A+ A A-

A bokák

  • Közzétéve itt: Az emberi test


Megütötte a bokáját, mondja az ismert szólás arra a személyre, aki valamilyen szabálytalanság, vagy kihágás miatt pórul járt. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a sípcsont és a szárkapocs - a lábszár legalsó részén található - bőrrel bevont kidudorodásán miért viseltek régen, illetve viselnek még ma is sokan zsinórokat, szalagokat, vagy az például, hogy a bokák formája, a rajtuk lévő anyajegy alapján a karakterre, illetve a kérdéses személy jövőjére szoktak következtetni.

Az indiai védikus tanítások azt mondják, a kerek, húsos bokák a hölgyek számára boldog életet; a széles és aránytalan méretűek balszerencsét; a járás közben összeérő, hangot hallató bokák pedig megözvegyülést jeleznek. Mások szerint a vékony, karcsú bokák a jók, ezek ugyanis rendszerető, takaros háziasszonyról árulkodnak. Ugyanakkor a vastag bokák plebejus vagy paraszti származásra utalnak.

A nő jobb bokáján lévő anyajegy azt jelzi, hogy hazájától távol fog élni, külföldi férjet választ magának, aki sok szeretettel halmozza el őt. Emellett hosszú életre is számíthat. A bal bokán található anyajegy viszont azt jelzi, hogy a viselője igencsak vonzódik a másik nemhez, míg férfi esetében arról árulkodik, hogy - bár eszes és szorgalmas - nőies természetű vagy lelkületű az illető. Mások szerint az anyajegy a bokán - mindegy, hogy melyiken található - férfi lábán szerénységről és mértékletességről, a nőén viszont kurázsiról tanúskodik.

Azonban a boka nemcsak az ember természetéről, jövőjéről ad információt, hanem - mint a lábszárat és a lábfejet összekapcsoló csont és ízület - fontos szerepe van a hagyományos népi orvoslásban, varázslásban is.

Az amerikai Kentucky államban például régen a bokák köré fonalat tekertek a görcsök elhárítására. Úgy vélték továbbá, hogy a bokára erősített gyapjúszál gyógyítja a csúzt. A négerek pedig, hogy megóvják magukat a hudu praktikáktól, ezüst medálokat kötöttek a bokáikra. A Pennsylvaniába kivándorolt németek a gyapjúszálat a horogféreg lárvája által okozott talpviszketés ellen használták, míg a hideg lábra kátrányba mártott zsinórt erősítettek a bokáik köré.

A hagyományos kínai orvoslásban a bal- és jobb oldali vese megbetegedését a megfelelő boka megvastagodása is mutatja.

Az ember bokája mellett - valószínűleg azért, mert kiválóan fut - felhasználják a gyógyításban, a varázslás-elhárításban a nyúlét is. Az utóbbi bokacsontjai megvédenek a görcsös fájdalmak kialakulásától. A babonás arabok - a tapsifülesek legnagyobb bánatára - még ennél is többre tartották a nyúlbokát, mert - hatásos fegyvernek vélve a dzsinnek, a vámpírok, sőt még maga a Sátán ellen is - amulettként hordták magukkal.

Egyesek szerint nemcsak a jobb tenyér viszketése, hanem a jobb bokáé is azt jelzi, hogy pénz áll a házhoz. A bal bokáé pedig azt, hogy pénzveszteség, adósságba keveredés várható.


Bokával álmodni általánosságban azt jelzi, hogy segítség közeleg. Ha egyet látunk, egy barátunk segít rajtunk, titokban. Ha a saját bokáinkról álmodunk, valószínűleg támogatást vagy iránymutatást várunk valakitől. Ha viszont álmunkban kificamodik a bokánk, az annak a jele, hogy akadályok, nehézségek állnak előrehaladásunk, fejlődésünk útjában.

További olvasnivaló

A halánték

A fiziognómusok fantáziáját nem különösebben mozgatta meg a halánték, megfejtésével nem sokat foglalkoztak. Ez valószínűleg nem véletlen, hiszen egyébként sem sok információ található a halántékról, és ezek is elsősorban többnyire...

Folytatás...

Krumplis rétes, béles, torta és burgonya…

Bujáki Kati kedves levele adta az ötletet, hogy a sósak – például a krumplis pogácsa, burgonyás lángos stb. - mellett a kevésbé ismert krumplis édes süteményekről is írjak. Az ötlet...

Folytatás...

Fog-babonák

A 16. században élt - a tenyérjóslásban és a fiziognómiában egyaránt jártas - nürnbergi Jean Indagine szerint a szabályos fogsor egyenes és becsületes jellemről árulkodik; a hegyes és egymáshoz...

Folytatás...

A népszerű palacsinta

Valamennyi palacsintasütésemre vagy -evésemre nem emlékszem, hisz képtelenségnek tűnne, ám van néhány nevezetes esetem. Egy alkalommal káposztás palacsinta sütése közben, váratlanul beállított hozzánk nagybátyám egy barátjával. Mindketten testes férfiak...

Folytatás...

Középtömlős, oldaltömlős és ikerhurkok, …

    A középtömlős mintázat nagyon hasonlít a hurok rajzolathoz, azzal a különbséggel, hogy a hurok nyílásával szemben legalább egy visszagörbülő papilla (bőrléc) található, amely szinte elzárja a nyílást. Ennek a rajzolatnak...

Folytatás...

Szűzhártya és szüzesség

Nemrég egyik ismerősöm azt kérdezte tőlem, tudom-e, hogy miként lehet helyreállítani a már szétszakadt szűzhártyát. Meglepett kérdése, hisz már felnőtt gyermekei vannak. Furcsán nézhettem rá, mert rögtön tisztázta, nem róla...

Folytatás...

Ádámcsutka

Az orvosi szakirodalom által prominencia laryngea, más nyelvekben Ádám almája (Adam’s apple, Adamsapfel, pomme d’Adam stb.) néven ismert ádámcsutka a gége legterjedelmesebb porcának, a pajzsporcnak csutkához hasonló kiemelkedése a nyakon...

Folytatás...

Állítólag a mamuthús ízletes

Legalább is ezt a meglepő állítást olvastam róla. Az ormányosok rendjébe tartozó kihalt emlős, a jégkorszakban csaknem egész Európában, Észak-Ázsiában és Észak-Amerikában fellelhető volt. A mamutok legismertebb képviselője a gyapjas...

Folytatás...

Névnapi időjárási regulák

A vidéki emberek sokféle előjelből tudnak következtetni az időjárás változásaira. Megfigyeléseik helyességéről, esetleg téves következtetéseikről napi mint nap megbizonyosodnak. Néhány ilyen népi időjárási előrejelzés valóságtartalmáról magunk is meggyőződhetünk. Az...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?
  • A csók

    Csókot adni valakinek vagy valaminek a tisztelet...

  • Cigány ujj-babonák

    A cigány folklórban fontos szerepet játszanak az...