A+ A A-

A sorsszámok értelmezése - Hét

  • Közzétéve itt: Indiai számmisztika - A sorsszám


A materiális trió harmadik számát, a hetest a Neptunusz bolygóval társítják. Emellett szoros kapcsolatban áll a Holddal is, Sepharial a Neptunusszal pozitív aspektusban álló Hold számának nevezi. A kézen a Hold-domb a megfelelője. A numerológiában - az erő és az energia tekintetében - az egyes után a második helyen áll, azonban - akárcsak a Holdé - a vibrálása változó.  A hetes jellemzője, hogy felerősíti a születési dátumban található többi szám által adott jelzéseket. Így például, ha a 2, az 5 és a 8 domináns befolyással rendelkeznek, a hetes szám - amennyiben jellemző az illetőre - az élet emocionális oldalát emeli ki, ha viszont anyagias szemléletű, a materiális, ha pedig szellemi érdeklődésű az egyén, a mentális értékek manifesztálódnak meg jobban a jelzéseikben.

Ha a hetes szám a sors számjegye, nem sok öröme lesz a birtokosának az életben, mert e szám nyugtalanságot kölcsönöz az embernek, aki minden apróság miatt vitába száll a környezetével.

Sokan úgy találták, hogy ha a személy születési dátumában szerepülő hetes más hatásos - például az 5, az 1 vagy a 9-es - számokkal társul, az illető fontos reformok elindítójává és vezetőjévé válik.  Annie Besant, a teozófia nagy tanítójának, a Teozófiai Társaság későbbi vezetőjének születési dátumában (1-10-1847) a 7-es számot az 1, 4 és a 0 erősítik meg.

Ha a hetes a születés száma, vagy a születés dátumában többször is megjelenik, vagy a név betűinek ismételt összeadása hetest eredményez, az illető a polgári, emberi jogok védelmének képviselője.

Ami az üzleti érzéküket illeti, a hetes emberek jó szervező képességekkel rendelkeznek, és emiatt - miként az Annie Besant esetében is jellemző volt - a fejvonaluk egyenesen fut a kezükön. Azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy - mivel nincs türelmük a részletekkel bajlódni - a pénzügyi sikerek elkerülik őket.

Úgy tartják, hogy ezeknek a személyeknek az első életéveik a legrosszabbak, azonban amint elérték a 35. életkort, a dolgaik kezdenek jobbra fordulni.

A hetes számmal irányított személyek hirtelen haragúak és rebellis természetűek, azonban született küzdők, és - ha az 1-es és a 9-es számok is megtámogatják őket - a hátukkal a falnak feszülve, az utolsó leheletükig küzdenek, harcolnak.

A hetes ember életcélja az egyéni fejlődés és a béke, ezért - bár e materiális szám veszteséget és önfeláldozást jelez anyagi értelemben - jobbá és nemesebbé teszi a hatása alatt álló ember életét. „Ez azért van - mondja Dr. Cross, mert nincs nagyobb, mint a tudatállapot hetedik szintjét elérő, megvilágosodott lélek.”

Ha az egyes számmal társul, tulajdonosát konokká és agresszívvé teszi, azonban ezeket a jellemvonásokat az illető nem saját érdekében, a maga javára használja, hanem az embertársait érő vagy fenyegető igazságtalanságok megelőzésére, elhárítására.

A hetes személy sokoldalú és széles látókörű, minden információt, tudást igyekszik "becsatornázni" és elraktározni. Az agyuk olyan, mint egy enciklopédia vagy egy lexikon, azonban nagy kár, hogy a fizikumuk nem robusztus és erős.

A hetes számú személy részére vonzó foglalkozások a regényírás, lelkészi hivatás, a kertészkedés, bányamérnöki tevékenység, valamint minden olyan pozíció, melyben övé a szakmai felelősség, de nem beosztott, és nem igényel manuális munkát. Általában otthonosan mozognak, és jól érzik magukat a vezető állásban.

További olvasnivaló

Az odakozmált ételekről

  Noha régebben nem volt jellemző rám, hogy odaégessem, lekozmáltassam a főztjeimet, mostanában néhányszor mégis pórul jártam, pedig ugyanúgy vigyáztam az ételekre, mint azelőtt. Szerencsére hamar rájöttem, hogy nem lettem figyelmetlenebb...

Folytatás...

55 óra a Kerala Expresszen - III.

A reggeli sürgölődésben, ami kávékészítéssel, ágyazással, sorban állással telik el, elmulasztom megnézni Balharshah állomását, pedig fentem rá a fogam. Mire feleszmélek már Vidzsajadáva felé tartunk, ahová több mint hét...

Folytatás...

Miklós napja - Mikulás

A kis-ázsiai Myrában, a 3-4. században élt csodatévő Szent Miklós (Nikolausz) püspök a katolikusok egyik legnépszerűbb szentje, a görögkeleti egyház a tengerészek, halászok, hajók és a hajózás védőszentjének tekinti...

Folytatás...

Karakterolvasás A-tól Z-ig

AKARATGYENGESÉG Félgömb alakú homlok, a tövénél beesett orr és gyengén fejlett áll. AKADÉKOSKODÁS, GÁNCSOSKODÁS Mogyorószínű szemek, nagyon ívelt, bozontos szemöldökkel. AKTIVITÁS, MOZGÉKONYSÁG Mindkét orrlyuk hosszú és keskeny. ÁLLHATATOSSÁG A...

Folytatás...

Likőrök

A ma már igen sokféle változatban kapható (vagy házilag készített), cukrozott, ízesített alkoholos ital felfedezését homály fedi, ám a legelfogadottabb feltevések szerint az első likőrt vegykonyhájában valószínűleg a svájci-német...

Folytatás...

Pallia és philtrum

A pallia a fiziognómiában az arcnak az orr töve és az ajak közötti részét jelöli. Az elnevezés Lavatertol származik, aki e területet - a fogakat eltakaró funkciójára utalva - a...

Folytatás...

Kéztípusok

A kéz alakját az ujjak formája határozza meg.  Már a középkorban háromféle kéztípust ismertek: az elementárist, a motorikust és a szenzibilist, később négy kéztípust különböztettek meg: a szögletest, a...

Folytatás...

Arcméretek

Bár hétköznapi értelemben arcon az emberi fej - a homloktól az állig terjedő, a szemeket, az orrot és a szájat is magában foglaló - elülső oldalát értik, jelen esetben elsősorban...

Folytatás...

Erzsébet kézelemzése

Mivel a kézfejeiről nem küldött kinyújtott és széttárt ujjú képeket, a tenyeréről pedig nem kaptam összezárt ujjúakat, kezének elemzését elsősorban a kínai kézdiagnosztika módszerei alapján végzem el. Ebben...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?