A+ A A-

Egyszerű számok - egy


1-es, a Nap száma

Az egyest a Nappal szimbolizálják, ezért ez a szám birtokosának kolerikus vérmérsékletet, kirobbanó vitalitást, kezdeményezőkészséget, bátorságot, erős és tartós érzelmeket kölcsönöz. A Nap szülöttei, vagyis az egyessel jelképezett emberek azok, akik az év bármely hónapjának 1., 10., 19. vagy 28. napján látták meg a napvilágot. Akik a hónap első napján születtek, azok teljes mértékben az egyes hatása alatt állnak, míg a többieknek ezen kívül számolniuk kell a 10-es, a 19-es és a 28-as összetett számok karmikus befolyásával is. Ez a megállapítás azokra is érvényes, akiknek a névszámuk azonos a fenti számok valamelyikével.

Az egyes szám azonban csak bizonyos időszakokban mutatja az e számra jellemző viselkedési formákat, személyiségvonásokat. Az, hogy ezek mennyire hatnak az illető egyéniségére, nagymértékben függ az éppen uralkodó zodiákus jegytől. Az egyes vibrálás megerősíti az oroszlán személyiségjegyeit, a vízöntő jeggyel viszont olykor ellentétes, de némi igyekezettel összhangba hozhatók. Jól harmonizál a kos, a nyilas, az ikrek és a mérleg zodiákus jegyű karakterekkel, célokkal és személyiségjegyekkel, viszont ellentétben áll a skorpió, a bika, szűz, rák, halak és bak jegyűekkel.

Az 1-es szám szülöttje emberszerető, társaságkedvelő, nyílt, bátor, merész, becsvágyó, ragaszkodó, jellemes, erőszakos, önérzetes, szabadságra és függetlenségre törekvő ember. Jó szellemi képességgel bír, ízlése kifinomult. Kedveli a luxuscikkeket, szívesen gyűjt műtárgyakat, visel ékszereket, szereti a szép ruhákat, márkás kocsikat használ. Kényelmes életet él, vendégszerető, bőkezű. Rajong a természetért és az állatokért. Sportbarát, noha olykor aktívan is űzi, inkább nézőként szereti a sportot. Gyerekszerető de saját gyermekében gyakorta csalódik. A szerelemben elég megbízhatatlan, csapodár. Fokozott szexualitása szinte kielégíthetetlen, túl fiatalon kezdi el a rendszeres nemi életet. Könnyen gyullad szerelemre, ami nem tart sokáig. Házasság helyett megfelelőbb számára az élettársi kapcsolat. A Nap kisugárzása lelki finomsággal, művészi hajlammal áldja meg. Általában sikeres életű, nagy hírnévig viheti.

Az egyes számú embernek legcélszerűbb a hónap számának megfelelő napjain, 1-én, 10-én és 28-án terveznie utazásait, programjait. A hét napja közül kedvező számára a vasárnap és a hétfő. Jó hatással van rá a ritmusos, vérbő zene vagy a lelkesítő, harcias muzsika. Szerencsés színei a mély sárga, nap sárga, barna, bronz és a királybíbor. Féme az arany, eleme a tűz. Drágaköve a gyémánt, valamint a rubin, topáz, borostyán és a gránát. Virága a magyal.

Az 1-es szám vibrálásának köszönhetően sikeresen tevékenykedhet közéleti pályán, mindenféle alkotó területen, vezető, végrehajtó pozícióban, valójában minden önbizalmat igénylő és intuitív, éleslátását jól kamatoztatható munkakörben. Politikusként is sikeres lehet.

Az egyes vibrálás miatt különböző szívproblémáknak, keringési panaszoknak van kitéve, gyakorta érezhet heves szívdobogást, amit magas vérnyomás okozhat. Hajlamos gerincproblémákra, szem- és légúti megbetegedésekre. Az egyes személynek ajánlatos szemeit gyakran megvizsgáltatnia, vérnyomását ellenőriztetnie. Felléphet nála néha szexuális zavar, asszonyoknál frigiditás, férfiaknál impotencia, ez azonban csak ideiglenes, mert megfelelő kontrollal megszüntethető. Betegségeinek kiváltó okai között szerepet játszik nagyfokú egoizmusa és büszkesége. Ha képes toleránsabbá, rugalmasabbá válni, akkor általános közérzete rohamosan javul.

Kritikus hónapja minden évben az október, a november és a december. Elsősorban ezek az időszakok, amikor megbetegedhet, baleset érheti, esetleg lelki probléma vagy túlzott munkavégzés miatt depressziós állapotba kerülhet. Az említett hónapokban fokozott figyelemre, elővigyázatosságra van szüksége, odafigyeléssel elkerülheti a balesetveszélyt, betegségeket, idegkimerülést. Az önuralom gyakorlását már jóval a kritikus hónapok előtt célszerű elkezdenie. Jelentős változás állhat be egészségi állapotában életének 19., 28., 37., 46. és 55. évében.

Az egyes számú embernek gyakorta kell fogyasztania egészsége megtartása érdekében mazsolát, árpapelyhet, árpakenyeret, sóskát, narancsot, citromot, datolyát. Ajánlott fűszerek a babérlevél, sáfrány, szerecsendió, szegfűszeg, kakukkfű. A gyógynövények közül jó közérzetet biztosít számára a kamilla, a levendula, a verbéna, a tárnicsgyökér, porcsinfű, bengekéreg, macskagyökér főzete. Ezek nyugtatóként vagy erősítőszerként egyaránt hatásosak.

További olvasnivaló

Potencianövelő zöldségek

A zöldségfélék némelyikéről feltételezik, hogy oldja a frigiditást, növeli a potenciát, szerelmi érintkezésre ösztönöz, paráznaságra csábít. Azt, hogy a bőrt erősen ingerlő csalánt már az ókorban nemi serkentőszerként használták...

Folytatás...

Irán - Vigyáz ránk az iszlám gárda

  Nagyobb térképre váltás   Közvetlen indulás után, még Yazd közelében meglepetés ér bennünket. Nem akarunk hinni a szemünknek, amikor egy ütött-kopott, nyitott ajtajú, az oldalán többszörösen horpadt, spenótzöld Subaru mellett húzunk el...

Folytatás...

Eszter kézelemzése

A tömör, elasztikus tenyér, arányos ujjakkal a test energiáját és az intellektus gyorsaságát reprezentálja. Olyan személy jellemzője, aki szívesebben cselekszik, mint beszél, vagyis a tettek embere. Az ujjaknál fejlettebb, erőteljesebb...

Folytatás...

Miért eszünk, vagy együnk Újév napján le…

A legtöbbünk azonnal rávágja a választ: Azért, hogy az új esztendőben szerencsénk és sok pénzünk legyen. Szilveszter éjjelén, vagy Újév napján babonából még azok is esznek egy-két kanál lencselevest, -főzeléket...

Folytatás...

Szemölcsök V. - Gyógymódok az angolszász…

A hazai népi gyógymódok rövid bemutatása után a szemölcsökről írt sorozatomat a világ más részein - elsősorban az angolszász folklórban - alkalmazott hagyományos praktikák ismertetésével zárom. A különféle szemölcsök...

Folytatás...

Kínos malőr a Palika Bazárban

Delhiben előző utunk óta szinte megállt az idő, úgy tűnik, mintha minden rendíthetetlenül ugyanaz volna. Változatlan Melinda őszinte vendégszeretete, a Nirula’s fagylaltjainak íze, nem változtatott kuporgó lótuszülésén a sarki suszter...

Folytatás...

Ízelítő a könyvből: Szócikkek: SZ-ZS

SZA néphit szerint a vörös szakállúak hamisak.A népmesékben a szamár, hol a józan ész, a ravaszság, a vállalkozókedv szimbóluma, hol pedig a tompaság, közönyösség jelképe.A népgyógyászok szerint a rossz szellemek...

Folytatás...

Recepciós kézelemzése

Az arányos, kiegyensúlyozott kezeken a középső ujj nagyjából azonos hosszúságú a tenyérrel. A kézikönyvek szerint ez az ideális kézforma, mert tökéletes egyensúlyt mutat a fizikai és a szellemi erők között...

Folytatás...

Különben a tenyér lakhelye, a kéz, számo…

Nagy Bandó András humorista Kezdjük egy közelmúltból származó emlékemmel. 1987 tavaszán az Egyesült Államokban jártam, s a látnivalók közül sikerült közelebbről megismerkednem Disneylanddel is. (Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?