A+ A A-

Ráncok a száj körül

  • Közzétéve itt: Az arc


A homlokon található barázdákról, redőkről és jelentésükről, valamint a szemek külső sarkában megjelenő, sugárszerűen szétterjedő apró vonalkákról, melyeket szarkalábaknak neveznek, már korábban részletesen írtam, ezúttal az életkor előrehaladtával száj körül kialakuló ráncok különféle formációit veszem sorba. Ez utóbbiaknak elsősorban a kínai fiziognómia, a mian xiang tulajdonít nagy jelentőséget, de feng shui is foglalkozik a meglétükkel. Bár a nők többsége mindent megtesz azért, hogy leplezze életkorát, eltüntesse az arcán megjelenő ráncokat, a kínaiak szerint rossz feng shui az, ha az embernek idős korban nincsenek ráncai. Az arcon megjelenő redők nemcsak az élettapasztalatot, a bölcsességet, a vidám és barátságos természetet jelezhetik, hanem az egészségi állapotról a várható élettartamról, sikerekről, kudarcokról is árulkodhatnak.

A száj körül megjelenő ráncok - mivel ritkábban fordulnak kozmetikushoz - elsősorban a férfiak arcán figyelhetők meg.  Az viszont, hogy valakinek még harminc év múltán sem alakultak az arcán az orruk tövétől a szájuk sarkai felé haladó bőrredők, egyáltalán nem ad okot az örömre, mert ez a feng shui szerint nem jelez hosszú életet. Ahhoz ugyanis, hogy valaki tisztes életkort egészségben megélhessen, szélesen ívelt és jól árkolt ráncoknak kell lenniük a szája két oldalán.

A különféle ráncformációk, melynek öt alaptípusa van, speciális jelentéssel bírnak:

1. Az orrtő külső oldalától induló ráncok tisztán rajzoltak, és szélesre tárulva túlhaladnak a száj sarkainak vonalán. Ez a ránctípus a boldogság és a hosszú élet jele.

2. Az orrcimpa oldalától kétoldalt ívelten lefelé haladó jól árkolt ráncok a száj szögleteiben végződnek. Akiknek ilyen ráncok találhatók az arcukon, bár az életük sikeresek lehet, idős korukban nehézségekkel, egészségi problémákkal küszködhetnek.

3. A ráncok az előbbinél kissé íveltebbek, és nem érnek véget a száj sarkainál. Rajzolatuk a félholdra emlékeztet. Az ilyen ráncok vagyont vagy hosszú életet jeleznek, azonban egyszerre mindkettő ritkán teljesül.

4. A ráncok ezúttal is az orrtő külső oldaláról indulnak, és viszonylag széles ívben futnak lefelé. Kevéssel a felsőajak vonala fölött kettéágaznak, az egyik ág kanyart véve a szájak sarkaiba fut, a másik törés nélkül halad tovább, és az alsó ajak vonala alatt végződik. Ez a fajta ráncformáció a szociális és pénzügyi problémákkal küszködő személyekre jellemző.

5. Két rövidebb ránc az orr külső szélétől lefelé haladva a szájszögletekben végződik, egyidejűleg az orrnyereg felső részétől is elindul két ránc, melyek - mielőtt még elérnék a szájvonalát - becsatlakoznak az előbbi ráncokba. Ez a ránctípus különösen kedvezőtlen jel, mert általában a drogfüggők vagy a nagyon beteges emberek jellemzője.

További olvasnivaló

Csokoládémártásos kalács tejszínhabbal

  Anyák napja előtt kísérletként készítettem csokoládémártásos kalács desszertet, de nevezhetném nyalánkságnak is. Nem is gondoltam, hogy ilyen finomra fog sikerülni, ezért nemcsak Anyák napjára ajánlom, hanem más alkalmakra is.   A hozzávalók...

Folytatás...

Babonás jövendölések szerelmespároknak

A szerelem varázslások és szerelmi jóslások köre - akárcsak az emberi fantázia - szinte kimeríthetetlen. Mint a babonák többsége, a legtöbbjük színes és képzelet gazdag. A szerelmi jövendölések a korábbi...

Folytatás...

Numerológiai segédlet (I.): egyszerű szá…

  „Rezgésből álló világegyetemben élünk, és minden ember, aki e világra születik, rá jellemző rezgést bocsát ki, amely rezgésminőség őt mindenki mástól megkülönbözteti." James Graham Montrose skót tábornok (1612-1650)   Ez a fejezet, napokra...

Folytatás...

Hasmenés, diaré - Hagyományos népi gyógy…

A szennyezett víz és élelmiszer által kiváltott hasmenés a megfelelő higiéné és az élelmiszertartósítás kialakítása előtt gyermekre és felnőttre egyaránt súlyos veszélyt jelentett. Nem véletlen, hogy az évszázadok során számos...

Folytatás...

A három arczóna

Az emberi arc horizontálisan három régióra vagy arczónára osztható. Mivel ezek nagysága, illetőleg egymáshoz viszonyított mérete sok mindent elárul személyiségünkről, értékrendünkről, az igazi énünkről, ha valakivel hosszabb távú kapcsolatot -...

Folytatás...

Két olcsó, gyorsan elkészíthető édesség …

Hármat kell aludni, és itt a karácsonyeste. Holnap akarok nekiállni sütni valami finomat, de még nem döntöttem el, hogy mi legyen, valószínűleg maradok a szokásos diós és mákos bejglinél és...

Folytatás...

’A hüvelykujjam úgy viselkedik, mint egy…

Üdvözlöm!Nagyon tetszik a honlapja, annyi érdekes olvasnivaló van rajta, hogy egyszerre nincs is rá időm. Én egy kérdésre keresem a választ. Úgy hallottam, hogy a talpon is és a kézen...

Folytatás...

Az orcák

Az arccal, vagyis az ember fejének előrészével, melyen a szemek, az orr, száj van (Magyar Értelmező Kéziszótár), már többféle megközelítésben is foglalkoztunk, most viszont - elsősorban a kínai mesterek tanításaira...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?
  • A nyak

    A nyak fiziognómiai megítéléséről, hozzám...

  • Sápadtság

    A sápadtság - vagyis a színtelen, fénytelen bőr...