A+ A A-

A sorsszámok értelmezése - Hat

  • Közzétéve itt: Indiai számmisztika - A sorsszám


A hatos szám a Vénusz-bolygóval harmonizál, a kézen pedig az életvonal és a hüvelykujj közötti terület, a Vénusz-domb felel meg neki. A hindu bölcsek szerint a Vénusz az asurák mestere, míg a Jupitert a dévák gurujának tekintik. Amíg a Jupiter szellemi értékeire irányítja az ember figyelmét, a Vénusz az élet jó dolgainak szeretetét hangsúlyozza számára, ezért mondják, hogy a születési dátumban előforduló hatos az összes többi benne található számot feljavítja. Ez magyarázza azt a tényt, hogy a hatos kiegyensúlyozottságot, állhatatosságot ad az élethez. Tehát jó dolog e szám birtokosának lenni, azonban ha egynél többször fordul elő, károssá válik tulajdonosa idegrendszerére és lelki békéjére.

A hatos szám emberét eleven észjárásúnak tartják, és ha a kettes valamint az ötös megerősítik és támogatják, remek intuíciós képességgel rendelkezik.

A hatos szám által irányított emberek szeretik a zenét, a dalolást, a táncot és a ritmust. Emellett jó érzékük van színjátszáshoz és a szimmetriához, szellemi képességeik hatására érdeklődést mutatnak a képzőművészetek, költészet, festészet iránt. Cheasley (Cheasley, Clifford W. - Numerology) szerint a hatos sorsszámú ember általában célokkal teli életet él, és megpróbál mindent az általa megszabott értékrendhez igazítani. Ez a magyarázata annak, hogy a hatos ember - bármerre is vesse a sors - mindig igazi, hűséges és békés barátokra lel. És csakugyan, ok az emberi faj vigasztalói. A legfontosabb jelszavuk az életben a szeretet.

Ha olyan hivatást találnak, melyek képességeiknek megfelelnek, előbb-utóbb az adott vállalkozás vagy intézmény élén, vezető pozíciójában találják magukat. Betegápolás, ruhakészítés, háztartás, művészet és a zene azok a területek, melyek különösen vonzzák őket.

A hatos sorsszámú asszonyok, illetőleg azok, akiknek a születési dátumukban e szám megtalálható - a háztartás, és lakóhelyük szeretetének tulajdoníthatóan - kiváló gazdasszonyok. Összességében a hatost az intellektuális trió szerencsés számának tekintik.

Hozzászólások  

0 #3 Kis medve 2013-02-24 07:41
Kedves Erzsébet !
Elnézést kérek!
1989.03.30.
Köszönöm a válaszát.
Idézet
0 #2 Rosta Erzsébet 2013-02-21 13:27
Kedves Kis Medve!

A talányosan megfogalmazott kérdéséből nem határozható meg pontosan az Ön által „valaki”-nek nevezett személy születésének időpontja (a megadott számokból többféle dátum is összeállítható) , ezért csak feltételezni tudom, hogy a születés éve 1983, 1989 vagy 1998. (Az 1933 és az 1938 a vizsgálódásból kizárható, mert egy 75 vagy 80 éves ember jövőjével, aki már az élete javát leélte, nincs sok értelme foglalkozni.) Az is rögtön látszik, hogy míg az 1983-as évben két születési dátum (március 9-e vagy szeptember 3-a) lehetséges, a másik két születési év esetén csak március 3-a lehet a születés naptári napja. Bármelyik is legyen a valódi dátum, a születés évének, hónapjának és napjának számértékét meghatározva a 3-3-9, 3-9-3 és a 9-3-3 számhármasokat kapjuk. Ez a fajta kombináció az indiai számmisztika szerint különösen szerencsés, ugyanis az illető születésének éve, hónapja és napja, nemcsak a 6-os sorsszámával van összhangban, hanem egymással is harmonizálnak.

Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Idézet
0 #1 Kis medve 2013-02-18 14:56
Kedves Erzsébet! Azt szeretném megkérdezni, ha valakinek hatos a sorsszáma, és két hármas, két kilences egy egyes és nyolcas van a születési képletében, akkor az milyen irányban fejleszti a sorsszámot. Vagyis milyen megnyilvánulás felé.
A válaszát nagyon köszönöm.
Idézet

További olvasnivaló

Ahimszá

Az ahimszá, melyet végletesen leegyszerűsítve sokan a vegetáriánus táplálkozással azonosítanak, valójában egy magatartási szabály, mely minden cselekedetet tilt, amely bármely élőlény sérülését, vagy halálát okozhatja. Gyakorlata Indiában alakult ki...

Folytatás...

Házimunka során végezhető gyakorlatok

  Kézimunkázás, varrás, vagy TV nézés szünetében forgassuk körbe a szemünket hatszor az óramutató járásával megegyezően, majd ismét hatszor az ellenkező irányban.     Zöldségtisztítás vagy tévénézés után fejünket hajtsuk jobbra, bal...

Folytatás...

A türelemre, gyengédségre és szeretetre …

  A vadmálna már a régi barlanglakók figyelmét is megragadta, ezt igazolják az európai, ázsiai és észak-amerikai ásatások, melyek során málnavessző maradványokat találtak. Vagyis e gyümölcs ősidők óta része az étrendünknek.A...

Folytatás...

Kolduló gyerekek

Az oldalt nyitott baby taxi ráz, a brillantinos hajú fiú néha két keréken veszi a kanyarokat, a körforgalmakban többször körbejár, mintha tetszene neki ez a szédítő pörgés. Fogódzkodom, ki...

Folytatás...

Kínos malőr a Palika Bazárban

Delhiben előző utunk óta szinte megállt az idő, úgy tűnik, mintha minden rendíthetetlenül ugyanaz volna. Változatlan Melinda őszinte vendégszeretete, a Nirula’s fagylaltjainak íze, nem változtatott kuporgó lótuszülésén a sarki suszter...

Folytatás...

Görög megfigyelések az anyajegyekről

Az anyajegyek fiziognómiai értelmezéséről korábban már írtam, ezúttal egészen más megközelítésben olvashatnak ezekről, születéskor megjelenő jelekről. A következőkben ismertetésre kerülő értelmezés a görögöktől származik, akik általában szerencsésnek tartották az...

Folytatás...

Ízelítő a könyvből: Szócikkek: A-H

A, ÁA kínai feng shui tanítása szerint az ablak a szemek állapotáról, valamint fizikai és belső látásunkról árulkodik.Valamikor az advent kezdetét éjféli harangszó jelezte, ekkor kezdődött az egyházi év.Az indonézek...

Folytatás...

Szarkalábak - ráncok a szem külső sarkáb…

Sokan - különösen a nők közül - valósággal kétségbeesnek, amikor az első ráncok megjelennek a szemeik sarkában, és - pénzt nem sajnálva - mindent megpróbálnak, hogy eltüntessék őket. Pedig nem...

Folytatás...

Kóros jelenségek, betegséghajlamok és vi…

A kezek pszicho-fiziológiai vizsgálatai terén elsősorban a 20. század elején munkálkodó N. Vashide (N. Vashide: Esszé a kéz pszichológiájáról, 1909.) és az 1930-as években praktizáló pszichiáter, Dr. Ernst Kretschmer...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?