tudomásul, hogy tőle nem tudunk búcsút venni. A nővérek megígértetik velünk, látogassunk el máskor is hozzájuk, adjunk hírt magunkról. Mindketten lelkesen bólogatunk, megígérjük, visszajövünk. Reméljük, megértették testjelünket, mert az indiaiak számára, a mi igenlésünk, nemleges választ jelent.
Nyakunkba vesszük a várost, kiindulópontunk ismét a Gandhi Road, de most ellentétes irányba indulunk el. Az Állatkertet és a Múzeumot célozzuk meg. A már ismert, különböző vallásoknak helyet adó templomokat magunk mögött hagyva, különböző - nők részére fenntartott, teniszezők és golfozók számára létesített - klubok követik egymást. Látunk egy nagy stadiont, csendes, mint a Convent, nincs most sportesemény.
 Elsőként az Állatkert megtekintésére voksolunk, aminek dimbes-dombos parkja bővelkedik fűvel-fával, lejtői, bemélyedései vadregényesek, de főleg hűs árnyékot adók. Az ösvények girbegurbán a terephez alkalmazkodnak. A vadaskertet pavilonok, kis csarnokok teszik romantikussá. A zenét a madarak szolgáltatják, vidám füttyszavuk belehasít a levegőbe. Az Állatkert három évvel idősebb pesti rokonánál, 1859-ben alapították. A park 800 acre területen fekszik, ahol nemcsak az állatok kaptak helyet, hanem a Művészettörténeti és Természetrajzi Múzeum, a Művészeti Galéria és a Közkert is. Attila matematikusi eszével fejben kiszámolja, hogy a 800 acre hány négyszögölnek felel meg. Mint a komputer, oly gyorsan alakítja át a magába táplált számokat, megtudom tőle, hogy a 800 acre az 900 000 négyszögöl, vagy 3 240 000 m2, ami kis híján 330 hektár. A számok hallatán elképedek, s elismeréssel adózom.
A Public Gardenben, mintha Szinyei Merse Majálisa elevenedne meg előttünk, a lankás domboldalon, fák takarásában családok heverésznek a fűben. A nyugodalmas délután minden pillanatát, mint az élet adományát élvezik. A merész színű szárik eleven színfoltként, élénk pamacsként olvadnak bele a festői képbe. A virágos kertet mesterkezű kertészek alkották. A mértani alakzatú gruppokat bordiros színsávok dekorálják. Piros kánnák, sárga bársonykák, barnászöld mozaikvirágok futnak körkörösen egymással párhuzamosan, ettől az egész ágyás egy nagy búgócsigává válik. A virágok a középponttól kifelé egyre alacsonyabbak, s a kör szélén összefolynak, egybeolvadnak a zöld pázsittal. A domináns színek a tűzpiros és a citromsárga. A legnagyobb átmérőjű virágágyás sáfránysárga, fehér és zöld színeivel az indiai trikolort mintázza, félkörben alatta, akár egy szalag, malajálam és angol nyelven, virágbetűkből kirajzolódik a vendégköszöntő: You are Welcome in Trivandrum. A bejárat felé tartva egy terebélyes fikuszfa leginkább elhízott ténsasszonyra hasonlít.
|
