A+ A A-

Szex babonák I. - A genitáliák alakja, mérete és egyéb jellemzői

  • Közzétéve itt: Szex-babonák

 


Az egyik legszélesebb körben elterjedt mítosz, hogy a pénisz mérete kritikus az örömszerző képesség szempontjából. Ez a babona az évezredek során számos férfi életét megkeserítette. Sokan azt gondolták, hogy a hímvessző nagysága elsősorban a lábfej, az orr méretétől vagy a testmagasságtól függ. A hiedelem szerint az orr és a testmagasság esetében egyenes, míg a lábfej tekintetében a fordított arányosság a jellemző, vagyis a nagy orr és testmagasság hosszú, a nagy lábfej viszont rövid hímtagot jelez. Ezzel szemben a valóság az, hogy egy adott rasszon belül a merev hímvessző hossza viszonylag kis változatosságot mutat.

Masters és Johnson kísérletileg igazolták, hogy a nyugalmi állapotban nagy pénisz, nem növekszik arányosan az erekció során, vagyis a rövidebb hímvesszők mérete sokkal többet nő a szexuális izgalom hatására. (A vizsgált csoportból az egyik férfi – petyhüdten mindössze 3 hüvelyk (kb. 7,5 cm) hosszúságú – pénisze 120%-al, azaz 7,5 hüvelykre (közel 19 cm-re) nőtt meg az erekció során, míg egy másik férfi – nyugalmi állapotban másfélszer akkora (kb. 11 cm-es) hímvesszője a stimulálás után nem érte el a 7 hüvelyket (kb. 17,5 cm-t). Tehát a pénisz mérete miatt nincs különösebb ok az aggodalomra, a klitorális orgazmus szempontjából pedig elhanyagolható a hossz jelentősége. Az is kijelenthető, hogy a vagina – ha csak nincs a partnerek között óriási méretkülönbség – rendelkezik azzal a képességgel, hogy a szexuális aktus során igazodjon férfi nemi szervének méretéhez. Vagyis az esetek többségében a hüvely nagysága sem alapvető a partnerek szexuális kielégülése szempontjából.

Mindezek ellenére napjainkban is erősen tartja magát az a hiedelem, hogy a párkapcsolat boldogsága szempontjából alapvető, hogy a nemi szervek tökéletesen „illeszkedjenek” egymáshoz. És természetesen arra is van igény, hogy ezt a testjellemzők – elsősorban az arc tulajdonságai – alapján is meg lehessen állapítani. A fiziognómia – igazodva az igényekhez – erre is megadja a választ. Az alábbiakban a férfi és női nemi szervek méretével, alakjával és egyéb jellemzőivel kapcsolatos állításokat foglaljuk össze. Bár némelyikben látszólag lehet némi igazság, a párválasztást ne (csak) a fiziognómiára alapozzák.


I. Férfiakra vonatkozó megállapítások

A hosszú orr és a hasonlóan hosszú ujjak hosszú; a tömpe orr, rövid ujjakkal, rövid péniszt jelez.

A hosszú-rövid (hosszú orr, rövid ujjak; vagy rövid orr, hosszú ujjak) kombinációk átlagos méretű hímvesszőről árulkodnak.

Ha az orrhegy kövér (vastag), a pénisz re (a pénisz makkjára) is ez a jellemző.

A telt ajkak vastag, míg a vékony ajkak vékony hímtagról árulkodnak.

A gombához hasonló – tehát széles, telt körömpercű – hüvelykujjak gombafejű hímvesszőt, míg a ceruzára emlékeztetők, hegyes, a törzsénél keskenyebb makkal rendelkező péniszre utalnak. (A legjobbnak az előbbit, vagyis a gomba alakú péniszt tartják, azt mondják, ez okozza a legtöbb élvezetet a hölgyeknek.)

A vastag, széles ajkú férfiak nagy pénisz büszke birtokosai.


II. Nőkre jellemző megállapítások

A kicsi száj, rövid ujjak, szűk és sekély mélységű vaginát jeleznek. Ezekhez a hölgyekhez a rövid péniszű férfiak illenek a legjobban.

A nagy és telt ajkak a tág és húsos vagina arcon megfigyelhető jelei.

A mélyen ülő szemek hosszú, vagyis mély hüvelyről árulkodnak.

Ugyanez mondható el a vékony szemhéjú hölgyekről is.

Állítólag a rövidlátó asszonyoknak is mély a vaginájuk. Minél több dioptriás szemüveget viselnek, annál mélyebb. (Arról viszont nem szól a fáma, hogy mi történik akkor, ha a páciens látása megjavul, mint ahogy arról sem tesznek említést, hogy a látásromlás milyen hatást gyakorol a vagina mélységére.)

A vastag, húsos szemhéjak viszont a rövid vagina ismertetőjegyei.

A kidülledő (kocsányon lógó) szemű asszonyoknak nagyon rövid a hüvelyjáratuk, ezért kerülniük kell a nagy hímtaggal bíró férfiakat, ugyanis a hosszú pénisz behatolhat a méhnyakba, ami veszélyes lehet.

A nagy vizenyős szemekkel megáldott hölgyeknek hatalmas és nedves vaginájuk van. Minél nagyobbak a szemek, annál nagyobb a vagina. Az ilyen asszonyokat a rövid pénisz nem elégíti ki.

A széles szájú, vékony ajkú hölgyekre a szűk, de mély vagina a jellemző.

A ráncos, kidudorodó ajkak, vagy kiszögellő arccsontok elasztikus, a hímvesszőhöz igazodó vagináról árulkodnak. A hüvely kicsi és nagy egyaránt lehet, viszont mindig nedves, meleg és puha. Emellett vibrál és remeg, ezért a férfiaknak különös örömöket szerez.

Ugyanakkor a rideg, érzelemmentes asszonyoknak száraz, hűvös a vaginájuk.

A vékony ajkú és keskeny állkapcsú hölgyek szűk és görbült a hüvelyük. Ha a vagina görbülete nem túl nagy, nincs probléma. Ha viszont erősen görbült, hosszú, vékony péniszű férfit kell keresniük.

A keskeny homlokú, lapos orrú hölgyek sekély mélységű (rövid), de széles vaginával rendelkeznek.

Akiknek kiugróak az arccsontjaik, nagyon mély a hüvelyük, és erős szexuális vágy hajtja őket. Az ilyen asszonyokat jobb elkerülni, mert a kielégíthetetlen szexuális étvágyukkal – hasonlóan a fekete özvegyhez – képesek megölni vagy elfogyasztani partnerüket.

Az arcon található gödröcske (grüberli) sekély mélységű vaginát jelez.


III. Mindkét nemre jellemző állítások

A szemek sarkaiban megjelenő redők azt jelzik, hogy az illető személy - nő vagy férfi – örömét leli a szexben, és - barátságos viselkedése miatt - könnyen megközelíthető. Minél több és mélyebb ránc található itt, annál nagyobb a szexuális késztetés. Akinek viszont nincsenek ráncok a szemei sarkaiban, egyáltalán nem vagy csak ritkán vágyik a szexre.

A szájnál megfigyelhető mély redők ugyancsak az erős libidó ismertetőjelei.

A hosszú, markáns (erőteljes) áll gazdáira szintén a fokozott szexuális aktivitás a jellemző.

[Forrás:
G. L. Simons: Sex and Superstition, Abelard-Schuman, London, 1973
Masters, W. H. & Johnson, V. E. (1966). Human Sexual Response. Toronto; New York: Bantam Book
Superstitions: 10,000 You Really Need, Edited by William Carrell, Coda Publications, 1998]

 

További olvasnivaló

Pakisztán – Első dolguk az volt, hogy me…

Nagyobb térképre váltás A határnál fekvő Wagahba most is hiába érkezünk korán; a szabály, az szabály; csak tíz óra után nyitnak; nincs mese, várnunk kell. Bár csak néhány hátizsákos turista van...

Folytatás...

A körmök egészsége

A körmök kiváló indikátorai az általános fizikai állapotnak, ezért velük kezdjük a sort. Ha csak egy ujjunkon találunk valamilyen köröm-rendellenességet, nem kell törődnünk vele, valószínűleg a körömágy sérülhetett meg. Csak...

Folytatás...

Szarkalábak - ráncok a szem külső sarkáb…

Sokan - különösen a nők közül - valósággal kétségbeesnek, amikor az első ráncok megjelennek a szemeik sarkában, és - pénzt nem sajnálva - mindent megpróbálnak, hogy eltüntessék őket. Pedig nem...

Folytatás...

Szamócás, vagyis földiepres nyalánkságok

Nem tudom, hogy igazam van-e, vagy sem, de régóta vallom: az embernek azt kell fogyasztania, amire szervezetének szüksége van, vagyis, amit megkíván. Mielőtt még általánosítással vádolnának, rögtön hozzáteszem, meggyőződésemet...

Folytatás...

Tizenhárom hittétel és karácsonyi puding

A számok kozmikus rendjében talán a legkedvezőtlenebb szerepet osztották a tizenhármasra. Képzetével - a balszerencse mellett - többnyire a káoszt, a zűrzavart, az összevisszaságot, a fejetlenséget társítják. Pedig nem mindig...

Folytatás...

Az illatos szegfűszeg a fájós fogra is j…

  A mirtuszfélék családjába tartozó - 8-12 m magasra növő - Syzygium aromaticum szárított virágbimbója, a jellegzetes aromájú és ízű, erős illatú, illóolajat tartalmazó szegfűszeg, igen értékes fűszer. A Maluku-szigeteken -...

Folytatás...

India - Krisna eloszlatta Ardzsuna kétsé…

Nagyobb térképre váltás Két nap után Himacsal Pradésből ismét Pandzsábba indulunk. Csandigárhig az alig 250 kilométeres távolságot kilenc és fél óra alatt tesszük meg. A szerpentinekkel tűzdelt, fárasztó útért azonban...

Folytatás...

Libagyerek, a pórázon sétáló Patya

Az egyik nap, amikor szokásos kora reggeli futásából hazaérkezett a férjem, furcsa látványt osztott meg velem, azt újságolta, hogy az utcánkban egy pórázon sétáltatott libát látott. Tényleg? – szaladt ki...

Folytatás...

Savképző jin és lúgosító jang ételek

  A szervezetünk tudja, hogy mire van szüksége, és ezért aztán mindent elkövet annak érdekében, hogy optimális szinten tartsa testünk kémhatását. Én is megteszek mindent, a sav-bázis egyensúlyomért, ám az évszakváltások...

Folytatás...
Felnőtt tartalom!

Ha elmúltál 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthatsz és a tartalom a számodra elérhető lesz.

Ha nem múltál el 18 éves, kattints a "Nem múltam el 18 éves" gombra, ez a tartalom a számodra nem lesz elérhető.

Elmúltam 18 éves Nem múltam el 18 éves

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?