A+ A A-

Viktor, a gyűlölet- és félelemkeltés helyett több megértés kéne

  • Közzétéve itt: További érdekes írások

 


Tudom, nemcsak a kormányunk, hanem az Európai Közösség számára is óriási teher, hogy a menekültek problémájára ésszerű és mindenki számára elfogadható megoldásokat találjanak. Ettől függetlenül értetlenül állok a fejlemények előtt. Noha a műszaki határzár első része már teljes hosszában áll, és a 3 méter magasra tervezett kerítést is gyors ütemben építik, a menekültek elriasztása érdekében a Kormány az illegális határátlépés bűncselekménnyé minősítését és számos jogszabály módosítását tervezi. Azt mondják, nem elég a kerítés, jogi határzár is szükséges. Emellett fiatal „rendőrpalántákkal” próbálják megerősíteni a határ védelmét, sőt számos képviselő a honvédség bevetését is javasolja. A jövőben megbüntetnék azt, aki menekültet befogad, jogszabály határozná meg, hogy ki nyújthat segítséget nekik, sőt még azt is megszabnák, hogy ezt, hol és milyen formában tehetik. Mivel az internetes fórumokat olvasva a többség még ennél is radikálisabb intézkedéseket szeretne, úgy tűnik, nem sok jó vár nálunk a többnyire inkább segítségre szoruló migránsokra.  

Kabuli menekültek között a platánfa árnyékábanPedig ezek a szerencsétlenek - hivatalos elnevezéssel „illegális határátlépők” - nem bűnözők, nem azért hagyják el az országukat, és jönnek ide (pontosabban haladnának át hazánkon), hogy elvegyék a munkánkat, ócsárolják a kultúránkat és sariát vezessenek be, de nem céljuk az sem, hogy az iszlám vallás felvételére kényszerítsenek bennünket, egyszerűen csak a családjuk, a gyermekeik életét féltik. A legtöbbjük hazájában évek óta háború dúl, szétrombolhatták otthonukat, képtelenek megélni, mert nincs lehetőségük munkát vállalni, teljesen érthető, hogy egy szabadabb, megértőbb, élhetőbb életre vágynak. Sajnos a hivatalos propaganda egyre több - korábban jó szándékú - embert tesz bizonytalanná, s próbálja nemkívánatosnak láttatni az együttérzést.

Eddig a kormány közeli médiumokból kizárólag elmarasztaló véleményeket olvastam és hallottam a migránsokról, áldatlan állapotokról szóltak a beszámolók, egyszerre próbálnak félelmet generálni és ellenszenvet kelteni a menekülőkkel szemben. Azt mantrázzák és sugallják róluk, hogy különféle betegségeket terjesztenek, büdösek, piszkosak, a parkokban mindenhová odapiszkítanak, hangosak, veszekednek, megkéselik egymást. Eddig ugyan még nem robbantottak, de majd fognak azt is. Az egykori Köztársaság téren és közelében lakó nem merik leengedni gyerekeiket a parkba játszani, mert féltik őket az idegen gyerekektől, tartanak az általuk ismeretlen furcsa beszédűektől, miféle lények lehetnek azok, akik nem ágyban, hanem a puszta földön alszanak. A mi pénzünkön utaztatjuk őket, a mi adónkból kapnak enni, szállásukról is mi gondoskodnunk. Ráadásul más a bőrszínűk, nem olyan, mint a miénk, hasonlítanak a cigányokhoz, amíg mi hiszünk az Istenben, nekik még istenük sincs, okos-telefonjuk viszont többjüknek is van.

Afgán mama kislányaivalMivel a II. János Pál pápa tér ideiglenes „lakóiról” hangzottak el a legvadabb vádak, úgy döntöttünk, elmegyünk oda. Felkészültünk a legrosszabbra. A hozzánk legközelebbi csoport felé tartva, iráni szatyrunkban négyféle édességet rejtő átlátszó vödrökkel. Fürkésző szemekkel vizslattuk lábunk előtt a napégette sárgászöldes füvet, ügyeltünk arra, nehogy egy-egy migráns székletébe lépjünk. Valóban kerülgetnünk kellett az ürülékeket, ám ezek az apró, vékonyka kolbászkák egyike sem származhatott embertől, mi - akiknek mindig voltak kutyáink - azonnal felismertük, hogy ezek a park környékén lakók házi kedvenceinek a végtermékei.

Hiába keresünk sátrakat, egyet sem találunk. Sehol semmi rendetlenség, pedig éles szememmel azonnal észreveszem, ha nincs körülöttem rend, a tér békés és csendes. Miközben elindulunk az egyik csoport felé, azon morfondírozunk, vajon milyen nemzetiségűekkel fogunk találkozni. Ha szírekkel, elmondjuk nekik, férjem még a rendszerváltás előtt, szír meteorológusokat tanított, az egyik résztvevő meghívott minket Aleppóba. A most már romos városban valószínűleg már nem nagyon lehet élni. Ha pakisztániak csoportjára lelünk, akkor elmeséljük, miként szeltük át autóval országukat oda-vissza, hogyan betegedtem meg Quettában, abban a városban ahol sok afgánnal találkoztunk, hisz az idegenek által megszállt, elnyomott Afganisztánból sokan jöttek át a Bolan-hágón. Persze az is lehet, hogy csak fegyvereket vásárolni ugrottak át Khandaharból Pakisztánba. Furcsa, de akkor egy pillanatra megfordult a fejemben, jó volna átugrani Afganisztánba, de még túl hosszú út állt előttünk Indiáig. Bár így utólag visszagondolva, az sem zárható ki, hogy teljesült a kívánságom, ugyanis visszafelé a beludzsisztáni sivatagban többször is letértünk a nyomvonalról, és nem zárható ki, olykor-olykor eltévedve, átléptük a pakisztáni-afgán határt.

Itt viszont sokkal barátságosabb a környezet, az árnyas parkban elszórtan, kisebb csoportokban nők, férfiak és gyermekek üldögélnek. Könyökükre támaszkodva talán arról beszélgetnek, mekkora távolságot tettek meg idáig, milyen országokat hagytak maguk mögött, mi lehet most hazájukban, s esetleg azt is latolgathatják, mi várhat rájuk, sikerül-e eljutniuk olyan országba, ahol nem gyanakvók, ellenségesek velük szemben, nem kell félniük, ahol emberként fogadják őket, megértésre találnak és talán a sorsuk is jobbra fordul.

Szír menekültek a tranzitbanOdaérve kiderül, hogy afgánokra leltünk, az ország fővárosából, Kabulból érkeztek, az útjuk több mint 6 000 km volt. Előkerülnek finomságaink, mindenkit megkínálunk, a más csoportokból érkezőket is. Amíg párom a férfiakkal beszélget - persze azokkal, akik értik az angolt (szerencsére mindig akad, aki tolmácsol) - én az asszonyokkal és a gyerekekkel „foglalom el magam”. Hálásak, hogy gondoltunk rájuk, mosolyognak, mindent „tenk ju”-val köszönnek meg, de olykor elhangzik egy-egy német „danke” is. A gyerekek mosolygósak, szépek, egészségesek, a mamák fejkendőben is csinosak, halk beszédűek. Megható volt találkoznunk velük, soha nem feledjük őket. Nekik talán sikerül tovább jutniuk.

Az ezután következő két szombaton ismét felkerestük messziről jött embertársainkat. Ezúttal azonban főleg szírekkel találkozunk, és nem a parkban (amit időközben „megtisztítottak” és gondosan „őriznek”), hanem a Keleti pályaudvarnál lévő tranzit zónában lelünk rájuk, ahol jóval többen zsúfolódtak össze. A hosszú eltikkadt, fáradt emberek a parknál jóval kisebb helyen, európai mértékkel embertelennek számító körülmények között húzzák meg magukat. A férfiak céltalanul mászkálnak, a mamák a kövezetet letakaró hullámpapíron, vagy plédeken üldögélnek naphosszat, a szemüket le nem veszik csemetéikről. A gyerekek azonban vidáman, önfeledten játszanak, nekik mindez nagy élményt jelent. Megjelenésünkkel ismét örömet szerzünk. Most sem csatlakoztunk egyetlen segítő csoporthoz sem, a bevált édességféléknek, és a tiszta, piros almáknak ismét nagy a sikerük. Még a legkisebbek is tartják a kezüket, nem lökdösődnek, türelemmel kivárják a sorukat. Ha jól értem, mit mondanak, az „ana” „ana” szavakat ismételgetik. Bár e szó jelentését nem tudom megfejteni, talán azt jelezhették vele, hogy „én is kérek”, mert aki kapott már a desszertből, a nápolyiból, a szezámmagos lapocskákból vagy a gyümölcsös cukorkákból, azonnal félreáll és elhallgat. Olyan aranyosak, hogy akarva-akaratlanul megsimogatom kis kobakjukat, hajuk sprőd, valószínűleg a hideg vízben nem tudják rendesen megmosni.

Szír gyerekek közöttAz első alkalommal, a II. János Pál pápa téren megismert afgánokkal nem találkozunk, itt elsősorban szírek várakoznak az indulásra, tele van velük az aluljáró. Csodálom, hogy viszonylag békésen tűrik a zsúfoltságot, az embert próbáló körülményeket, s azt, hogy sokan - rosszallóan nézve rájuk - haszontalan semmirekellőknek nézik őket. Hazafelé indulva még meggyújtunk két mécsest az embercsempészek kamionjában megfulladt 71 áldozat emlékére. Később tudjuk meg, hogy egy másik kocsiban több mint 20 menekültet találtak, a három gyerek közel volt a kiszáradáshoz.

A körülmények láttán egyáltalán nem csodálkoztunk, hogy délután már tüntettek a menekültek, és azon sem, hogy a másnapi demonstráción még többen skandálták: elegük van, hagyják, hogy Németországba menjenek, hiszen van érvényes vonatjegyük. De a rendőrök nem engedik őket elutazni, sőt még a pályaudvar főbejáratánál sem mehetnek be a szerelvényekhez.  Nem értik, miért kell várakozniuk, és azt sem, hogy a napokban több menekültet is leszedtek a vonatról. Tiltakoznak a hatósági eljárások ellen, nem akarják a nyilvántartásba vételt, minek az ujjlenyomat, hiszen nem bűnözők. Miután Görögországon minden probléma nélkül átjöhettek, Németország pedig kész befogadni minden szír menekültet, nem értik, miért tartják őket bizonytalanságban, mire és kinek jó ez a „zaklatás”. Nem akarnak ők itt maradni, a céljuk Németország.

Miközben számítógépemen a menekültekről szóló híreket böngészem, minduntalan az 1956-os forradalom jár az eszemben. A családomból sokan emigráltak, édesapám családjából elveszítettem nagybátyáimat, unokatestvéreimet. Egyik részük jugoszláviai lágerbe került, onnan Amerikába mentek, az unokabátyám pedig Belgiumot választotta. Fiatalabb nagybátyám az osztrákokhoz emigrált, majd Hollandián át kötött ki az Egyesült Államokban. Soha nem mondtak semmi rosszat egyik vendéglátó táborról sem. Akkor a magyar menekültek száma 200 ezer volt. Tudom, hogy a „hála nem politikai kategória”, de talán az emberség még összeegyeztethető lenne vele, nekünk, magyaroknak megértőbben kellene viselkednünk a rászorultakkal.

Az emlékezés gyertyáiÉs - miután hivatalos forrásból is többször megerősítették - sajnos tényként kell elfogadnom, hogy a Népstadion mellé, a Verseny utcába, az előzőleg bolhapiacként funkcionáló területre akarják letelepíteni a menekülteket. Ezt az ötletet, melynek részeként - nehogy túl jól érezzék magukat - a két végükön nyitott katonai sátrakban helyezik el a menekülteket, nehezen tudom elfogadni. Hogyan választhatták ezt a helyet, ahol állandóan zakatolnak a vonatok, ahol a hűvösebb, esős idő beköszöntével majd a sátrakban fáznak, a havazáskor pedig megfagynak az emberek. Talán az a jó, hogy be lesznek kerítve, hogy - mint a rabokat - őrizni lehessen őket? És természetesen tilos lesz hozzájuk bemenni, élelmet osztani közöttük, egy kis finomsággal könnyíteni a megpróbáltatásaikon. Sebaj, ha csak nem minősítik időközben bűncselekménynek, majd átdugjuk a kezükbe a rácsos kerítésen.

Viktor, a rendszerváltozás évében, 1990-ben, miután hazajöttél Oxfordból, ahol az angol liberális filozófia történetét hallgattad, felkínáltuk Neked és kampánystábodnak az otthonunkat. Mindenben segítettünk, sokszor kérted, tartsak Veled, mert Te túl fiatal vagy. Attilával olykor éjszakába nyúlóan beszélgettetek a jövőről, hogy mit kéne tenni. Annyira bíztam Benned és jónak tartottalak, hogy még a választások előtt közöltem Veled, idővel miniszterelnök leszel. Igazam lett. Pedig akkor még nem volt népszerű a FIDESZ, a kopogtatócédula-gyűjtésnél bizony nemegyszer becsukták előttünk az ajtót. Többször jöttél hozzánk az akkor még csak néhány hónapos lányoddal, Ráhellel. Mivel a családod időközben további négy gyermekkel gyarapodott - noha három közülük már felnőtt - mostanában gyakorta jut ez az eszembe, nem gondoltál még arra, mi lenne, ha Te kerülnél olyan helyzetbe, hogy valamilyen okból a családoddal együtt menekülnötök kellene. Nem merült fel Benned, hogy a menekültekhez esetleg másként, több megértéssel, együttérzéssel kellene viszonyulni. Akik a családjukkal, apró gyermekekkel minden veszélyt vállalva idejönnek, nem lehetnek ellenségek, mindegy, hogy mi a vallásuk, milyen kultúrából érkeztek, elsősorban emberek, akiknek - vallási és politikai hovatartozás nélkül - segítő kezet kell nyújtanunk. A legtöbbjük nem kalandvágyból, hanem az életüket veszélyeztető háborúk elől menekülve vágott útnak. A terroristák nem csecsemőkkel és a zöld határon keresztül érkeznek. Nem tőlük kell félni, ráadásul nem is a mi hazánk az úti céljuk. Több szolidaritásra, megértésre, segítőkészségre és felebaráti szeretetre lenne szükség, mert a félelem félelmet, a gyűlölet pedig gyűlöletet szül. Nem biztos, hogy mindig a többségnek van igaza, különösen, ha ez negatív érzelmekben: rettegésben, ellenségkép kialakulásában nyilvánul meg. A szavazatmaximalizáló politika olykor bizony szembe mehet az alapvető emberi értékekkel. Rövidtávon lehet, hogy sikert hoz, egyszer azonban alaposan visszaüt. Jobban kellene vigyázni, messzebbre tekinteni. Nem jut eszedbe olykor az az örökké aktuális vallási parancsolat, miszerint „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt mással”, azaz „Szeresd felebarátodat, mint Tenmagadat!”

(2015. augusztus 31.)

  • Migransok_01
  • Migransok_02
  • Migransok_03
  • Migransok_04
  • Migransok_05
  • Migransok_06
  • Migransok_07
  • Migransok_08
  • Migransok_09
  • Migransok_10
  • Migransok_11
  • Migransok_12
  • Migransok_13
  • Migransok_14
  • Migransok_15
  • Migransok_16
  • Migransok_17
  • Migransok_18
  • Migransok_19
  • Migransok_20

 

További olvasnivaló

Utolsó srínagari esténken kitör az égihá…

Abdul lendületéből mit sem veszít, még csak nem is sejtjük, hogy az aduászát ez utánra tartogatta, és most rukkol vele elő. A két kasmíri rövid időre eltűnik, s rejtély...

Folytatás...

A hajszín

Noha az emberek - különösen a nők - akkor és annyiszor változtatják meg hajszínüket, ahányszor csak akarják - legyen szó eredeti vagy festett változatról - a karakterológusok az embereket hajuk...

Folytatás...

’Sok szeretettel az első csikós képek’

  E szavakkal küldött Haga Zsuzsi újabb sorozatából ízelítőként három fotót, melyek nem sokkal a „lógyerek” születés után készültek. Nagyon megörültem a fényképeinek, mert sikerült megragadnia és rögzítenie azt a...

Folytatás...

Aggódom a kisfiam kezei miatt, történhet…

Bár - ha csak genetikai rendellenességeket nem mutatnak - nem szoktam gyermek kezeket elemezni, ugyanis a pubertás végéig (sőt gyakran a felnőtté válásig) a kezek morfológiai jellemzői, vonalformációi - a...

Folytatás...

Mit jelent a lábujjon megjelenő gyűrű fo…

A kérdésben jelzett gyűrűszerű kinövés valószínűleg a granuloma annulare nevű bőrbetegség tünete lehet, amelynek okai viszont jelenleg még nem ismertek. A statisztikák szerint granuloma annulare a családon belül több személynél...

Folytatás...

Anita kézelemzése

Feltehetően az életben is - nemcsak a képeken - kis kezű. A kis kezű emberekre többnyire jellemző, hogy elsősorban a nagy tervek iránt érdeklődnek, világmegváltó gondolatok foglalkoztatják őket. Grandiózus...

Folytatás...

Kovalam-parti sakkparti

Szobánk a Sea Rock hotelben táncteremhez hasonlóan tágas, óriási ablaktáblája teljes szépségében tárja fel előttünk a végeláthatatlan tengert. A pazarló helykihasználású, értelmetlen beosztású fürdő több mint tíz méter hosszú...

Folytatás...

Álmomban fehér egereket láttam. Miként é…

Tisztelt Erzsébet!Álomfejtéshez szeretném kérni a segítségét! A múlt héten azt álmodtam, hogy a fiam fehér kicsi egereket fogott, kézzel a konyhában. Fura volt, hogy így kézzel meg tudta fogni őket...

Folytatás...

Csilla kézelemzése

Kezére nézve, összehasonlítva ujjait a tenyerével, láthatóan a tenyere dominál. Ha tenyerébe hajtaná az ujjait, a középső ujja valószínűleg tenyere közepe alatt végződne. Ez normál hosszúságúnak számít, ami materiális...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?