A+ A A-

A fülszegély

  • Közzétéve itt: A fülek


Fülszegélynek, más néven csigának (szaknyelven helixnek) a fül közepén kezdődő, némileg visszahajló porcos csigát nevezik, mely felülről körbeöleli a fület. A fülszegélyhez hozzátartozik még a cimpa külső széle is. Röviden úgy is fogalmazhatnánk, hogy a helix nem más, mint a fül külső karimája. Nem tévesztendő össze az Y-alakú belső porcos csigával, melynek belszegély vagy anthelix a neve.

Az ideális fül leírásakor fülszegély alakjára, méretére, a helix textúrájára, és a rajta látható jelekre egyaránt figyelemmel kell lennünk. A legegészségesebb helix a tetején és az oldalán egyaránt egyenletesen görbült, a fülcimpa felé fokozatosan keskenyedik.

A szabályosan kerek fülszegély intelligenciáról, racionális gondolkodásról és általában a szellem tevékenység élvezetéről árulkodik. Az ilyen füllel rendelkező személyek élénkek, energikusak, és általában jól érzik magukat. Köztük a közepesen vastag fülszegélyűek vezetői erénnyel, szervezői képességgel is rendelkeznek. Ha a belső szegély kiemelkedése viszont azt jelzi, hogy az illető - elmélkedése közben - elsősorban a saját belső vagy intuitív világára összpontosít.

A vastag helix már kevésbé jó jel, ugyanis arra utal, hogy gazdája hajlamos túlzásba vinni az érzéki élvezeteket, az étkezésben ínyenc, szereti a luxust, és főleg a szexben leli örömét. Érdemes azonban vigyáznia, mert a túl sok jó lustává teheti.

Ha vékony fülszegélyt látunk, valószínűleg egy lelkes, extrovertált személlyel állunk szemben, aki azonban nyugtalansága, impulzív természete miatt, hajlamos az agresszivitásra. Különösen olyankor, ha akadályozzák céljai elérésében.

Az extrém vékony - szinte már alig látható - fülszegély viszont ennek épp az ellenkezőt jelenti. Az ilyen helixű embereket a magasröptű gondolatok foglalkoztatják, az emberiség egészéért aggódnak. Örömüket a csendes elmélkedésben, meditációban lelik meg. Ha túl sok stressz éri őket, tartósan nagy nyomás nehezedik rájuk, befelé fordulóvá válnak, visszahúzódnak. Miközben a világ problémáit szeretnék megoldani, elhanyagolják szeretteiket, és gyakran még a saját szükségleteikről is megfeledkeznek.

A kínaiak szerint a fül peremén található apró csomók - melyek azonban nem tévesztendők össze a Darwin-dudorral - a vese jing bőségéről, túltengéséről tanúskodnak.

További olvasnivaló

Október

A régi római év 31 napból álló, nyolcadik hónapja a latin „octo” (nyolc) szóból kapta nevét, és csak Julius Caesar óta - a január és február hónapok beszúrását követően...

Folytatás...

Karácsonyi csókok

A csókok, vagyis a puszedlik (régi nevükön, a puszerlik) apró, kerek, édes sütemények. A csókok elkészítése nem kíván nagy sütési előképzettséget, rutint, ezért még a kezdő háziasszonyoknak is bátran...

Folytatás...

A gyömbér nemcsak gyógyító fűszer, de a …

A Délkelet-Ázsiában őshonos gyömbér, étkezési és gyógynövényként egyaránt hosszú múltra tekint vissza, már a nyugati világ is legalább 3000 éve használja. A görögök és a rómaiak révén terjedt el Európában...

Folytatás...

Agra és a Tádzs Mahal

Nem tudjuk mire vélni, tán elfeledkeztek rólunk, idestova egy órája, egyre tétovábban toporgunk az Akbar Hotel előtt. Az kizárt, hogy elmentek volna, hisz a megbeszélt időnél jóval előbb érkeztünk...

Folytatás...

Hetes, a misztika és a szentség száma

  Már Babilonban is előszeretettel használták a misztikus hetest a különféle varázslásokhoz, az ősi Egyiptomban pedig valóságos kultusza volt ennek a számnak. A fáraók idején hét évig kellett az embernek valamit...

Folytatás...

Jézus Kasmírban tért örök nyugalomra?!

A sok kanyargós utca, út után végre ráismerek az útelágazásra, amely a Dal-tó irányába, hazafelé visz. Újból rám merednek a fedezék mögé bújt zsoldosok. Képtelen vagyok megszokni jelenlétüket. Kíváncsi lennék...

Folytatás...

’FruzsiMóki’ ujjlenyomat- és kézelemzése

  Az oldal alján található - a kéz vonalait reprezentáló - képeken látható téglalap alakú tenyér, hosszú ujjakkal a víz kéztípus legfontosabb ismertető jegyei. A hasonlóan hosszú ujjakkal leírható levegő típustól...

Folytatás...

Anyajegyek - tények és hiedelmek

A legtöbb ember testén fellelhető egy-két anyajegy, ám nem ritka az sem, ha valakinek a bőrén nagyszámú anyajegy látható. Sok újszülött anyajeggyel jön a világra, van, amelyik eltűnik, és...

Folytatás...

A bőrrajzolatok osztályozása

A bőrfodorszál-rajzolatok rendszerint az ujjlenyomat közepén találhatók. Az egyes ujjnyom-minták két fontos alkotórésze a delta és a mag. Az íves rajzolatnak nincs deltája, és a tornyos ívnek is csak...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?