A+ A A-

Tizennyolc, az élet és az Amida áldásainak száma

  • Közzétéve itt: A számok jelentése, misztikuma és szimbolikája


A tizennyolcas szám, mely már a Kolumbusz előtti Amerika időmérésében megjelenik, a nyugati világ számára is kiemelt jelentőséggel bír. Ez elsősorban a kört (vagy teljesszöget) leíró 360-as számmal való kapcsolatával, vagy esetleg a nap- és a holdfogyatkozások közelítőleg 18 éves ciklusosságával magyarázható.

A középkori keresztény bibliamagyarázat a tizennyolcat a 10 és a 8 összegeként értelmezi, ami szimbolikusan a törvény teljesítését jelenti kegyelet révén. Másutt a tizennyolcas számot a három és a hat szorzatából (3 x 6 = 18) származtatták, azt reprezentálva ezzel, hogy a Szentháromságban való hit összhangban van a vallásos tevékenységgel. Bizonyos példákban a 18-as szám szövegek beosztására, elrendezésére használatos, így például az ősi indiai eposz, a Mahábhárata 18 könyvből, benne a Bhagavad-gitá tizennyolc fejezetből (énekből) áll.

Érdekes módon másutt is többfelé megjelenik ez a szám. A frigyláda tabernákulumának szánt Templom, melyet Salamon emeltetett a Moriah (Sion) hegyén, tizennyolc évig épült. Az első vagy salamoni jeruzsálemi templom idején csak 18 főpap tevékenykedett. A templom arany gyertyatartójának magassága 18 tenyérszélesség (kb. 6,5 – 10,5 cm) volt.

„Tizennyolc áldásnak” is nevezik az Amidát, amelyet állva, kelet felé fordulva kell elmondani. Az elnevezés onnan ered, hogy a főima eredetileg ennyi áldásmondásból állt, melyet csak a 4. században (amikor a kereszténység hatalomra kerülésével a zsidóüldözések megkezdődtek) egészítették ki egy tizenkilencedikkel, amely a rágalmazók ellen szól.

Az ősi héber hagyomány szerint a gyermek 18 évesen válik teljes jogú felnőtté, és a házasságkötés joga is csak ezután illeti meg őket.

A mevlevik, vagyis a keringő dervisek szúfi rendje számára a tizennyolcas egyike a legfontosabb számoknak és több jelentése van. Mevláná Dzseláleddín Rúmi Masznaví-je Mánaví (Spirituális párversek) című költeményének bevezetése 18 versből áll; mindenkinek, aki Mevlevi dervis szeretne lenni, 18 napig egyházfiként kell szolgálnia a kolostorban, és azután 18 különböző szolgálatot kell megtanulnia a konyhában. Miután befejezte az 1001 napos felkészülést, egy 18 ágú gyertyatartóval elvezetik az új cellájába, ahol 18 napot meditációval tölt. A Mevlevi kolostorba látogatóktól „elvárják”, hogy 18 db ajándékot (például gyertyát) vigyenek.

A germán mitológiában a kilenc és a kétszerese, vagyis a tizennyolc áll a középpontban. Haldannak 18 fia volt, és Odin 18 varázslatot ismert, mellyel meg lehet védeni az embereket a trolloktól. De azon is elgondolkodhat az ember, hogy a nagy arhatok száma, a tizennyolc, vajon a kínai buddhizmus vezérszentjei 9 főből álló csoportjának megduplázódása, vagy a tökéletesség (10) és a mennyország (8) összegeként adódott-e. És még nehezebb megmagyarázni azt a tényt, hogy - elsősorban az angol hagyományban - 18 kis barrel só képezett egy rakományt a középkorban.

De számos helyen felbukkan e szám a Bibliában is. Tizennyolc ember halt meg attól, hogy Siloám tornya rájuk szakadt. (Lk 13,4) Már 18 éve szenvedett egy asszony, és nem bírt felegyenesedni, mikor Jézus megszólította és kézrátétellel megszabadította gyengeségétől. (Lk 13, 11)

A Templom tornácán két hatalmas, 18 sing (könyök) magas ércoszlop (Jákín és Bóaz oszlopa) állt. (1Kir 7,15-22)

Izrael fiai tizennyolc éven át szolgálták Eglont, Moáb királyát. (Bírák, 3, 14) Az ammoniták 18 évig sanyargatták népét és uralkodtak Izrael fölött. (Bírák, 10, 8)

Salamon fiának, Roboámnak tizennyolc felesége és hatvan ágyasa volt, huszonnyolc fiút és hatvan leányt nemzett. (2Krónikák 11, 21)

Chai SymbolA gemátria jól ismert példája a két betűből álló héber chai (élet) szó, melynek számértéke tizennyolc (Het=8, Yod=10), és ugyanennyi Dávid nevének numerikus értéke is. Régóta szerencsés szám ez a zsidók számára, és a többszöröseit ugyancsak kedvezőnek tartják. A 18 kétszerese, vagyis a 36 például két életet jelent, de a héber misztika szerint - mint a lamed és a váv betűk összege - a 36 igaz embert (Lamed-váv haszidim) is megjeleníti.

A tarot tizennyolcadik kártyája, a Hold a kellemes bizonytalanság lapja. Az utazó tudja, hogy végig kell mennie az ösvényen, még akkor is, ha a cél nem látható. Talán ezzel összefüggésben tarthatták a tizennyolcról, hogy védelmet nyújt a rablók (tolvajok) ellen.

A maják vallási kalendáriuma 18 hónapos volt, minden hónap 20 napból állt, és - hogy kijöjjön a 365 napos év - mindehhez még 5 napot hozzáadtak.

A buddhista irodalom Buddha 18 állapotáról tesz említést. A boncok (buddhista szerzetesek) az imáikhoz 18 szemből álló kis olvasót használtak.

A Pápua-Új-Guinea nyugati részén beszélt numfor-biak nyelv 18 betűt: 13 mássalhangzót és 5 magánhangzót tartalmaz. Bár aligha lehet bármilyen kapcsolat a pápuák és a kelták között, ugyanennyi betűből állt a druida papok által divinációra használt „fa-ábécé” is.

Egyesek szerint az ember lélegzetvételeinek átlagos száma percenként tizennyolc (ma már a 16 az elfogadottabb!), vagyis megegyezik a Szaturnusz kisbolygóinak a számával.

Pál tizennégy apostoli levele összességében tizennyolc különböző számot tartalmaz. Ezek a következők: 1, 2, 3, 5, 7, 8, 12, 14, 15, 39, 40, 60, 100, 430, 500, 7 000, 10 000 és 23 000.

További olvasnivaló

A védekező és érzékelő bőr

Az emberi testtel kapcsolatos modern tudományos kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a kéz sokkal fontosabb szerepet játszik, mint bármely más bőrrel borított felület a test többi részén. Nemcsak védekező eszközként szolgál...

Folytatás...

Mi a különbség a babona, a hiedelem és a…

Privát e-mailben, vagy a honlapomon már több olvasóm is megkeresett hasonló kérdéssel, és, noha az egyik alkalommal - áthárítva másokra a válaszadás felelősségét - több linket is megadtam, áttanulmányozva a...

Folytatás...

A belső szervek működési zavaraira, egés…

A kezek és az egészség kapcsolatával összefüggésben végzett munkássága miatt, a XX. század nyugati kézelemzői (kézolvasói) közül elsősorban két személy: Noel Jaquin és Dr. Charlotte Wolff érdemel említést. Bár Dr...

Folytatás...

Egy elfeledett fokhagyma elixír és egyéb…

Bár erről, a liliomfélék családjába tartozó, gerezdekből álló, univerzális fűszer- és gyógynövényről - elsősorban a történetét, valamint varázslatos és babonás hatásait kiemelve - már részletesen írtam, és - miként az...

Folytatás...

Luca napja

A Gergely-féle naptárreform előtt (egészen 1582-ig) a Szent Luca (olaszul Santa Lucia) ünnepét megelőző december 12-e volt az év legsötétebb napja, a téli napforduló ideje, így Lucával kezdődött az...

Folytatás...

Sikandra és Akbar császár

Agrát elhagyva gondolataim minduntalan visszakanyarodnak a Sír Palotához. Nem befolyásolnak, de mégis eltöprengek Ludviáni urdu költő Tádzsról írt sorain: „Kedvesem fordítsd el tekinteted a márványpalota pazar szépségéről, kihívó gazdaságáról...

Folytatás...

Szűzhártya és szüzesség

Nemrég egyik ismerősöm azt kérdezte tőlem, tudom-e, hogy miként lehet helyreállítani a már szétszakadt szűzhártyát. Meglepett kérdése, hisz már felnőtt gyermekei vannak. Furcsán nézhettem rá, mert rögtön tisztázta, nem róla...

Folytatás...

Birsalma és kerti madárbirs

Nemrég férjem meglepetésként egy szatyorra való birsalmát hozott haza. Nekiálltam a birsek hámozásához, a kövecses magházaiktól való megszabadításukhoz, ám mire végeztem a pucolással jobb kezem mutatóujján a tőíz hajlata...

Folytatás...

Városnézés Delhiben

Újdelhi Szafdardzsang síremléke Kutáb Minár Indira Gandhi múzeum India Kapu Rashtrapati Bhavan Parlament Laksmi Naraján templom Követve a bedekker praktikusnak tűnő tanácsait a könyv ajánlásai alapján indulunk bevenni Delhit...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?