A+ A A-

Mária Magdolna

  • Közzétéve itt: Jeles napok, ünnepek


Latinul Maria Magdalena a neve, aminek jelentése Magdala városából való Mária, vagyis Magdalai Mária. Mária Magdolnát, a Jézust követő asszonyok egyikeként, Jézus leghíresebb női tanítványának tartják. Az újszövetségi Szentírásban, Jézus kíséretéhez tartozott, segített neki Galileában, támogatta nyilvános szerepléseiben. Mind a négy kanonikus evangélium azt állítja, hogy jelen volt Jézus keresztre feszítésénél és sírba tételénél. Márk (16,9-10) és János (20,11-18) szerint o volt, aki látta a feltámadó Krisztust.

„Miután a hét első napján korán feltámadt, először Mária Magdalénának jelent meg, akiből hét démont űzött ki. Ez elment, és beszámolt azoknak, akik Jézussal voltak, mert keseregtek és sírtak.” „Mária azonban csak állt ott kint az emléksír közelében, hogy benézzen az emléksírba és két angyalt látott ott, ahol Jézus teste feküdt, az egyiket fejtől, a másikat lábtól. És azok így szóltak hozzá: Asszony miért sírsz? Kit keresel? Ő mivel azt hitte, hogy a kertész az, ezt mondta neki: Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem. Jézus ezt mondta neki: Mária! Ő megfordulva így szólt hozzá héberül: Rabbóni, ami azt jelenti: Tanító. Jézus ezt mondta neki: Ne kapaszkodj tovább belém. Mert még nem mentem fel az Atyához. Hanem menj el testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. Máris Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: Láttam az Urat.”

Mária Magdolna életéről keveset jegyzett fel a krónika, annyi tudható, hogy Jézus hét gonosz szellemtől tisztította meg, ami valószínűleg nem azt jelenti, mint ahogy sokan gondolják, hogy hét bűnétől szabadította meg, inkább arra utalhat, hogy hét testi betegségéből gyógyította ki. Az evangéliumok gyakorlatias emberként írtak róla. A korabeli írásmagyarázatok megkülönböztetik őt a Jézus lábait olajjal bekenő majd hajával megtörlő misztikusabb természetű betániai Máriától, valamint attól a hasonló módon cselekvő bűnbánó asszonytól is, akinek a bűneit Jézus megbocsátotta. A szentírás-magyarázatok eldöntetlen kérdése, hogy azonos-e Mária Magdolna a betániai Lázár és Márta testvérével, illetve az utóbb említett Máriával, az evangéliumban névvel jelzett bűnbánó asszonnyal. Mindenesetre a képzőművészeti alkotásokon, Mária Magdolnát, mint a bűnbánat megszemélyesítőjét ábrázolják.

A görögkeleti egyház három Máriát különböztet meg, de miután I. Szent Gergely pápa (540 k. - 604) egy személyként ismerte el őket, nyugaton megnőtt Mária Magdolna tisztelete. Ezt a döntést azóta is többen vitatják, és protestánsok többsége, valamint a keleti ortodox katolikusok a három asszonyt mind a mai napig egyértelműen megkülönböztetik.

A keleti hagyomány szerint Mária Magdolna elkísérte János evangélistát a görög városba, Epheszoszba (romjai ma a törökországi Selcuk környékén találhatók), ahol meghalt és eltemették. A francia hagyomány - amit tévesnek tartanak - pedig úgy őrzi emlékét, hogy Mária Magdolna a délkelet-franciaoszági Provance-ban terjesztette a hitet, s utolsó 30 évét az Alpok egyik barlangjában töltötte. A középkori legendák arról is szólnak, hogy János felesége lett.

Mária Magdolna ünnepe július 22. E szép és híres bibliai nevet viselik a Magdolnák. Ezen a napon tartják névnapjukat, a Magdák, Magdik, Magdikák is. E név viselőit a virágkötők javaslata szerint, köszöntsük fel csupa sárga színű virággal, sárga rózsával, sárga szegfűvel, sárga gladiólusszal, a csokorba kérjünk kék szarkalábat és illatos bazsalikomot, valamint menta- és zsályalevelet. Ez utóbbi illatos növények arra emlékeztetnek, hogy Magdolnát választották védőszentjükké a drogozók, kábítószer-élvezők.

További olvasnivaló

Március

  A hónap különféle elnevezései Márciusi idő- és termésjóslások Március eleji népszokások Szent Kázmér Strinennia ünnepe Negyven Szentek Farvardigan (Mukhtad) Szent Gergely Sándor, József, Benedek Gábriel arkangyal Gyümölcsoltó...

Folytatás...

Ostracoda kézelemzése

  A széles, tömör, spatulás illetve lapka formájú tenyere szerint magabiztos, energikus, tevékeny ember, aki igényli a függetlenséget, nem érzi jól magát a szoba négy fala között, inkább a szabad levegőn...

Folytatás...

Vassjani kézelemzése

  A tenyereiről készült képeket összehasonlítva a két kézfejéről készült fotókkal, a bal tenyerén hihetőbbnek tűnnek az arányok az ujjai és tenyere között, mint a jobb, vagyis az aktív kezet ábrázoló...

Folytatás...

Gyerek-kezek

A gyermek kezének értékelése, típusának meghatározása elsősorban azért fontos, mert - nem megfelelő döntések esetén - különböző problémák adódhatnak abból, ha a gyerek keze eltérést mutat a szüleitől. Ha...

Folytatás...

Sors kézelemzése

Az ujjak összhangban vannak, harmonizálnak a tenyérrel, a képeken látható tömör, elasztikus tenyér, arányos ujjakkal a test energiáját és az intellektus gyorsaságát reprezentálja. Ugyanis az ujjak a szellemi-lelki beállítottságot...

Folytatás...

Körülmetélés

A hímvessző elülső részét, a makkot borító bőrfitymának részleges vagy teljes eltávolítása, a körülmetélés ősrégi vallásos szertartás. E szokás eredete ismeretlen, de feltételezések szerint többféle hitből is táplálkozhatott, utalhatott valamelyik...

Folytatás...

Mi lehet a köröm törékenységének, berepe…

Kedves Rosta Erzsébet! Olvastam a honlapon található kézdiagnosztika könyvéből. Érdekel, hogy tudna-e választ adni a problémámra, esetleg a könyvben találnék-e rá megoldást. Mindkét kezemen a hüvelykujj körme, hónapok óta...

Folytatás...

Hasznos dobozok

  Nem vagyok gyűjtögető, sohasem hajkurásztam ünnepelt művészek, színészek képeit, nem gyűjtöttem bélyeget, nem áztattam le a gyufásdobozok címkéit, és papírszalvétákat sem csereberéltem. Nem halmoztam fel fölöslegesen vásárolt árukat, ruhákat, cipőket...

Folytatás...

Ízesít, gyógyít és megtisztít a jótékony…

Bár nálunk csak a középkorban (a 15. század táján) jelent meg a nemesi konyhákban, tőlünk délebbre – a Földközi tenger térségében – már évezredek óta jól ismert ez a Délkelet-Ázsiában...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?
  • Tamarind

    Czuczor Gergely és Fogarasi János - A magyar...

  • Advent hetei

    Az advent elnevezés az érkezés, bekövetkezés...