A+ A A-

Fej-hiedelmek

  • Közzétéve itt: Az emberi test


A testhez képest nagy fej, jó szellemi kvalitást jelképez. A túlságosan nagy fej, kevés értelmi képességgel rendelkező, szellemileg elmaradott ember sajátja, aki ráadásul kényelemszerető semmittevő.

A kis fej általában félénkségre utal. A testhez képest kis fejű ember értelmes, okos de ravasz gazfickó, ösztönei vezérlik, ezenkívül igazságszerető, haragtartó és bosszúálló.
A testtel arányos formájú fej az értelmes emberek jelvénye.
A közepes méretű fej a szabad a szellem sajátja.

A kerek fej irracionalitásról árulkodik, önző, mozgékony, önállóságra termett embert jellemez.
A hegyes fej a szemtelen iszákos jele.
A nagyon csúcsos fejű ember szerényen szégyenlős.

A kerekded fej nagylelkűséget és szimpátiát tükröz, a széles, lapos fej viszont zárkózott, titkolózó, fortélyos, világias gondolkozású személyről tanúskodik. Ez utóbbi önvédelemre szorul.

A kerek, golyóra emlékeztető fej rövid életet jelképez.

A hosszú, elől széles, hátul pedig keskeny fej a rossz szándékú gyilkos ismertetőjele.

A négyszögletes fejűek nagy energiával bírnak, nyugtalanok, erős akaratúak, mindig valami újat alkotók.
A háromszögletű fejűekre diplomáciai készség, óvatos lelkület a jellemző.
Akinek a feje olyan mintha kétszintes lenne, arról azt mondják, hogy a moralitása alacsony szinten van.

Akinek lágynak, puhának tűnik a feje, valószínűleg fiatalon fog megőszülni.

Az egészséges gondolkodású emberekre jellemző, hogy fejük nagyobb része a füleik előtt található. Egy másik olvasatban ez úgy hangzik, hogy akinek hátul lapos feje, s amelyen nincs dudor, nem túl bölcs ember. Egy harmadik megfogalmazás szerint, akinek a feje eleje fejlett, büszke, szorgalmas, érvényesülni és hatalomra vágyó ember.

Akinek a feje közepe szélesedik ki nagyon, az érzelmileg túlfűtött, ösztönei által vezérelt ember.
Akinek a feje lent hátul nagyon széles, titkolódzó, szenvedélyes és kíméletlen.
Akinek fején se hátul, se elől nincsenek dudorok, tökkelütött.

New England – mely egyike volt az első észak-amerikai brit gyarmatoknak – lakói szerint az olyan embert, akinek a fejének a nagyobb része a fülei mögött látható, a környezete egész biztos, hogy idiótának tartja. Az olaszok az ilyen embert botornak tekintik.

Jó tanácsként azt mondják, sohase alkalmazz pénztárosként olyan személyt, akinek a fejtetője oldalirányban a háztetőhöz hasonlóan lejt. Az ilyen személy erkölcsi szempontból gyenge. Ám olyanokra sem érdemes rábízni a javaink kezelését, akik kissé oldalra és előrehajtva hordják a fejüket, ezek az emberek ugyanis pénzimádók.

A fejet sokféleképpen nevezik, hívják: caputnak, koponyának, üstöknek, buksinak, kókusznak, burának, kupának, kopoltyúnak, vázának, skulónak, bolának.

Sokak által ismert közmondás: A fejétől bűzlik a hal, ami azt jelenti, hogy valaki, vagy valakik erkölcsiek züllöttek, és ennek elsősorban a vezetőjük a felelős. Egy ugyancsak ismert közmondás: Nem jó fejjel menni a falnak, aminek a jelentése, hogy ne legyen az ember meggondolatlan.

A fej az álomfejtésben is többféle értelmezést kap. Néhány közülük a következő:
Fejet vinni: az ellenséged meggyőzöd. Ha a saját fejed viszed: nyereség. Fejmosást látni: gonosztól való szabadulás. Fehér fej: nyereség. Beretvált fej: csalárdság. Fejed, ha felettébb nagy: békeszerető embereknek békétlenség, betegnek főfájás, vitéznek fáradtság, szegénynek gazdaság, fejedelemnek gonoszság. Fejed, ha igen kicsi: az előbbinek az ellenkezője igaz.

Kerner Jusztinusz szerint: a nagy fej: nehézség, a kis fej: korlátoltság, sok fej: üzleti veszekedés.
Gvadányi Márton szerint: férfifej asszonytesten: igen gonosz. Halálfej: szerencse. Tökből faragott fej: kísértet.

Különös álmokban, ha lábunk között lóg fejünk: öregasszonyt jelez. Fejünk a háztetőn: szélvész. Fejünk sok más levágott fej között: változás egy nőnél. Cérnával nyakunkra varrott fej: ellenség. Elhagyott fej az országúton: gonoszt jelez.

Hozzászólások  

0 #2 Rosta Erzsébet 2013-12-08 13:20
Kedves Csilla!
Nem hiszem, hogy aggódnia kellene, a legvalószínűbb, hogy egy ártatlan népművészeti termék a faragott indiánfej. De mivel - mint írja - az indián meglehetősen csúf, az is lehetséges, hogy e tárgynak gonosz szellemek elriasztása, a ház megóvása a feladata, vagyis a családjuk számára talizmánként szolgál.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #1 lorincz csilla 2013-12-07 18:37
A ferjem hozott egy indian fejet, fabol keszult, nagy, színes ferfit jelkepez. Csúnya, a szobaban, tartjuk, lehet valami rossz hatassal rank?
Idézet

További olvasnivaló

A fülcsap

A tragus, cáp, fülcáp névvel is illetett fülcsap egy porcos kiemelkedés a külső hallójárat előtt, mely elfedi a bemeneti nyílást. A tudományos elnevezés a kecskét jelentő görög tragos szóból származik...

Folytatás...

Szemölcsök VI. - Kúrálásuk állattal, növ…

Állati, növényi, ásványi eredetű gyógymódok Mivel a legtöbb esetben a szemölcs nem egy kellemes látvány, kézenfekvő elképzelés volt, hogy valamilyen undort keltő, büdös szert használjanak a kezelésükre, vagy az eltávolításukra. A...

Folytatás...

Álmomban a péniszem makkja alatt alvadt …

A fenti kérdést - idézett levelében - NM nevű olvasóm tette fel: „Jó napot! Én egy fiatal fiú vagyok, és azzal álmodtam, hogy a péniszemen a bőrt hátrahúzva, a makk...

Folytatás...

Gyurcsány Ferenc ujjai

  1961. június 4-én született Pápán. Középiskolai tanulmányai után a Janus Pannonius Tudományegyetemen előbb 1984-ben főiskolai diplomát, majd 1990-ben a Közgazdaságtudományi Karon egyetemi diplomát szerzett. 1984-88 között a KISZ Pécsi Városi...

Folytatás...

Indiai üdítőitalok

Indiában az étkezést a legtöbb esetben egy pohár víz felhörpintésével kezdik, ugyanis a nagy melegben a jeges pání (víz) oltja a legtökéletesebben a szomjat. Szívesen fogyasztanak fehérjében gazdag tejet...

Folytatás...

Tizennégy, a katolikus egyház védőszentj…

A nagyobb számok mélyebb jelentéséről olykor úgy szerezhetünk információt, ha az osztóit - jelen esetben a kettőt és a hetet - vesszük szemügyre. A kettő feminin szám, jellemzője, hogy egyensúlyra...

Folytatás...

Spánieljeim - Arika és kicsinyei, Bindu …

Édesanyámnak nehéz szülése volt, megszenvedett értem. A szülész professzora javasolta, több terhességet ne vállaljon. Ezért nem lett testvérem. Gyerekként sokat faggattam Édest, egészen addig, míg végre felfogtam, miért nincs testvérem...

Folytatás...

Hajápolás – babonás hiedelmek a hajmosás…

Az emberek többsége fontosnak tekinti haja állapotát, sokan vannak, akik nem sajnálják a pénzt, az időt, és minden erőfeszítést megtesznek a hajkoronájuk szépsége és egészsége érdekében. A tehetősebbek hajszobrászokhoz, fodrász-...

Folytatás...

Gyomorégésre szódabikarbónát, de csak ri…

Manapság már sokféle savlekötő gyógyszer közül válogathatunk, de ha épp egyikük sincs otthon kéznél, a savasok a nagyszüleink által használt módszert alkalmazzák: bekapnak egy kiskanálnyi szódabikarbónát, vagy megisznak egy bögre...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?