A+ A A-

Egyszerű számok - kettő

  • Közzétéve itt: Klasszikus numerológia


2-es, a Hold száma

A Holddal szimbolizált 2-es vibrálás intuíciót, tudatalattit, hangulati labilitást, belső nyugtalanságot, élénk fantáziát áraszt, ugyanis a Hold a lélek, a tudatalatti és a képzelet bolygója. A 2-es szám hatása alatt az a személy áll, aki az év valamelyik hónapjának a 2., 11., 20. vagy 29. napján született.

A kettes szám jellemzői fokozottan vonatkoznak a hónap második napján születettekre. Ugyanakkor azoknak, akik a másik három dátum valamelyikén látták meg a napvilágot, ismerniük kell a 11, 20 vagy 29 összetett számok karmikus rejtélyét is. A kettes személy csak időszakosan mutatja a kettes számra jellemző viselkedései formákat, személyiségvonásokat; az hogy ezek mennyire hatnak az illető egyéniségére, nagymértékben függ az éppen uralkodó zodiákus jegytől. A 2-es vibrálás megerősíti a rák személyiségvonásait, olykor ellentétes a bak jegy hatásával, némi erőfeszítéssel azonban összhangba hozhatók egymással. Jól harmonizál a skorpió, halak és a bika karakterrel, célokkal és személyiségjegyekkel. Viszont éles ellentétben áll a kos, a mérleg, az ikrek, a nyilas, az oroszlán és a vízöntő jegyekre jellemző ösztönökkel, hajlamokkal. Ezért, ha alkalomadtán a kettes tulajdonságai dominánssá válnak, az egyén viselkedése annyira eltér a megszokottól, hogy az nemcsak másokat ijeszt meg, hanem gyakran önmagát is meglepi.

A 2-es számú személy erkölcsös, becsületes, igazságos, nyílt, érző lélek. Bár az alaptermészete vidám, kedélyállapota hullámzó, hangulata változékony, sőt hajlik a búskomorságra. Képzelőereje csapongó, fantáziája élénk, álmodozó. Tobzódik az ötletekben, végtelen leleményes, de nincs elég kitartása, hogy terveit, elképzeléseit végrehajtsa. Ez a megállapítás ugyan nem mindegyik kettes számú emberre vonatkozik, de közöttük csak elvétve találni olyan erős akaratúakat, mint az egyes, a hármas, a hatos vagy a kilences szám jegyeiben születetteknél.

A kettes ember memóriája kiváló, ám sokszor túlszínezi az eseményeket. Befolyásolható, ingatag, irányítható, alkalmazkodó, félszeg, romantikus, képzelődő. Mindig új kalandokra vágyik, ezért kapcsolatai többnyire zátonyra futnak. Nagyon érzékeny, sérülékeny, néha mártírnak érzi magát. Szereti az anyagi biztonságot, a pénz úgy ragad hozzá, mint az enyv. Jótékonysági alapítványra nem szívesen költ, de karitatív mozgalom vezetésére kiválóan alkalmas, Irtózik elfogadni bármiféle szívességet, emiatt gyakran képtelen megvédeni saját érdekeit. Ez a 2-es vibrálás egyik fo hibája. Ha a 2-es ember túl tud emelkedni félelmein, birtoklási vágyán és ésszerűtlen óvatoskodásain, akkor képzelőereje, alkalmazkodóképessége, intuíciói révén sok álma beteljesedhet. E jegy szülöttje imád utazni, legtöbbször babonás, hisz a misztikumokban és művészi tehetséggel bír. A Hold negatív befolyása azonban felszínre hozhatja a 2-es számú ember kedvezőtlen tulajdonságait, ebben az esetben lehet önző, megbízhatatlan, kicsinyes, szélsőséges, hazudozó, lusta. Nehéz helyzetbe kerülve az alkoholtól vagy a drogtól vár megoldást.

A 2-es számú személy célszerűen teszi, ha terveit, programjait a „jó” napjaira, 2-ára, 11-ére, 20-ára vagy 29-ére ütemezi. A hét napjai közül a vasárnap, a hétfő és a péntek szerencsés a számára. Ajánlott színei a fehér, az ezüst, a krémszín és a zöld valamennyi árnyalata. Kerülnie kell viszont a sötét színeket, különösen a lilát, a sötét vöröset és a feketét. Közérzetét kedvezően befolyásolja a vonószene. Szerencsés kövei a fehér gyöngy, a halványzöld smaragd, a jáde és a tejopál. Féme az ezüst. Növénye a tölgy. Eleme a víz.

A 2-es vibrálásában élő embernek célszerű olyan tevékenységet folytatnia, amely megértést, értelmet, diplomáciai érzéket és vezetési készséget igényel, habár ideálisabb számára a mellérendelt viszony, mint a kizárólagos vezetői poszt.

A 2-es szám jegyében született ember betegségei lehetnek: ideggyengeség, gyomor- és emésztőszervi bajok, hurutos megbetegedések, mellhártyagyulladás. Hajlamos az ételmérgezésre, ezért idegen helyen fokozottan ügyeljen az ételre, italra egyaránt. A legsebezhetőbb testrésze a melle és a mellkasa. Öreg korában gyakran gyötörhetik végtagfájdalmak. Különösen veszélyes számára a január, a február és a július. Ilyenkor fokozottan kell magára vigyáznia. Jelentős változás várható életének a 20., 25., 29., 43., 47., 52., 65. évében.

Étrendjében sűrűn szerepeljen saláta, káposzta, kelkáposzta, fehérrépa, lenmag, uborka, tök és a dinnye. Az alapvető gyógynövények közül fogyasszon: ezerjófű, katángkóró, angelikagyökér, cickafarkfű, borsmentalevél, kökényvirág, macskagyökér, citromfű keverékéből készült főzetet.

További olvasnivaló

Jövendölés kockákkal

A kockákkal történő jóslás ázsiai eredetű, Indiában még ma is meglehetősen elterjedt. Az indiaiak ramala néven „tudománynak” tekintik, melyet számos mester (ramali) kenyérkereseti eszközként gyakorol. Azt mondják, hogy a...

Folytatás...

Ambálái vacsora, böfögős szikhek asztalá…

Ambálába érve az út két oldalán villódzó színes reklámú vendéglők csalogatják magukhoz a megfáradt utasokat. Mi - a menetirányunknak megfelelően - az első baloldali vendégfogadó parkolójába kanyarodunk be. Elmacskásodott...

Folytatás...

Az élesztő olcsó vitaminbomba, bőrtáplál…

Az élesztőről sok jót írnak, mely az elismerésre, a hírnévre méltán rászolgál. Mindez nem véletlen, hisz kitűnő fehérjeforrás - az élesztőgombák 50%-a fehérje - tizenhét vitamin van benne (csak az...

Folytatás...

Miért temetik el a halottal egy kisgyerm…

Kedves Erzsébet!Igen nagy tisztelője vagyok annak a tudományágnak, amit Ön is kutat, de nagyon keveset tudok róla. Most egy kérdéssel keresném Önt, nagyon megköszönném, ha segítene. Szeretném megkérdezni, hogy az...

Folytatás...

Az igénytelen, olajban gazdag, erőt adó …

A szezám mintegy 80-100 cm magasra növő, egyenes, lágyszárú évelő növény. Széles, lándzsa alakú levelei mélyen erezettek. Sárgásfehér, trombita alakú virágai 3-5 cm nagyra is megnőnek. Termése kétrekeszes kapszula, benne...

Folytatás...

Szeplő-babonák

Szeplőknek főleg az arcon és a karokon megjelenő apró barna foltokat nevezzük. A hiedelemvilágban megjelenésükhöz általában negatív jelentéstartalom, kedvezőtlen események, rossz előjelek kapcsolódnak. A tibetiek szerint a nyak bal...

Folytatás...

Mahmúd Ahmadinezsád

Az ultrakonzervatív nézeteiről ismert iráni politikus, 2005 óta országának elnöke. Az 1956. október 28-án Garmszárban született, apja patkolókovács volt. A Teheráni Műszaki Egyetemen szerzett közlekedésmérnöki doktorátust (Ph. D.). Az iráni...

Folytatás...

Mit jelent a gyermekünk halála álomban?

Néhány éve (ha jól emlékszem, 2010-ben) privát üzenetként küldte el - az alábbiakban teljes egészében idézett - álmát egyik látogatóm, melynek lényegét a címben megfogalmazott kérdés tartalmazza. Mivel bármelyikünkkel előfordulhat...

Folytatás...

Anna kézelemzése

A kezek szilárdnak, rugalmatlannak tűnnek, ami arra utalhat, hogy gazdájuk nehezen alkalmazkodik a hirtelen, váratlanul jött helyzetekhez, eseményekhez. A valóság talaján élő emberként meglehetősen keményfejű, konzervatív. Mély érzéseiről nem szívesen...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?