A+ A A-

A káposzta fájdaloműző, bódító ’unokatestvére’, az ópium mák

  • Közzétéve itt: Növényvilág


Noha e növény (Papaver somniferum) őshazája a régészeti kutatások szerint valószínűleg KisÁzsia, pontosabban a mai Törökország területe lehet, az eredetét, a teremtését illetően – rendkívül kifejező és tanulságos volta miatt – mégis egy bengáli népmesét idézek, mely Maneka Gandhi és Yasmin Singh feldolgozásában – Hogyan lett Postomoniból ópium növény címmel – magyarra fordítva is megjelent.

A Gangesz folyó partján élt egy rishi. Kicsiny pálmalevélkunyhóját egy apró egérrel osztotta meg. Társak lettek. Egy napon az egér a rishi ölében ülve így szólt: „Kegyes bölcs, kérhetnék egy jótéteményt tőled?”
„Természetesen – felelte kissé zavartan az egér kérdésére. – Több ételre volna szükséged?”
„Ó, nem! - biztosította az egér. – Tudod, nincs nyugtom a macskáktól. Nem tudom hova meneküljek. Kérlek, változtass macskává, hogy olyan lehessek, mint ők.” A rishi kevés vizet permetezett az egérre, amely macskává változva boldogan elszaladt.
Pár nappal később a macska megtépázott szőrrel állított be a kunyhóba. „Rishi – miákolta. – Új ellenségem van. A kutya. Kérlek, változtass kutyává, hogy felvehessem vele a harcot!”
A rishi ismét néhány csepp vizet permetezett a macskára, aki kutyává változva vad ugatással elrohant.
Ismét eltelt néhány nap. A rishi épp meditációban ült, amikor egy sovány és levert kutya heveredett a lábaihoz. „Bölcs, napok óta nem ettem. Fogalmam sincs, hogy kutyaként honnét szerezzek élelmet. Irigylem a fák gyümölcseit lakmározó majmokat.”
A rishi jól szórakozott. Még egy kis vízzel majmot varázsolt a kutyából. A majom a fára szökdelt. Élvezettel ette az ágakról csüngő gyümölcsöket. Eljött a nyár és vele a forróság. A fán gubbasztó majom nehezen talált vizet, szomjazott és folyton melege volt.
„Mennyire irigylem a tóban dagonyázó vaddisznót”- gondolta.
A fa alatt ülő rishi megérezte a majom gondolatát. Vaddisznóvá változtatta. Az egyenesen a vízhez ment és boldogan belehempergőzött az iszapba. Két nappal később a király vaddisznóvadászatot tartott. Egy elefánt hátáról dobált szolgájával lándzsákat a vaddisznóra. A mi vadkanunk épphogy csak megmenekült. Sántikálva ment vissza a rishihez.
„Ez egy igen veszélyes élet – panaszkodott. - Ha olyan nagy és erős lehetnék, mint egy elefánt!” A rishi elefánttá változtatta a vaddisznót.
A vadelefántot egy alkalommal elfogták a király emberei. A királyi istállóba kötötték és sapkát adtak rá. Történt egyszer, hogy a király és a királyné a hátára ültek és fürödni mentek a Gangeszra. Az elefánt annyira szerette volna viszontlátni a rishit, hogy amikor megközelítették a folyó partját, megugrott és a királynő leesett róla. A király a karjaiba vette és csókjaival halmozta el.
Az elefánt a rishihez rohant, és térdre vetette magát. „Ó rishi – mondta könnyezve. – A föld minden teremtménye közül a királynő a legboldogabb. Kérlek, tégy egy utolsó szívességet és változtass engem királynővé!”
„Hogyan változtathatnálak én téged királynővé?” – kérdezte a rishi. A királynőnek királyra és királyságra van szüksége. Minden, amit tehetek annyi, hogy szépséges leánnyá alakítalak, és te magad ejted rabul egy hercegnek a szívét.”
Az elefántból a szépséges Postomoni hajadon lett. A rishivel élt és gondját viselte. Egy napon, egy gazdagon öltözött idegen tért a kunyhóba. „Vadászaton voltam, és megszomjaztam, kaphatnék egy kis vizet és gyümölcsöt?”
Postomoni odahozta neki mindkettőt. Az idegen a közeli birodalom királya volt, és szerelmes lett a szépséges lányba. Királyságába vitte és elvette feleségül. Postomoni elfelejtette a bölcset. Nem mondott köszönetet neki, még az esküvőjére sem hívta meg.
A bölcs igen megsértődött. Haragjában varázslatot küldött a lányra. Néhány nappal a házasság után a királynő épp a kút mellett állt, amikor megszédült és belezuhant.
MákültetvényA király összetört szívvel ment a bölcshöz, aki addigra már megbánta tettét.
„Ne bánkódj király – vigasztalta. A királynő egy egér volt, kiből később macska, kutya, majom, vaddisznó, elefánt és végül a te feleséged lett. Most halhatatlanná teszem őt. Maradjon teste a kútban. Töltsétek fel földdel. Húsából és csontjaiból egy növény terem, melynek posto avagy mák legyen a neve. Ez a növény adja majd az ópiumot – folytatta a bölcs. – Az ember mohón fogyasztja majd. Bárki, aki csak megkóstolja, eggyé válik mindazon állattal, melyekké Postomoni alakult. Olyan félénk lesz, akár egy egér, oly tejsóvár, akár egy macska, olyan veszekedős, mint egy kutya, olyan koszos, akár egy majom, olyan vad, akár egy vadkan, olyan erős, mint egy elefánt és annyira érzéki, akár egy királynő.”
A király hazament és a bölcs által mondottak szerint cselekedett. Nemsokára egy magas és molyhos levelű növény nőtt a földből. A király gondját viselte Postomoninak. Minden évben kiültette magjait a mezőre, mintha a gyermekei lettek volna, és mire meghalt, ezrével nyíltak a mákvirágok szerte a királyságban.

Tehát (számos varázslat, átváltozás után) így lett végül a telhetetlen egérből - élelmiszerként, gyógyítási célokra és drogként egyaránt változatosan használható - kerti mák. Az elsősorban kábító és fájdalomcsillapító hatásáról ismert ópiumot ebből, a Papaver somniferum tudományos néven ismert növényből nyerik ki. A mák a Papaveraceae család tagja, mely a botanikusok szerint közeli rokonságban áll (unokatestvérek) a Cruciferae családdal, melybe a közönséges káposzta tartozik. A papaver a mák görög neve, a somniferum viszont latin szó, a jelentése: altató hatású. Mivel az ópium kis mennyiségben álomba ringatja az embert, az elnevezés meglehetősen találó.

A sumérok agyagtáblái szerint már Krisztus előtt 5000 évvel termesztettek mákot, és készítettek ópiumot. Képírásuk szerint a mákot élvezetnövénynek tartották. Az ópiumot az asszír orvosi táblák szintén megemlítik, de arra utaló leletek is vannak, hogy ez idő tájt Európában már ugyancsak ismerték. A svájci tavakban mákgubókat találtak, melyeket megvizsgálva kiderült, hogy ezek nem a mák primitív példányai, hanem művelésből származhattak.

Egyiptomban az ópiumot már i.e. 2000 évvel használták a gyermekek megnyugtatására és a fogzásuk megkönnyítésére. Prospero Alpini szerint az egyiptomiak körében elterjedt gyakorlat volt az ópiumfogyasztás, és bágyadtak erőtlenek voltak, ha a hiányától szenvedtek. A legtöbbször italként fogyasztották, melyet borssal és egyéb fűszerekkel ízesítettek. Az Ótestamentum egyes szakaszainak értelmezése azt sugallja, hogy az ópium az ősi zsidók előtt hasonlóan ismert volt. A fej jelentésű „rosh” szavuk feltehetően a mák gubójára (fejére), míg a „me-rosh” szavuk a mák kisajtolt levére utalhatott.

Az Ebers-papirusz, mely az orvoslás legrégebbi írásos dokumentuma, egy egész „fejezetet” szentel egy gyógyszernek, mellyel megelőzhető a csecsemők - fogzás vagy egyéb fájdalom által kiváltott - állandó sírása. Ez csak az ópium lehetett, amit Egyiptomban és Európában sokfelé még a 20. században is erre a célra használtak. Sajnos ez a fajta fájdalomcsillapítás, melynek során a mamák mákonnyal kenték be a mellbimbóikat, hogy a bedrogozott tej megnyugtassa a gyermekeket a szoptatás után, sokszor végzetesnek bizonyult.

A régi görögök a mák eredetét a földművelés és a termékenység istennőjének, Démétérnek tulajdonították, akinek a legenda szerint Hadész, az alvilág istene elrabolta leányát, Perszephonét. Miután elvesztette a reményét, hogy valaha is visszaszerezheti gyermekét, megteremtette a mákot, hogy magvait elfogyasztva álomba merüljön, és így elfelejthesse nagy bánatát. Valószínűleg a mák nyugtató és altató hatása, ami jól ismert volt előttük, késztette a görögöket őket arra, hogy - Démétér mellett - az alvás (Hüpnosz), a halál (Thanatosz) és az éjszaka (Nüx - az éjszaka istennője) isteneiket is a fejükön mákgubókból font koszorúkkal, vagy a kezükben mákvirágokkal ábrázolják. Ceresz, az ősi Itália gabona istennője szintén ópiumot fogyaszthatott a fájdalmai csillapítására. Ez tarthat némelyik szobrán a kezében mákgubókat.

Homérosz (i.e. 9 század), a nagy görög poéta jól ismerte az ópiumot, mert az Iliász és Odisszea eposzaiban többször is említést tesz róla. Akkoriban egy különös drog - a búfelejtő, nyugtató hatású - népenthesz (penthesz: gyász, fájdalom) fogyasztása dívott Görögországban. Ennek egyik fő alkotóeleme az ópium volt. Amikor a Trójai háború hőse, Télemakhosz meglátogatta Meneláoszt Spártában, nagyon aggódott édesapja, Odüsszeusz sorsa miatt, ezért a király felesége, Helené nyugtatóként népentheszt főzött neki. A drog receptjét Polüdomna királynétól, Thon feleségétől kapta még Egyiptomban, ahol jelentős mákültetvények voltak. Sziküon városában annyi mák termett, hogy sokan Mekone (a mák városa) néven emlegették. (A görögöknél a mekon szó mákot jelent.) Mellesleg a mák jelentésű „mekon” az előbbitől teljesen függetlenül, a meconium (magzatszurok {tooltip: az újszülött széklete}) szóban is megjelenik. Az elnevezés valószínűleg arra utalhat, hogy az kinézetre a sűrű máktejre emlékeztet.

Virágzó mákA görög ifjak és hajadonok, hogy bizonyságot nyerjenek a szeretőik hűségéről, egy mákvirág-szirmot, vagy egy, a virág száráról letépett levelet helyeztek a bal tenyerükbe, majd rácsaptak a másik kezükkel. Ha ez éles zaj kíséretében összetört az az őszinte ragaszkodás jele volt, ha viszont a levél nem szakadt el (vagy tört össze), az hűtlenséget jelentett. (E szokást a görögöktől vették át a rómaiak, majd később a modern Itália, illetőleg Svájc, ahol helyenként még ma is él.)

A rómaiak körében megszokott volt, hogy mákot ajánlottak a halottaknak, főleg azoknak, akiket szerettek volna megbékíteni. Vergilius a Georgica című művében arra szólít, hogy a temetési szertartás keretében a léthéi mák virágát áldozzák Morpheusznak: „Áldozz Morpheusznak mákot, feledésbe merítőt.”

Ez volt az oka annak, hogy – bizonyos tárgyak mellett – mákot is tettek a koporsókba, azt remélve, hogy ettől a halott a sírban marad, vagyis jobban örültek annak, ha a halott alszik, mintha „sétál”.

Később – más sok magvú növényhez hasonlóan - a termékenység és a jómód szimbólumává lett. Ezért volt az itáliai patikákban egykoron „bérelt helyük” aranyozott mákgubóknak, melyek amulettként arra szolgáltak, vonzzák a pénzt. Ugyanakkor a keresztény művészetben a mák a tudatlanságot és a pazarlást szimbolizálja, minden bizonnyal ugyancsak a magjainak nagy száma miatt.

Hippokratész (i.e. 460 – i.e. 377), a híres görög orvos valószínűleg ismerhette a máktejet, mert feljegyzéseiben egy mekon nevű, hasmenés ellen hatásos és narkotikus anyagról tett említést. Valójában azonban Theophrasztosz (i.e. 371 k – i.e. 287 k) a görög botanikus meconion-ja az első autentikus hivatkozás a mák nedvére.

Galénosz, Róma vezető orvosa a 2. században annyira dicsérte az ópium tulajdonságait, hogy a század végére a szer népszerűsége új magasságokba emelkedett. Miután Severus császár engedélyezte a használatát, római boltosok és vándorkereskedők árusították a drogot.Ű

Széles körben alkalmazták az ópiumot az arab orvosok is. Közülük a legismertebb, Avicenna (980-1027) elsősorban a hasmenésre és a szemproblémákra javasolta e szert, miközben beismerte, hogy olykor maga sem tud ellenállni a drog túladagolásának. Az arab kereskedők ez idő tájt terjesztették el keleten is az ópiumot. A Korán alkoholfogyasztási tilalma miatt a muszlimok különösen fogékonyak voltak az ópium használatára. A mogul császárok, Bábur és Humájun szenvedélyes ópium-élvezők voltak.

A mákszirupot már a 10. században a hurutok és a köhögés enyhítésére használták, és ez a gyakorlat még a napjainkban is dívik. Az egykoron mocsaras kelet-angliai Fens-síkság lakói ópiummal gyógyították a maláriát, vagy, ahogy ők nevezték a mocsárlázat. Minden kertben volt egy kis parcella, ahol mákot termesztettek, a mákgubókból kiszedett mákszemeket megfőzték, és a kapott likőrt itatták meg a lázas betegekkel, vagy azokkal, akik valamilyen fájdalomra panaszkodtak. Még a fogzó gyermekek is kaptak mákteát, esetleg egy kevéske, vászonba csomagolt mákot, vagy mákban megforgatott cumit szopogatni.

MákszemekA reneszánsz után számos prominens személy képtelen volt ellenállni az ópium csábításának. Mivel e drog alkaloidái jelentős hatást gyakoroltak az emberi szervezetre, sokak szemében panaáceává (mindent gyógyító csodaszerré) az ópium. Erős fájdalomcsillapító hatása mellett enyhítette a köhögést, és megfogta a hasmenést.

Thomas Sydenham (1624-89), az „angol Hippokratész” volt, aki hivatalosan is az ópiumot javasolta a dizentéria és a hozzá hasonló betegségek kezelésére. Az általa ajánlott szer a dicséretet jelentő laudanum (10% ópiumot tartalmazó alkoholos oldat) volt. Sydenham az oldatot sáfránnyal, fahéjjal és szegfűszeggel ízesítette. Sydenham készítménye idővel rendkívül népszerű gyógyszerré vált Európában. Alkotója annyira lelkesen propagálta az ópiumot, hogy kortársaitól az Opiphilos (Ópium-szerető) gúnynevet kapta.

Az ópiumról sokan azt hiszik, hogy megnöveli a szexuális aktus időtartamát. Ezért gyakran fogyasztják fiatal férfiak, akik az állandó használattól függővé válnak, hozzászoknak a droghoz. Sokan az idegek megacélozására használják, hogy hatalmas bátorságot kívánó vakmerő tettekre legyenek képesek. Azt is mondják, hogy Indiában a szatikkal (az elhunyt férjek özvegyeivel) nagy adag ópiumot fogyasztattak, mielőtt megkérték őket, hogy menjenek a férjük mellé, a halottégető máglyára.

[Forrás:
Plant Lore, Legends, and Lyrics - Embracing the Myths, Traditions by Richard Folkard, 1884
Lal Behari Day: Bengali Folk Tales
Kenaz Filan: The Power of the Poppy – Harnessing Nature’s Most Dangerous Ally
Dr. Anil Aggrawal: The story of opium (http://www.opioids.com/narcotic-drugs/chapter-2.html)
Maneka Gandhi, Yasmin Singh: Brahma hajszálai – Az indiai növények mitológiájából]

További olvasnivaló

A belső szervek működési zavaraira, egés…

A kezek és az egészség kapcsolatával összefüggésben végzett munkássága miatt, a XX. század nyugati kézelemzői (kézolvasói) közül elsősorban két személy: Noel Jaquin és Dr. Charlotte Wolff érdemel említést. Bár Dr...

Folytatás...

A talpak

Bár a mérsékelt égövi éghajlati viszonyaink között ritkábban nyílik rá alkalom, nyáron, a strandon, a vízparton, hűvösebb időben pedig a fürdőkben, uszodákban mi is megfigyelhetjük embertársaink talpait. Jóllehet a milyenségükkel...

Folytatás...

Medárd

Szent Medárd (456 körül – 545. június 8.) nemesi családban született a pikárdiai Salency-ben. Apja a frank Nectardus, anyja a gall-római Protagia volt. Már gyermekkorában kitűnt intelligenciájával és a...

Folytatás...

Kalandom a bórral

A megszokott patikámban egyszer megkérdeztem, árulnak-e a bórt. A bór hallatán a gyógyszerész furcsán nézett rám, mert rólam, mint törzsvevőről nem feltételezte, hogy borissza lennék. Én is furcsán néztem rá...

Folytatás...

Mit jelent a képen látható vasajtóra fes…

Kedves Erzsébet!Mivel az oldalán már válaszolt hasonló kérdésre, én is kíváncsi lennék egy szimbólum jelentésére. A villamosmegállóhoz igyekezve, a piacról, illetve bevásárlásból hazafelé jövet szinte naponta látom ezt a vasajtóra...

Folytatás...

Nyugalom, optimizmus, melankólia, gyász …

A kék - melynek több mint 30 árnyalata létezik - egyike azon színeknek, melyet a férfiak és a nők egyformán kedvelnek (vagy - ízléstől függően - nem szeretnek). A kék...

Folytatás...

Törökország - Noé is járt az Ararátnál

  Sajnos ezután szomorúbb arcát mutatja felénk az ország. Szívszorító látvány összedőlt házaival, vörös félholdas sátrakba telepített lakóival, a magas hegyekkel övezett, földrengés-sújtotta Erzincan. A városnak nincs műemléke, mert az 1939-es...

Folytatás...

A bőrrajzolatok osztályozása

A bőrfodorszál-rajzolatok rendszerint az ujjlenyomat közepén találhatók. Az egyes ujjnyom-minták két fontos alkotórésze a delta és a mag. Az íves rajzolatnak nincs deltája, és a tornyos ívnek is csak...

Folytatás...

Babonás gyógymódok az iszákosságra, másn…

Az alkohol felfedezésének az időpontja a homályba vész, őseink valószínűleg véletlenül jöttek rá, hogy a fermentált italok nemcsak táplálóak, gyógyító, fertőtlenítő és fájdalomcsillapító hatással bírnak, de segítik a relaxálást, jó...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?