A+ A A-

Rejtélyes összefüggések a számok között

  • Közzétéve itt: Klasszikus numerológia


Bizonyos számoknak már ősidők óta különös jelentőséget tulajdonítottak az emberek, a hetes a szellemnek, a kilences az anyagnak a száma, az egyes a teremtőt, a nulla pedig az örökkévalóságot reprezentálja. A számok azonban nemcsak önmagukban hordoznak mágikus erőt, hanem különböző kapcsolataikban is külön jelentőséggel bírnak.

Vegyük először a nullát.
Minél több nullát adunk egy számhoz, annál erősebb számot kapunk. Ha a teremtő számához, az egyeshez hozzáadunk legalább hat nullát, majd az így kapott számot elosztjuk héttel: az eredmény 1 000 000: 7=142 857. Bármennyi nullát is írnánk az egyes után, mindig a szent 142 857-es számjegyei ismétlődnek. Ha most a 142 857 jegyeit összeadjuk, az eredmény 27 lesz, ennek a jegyeit ismét összeadva pedig a kilencest kapjuk, amely nem más, mint az összes földi élet száma.

Érdekes összefüggést figyelhetünk meg a 3-as, a 6-os és a 9-es számok között. Ismeretes, hogy az asztrológiában azok a harmonizáló helyzetek, amikor a bolygók egymással bezárt szöge a 30, a 60 és a 120 fok. Ha ezeknek a számjegyeit összeadjuk, akkor megkapjuk a harmónia számait, a 6-ost és a 3-ast. Kedvezőtlen szögek a 45, 90 és a 180 fok, ebben az esetben a számjegyek összege mindegyik szögre a 9-es, amely a diszharmónia száma.

A 9-es szám jobb megismeréséhez tudni kell a 6-os és a 3-as számok alaposabb jelentését és az egymás közötti viszonyukat, valamint a 9-es számmal való kapcsolatukat. A 9-es, a Mars száma, az agresszió, a férfiasság jelképe. A 6-os a Vénusz hatása alatt áll, ami a szerelmet és a nőiességet szimbolizálja. Ha a 6-ost hozzáadjuk a 9-es számhoz, a konfliktus megszűnik, mert a szerelem győz. A 6-ost és a 9-est összeadva a 15-öst kapjuk, aminek jegyeit ismét összeadva, az eredmény 6 lesz. A Vénusz és a Mars között minden konfrontációban mindig a nő, a szerelem diadalmaskodik.

A 6-os szám s annak a fele, a 3-as, amely a vallás bolygóját, a Nyilas urát, a Jupitert jelképezi, szerves része a 9-es szám misztériumának (9=3x3, 6=3+3 és 9=3+6).

Érdemes áttekinteni a 3-as, a 6-os és a 9-es többszöröseit:

A 3-as többszörösei:        A 6-os többszörösei:        A 9-es többszörösei:       
2x3=  6        6                    2x6=12      3                    2x9=18     9
3x3=  9        9                    3x6=18      9                    3x9=27     9
4x3=12        3                    4x6=24      6                    4x9=36     9
5x3=15        6                    5x6=30      3                    5x9=45     9
6x3=18        9                    6x6=36      9                    6x9=54     9
7x3=21        3                    7x6=42      6                    7x9=63     9
8x3=24        6                    8x6=48      3                    8x9=72     9
9x3=27        9                    9x6=54      9                    9x9=81     9
Összeg:     51= 6                              48 =12=3                        72=9

Megfigyelhetjük, hogy a 3-as többszörösei esetén, felülről lefelé haladva a 6-9-3 ismétlődik, míg a 6-os többszörösei esetén a 3-9-6 számhármas. Nincs még egy olyan számhármas, amely erre képes lenne.

De további érdekességek is megfigyelhetők. Kísérletezzünk most szorzás helyett összeadással:


            3+3=6                                                6+9=15  és 1+5=6
            6+6=12  és 1+2=3                               3+6=9
            3+9=12  és 1+2=3


E műveletek ékes bizonyítékai annak, hogy a 3-as, a 6-os és a 9-es mennyire nem választhatók el egymástól, mennyire összetartoznak. Ezt a titokzatos kohéziót kizárólag csak ez a három szám tudja produkálni.
   
Vizsgáljuk meg ezután az emberi kapcsolatok számát, az 5-öst. Ha összeadjuk 1-tol 9-ig a számokat, akkor eredményként a 45-öt kapjuk, ami egyenlő 9x5-tel. Ha ebből a számsorból csak a páros számokat adjuk össze, akkor az eredmény 20, azaz 4x5; a páratlan számok esetében pedig az összeg 25 vagyis 5x5, tehát mindegyik esetben az öt többszörösei jelentek meg. Ez lehet az oka annak, hogy az ötöst a régiek viszonylag gyakran használták, a többszöröseit alkalmazták jutalmazásként (50 aranypénz) és büntetésnél (25 vagy 50 botütés) egyaránt.

Minden korban különös jelentősége volt az egymást mellé írt, azonos jegyű számoknak, mint például a 888-nak és 666-nak. Misztikumuk az asztrológia eszközeivel a következőképpen próbálták feltárni: A három nyolcasból álló számot, a 888-at Jézus Krisztus számának tartották, ugyanis ha e szám jegyeit összeadjuk, akkor a 24-est kapjuk, majd ennek ismételt összeadása után 6-os lesz az eredmény. Ez pedig a Vénusz száma, amely a szeretet és a szerelem győzelmét jelképezi az agresszió fölött. Éles ellentétben áll ezzel a 666-os szám, amelyet a Jelenések Könyve a bestia, vagy az ember számaként említ. A 666 jegyeit összeadva 18-at kapunk, majd a két tagot, az 1-est és a 8-ast összeadva 9 az eredmény. Ez a szám reprezentálja naprendszerünkben a kilenc bolygót. A 9-es szám, amelyre minden számításunk épül, a 9-es szám, amely után minden szám ismétlődik, a 9-es a Mars száma, a háború, a pusztítás, az erőszak száma, amely kétségtelenül ellentétes a 6-ossal szimbolizált szeretet és szerelem számával. Ilyen értelemben a 666-ot az Antikrisztus számának is nevezik.

Tegyük ezúttal nagyító alá a spirituális 7-est. Ha a heteshez hozzáadjuk a Mars és a Vénusz harcában győztes hatos számot, 7+6=13 és 1+3=4- A végső eredmény a 4-es, az Uránusz száma, az Uránusz pedig a vízöntő uralkodó planétája. Tehát a szerelem (6) és a spirituális megvilágosodás (7) az Uránusz által uralt vízöntő-korszak folyamán végül is legyőzi a háborút, a konfliktust, az agressziót, még ha olykor a csata veszni is látszik. A Földet sem nukleáris háború, sem valamilyen természeti katasztrófa nem fogja megsemmisíteni. A Föld lakói azonban nem hagyják abba negatív tevékenységüket, ezért tragédiák, háborúskodások, villongások lehetnek, de a végső győzelmet mégis a szeretet és a béke szerzi meg.

Hozzászólások  

0 #38 Rosta Erzsébet 2016-10-29 14:58
Kedves Kata!
Annak, hogy október 30-án lesz 25 éves – amihez szívből gratulálok, és minden jót kívánok – nincs különösebb jelentősége. Az óra visszaállítás időpontját meghatározó kormánydöntések a volt szocialista országokban – melyek az EU-hoz igazítják az időpontokat – ugyanis az ön világrajövetele után, a '90-es évek végén születettek meg. (Ha idén is szeptember utolsó vasárnapján lett volna az átállítás, mint régen, akkor a kérdése fel sem merülhetett volna.)
Ami pedig az ismétlődő számait illeti, a numerológia szerint ez a jelenség valamiért a 14-es, illetve a 64-es számok által hordozott pozitív illetve negatív tulajdonságokra próbálja felhívni a figyelmét. Az előbbiekből több, az utóbbiakból kevesebb kellene. A 14-es szám esetében ezek a szertelenség, kockázatvállalá s és a kalandvágy, a 64-esnél pedig a szervezőkészség , kreativitás, erőszakosság, tapintat.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #37 Kata 2016-10-10 22:42
Kedves Erzsebet,

Az ide toltom a 25 evet, oktober 30-an, az ev leghosszabb napjan ami 25 orabol all, van ebbe valami osszefugges?

Az utobbi idoben, ugy erzem, hogy kovetnek a paros szamok duplaja, peldual 64.64, 14.14, ezt inkabb az elmult par napba tapasztaltam.
Koszonom,
Kata
Idézet
0 #36 Rosta Erzsébet 2016-06-03 13:44
Kedves Katalin! – Re: #35
Mindenekelőtt a legjobbakat kívánom születésnapja alkalmából.
A születésnapja alapján a sikerszáma, melyet a születése hónapjának és napjának számai összegeként lehet meghatározni, a kilences (6+3=9).
Érdekes módon ezen a napon 36 éves, mely számjegyeinek összege ugyancsak 9, ráadásul a 2016-os év számjegyei is 9-et adnak a numerológiai összegzés során, vagyis június 3-án a legnagyobb a harmonizáció a sikerszáma, az életkora és az adott naptári év között.
A sikerszámáról a következőket mondja a numerológia:
Ötletes, beszédes és talpraesett személy. Rugalmas, minden iránt érdeklődik az életben, azonban óvatosnak kell lennie, nehogy dilettánssá váljon. Szeret utazni, jó érzése van az íráshoz, azonban önfegyelemre van szüksége, hogy maximumot hozza ki magából. A kereskedelem, a tanítás, a reklám, az utazásszervezés és az újság- vagy blogolás lehetnek a leginkább „testhezálló” foglalkozások az ön számára. A 9-es sikerszám jellemzője, hogy birtokosai gyakran érdeklődnek a politika, illetőleg a közügyek iránt. Ha azokon a területeken fejleszti a 9-esből eredő univerzális lehetőségeit, melyeken érvényesül a kreativitása, sikeres lesz, akár még hírnevet is szerezhet magának.
Végezetül még annyit tennék hozzá, hogyha a Havranek Katalin a születéskori (az anyakönyvezett) neve, az esetben a születése dátumából eredeztethető életút száma és a lélek száma egyaránt 9, ami a reinkarnáció tanítása szerint azt jelzi, hogy a lélek választja ki az utat az életben. Ebben a megközelítésben az ember új testben azért tér vissza a földre, hogy elérje a célokat, teljesítse a feladatokat, melyeket a lelke jelölt ki számára. Mivel ezzel lehetőséget kap arra, hogy elérje mindazt, amit az élettől szeretne, ez valóban kedvező. A veszélyt az jelentheti, hogy az élet túlságosan könnyű lehet, ezért elkényelmesíthe ti az embert, és nem használja ki az előtte álló lehetőségeket. Persze nem szükséges a reinkarnációban hinnünk, ha elfogadjuk a numerológia alapfeltevéseit , ugyanis a lélek száma szívünk vágyait fejezi ki, ezért, ha életutunk harmonizál ezekkel, örömteli életre számíthatunk.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #35 Havranek Katalin 2016-05-28 14:20
Kedves Erzsébet! Elemzését szeretnem kérni. 2016.06.03-an leszek 36 éves. Annyira érdekes számsor született. Mozgatja a fantáziámat az egész. Ön szerint milyen hatással lesz rám ez a nap? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Kati
Idézet
0 #34 Rosta Erzsébet 2016-05-25 14:28
Kedves Hajnalka! – Re: #33
Valóban érdekes összefüggést fedezett fel a családja születési éveik és a jelenlegi életkoruk között, az a fajta szám megegyezések azonban egyáltalán nem rendkívüliek. Hasonló összefüggést állapíthat meg az a gyermek, akinek az apja 1940-ben, az anyja 1945-ben, a testvére 1976-ban, ő pedig 1971-ben született. Ez esetben a számok: 45-71 és 40-76. Ha alaposabban megfigyeljük a számokat, egy törvényszerűség is megállapítható: az a lényeg, hogy az apa és anya, valamint az idősebbik és fiatalabbi gyermek születési dátuma között a különbség egyaránt öt év legyen. Természetesen ez azért nem teljesen igaz (nem tiszta matematika), mert azt is figyelembe kell venni, hogy az emberi életkor véges, és a szülők sem termékenyek az egész életük alatt.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
+1 #33 Vadlek Hajnalka 2016-05-23 21:58
Kedves Erzsébet! Az idei évben érdekesség, hogy én 44 éves vagyok anyu 44-ben született Én 72- Ben születtem anyu 72 éves lesz. A húgom 77.be apu 77éves apu 39be a hugi 39 éves lesz. Ez csak matek vagy lesz valami sorsfordító dolog idén?
Idézet
0 #32 Rosta Erzsébet 2016-05-15 12:50
Kedves András! – Re: #31
Az a véleményem, hogy - bár kicsi annak a valószínűsége, hogy hat évenként meghaljon egy családtag – véletlenről van szó. Tehát – legalábbis a 2018-as év miatt – nincs miért aggódnia, ugyanis a halál időpontja oly sok (köztük számos előre nem látható) dologtól függ, hogy – még ha az egyes családtagok esetében bizonyos fajta szabályszerűség is figyelhető meg – a következőt lehetetlen előre jelezni. Arról nem is beszélve, hogy aligha képzelhető el, hogy egy korábbi családtag halálának éve, bármiféle hatással lenne az utána következőére.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #31 András 2016-05-14 00:54
Üdv!
A családomban amiről eddig tudok, 6 évente történtek a halál esetek. (1994-2000-2006 -2012) Ennek van valami oka? Vagy ez is csak véletlen? A következő elvileg 2018 lenne, de nagyon remélem, hogy nem lesz! :sad:
Idézet
0 #30 Rosta Erzsébet 2016-03-13 12:57
Kedves Katalin!
A 21-es szám fordulópontot jelez az ember életében, igazából ekkor válunk teljesen felnőtté. Egyúttal ez a szám azt is üzeni, hogy innentől kezdve felelősségtelje sen kell viselkednünk. Másrészről a 21-es összeütközéssel járó küzdelmet is jelezhet, arra utalva, hogy valamilyen problémával kell szembenéznünk. Az ön esetében kérdés az, hogy miért szükséges az állandó figyelmeztetés?
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #29 Katalin 2016-03-08 21:50
Amiota edesanyam meghalt,2000-be n allandoan jelen van az eletemben a 21-es szam. Mi a jelentosege?
Idézet
0 #28 Rosta Erzsébet 2016-02-13 10:24
Kedves Ágnes! – Re: #27
Nincs a számaiban semmi rendkívüli, a születési dátumában nem található 3-as, és az 1-es is csak egyetlenegyszer szerepel. A születésének összetett kulcsszáma 40, egyszerű kulcsszáma 7. A teljes nevének összetett kulcsszáma 18, az egyszerű pedig 9. Vagyis ezekben is csupán egyetlen alakalommal fordul elő az 1-es számjegy. A TAJ szám és a születése percének számjegyei közötti egyezés pedig a véletlennek tulajdonítható. Ugyanis a TAJ szám képzéséről azt kell tudni, hogy az első nyolc számjegye egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám, mely tulajdonképpen azt jelzi, hogy hányadik a biztosítottak listáján. A kilencedik számjegy viszont egy ellenőrző kód (CDV kód), melyet úgy számítanak ki, hogy a TAJ szám első nyolc számjegyéből a páratlan helyen állókat (1. 3. 5. és 7. számjegyeket) hárommal, a páros helyen állókat (2. 4. 6. és 8. számjegyeket) pedig héttel szorozzák meg, majd a kapott szorzatokat összeadják. Az összeget elosztják tízzel, és a maradék lesz a 9. számjegy, vagyis a CDV kód.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #27 Kvacska-Fehér Ágnes 2016-02-13 07:18
Kedves Erzsebet!
En 1997.07.07-en szulettem 0:13 perckor. Ezenkivul az 1-es es a 3-as szam megjelenik meg a TAJ kartyam szamaban: 113-031-311. Nevnapom 01.21.
Tudna valamit mondani ezekkel kapcsolatban?
Elore is koszonom! :)
Idézet
0 #26 Rosta Erzsébet 2016-02-01 12:27
Kedves Mónika!
Valószínűtlen, hogy a kisfia születésnapjána k bármilyen köze is lehetne az életük alakulásához. Sőt még csak az sem nagyon különös, amit leír (vagyis az, hogy a születés dátumában - a numerológiai összeadás után - csak 6-os és 9-es szám szerepel), ugyanis ennek a feltételnek 2013-ban - az ön kisfia születésnapján kívül - még 8 további dátum (06-09; 06-18; 06-27; 09-06; 09-09; 09-15; 09-24; 09-27) megfelel.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #25 Kovács Móónika 2016-01-28 19:22
Kedves Erzsébet!
A kisfiam születési dátuma:2013 09 18
Hihetetlenül nagy végletekben élünk .Ami számomra nagyon furcsa hogy csak 6-os és 9 es szám jelenik meg a dátumban.
Mi a véleménye?
Idézet
0 #24 Rosta Erzsébet 2016-01-10 16:57
Kedves Szilvi!
Valójában nincs ebben semmi különös, csak azért látja annak, mert ha véletlenszerűen kiválasztunk egy háromgyermekes családot (mivel jóval több az esélye annak, hogy a gyermekek nem a születési évük utolsó egy vagy két számjegye által jelzett napon születtek), sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy a három gyermek születési dátumai között nincs ehhez hasonló kapcsolat. Ha három más - a születés szempontjából értelmezhető - dátumot írt volna, annak pont ugyanennyi lenne a valószínűsége. Ugyanaz a helyzet, mint a lottó esetében. Ha például az 1, 2, 3, 4 és 5 számokat húzzák ki, azon majdnem mindenki meglepődik, pedig ennek a húzásnak pont akkora a valószínűsége, mint bármelyik másik számötösének.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #23 Szilvi 2016-01-09 21:32
Kedves Erzsébet!
Három gyerkőcöm van, mindháromnak
a születési éve es a napja azonos az évvel.
Erthetőbben: 2006.12.06.
2009.04.09.
2010.09.10.
Van esetleg valamilyen jelentése, vagy csak én gondolom így,hogy ez nem veletlen. Válaszát előre is köszönöm! Üdvölettel: Szilvi
Idézet
0 #22 Rosta Erzsébet 2015-11-23 08:05
Kedves Laci!
Mivel azt nem írta, hogy milyen módon kerül kapcsolatba rendszeresen a számokkal, arra gondolok, hogy az állhat a dolog mögött, hogy az ember könnyebben megjegyzi a szimmetrikus vagy az azonos számokat, ezért úgy érzi, mintha ezek többször fordulnának elő. Különösen igaz ez, ha számpárokról van szó.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #21 Papp László 2015-11-22 17:06
Kedves Erzsébet! Szeretném megkérdezni öntől jelent e valamit mikor egyforma számokat ill tükörképeket látok rendszeresen pl:12-21,13-13 és a nap bármely szakaszában majd minden órában üdvözlettel:Lac i
Idézet
0 #20 Rosta Erzsébet 2015-06-16 14:56
Kedves Tímea!
Mindenekelőtt boldog születésnapot kívánok!
A leÍrása szerint 1964. június 15-én született, vagyis a születésszáma: 5
(1+9+6+4+6+1+5=32 és 3+2=5)
Ennek alapján az egyszerű számok közül az 5-re írtakat (http://www.erzsebetrosta.hu/Fejezetek-a-numerologiabol/egyszeru-szamok-oet.html) érdemes elolvasnia. Ezen kívül további információkat találhat a Személyes év, hónap és nap című írásomban (http://www.erzsebetrosta.hu/Fejezetek-a-numerologiabol/szemelyes-ev-honap-es-nap.html).
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #19 Tímea 2015-06-15 15:12
Kedves Erzsébet!
Roppant kíváncsi vagyok, hogy mit hordozhat az a helyzet, hogy 2015. 06. 15-én töltöm be az 51. évemet. Van ennek valami számmisztikai információja?
Idézet
0 #18 Rosta Erzsébet 2014-12-24 16:01
Kedves Teréz!
A leírásából arra következtetek, hogy - mivel az életútjának a száma (a születése dátumából numerológiai összegzéssel képezett szám) és a születése napjának sorszáma egyaránt 11 - a születési dátuma kétszer tartalmazza a 11-es mesterszámot.
Az életút száma abban segít nekünk, hogy megtalálhassuk életünk értelmét és célját, valamint azt is megmutatja, hogy milyen eredménnyel tudjuk megvalósítani ezeket. Ha tanulunk belőle, jobban be tudjuk tölteni a küldetésünket.
A születésnap száma pedig abban lehet a segítségünkre, hogy megértsük, kik vagyunk, és milyen képességekkel rendelkezünk. Egyesek szerint ez utóbbi a modern numerológia ötödik kulcsszámának is tekinthető.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #17 Bánfiné Molnár Teréz 2014-12-22 04:30
Kedves Erzsébet!

Szeretném megkérdezni Öntől, hogy van e valami jelentősége annak, ha születésnap számom és a születési dátumom számainak összege is 11?

Üdvözlettel Terézia
Idézet
0 #16 Rosta Erzsébet 2014-12-18 14:33
Kedves Ibolya!
A numerológia értelmezése szerint az, hogy egy adott szám pozitív vagy negatív hatással van-e ránk, a születésünk dátumától, továbbá a születéskor kapott (a születési anyakönyvi kivonatunkba beírt) nevünktől függ. A numerológia művelői olyankor javasolják a különféle számításokkal nyerhető kulcsszámok, csúcs- és ciklusszámok stb. figyelembe vételét, amikor valamilyen befolyásunk lehet a velünk való történésekre, az események menetére. Vagyis - a többi okkult szisztémához hasonlóan - a numerológia sem tud minden kérdésre - köztük az Önére sem - válaszolni.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Idézet
0 #15 Ibolya Györög 2014-12-17 14:29
Kedves Erzsébet! Nekem a 21 szám jót is rosszat is hozott! Férjemmel 21 ismerkedtünk és 21 kötöttünk házasságot! Ez eddig a jó 21 es! :lol: A többi 21 es dátumokon anyai ágon távoztak el szeretteim! Nem tudom hogyan értelmezzem vagy mit üzennek nekem a számok? Köszönöm, Ibolya
Idézet
0 #14 Rosta Erzsébet 2014-12-13 12:43
Kedves Ákos!
Mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy dédnagyapja születési dátumának az Ön szempontjából nincs különösebb jelentősége. E tekintetben a 23-as egyébként sem lenne figyelembe vehető, mivel a numerológia nem darabolja szét a születés évszámát kétjegyű számokra. A 23-as házszám sem a 23-ra utal, ugyanis a házszám, telefonszám stb. értékelésekor - a modern numerológia tanítása szerint – ún. nomerológiai összegzést kell elvégezni, melynek a végeredménye az 1, 2, … , 9 számok valamelyike lesz. Az Ön esetében az eredmény 5 (23 -> 2 + 3 = 5).
Ami viszont tényleg számít, a születés napjának a száma. Bár nem olyan fontos, mint a numerológia négy kulcsszáma, jelentőségében közvetlenül ezek után következik.
Születésünk napjának abban segít minket, hogy megtudjuk, kik vagyunk, és milyen képességekkel rendelkezünk. Erről röviden – a teljesség igénye nélkül – a numerológia a következőket mondja:
Akiknek valamelyik hónap 23. napján van a születésnapjuk:
- szeretik a változást, az izgalmakat;
- szívesen megosztják az élményeiket másokkal;
- alkalmazkodó képesek;
- könnyen teremtenek kapcsolatokat, jól kijönnek másokkal;
- remekül kommunikálnak (szóban és írásban egyaránt);
- nem bírják a bezártságot, és azt sem viselik jól, ha korlátozzák őket;
- negatívumuk, hogy hajlanak kibújni a felelősség alól és túlzásba vinni az élvezeteket.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Idézet

További olvasnivaló

Somlói galuska – hagyományosan és egysze…

Hiába kutakodtam szakácskönyveimben a somlói galuska elkészítése felöl, nem leltem rá. A sikertelen próbálkozásaim arra ösztökéltek, hogy bemenjek egy könyváruházba, és ott - a süteményes könyvek közt - biztos rátalálok...

Folytatás...

A párom szeretkezni akart, de mintha fig…

  Az alábbiakban ismertetett álomleírást még régebben - amikor még privát módon is készítettem álomfejtést - küldte el az egyik hölgyolvasóm. Mivel - a bizonyos mértékig tipikusnak is tekinthető - álma...

Folytatás...

Köménymagos sörkifli

Miután a férjem - az egyik olvasónk kérésére - kiegészítette a sörről szóló írásunkat, úgy gondoltam, én pedig a sörhöz remekül illő köménymagos kifli receptjével leszek a sör barátainak kedvére...

Folytatás...

Karakterolvasás A-tól Z-ig

AKARATGYENGESÉG Félgömb alakú homlok, a tövénél beesett orr és gyengén fejlett áll. AKADÉKOSKODÁS, GÁNCSOSKODÁS Mogyorószínű szemek, nagyon ívelt, bozontos szemöldökkel. AKTIVITÁS, MOZGÉKONYSÁG Mindkét orrlyuk hosszú és keskeny. ÁLLHATATOSSÁG A...

Folytatás...

Mítoszok, hiedelmek a dadogás okairól és…

A gyakori megakadásokkal, szünetekkel, hang- és szótagismétlésekkel járó, nyelvünkben meglepően sok - köztük jó néhány hangulatfestő - {tip dadog, akadozik, hebeg, habog, makog, mekeg, nyekereg, motyog, gyagyog, pettyeg, vatyog, vityeg-vatyog...

Folytatás...

Babec kézelemzése

A kezek állaga elasztikusnak, rugalmasnak látszik, amely szorításra olyan, mintha rugózna. Ez terhelhetőséget jelez, valamint azt, hogy a kéz tulajdonosa a váratlan helyzetekre gyorsan reagál. A kéz színéből normális vérkeringésre...

Folytatás...

Ahimszá

Az ahimszá, melyet végletesen leegyszerűsítve sokan a vegetáriánus táplálkozással azonosítanak, valójában egy magatartási szabály, mely minden cselekedetet tilt, amely bármely élőlény sérülését, vagy halálát okozhatja. Gyakorlata Indiában alakult ki...

Folytatás...

A kézszimbolikák jelentése a nyugati tra…

A nyugati kézelemzők számára az egyes szimbolikák jelentése sokszor egészen más, mint a távol-keletiek körében; ha például a sziget egészségre vonatkozó jelzését értelmezzük, akkor az európai hagyomány szerint a...

Folytatás...

Amber

Az indulás körülményei - ácsorgás, várakozás, izgulás - kísértetiesen hasonlítanak a tegnapihoz. A különbség csupán annyi, hogy akkor az agrai buszra, most pedig a dzsajpurira várunk, s talán az...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?