A+ A A-

A sorsszámok értelmezése - Három

  • Közzétéve itt: Indiai számmisztika - A sorsszám


A hármas szám a Jupiter bolygóhoz tartozik, melyet a hindu asztrológusok a planéták gurujának, vagy tanítómesterének tekintenek. Úgy tartják, hogy a planéták nem pusztán anyagból álló gömbök, hanem mindegyikük fölött egy szellem uralkodik, amely teljesen áthatja őket, miként az Isten szétterjed a teljes Univerzumon, és úgy ahogyan a lelkünk viszonyul a porhüvelyünkhöz. Ezért ha a Jupiter irányítja az ember sorsát, az nem jár nagy anyagi jóléttel, vagyon szerzésével, mert ezt az uralkodó szellemet bráhminnak tekintik, és egy igazi bráhmin nem tud mit kezdeni az anyagi dolgokkal. Emiatt mondja Kelland (C. M. Kelland: The mystery and significance of numbers) a numerológia híres szaktekintélye, hogy a hármas egy bonyolult, problémás szám, és általában nem jár semmiféle szerencsével. Ha a hármas az ember sorsszáma, az élet sokszor a fájdalmas és nehéz oldalát mutatja, és a hármas szám olykor, mint a fény, teljes mértékben okkult értelmében érvényesül. Ez az oka annak, hogy az embert általában igencsak próbára teszik életének 30-as évei. És ez magyarázza, miért lehet ritkán találni olyan vonalakat a kézen, melyek a 30 és 39. év között kedvezőek, és nem mutatnak akadályokat, noha 33. évet követően, de különösen a 36. év után az élet a fejlődés, az előrejutás jeleit kezdi mutatni a tenyér vonalai alapján. Meg kell jegyeznünk, hogy a 32. életévig a Merkúr még a kedvező állásában sem segít, és ugyanígy a 35. életévig - hiába erős és kedvező a kézen - a Szaturnusz sem gyakorol segítő és szerencsés hatást. Ha pedig a Merkúr és a Szaturnusz gyengék és kedvezőtlenek, a 35. életévig a Jupiter hatása túlsúlyba jut túlsúlyba, és viharossá, problémássá teszi az ember életét.

A hármas szám a születési dátumban a szellem fejlődését segíti, ezért a legjobb a tanítók, akadémiai vezetők és teológusok számára. A hármas sorsszámú egyének szellemi törekvései tiszták, céljaikat nem gátolja az anyagi javak megszerzése és megtartása. Eredeti és független gondolkodással, valamint tiszta és kiváló szellemmel rendelkeznek. Azonban kényelemre, kellemes környezetre van szükségük ahhoz, hogy ki tudják bontakoztatni intellektuális erejüket. ugyancsak gyakori a hármas a szerkesztők, irodalmi kritikusok születési dátumában. Többnyire elegánsan és drága ruhákba öltöznek, és saját maguk megjelenése valamint a környezetük egyaránt a jó ízlésüket tükrözi. Ha egy asszony születési dátumában jelenik meg a hármas szám, valószínűleg a vallás, az oktatás vagy a nevelés területén fog felelős pozíciót betölteni. És annak is bizonyságát adja, hogy tiszteletre méltó, lelkiismeretes ember. Azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy ez a szám nagy spirituális jelentőséggel bír.

Ha a Jupiter kedvező tulajdonságai figyelhetők meg a kézen, a fentebb részletezett jó tulajdonságok nyilvánvalóak, azonban abban az esetben, ha a Jupiter negatív jellemzői dominálnak, akkor egy basáskodó, erőszakos, beképzelt, intoleráns és kegyetlen ember áll velünk szemben, akit mindent legyűrő ambíció vezet a pusztulásához. Egyébként megjelenésre jóvágású emberek, tiszteletreméltó és intelligens külsővel rendelkeznek, és ugyanakkor hagyománytisztelők és ortodoxok is.

Cheasley a számmisztikáról írt művében (Cheasley, Clifford W. - Numerology) azt állítja, hogy akinek az életpályáját leíró sorsszáma a hármas, annak életcélja az önkifejezés és jelmondata a béketűrés.

Sepharial e témában írt könyvéből (Sepharial: Fortune telling by numbers) pedig a következőket ajánljuk az olvasó figyelmébe: 3 - Jupiter, növekedés, terjeszkedés, reménykedés, bizalom, lendület, könnyedség, fogékonyság, bőkezűség vagy tékozlás, nemesség vagy nagyképűség az intelligencia mértékétől függően, gazdagság, termelékenység, teljesség és siker.

További olvasnivaló

Irán – Figyelmeztet a szokásosnál több K…

  Teheránból, először osztott pályás városi gyorsforgalmi úton, majd autópályán haladva, könnyen kijutunk; ezúttal jóval kevesebb időre van szükségünk, igaz nincs velünk navigátorunk, Abdi. Amint elhagyjuk az ótóbánt, Kazvínban olcsó benzinnel...

Folytatás...

Lázár kézelemzése

Sajnos ebben az esetben sem kaptam széttárt ujjú képet a kezekről, s ráadásul a felvételek nem túl jó minősége is megnehezítette a dolgom. A fényképről készített kézelemzés nem könnyű...

Folytatás...

Körtécske kézelemzése

A kéz színe megtévesztőnek tűnik - lehet, hogy csak árnyék vetődött tenyerének egyes részeire -, ezért az értékelésnél nem mertem figyelembe venni. Ha a valóságban is kékes-lilás a Vénusz-domb és...

Folytatás...

India - Feleségét 35 évvel élte túl

Nagyobb térképre váltás Nem véletlenül tartottunk attól, hogy Agrában már kora reggel rengeteg a turista és a zarándok, a város közelében mindenféle szállító-alkalmatossággal telik meg az út. Egy kevés ide is...

Folytatás...

Sóhaj, sóhajtozás

A sóhajt - amikor nem az orvos kérésére hagyja el az ajkunkat - ugyan sokan a vágyakozással, a szerelemmel hozzák kapcsolatba, nem mindig és nem mindenhol értékelik pozitívan.Kínában például, egyáltalán...

Folytatás...

Papillák

A bőr irhájának felszínéből millió számra dudorodnak ki a mikroszkopikus nagyságú dombocskák, csapocskák, az ún. papillák. A papillák sok véreret, érzőideget tartalmaznak, ennek következtében alkalmasak a különböző ingerek (nyomás...

Folytatás...

Kriszta kézelemzése

Ujjai a kézfej felől nézve jóval hosszabbaknak látszanak, mint a tenyérről készült képeken. Ha az utóbbiakon hasonlítjuk össze az ujjakat a tenyérrel, kiderül, hogy az ujjak valóban hosszúak, de...

Folytatás...

A színek üzenete – Miért a kék a legkedv…

A statisztikai felmérések szerint az emberiség kétötödének a kék a kedvenc színe, az elutasítottsága pedig még az 1%-ot sem éri el. Talán azért van ez, mert a legtöbb kéket -...

Folytatás...

A könyv megszületésének körülményeiről

1987-et írtunk, amikor hozzáfogtam a könyv megírásához. Persze az ötlet megfogantatásakor még nem konyítottam sem a kézhez, sem a tenyérhez, a jóslást pedig akkor és most is távol tartottam magamtól...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?