A+ A A-

Személyes év, hónap és nap

  • Közzétéve itt: Modern numerológia


A születésünk dátuma, illetőleg a belőle meghatározott életút szám mindig ugyanaz marad, azaz sohasem változik. Azonban a születésünket követő évekhez (hónapokhoz, napokhoz) társított személyes számokra ez már egyáltalán nem igaz. Minden egyes év, hónap, illetve nap hatással van életünk alakulására, ezért a modern numerológia ez utóbbiak kiszámítását is fontosnak tartja. Mivel az egyes személyes számok kalkulálása egymásra épül, elsőként a személyes év számát határozzuk meg. Ehhez nem kell mást tennünk, mint numerológiai összegzéssel az aktuális évhez hozzáadni a születésünk hónapjának és napjának számait.

Ha például 1984. január 23-án születtünk, és 2014-ben szeretnénk meghatározni a személyes évünk számát, a számítás a következőképpen alakul:

1 + 2 + 3 + 2014 = 2020 -> 2 + 2 = 4, vagyis 2014-ben személyes évünk száma a 4.

A számítás módjából az is látszik, hogy a személyes évünk számai növekvő sorrendben követik egymást, vagyis míg 2013-ban 3 volt, 2015-ben 5-öt ad eredményül a numerológiai összegzés.

A fentiekből következően minden januárban a személyes évünk száma megváltozik. Ha a következő esztendő száma összeillik az önkifejezés számunkkal, az adott évben lehetőségünk van természetes képességeink kibontakoztatására. Ha a lélek számával harmonizál, jó eséllyel teljesülhet szívünk vágya, ha pedig a legfőbb szenvedélyünket kifejező számmal egyezik meg, minden reményünk megvan arra, hogy azt tegyük, amit szeretnénk. Lehetőségeink felméréséhez ezt a fajta egybevetést a numerológia többi speciális jelentőségű számára is célszerű elvégezni.

Miután a személyes év számát meghatároztuk, tovább finomíthatjuk a numerológiai értékelést, ha az adott év minden egyes hónapjára kiszámítjuk a személyes hónap numerológiai értékét. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a személyes év számát hozzáadjuk az adott hónap számához.
Ha például az előbbi születésnaphoz 2014 novemberének a személyes számát szeretnénk meghatározni, az előbb kapott 4-et hozzá kell adnunk a 11-hez (november numerikus megfelelője a 11), aminek az eredménye a szokásos számítással: 11 + 4 = 15 -> 1 + 5 = 6.

Végezetül az év egyes napjainak személyre szóló hatásait is kideríthetjük. Ehhez a személyes nap számát kell meghatároznunk. Ezt a személyes hónap és az adott naptári nap számának numerológiai összegzésével kaphatjuk meg. Az előbbi példát használva, november 21-e személyes nap száma: 6 + 2 + 1 = 9.

A számítási szabályok - melyeknek eredménye minden esetben egyjegyű szám - az alábbiakban foglalhatók össze:

A személyes év számának meghatározásához adjuk össze a születés hónapjának és a napjának, valamint az aktuális év számát. A személyes hónap száma a személyes év és az aktuális hónap számának, a személyes nap száma pedig a személyes hónap és az aktuális nap számának az összege.

Minden nap a fenti számoknak legalább az egyike (a személyes nap száma) megváltozik. A hónap első napján ugyanez történik a személyes hónap, és az újév kezdetén a személyes év számával is.

A személyes év, hónap és nap számai segítségével azt is megtudhatjuk, hogy életünk során melyik, év, hónap vagy naptári nap okozhat számunkra nehézséget, megpróbáltatást. Ehhez egyedül a karmikus tartozásunk, vagyis a születéskor kapott nevünkből hiányzó betűhöz tartozó szám megállapítása van szükség. Probléma olyankor - abban az időszakban - valószínű, amikor a személyes számaink valamelyike megegyezik a karmikus tartozásunk számával.

További olvasnivaló

Tippek és trükkök halak vásárlásához és …

A halak általában könnyen emészthetők. Húsukban sok a fehérje, gazdagok vitaminokban és ásványi anyagokban, köztük elsősorban kalciumban, vasban, foszforban. A halhús pozitívan hat az idegekre, az agyra, fokozza a testi...

Folytatás...

Kalandom a bórral

A megszokott patikámban egyszer megkérdeztem, árulnak-e a bórt. A bór hallatán a gyógyszerész furcsán nézett rám, mert rólam, mint törzsvevőről nem feltételezte, hogy borissza lennék. Én is furcsán néztem rá...

Folytatás...

Genetikai rendellenességek nyomai a keze…

Az orvosok körében már régóta ismert, hogy bizonyos betegségek jelei megfigyelhetőek a kézen, a körmökön és az ujjakon. Például dobverő ujjak a veleszületett szívproblémák vagy tüdőbaj, hippokratészi (duzzadt) körmök...

Folytatás...

Vackor kézelemzése

  Az elasztikus tenyér erőt sugároz, olyan emberről vall, aki nemcsak beszél, hanem cselekszik is. A tömör állagú tenyérhez társuló arányos ujjak szintén a test energiáját hangsúlyozzák, de egyben az intellektus...

Folytatás...

Vegetáriánus konyha Indiában

Étkezési szokások Az indiai háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt, állott ételt nem szolgálják fel. A kész ételt azonnal, frissiben tálalják. A menük általában 3-4 fogásból állnak...

Folytatás...

Hatos, a teremtés és a misztikus végzet …

Noha e számot Püthagorasz Aphrodité képzetével társította, aki a görög mitológiában a szépség, a szerelem, a házasság és a szülés istennője volt, a hatost mégsem volt kedvelt a régiek...

Folytatás...

A sorsszámok értelmezése - Nyolc

A nyolcast, mely az emocionális számok sorában a harmadik, a Szaturnusszal társítják. E planétának az ember kezén a középső ujj alatt található kiemelkedés (Szaturnusz-domb) felel meg. A Szaturnusz pozitív vibrálásában...

Folytatás...

Mit jelentenek a középső ujjperceket áts…

Kedves Erzsébet, a bal és jobb kezem középső ujjperceinek a közepét - kivéve a hüvelykujjakat - vízszintes vonalak szelik át. Igaz a balokon halványabbak, de a kisujjon és a jobb...

Folytatás...

A mandrill bosszúja

Egyik unokatestvérem kisfiát, aki a szünidejét töltötte nálunk, gondoltam elviszem az állatkertbe. A napsütötte téli délután jól esett a séta a hótól fehérlő kertben, megbámultunk sok állatot, egyik-másikban gyönyörködtünk, volt...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?