A+ A A-

Az árulkodó kéz

  • Közzétéve itt: Az emberi test


A kéz a kapcsolatteremtés egyik legfontosabb eszköze; nem véletlenül tartják az ember legbeszédesebb testrészének. Bonyolult és sokoldalú mozgásképessége révén megannyi dolog elvégzésére, kifejezésére alkalmas. A kéz segítségével lehet áldást adni, szeretettel hívni, érzéssel simogatni, igazságot osztani, megnyugtatóan gyógyítani, alkotni, munkálkodni, örömet, meglepetést, szomorúságot tolmácsolni. A kéz azonban nemcsak jót tud cselekedni, képes sértegetni, dorgálni, rosszallni, szidalmazni, büntetni, követelni, fenyegetni, tiltani, és ütlegelni is. Feladata rendkívül sokoldalú: alkalmazhatjuk üdvözlésre, munkára, híradásra, nevelésre, mások bántalmazására, de fontos szerepet kap a kéz a vallási szertartásokban, a szerelemben, a hatalom birtoklásában, a különböző játékok során, sőt egyesek lopásra és bűnözésre is használják.

A kéznek - aszerint, hogy hódolatot, békés szándékot, megadást, engesztelést, vagy fohászt fejezett-e ki - minden időkben speciális szimbolikus jelentést tulajdonítottak. A muzulmánoknál és a zsidóknál a kéz tartotta távol a „Rosszat” az embertől. A keresztény vallásban a fénysugarat kibocsátó kéz Isten kezét jelképezi. A kézmosás a különböző vallási szertartásokban a lelki tisztaságra utaló szimbolikus rituálé. Kizárólag az isteni kéztartások ismeretében olvashatók el Buddha cselekedetei és fejthetők meg sok esetben a hindu istenek gesztusai is. A középkor királyai kézrátéttel gyógyítottak, a régi rómaiak kézzel jelezték a rabszolgák birtokbavételét és felszabadítását. A zsidó kabalisták szent könyvében, a Zóhárban tíz ujjal testesítették meg a tíz szefirotot, „a szentek szentjét”.

Minden korban különbséget tettek a jobb és a bal kéz között. Feltehetően a munkavégzéssel és fegyverhasználattal kapcsolatban tulajdonítottak általában pozitív tulajdonságokat a jobb kéznek, míg a bal kezet inkább negatív tartalommal ruházták fel. A megítélésben szerepet játszhatott a jobbkezesek számbeli fölénye s a bal kéz sutasága is. A legtöbb kultúrában a bal kéz az alantasabb nemet, a nőiességet képviseli. A zuluknál például az első feleség lakóházát egyszerűen a „bal kéz házának” nevezték. Indiában a bal kéz tisztátalan volta miatt csak jobb kézzel szabad megfogni az ételt és meggyújtani a halotti máglyát. Tibetben kizárólag csak jobb kézzel forgathatók az imamalmok. A kínai fiúk és férfiak köszöntéskor és üdvözléskor ökölbe szorított bal kezüket lefedték jobb kezükkel (ami a jang dominanciájára utal), míg a lányok, a nők épp fordítva tették.

Érdekes módon, az ősi sziklarajzokon mégis a bal kezet ábrázolták szívesebben, sőt egyes törzseknél, afrikai és ausztrál mítoszokban kifejezetten a bal kéz volt a szent. Az afrikai meru törzsnél a sámán bal keze a varázslatos; a mexikói azték indiánoknál, valamint Északkelet-Afrikában viszonylag sokan balkezesek. A cigány nők azért jósolnak a bal kéz tenyeréből, mert ez a kéz esik közelebb a szívhez. Az észak-amerikai indiánok viszont mindkét kezüket egyaránt jónak tartják, hisz népszerű, jóságos ikerpárjuk közül a baloldali iker megfontolt, mértéktartó, a jobb oldali iker pedig cselekvőképes, impulzív.

A kutatások alapján a balkezesség már a szülés előtt vagy során kialakul, melynek pontos okát még kutatják. Az ikrek között gyakori a balkezesség; az autisták, a homoszexuálisok, az alkotó művészek és a politikusok körében ugyancsak sok balkezes található. A sportban sem jelent mindig hátrányt a bal kéz használata, például a vívásban kifejezetten előny a balkezesség.

A kézhez számos babonás hiedelem is kapcsolódik. Hosszú életre számíthat például az, aki annyira össze tudja szorítani a kezét, hogy a csuklójánál egy kis táska dudorodik ki. Ugyanezt prognosztizálhatjuk, ha a behajlított kéztőnél sok vonal tűnik elő. A kéz jelezheti azt is, hogy tulajdonosa mikor mond igazat. Erről egyszerűen meg tudunk győződni. Ha valakiről gyanítjuk, hogy hazudik, tegyünk fel különböző kérdéseket neki, és válaszadás közben figyeljük meg, miként tartja a kezét. Ha zárva, akkor füllentett, ha viszont nyitva maradt, akkor igazat beszélt, ugyanis nyitott kézzel képtelenség hazudni. Az olyan kéznek, amely összeszorítás után elzsibbad, jó szerencsét tulajdonítanak.

Valamikor a nyitott kéz, széttárt ujjakkal igen népszerű talizmán volt. A gonosz távol tartása érdekében főként a házak bejáratai fölé helyeztek nyitott kezet formáló fémtárgyakat, vagy az ajtajaikra - néha az állataikra - festettek ilyen szimbólumokat. Különösen a vörös színű kezet tekintették hatékony védelmezőnek. Használata a muszlimok, keresztények és a zsidók körében egyaránt elterjedt volt, de ismerték többek között India, Mexikó lakói, valamint a kelták és a germánok is. A germánok a nyitott kezet formázó amulettet „Szent János Kezének” vagy a „Fortuna kezének” is nevezték.

Az összezárt kéz megítélése már nem mindenhol ilyen pozitív. A törökök például rossz ómennek tartják az összekulcsolt kezeket. Szerintük, aki gyakorta összekulcsolja a kezeit, terméketlen, sikertelen és balszerencsés, hamarosan meghalhat az anyja. Aki pedig eldugja a kezét és az ujjait, titkolódzó, kétszínű, képmutató, hamis ember.

Az angolok azt javasolják, hogy aki kívánni akar valamit, kulcsolja össze az ujjait. A balszerencse csapdába esik azon a helyen, ahol a két ujj találkozik, ezért amikor az ujjak össze vannak kulcsolva, megakadályozzák a balszerencse kiszabadulását, és lehetővé teszik, hogy az illető kívánsága teljesüljön.

Az indiaiak szerint a puha, munkához nem szokott kezek gazdag személyre utalnak. Az angoloknál, aki véletlenül egy fába, vagy fából készült tárgyba beleüti kezét, egy várható szerelmi kaland eljöttére számíthat. Ha azonban az ember egy fémtárgyba veri be a kezét, az a kedvese hűtlenségére figyelmeztet. Ha az ember jobb keze viszket, hamarosan kezet ráz valakivel, akit szeret. Ha az indiaiak jobb keze viszket, remélik, hogy jó szerencséjük lesz, a viszkető bal kéz jelentése viszont mindig rosszra utal.

További olvasnivaló

Gyerek-kezek

A gyermek kezének értékelése, típusának meghatározása elsősorban azért fontos, mert - nem megfelelő döntések esetén - különböző problémák adódhatnak abból, ha a gyerek keze eltérést mutat a szüleitől. Ha...

Folytatás...

Ewaa kézelemzése

Rendhagyó módon, most nem a megszokott felépítés szerint foglalom össze kézelemzésemet, mert tenyerére nézve szembetűnő bőrének fényes, vöröses színe, a kézfején bőrének finomsága, tapintása valószínűleg selymes érzetű lehet, legalább is...

Folytatás...

A csodatevő tojás és egyéb potencianövel…

Ezúttal - a Káma-Szútra és az Anangaranga című híres szerelmi tankönyvek szerzői - Vásztjájana és Kaljánamalla, valamint - a hasonló témájú Illatos kert tuniszi arab írója - Muhhamad-an-Nefzawi tanácsaiból...

Folytatás...

Ízelítő a könyvből: Szócikkek: A-H

A, ÁA kínai feng shui tanítása szerint az ablak a szemek állapotáról, valamint fizikai és belső látásunkról árulkodik.Valamikor az advent kezdetét éjféli harangszó jelezte, ekkor kezdődött az egyházi év.Az indonézek...

Folytatás...

Emese kézelemzése

A keze - a különböző ujjvégződések alapján is - a vegyes kéztípusba sorolható. Az ilyen kezeken felfedezhető különböző ismertetőjegyek ellentmondásossá és nehezen körülírhatóvá teszik ezt a kéztípust. Azt, hogy kéz...

Folytatás...

Gyerek kézelemzése

Formabontóan, ezúttal nem az ujjakkal, a kézfejjel és a tenyérrel kezdem az értékelést, hanem a gyerekvonallal, mert a jelige megválasztása egyértelműen az ez iránti érdeklődésre utal. Noha a másodlagos...

Folytatás...

’No Name’ kézelemzése

A modern kézolvasás osztályozása szerint a kezek leginkább a Föld típusra hasonlítanak, azonban az egyezés a típus ismérvekkel közel sem teljes, ezért a karakterjellemzők közül általánosságban elsősorban a rövid ujjú...

Folytatás...

A megújulást jelképező zöld féltékenység…

A középkorban a zöldet a szerencsétlenség és a gonosz színének tartották, és sokan magával a sátánnal társították. Egyesek annyira babonásak voltak, hogy véletlen sem öltöttek volna zöld ruhát magukra. A...

Folytatás...

Papesz kézelemzése

Az enyhén kúpos formájú kezek látszatra finomnak tűnnek, ami gazdája érzelmességére, érzékenységére, de mindenekelőtt összetett személyiségére utal. E megállapítást támasztja alá a tenyeret behálózó sok, szerteágazó, apró vonalka, melyek...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?