A+ A A-

Huszonkettő, a tarot lapok és emberi fej csontjainak a száma

  • Közzétéve itt: A számok jelentése, misztikuma és szimbolikája

 


A huszonkettes szám a mozgást, a végtelenséget jeleníti meg. E szám szimbolizálja a ciklus végét, és az emberek számára a kényszerű földi reinkarnációk befejeztét. A tarot 22 lapja egy szimbólumrendszer, mely a természet erőinek, misztériumának a képi ábrázolása. Mivel egyes misztikusok számára a tizenegyes a zűrzavart és a káoszt jelképezte, vannak, akik ennek a kétszeresét, vagyis a huszonkettőt, a rendetlenség, a dezorganizáció koncentrálódásának tekintették.

Gyakori e szám megjelenése a zsidó-keresztény tradícióban. A huszonkettes szám 13-szor bukkan fel a Bibliában. Mózes harmadik könyve (Leviticus) 22 különböző számot tartalmaz, melyek közül a legnagyobb a 10 000:
Közületek öten elüldöznek százat, és százan tízezret üldöznek, és elhullanak ellenségeitek fegyvereitek által." (Lv. 26, 8) A 400-as szám 22-szer olvasható a Bibliában.

Az egységes királyság kettészakadása után I. Jeroboam Iett az északi ország, Izrael királya, aki i.e. 930-tól 909-ig, azaz 22 évig ült a trónon. (1 Kir 14,20) Ugyanennyi ideig (i.e. 874 - 853) uralkodott az egyik legrosszabbnak tartott izraelita király, Akháb is, aki ráadásul éppen 22 éves korában került a trónra.

Azt mondják, az Isten huszonkét dolgot alkotott a teremtés hat napja során. Huszonkét könyv található az ároni (lévitai) Ótestamentumban, mely az Isten világossága Izráel számára. A pátriárkák kronológiája szerint összesen 22 generáció létezik Ádámtól Jákobig. A „világosság” szó huszonkétszer hangzik el János evangéliumában. A 22. alkalommal János használja ezt a szót, amikor Jézust idézi: „Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben.” (Jn. 12:46) Pál apostol héberekhez írt levele, mely a görögül beszélő zsidókhoz és keresztényekhez szól, az Újtestamentum 22. könyve.

A gileádi jair 22 évig volt Izráel bírája. A feljegyzések szerint Jézus a beszédeiben az Ótestamentum könyvei közül nem kevesebb, mint 22-ből idézett. Bár az Ótestamentum legújabb fordításai 39 könyvet sorolnak fel, az Ezrá (Ezsdrás) próféta és a Nagy Gyülekezet által véglegesített könyvek száma huszonkettő. A kánonba emelt könyvek és kéziratok e száma megfelel a héber ábécé 22 betűjének.

A huszonkettes szám összekapcsolódik Jézus halálával is. Halála előtt a keresztfán Krisztus a 22. zsoltár első két versét idézi: „Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet. (Zsolt 22. 3,4)”

A Zarathusztra Avesztája részét képező Vendídád - mely a zoroasztrizmus teremtésmítoszát és törvényeit tartalmazza - 22 fejezetből áll.

Az iszlám hagyomány szerint a Korán lejegyzése, melyet Gábriel arkangyal közvetítésével részletekben Allah küldött el Mohamed prófétának, 610-től 632-ig, azaz 22 évig tartott.

Püthagorasz (I.e. 582 – 496), a híres görög filozófus és matematikus 22 évet töltött Egyiptomban „az istenekről szóló tudomány” tanulmányozásával.

Számos régi ábécé - így a kaldeus, a szabin, a római, a kopt és a héber - huszonkét betűből állt.

Huszonkettő a körbe rajzolható azon szabályos poligonok száma, melyek - fokokban mért - belső szögeinek nagysága természetes számmal fejezhető ki. Ennek az a magyarázata, hogy a 360-nak - vagyis a teljes szögnek a 24 osztója (1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 9, 10, 12, 15, 18, 20, 24, 30, 36, 40, 45, 60, 72, 90, 120, 180, 360) közül - mivel egy- és kétoldalú poligon nem létezik - pontosan ennyi határoz meg sokszöget. (Megjegyezzük viszont, hogy a felsorolt osztóknak megfelelő oldalszámú sokszögek nem mindegyike alkotható meg az általános iskolában tanult euklideszi szerkesztéssel. Némely esetben - például a 180 oldalú sokszögnél - szögharmadolás is szükséges.)

A bambaráknál 22 ujjhosszúságú volt egy könyök, és - mivel a felfogásuk szerint a misztikus ismeret teljessége megtalálható az első 22 számban - a könyök reprezentálta számukra az univerzumot.

Huszonkettő továbbá a Kismedve (Kisgöncöl) csillagképben található csillagok száma. Szabad szemmel azonban csak hét látható közülük.

Ha a 22-őt elosztjuk 7-tel, a "pi" szám (vagyis a kör kerülete és átmérője misztikus arányának) közelítő értékét kapjuk.

Az emberi fej 22 csontból áll, 8 alkotja a koponyát, 14 az arcot.

A periódusos rendszer 22-es rendszámú eleme a titán, mely - miként erre a nyelvújításkori neve, a kemeny is utal - a legkeményebb fém a földön.

Egykoron a „huszonkettő” kiáltással figyelmeztették egymást a nyomdászok a főnök közeledtére. A szó betűi numerológiai számértékének összeadásával (C=3, H=8, E=5 és F=6) ugyanis 22 adódott eredményül. A modern numerológiában viszont - mivel a 11 mellett a másik mesterszám - sokkal pozitívabb a jelentése.

További olvasnivaló

Kasmír vízi tündérei

Sikaránk mellett vízililiom-paplanok sora mellett siklik el. Áhítozva nézem a gyönyörű virágokat, szívesen kérnék a sikarás fiútól egyet, ám mielőtt megszólalnék, Attila észreveszi sunyi szándékom, és tanáros komolysággal, megrovóan...

Folytatás...

Újabb konyhai fortélyok

A zöldségleveshez felhasználhatjuk zöldség, borsó, szemes vagy zöldbab főzővizét. A megmaradt zöldséglevest lefagyaszthatjuk, ha van elég hely a mélyhűtőnkben. Az ízetlen levest feljavíthatjuk kevés tejszínnel, tejföllel, joghurttal vagy, krémsajttal. A...

Folytatás...

Széken ülve végezhető torna

    Ültünkben hajlítsuk be a könyökünket, majd öklünket teljes erőnkből feszítsük az asztal szélének. A gyakorlat közben nyugodtan, mélyen lélegezzünk. Hat másodperc után folytassuk a gyakorlatot.     Üljünk egyenesen...

Folytatás...

Koki helyett puncstorta

A koki, bizalmas hangú, tréfás kifejezésként, valakinek a feje búbjára mért enyhe ütést vagy kis pofont jelent. De utalhat olyan emberre is, aki a szesztől már teljesen elázott, s részegségében...

Folytatás...

A Nagy Mars területe

A kisujj felőli oldalon a Merkúr-domb és a Hold-domb közötti rész, az ulnáris kézél közepének domborulata, a Nagy Mars területe, melyet sokan Felső Mars-dombnak is neveznek. Egyes szerzők szerint...

Folytatás...

Élj a mának kézelemzése

A kezek színe feltűnően halvány, mondhatni fehér, ha ilyenek a valóságban is, akkor ez nemcsak vérszegénységre utalhat, hanem arra is, hogy a gazdája magányt kedvelő, flegmatikus ember. A sovány, vékony...

Folytatás...

Sorsszámok – a születési dátum számjegye…

A korábbiakban már olvashattunk a születési dátumában található számok egyedi jelentéséről, most viszont az összetett értékelésről ejtünk néhány szót. A legfontosabb az, hogy - külön-külön és együtt is vizsgálva -...

Folytatás...

Mit jelent a zsibbadás, ájulás közeli él…

A fenti cím fejezi ki a lényegét NM nevű olvasóm kérdésének, amit - a válaszommal együtt - az alábbiakban idézek:„Kedves Erzsébet!Mit jelent, ha azt álmodtam, hogy zsibbad mindenem, ájulás közeli...

Folytatás...

Plitvicei-tavak – Tények és élmények, 10…

Sok éven át nyaraltunk a horvát Isztrián, Moscenicka Dragán, ezek a nyarak, az ott eltöltött napok felejthetetlenek voltak számunkra. Az is igaz viszont, hogy bármikor indultunk a tengerpartra, mindig megfordult...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?
  • A sarkak

    Bár manapság a puha és sima sarkak ugyancsak...

  • Farsang

    A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Mivel a...