A+ A A-

Az 'Andok tevéi' – a lámák

  • Közzétéve itt: Állatvilág


Az Andok lejtőin őshonos lámákat az indiánok már évezredek óta háziállatként tartják, a vallási szertartások mellett elsősorban teherhordásra használják, valamint a gyapjáért tenyésztik. Ellentétben a széles körben elterjedt hiedelemmel, a „jól nevelt” lámák nem rúgják meg, és általában nem köpik le a feléjük közeledő embert, még akkor sem, ha az illető számukra nem szimpatikus.

Lámák - budapesti állatkertDél-Amerika őslakói számára a lámák szent állatok voltak, természetfölötti hatalommal és képességekkel ruházták fel őket, nagy tekintélynek örvendtek, mert úgy tartották, a halottak lelkei a lámákban folytatják életüket. Áldozati állatként a Nap isten kiengesztelésére használták őket, különösen a zsírjuk és vérük volt hatásos felajánlás. A peruiak, hogy biztosítsák a stabilitásukat, az új épületeik alapjába láma embriókat temettek. Különösképpen a fehér láma volt nagyon szent számukra.

A gyermekeiket a láma vizeletével mosták meg, hogy megóvják őket a rontástól, és távol tartsák tőlük a gonosz szellemeket. A mocsika indiánok a fontos személyek, előkelőségek mellé gyakran lámákat, vagy lámák testrészeit tették a sírba, hogy legyen mit enniük a másvilágban. Az inka birodalomban a lámák teherhordó állatok voltak, az állatok fölött őrködő istenüket, Urcuchillay-t sokszínű lámaként ábrázolták.

Egy ősi perui mítosz szerint - miután a gazdáját figyelmeztetve a hatalmas, mindent elöntő dagályra, azt tanácsolta neki, hogy ötnapi élelemmel menjenek fel a Villacoto-ra - a láma mentette meg az emberiséget a kipusztulástól.

A lámák intelligensek, kiválóan alkalmazkodnak a körülményekhez és rendkívül kitartóak. Ha viszont rosszul bánnak velük, konokká, makaccsá válhatnak, és ha nem részesültek megfelelő nevelésben, le is köphetik a közelükbe merészkedőt. A hegyekben a teherrel lassan és óvatosan felfelé kapaszkodó láma szimbolikusan azt üzeni, hogy ne vágjunk bele a dolgokba elhamarkodottan, és ne kockáztassuk ezzel az elbukást. A lámák példát mutatnak a türelemből és a kitartásból. Arra emlékeztet bennünket, hogy ha keményen dolgozunk és állhatatosak vagyunk, megvalósíthatjuk álmainkat.

Lámát látni álomban mélységes bizalmat, erőt és kitartást reprezentál. De arra is utalhat, hogy túl sokat aggódunk, vagy rengeteg problémával kell megküzdenünk. Mivel a lámák nagy magasságokban élnek, az ellenálló képességet és a nehéz életet szimbolizálják. Bár szelídnek tűnnek, olykor agresszívek lehetnek, ezért arra figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk, mert nem minden olyan, amilyennek látszik.

További olvasnivaló

Mérgező lehet a saláta, a zeller, a krum…

Nemrég elképedve olvastam, hogy nemcsak a nagylevelű zöldségek lehetnek veszélyesek, hanem a különböző olajos magvak, mint az aflatoxinos mogyoró, mandula, dió, pisztácia rákkeltők lehetnek, de veszélyt jelentenek az egészségre...

Folytatás...

Lábszár, lábikra

Nem dolgozik, lustálkodik az, aki nem csinál mást, csak a lába szárán csapkodja a legyet. És az sem túlságosan hízelgő, ha az emberre azt mondják, hogy a lába szárába szállt...

Folytatás...

A szemöldök

A mesterségesen megrajzolt, festett ritkított vagy kiszedett szemöldökökből semmi értelme a karakterolvasásnak, ugyanis a kozmetikai szerek túlzásba vitt használata olykor teljesen kifejezéstelenné teszi az arcot. A jellem meghatározása csak az...

Folytatás...

Frontunk van

... mondogatjuk, s rosszkedvünket, kellemetlen közérzetünket, idegességünket azonnal ráfogjuk. Noha az időjárás-változás valóban hatással lehet hangulatunkra, viselkedésünkre, reakcióinkra, s az előbbi panaszainkban van is némi igazság, helytelen bajaink forrását...

Folytatás...

Könnyezés, sírás, zokogás

Mint oly sok minden mást - a síró személyétől, a sírás okától, időpontjától, helyszínétől stb. függően - a sírást is különféleképpen értékeli a népi hiedelemvilág.Ha például minden ok nélkül könnyek...

Folytatás...

Krinagy kézelemzése

Bár a képek úgy készültek el, ahogy kértem, tehát a kézfejről széttárt ujjakkal, a tenyér felől pedig összezártakkal, azonban most is gondot okoz az elemzés során, hogy a kézfej...

Folytatás...

Például nekem a körmök a szexualitásról …

Garas Dezső színművész Nem tagadom, némi kíváncsiság mindig volt bennem az ilyen dolgok iránt, de eddig még nem jósoltattam. Talán ezért nem, mert valójában sohasem akartam megtudni a jövőmet. Azt...

Folytatás...

Tejfog hiedelmek

  Noha a fogak fejlődése már az anyaméhben - kb. az első trimeszter közepe táján - elkezdődik, s a húsz tejfog részben a magzati lét végére kialakul, teljessé a születés után...

Folytatás...

Liszt Ferenc keze

Liszt Ferenc (1811-1886) magyar zongoraművész és zeneszerző, ahogy a korabeliek jellemezték virtuóz, mágus és próféta. Zenei tehetségéhez társult előnyös külseje, személyes varázsa, ami szinte megbabonázta az embereket. A zongorajátékban...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?