A+ A A-

Útban a Garda-tó felé – Moggio Udinese

  • Közzétéve itt: További érdekes írások


Még 2015 tavaszán (nem sokkal azután, hogy a - rövid olaszországi kiruccanásunkat három napos isztriai pihenéssel kiegészítő - Varese-Gubbio-Moscenicka Draga utunkról visszatértünk), a begyűjtött prospektusokat rendezgetve, egy angol nyelvű színes kis kiadványra leltem. Kétszer is kezem ügyébe került, mindkét alkalommal megmutattam férjemnek, de őt nem érdekelte, annyira elmélyült a számítógép monitora előtt ülve a szövegben, amit épp fogalmazott. Igazából egyikünk sem nézte meg alaposabban, hogy mit reklámoznak, hová és miért hívnának. Megjegyzem, a mai napig sem tudom, kitől kaptuk ezt a meghívót, vagy tájékoztatót, mikor szereztük, hol akadtunk rá. Tény, hogy amikor már elég erőszakosan kértem páromat, nézze meg jobban, hátha érdekli, egészen felélénkült, hisz a Riva del Garda városában megrendezésre kerülő Garda Trentino félmaratonról szólt. Mindez május közepén lehetett, a meghívás pedig 2015. november 8-ára szólt.

Attilát a külföldi félmaratoni futás lehetősége hozta lázba, engem viszont a borítón lévő gyönyörű tó látványa fogott meg, ugyanis Varese környékén járva, csak távolról láthattuk a várostól északra lévő Varese-tavat. Hiába szerettem volna megnézni az Alpok lábánál lévő nagytavak valamelyikét: a Lago Maggiorét, a Gardát, vagy a Comói-tavat, a kiszabott időnk sürgetett, és az időjárás sem volt kegyes hozzánk, mert május elsején, amikor alkalmunk lett volna rá, egész nap esett az eső.

A döntésünk hamar megszületett, Attila - átutalva a 25 € nevezési díjat - még aznap regisztrálta magát a futóversenyre. Innentől kezdve izgatottan vártuk az indulás napját, férjem szinte minden nap edzett, fokozatosan emelte a kilométerek számát, és - hogy versenyszerűen is megmérettethesse magát - felvételét kérte a  Budapesti Atlétikai Szövetségbe. A szükséges sportorvosi vizsgálatok után, a nyár közepére a versenyengedélyt is megszerezte, amit azon nyomban leszkennelt és elküldött a rendezőknek. Már jó előre tervezgettük, mikor induljunk, merre menjünk, hisz nem tudtuk pontosan, melyik határ lesz zárva a szerencsétlen menekültek előtt.

Ezúttal nem akartunk végig autópályán menni, és - mivel november elején általában nem olyan jók az út- és látási viszonyok, mint tavasszal - azt sem gondoltuk, hogy egy nap alatt kellene a Garda-tóhoz érkeznünk. Ezért úgy döntöttünk, az első éjszakát az Alpok alján található Moggio Udineseben töltjük, és csak másnap megyünk tovább Riva del Gardába. Az előrelátásunk helyesnek bizonyult. Bár elég korán - már fél hét körül - elindultunk, a köd miatt (a 86-os úton olykor az orrunkig sem láttunk), már jócskán elmúlt dél, mire Rábafüzesre érkeztünk. Graztól az olasz határig végig autópályán mentünk, addig nem is volt különösebb gond. Sőt még a nap is kisütött. Tarvisióba érve viszont úgy döntöttünk, hogy a hátralévő mintegy 50 kilométert, az autópályával szinte párhuzamosan futó SS113-as (nem fizetős) úton tesszük meg. Azonban elvétettük a helyes irányt, amire csak akkor jöttünk rá, amikor az egyik útelágazás előtt az információs táblán a Slovenia felirattal találkoztunk. Lehet, hogy vissza kellett volna fordulnunk, de ezt akkor még nem tudtuk, ezért inkább jobbra mentünk. Nem sokkal később egy autóvezető megnyugtatott, hogy Moggio Udinese felé tartunk. A dús erdőkkel, hegyekkel körülvett keskeny és kanyargós út a pakisztáni rablók útját juttatta eszembe. Persze ez azért erős túlzás, mert akkor mélyfekete éjszakában, olykor szakadék szélén autóztunk, most viszont - eltekintve a kivilágítatlan, de szerencsére rövid alagutaktól - világosban. Az út mentén, az erdőszéleken meghúzódó tanyák, apró házak semmi élet jelét nem mutatták, tulajdonosaik valószínűleg meghaltak, vagy belefáradtak a megélhetési harcba ezen a természeti erőknek kitett, terméketlen, de romantikus vidéken. Útközben csak egyetlen autóval találkoztunk, az is egy rendőrautó volt. Amikor az egyik - meglehetősen szűk, félkörívet leíró - alagútban éppen hogy csak sikerült kikerülnöm a szemből jövő kanyarodó járművet, a szívem igencsak gyorsabban dobogott. Mikor végre jobbak lettek az útviszonyok és Chiusoforténél elértük a főútvonalat, már bizton reménykedhettünk, hogy hamarosan elérjük kitűzött célunkat.

Miután a kiszélesedő útszélen végre rövid időre leparkolhattunk, ettünk a magunkkal hozott rántott békacombokból, szendvicsekből, és elmaradhatatlan spániel útitársunkat, Mindit is elláthattuk. A fejünk fölött ívelő autópályán nem sok mozgást láttunk, a parkolóban egyedül voltunk, csak a fák közé dobott üres petpalackok és néhány összegyűrt papírszalvéta árulkodott arról, hogy mások is megpihentek már itt.

Ciklámenek - Moggio UdineseAlig kerekedünk fel, máris előttünk a várva várt tábla, rajta a felírat: Moggio Udinese. Átkelve a Fella folyó hídján, virágos, kertes családi házak között enyhén kanyargósan ível felfelé az út. Attila egyből a település centrumába, egyenesen a Leon Bianco Hotel elé navigál. A fogadtatás szívélyes, az apró szobában minden van, amire szükségünk lehet. Annak pedig különösen örülünk, hogy a Wifi kapcsolat meglehetősen gyors, a felkeresett weboldalak szinte azonnal bejönnek. A folyóson remek festmények, a lépcsőfeljárótól jobbra egy nagy tálban illatos virágszirmok. Finom illatot érzünk a liftben is, ám azt, hogy honnan szivárog, nem tudjuk megfejteni.

Amíg férjem Mindivel sétálni indul, kipakolok, aztán utánuk megyek, hogy velük tartsak. Az utcán egy nő közeleg, mintha ismerne, mosolyog rám messziről. Mosolyát viszonozva olaszul köszöntöm. Buongiorno, jön a válasz. Szimpatikus lehetek a számára, mert azonnal szóba elegyedik velem. Agnese a neve, mondja, az enyém pedig Elisabetta, válaszolom. Egy ideig úgy megy a beszélgetés, mint a karikacsapás, de amikor kicsit megpörgeti a tempóját, már hiába figyelek rá, nem ismerem fel a szavakat. Bevallom neki, hogy magyar vagyok. Azt már nem tudom megfogalmazni, hogy régen szorgalmasan tanultam olaszul, de amikor Dante Isteni színjátékának fordításába kezdtünk, az már túl sok volt nekem. A feladatba beletört a bicskám, ezért abbahagytam. Azóta évtizedek múltak el, bízom benne, hogy az ittlétünk alatt majd belejövők, és az eszembe jutnak, illetőleg a „nyelvemre jönnek” az elfeledett kifejezések. Azon, hogy magyar vagyok, meghőköl, látom rajta, nehezen hiszi el, hisz szerinte remekül beszélek olaszul. A dicséretet túlzásnak veszem, de azért jól esik. Még szót váltunk erről, arról, elárulom, hogy Ríva Del Gardába tartunk, ahol Attila félmaratont fut. Ebben a pillanatban - mintha csak megerősíteni kívánnák szavaim - férjem és Mindi tűnik elő a kanyarból, amint futva közelednek. Attila bemutatkozik friss ismerősömnek, majd „Arrivederci! Addio! Ciao!” szavakkal búcsúzunk el Agnesetől.

Szelektívhulladék-gyűjtőA kis város, ahol az első éjszakánkat töltjük, Friuli-Venezia Giulia régióban, Udine megyében található. Lakosainak száma mindössze 1763 fő. Amint olvasom, népessége egyre fogy, 2001-ben még 2095-en voltak, 2013-ban már csak 1763-an. A kicsiny település kanyargós utcái, bőséges kínálatot nyújtó kirakatai, remek üzletei, választékosan szép emeletes házai igazi városi képet mutatnak. Az önkormányzat épületén a hazai zászló mellett az európai is lengedez. A virágbolt kirakata megbabonáz, sajnálom, hogy nem vehetek legalább egy cserép cikláment. A szelektívhulladék-tároló környéke tiszta, sehol még egy fecni papírt sem dobtak el. Az egyik kirakat bohócos képe annyira megtetszik, hogy rögtön megörökítjük. Átellenben az erkélyen egy átdobott lepedő szárad. A sarki vegyes bolt dugig van áruval, vacsorára hideg ételt veszünk. Szállodánk előtt nem a megszokott festett, vagy az útból kiemelkedő körforgalom igazgatja a közlekedőket, hanem kövekkel körben kirakott. Valószínűleg jóval nagyobb itt a forgalom nyáron, amikor hegymászók, turisták lepik el a környéket, de télen is többen lehetnek, a síelők miatt. Ha nem így lenne, aligha élne meg az egymástól kőhajításnyira lévő három nagy hotel.

A vignettán Josip Broz Tito láthatóReggel magunktól ébredünk, a zsalugáteren beszivárgó fény jelzi, fel kell kelnünk. Odalent a bárból nyíló étterembe irányítanak reggelizni. Mi szem-száj ingere, annyi finomságot raktak a svéd asztalra. Mellettünk a kandallóban pattogva égnek a zsarátnokok, pirosan lobog a láng, nemcsak meleggé, de barátságossá is téve a most üres termet. Legutoljára a megelőző hétvégén, Halloween ünnepén telhetett meg. Legalábbis a töklámpásokból és a dekorációból erre következtetünk. A falakon festmények, középütt összegyűjtött borféleségek, az egyik vignettáján Josip Broz Tito középkorú arcképét fedezzük fel. Körben a polcokon mindenütt borospalackok, és győzelmi kupák, tiszteletdíjként kapott serlegek, a falon oklevelek. Elsősorban a sízéssel elért eredményekről tudósítanak, de látok néhány futball labdát is. A szálloda idős tulajdonosa visszavár minket. Mi megígérjük, hogy jövünk.

Nem messze Moggio Udinésétől, előttem, egy újfajta 500-as Fiat megy lépésben. A záróvonalat tisztelem, tehát én is cammogok, sok autós kikerül, gondolják mulya nő vagyok. Végre a kis Fiat balra kanyarodik, felveszem az engedett tempót, ám nemsokára, egy újabb, lassan haladó kis Fiat kerül elém. Egy ideig ezt is követem, aztán nem érdekel a szabály, átlépve a záróvonalat megelőzöm. A mögöttem jövők is kilőnek és villámgyorsan lehagynak. Egy bokor takarásából két rendőr int le, rosszat érzek, sok euróba kerül ez nekünk. Mindkét rendőr morcos, Attila kiszáll, de hozzám beszélnek, felróják, hogy többszörösen megszegtem a KRESZ-t. Úgy teszek, mintha egy szót sem tudnék olaszul, férjem megkérdezi tőlük, beszélnek-e angolul. Nemleges a válasz. Közben elismerem magamban az igazukat, de nem értem, hogy a többi szabálysértőt (lehettek vagy négyen), akik ráadásul gyorsabbak is voltak nálam, miért engedték tovább. Noha a morcosságuk nem enyhül, végül megesik a szívűk rajtam, és - beérve egy figyelmeztetéssel - útnak engednek. Az igazságérzetem miatt ugyan én is összehúzhatnám a szemöldököm, de mégis örülők annak, hogy nem kellett fizetnünk.

  • Moggio-Udinese01
  • Moggio-Udinese02
  • Moggio-Udinese03
  • Moggio-Udinese04
  • Moggio-Udinese05
  • Moggio-Udinese06
  • Moggio-Udinese07
  • Moggio-Udinese08

További olvasnivaló

Cukor csapdák - a túlzott cukorfogyasztá…

Már közel másfél éve, hogy a kelleténél több só fogyasztásának káros egészségi hatásairól írtam, és - noha az ellenkezőjét sohasem állítottam - már akkor jeleznem kellett volna, hogy az ott...

Folytatás...

Bogyóka kézelemzése

Hét képet küldött a bal, vagyis a passzív kezéről, az aktív, illetve a jobb kezéről viszont mindössze egy csonka - a felső részén meglehetősen homályos - kézképet kaptam. Ezen a...

Folytatás...

Már ősidők óta ismeretes a sokujjúság, a…

  Dr. Métneki Júlia biológus, az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa   A tenyér-bőrlécrajzolat már az embrionális élet második, harmadik hónapjában kialakul, és az egész élet során változatlan marad. Miután ez egy öröklött...

Folytatás...

Hatvankilenc, a kötelék és a tökéletessé…

Bár napjainkban a hatvankilencről - a francia faire soixante neuf kifejezés angol fordítása (to do 69) után - sokaknak egy szexuális pozíció jut az eszébe, melynek jellemzője, hogy a partnerek szex...

Folytatás...

Amber

Az indulás körülményei - ácsorgás, várakozás, izgulás - kísértetiesen hasonlítanak a tegnapihoz. A különbség csupán annyi, hogy akkor az agrai buszra, most pedig a dzsajpurira várunk, s talán az...

Folytatás...

Kőrösi Csomának 31 nap kellett hozzá

A kasmíri völgy híres hegyi üdülőhelye, a Srinagartól mindössze 95 km-re található Pahalgam fölött északra terül el 2700 méter magasan az Aranyló (olykor Isteni) rétnek nevezett Szonamarg, mely nevét a...

Folytatás...

Az asztrológia és a numerológia kapcsola…

  Az állatövi jegyek a tavaszponttól kiindulva, a Nappálya mentén, a Nap haladásának megfelelően helyezkednek el a következő sorrendben: kos, bika, ikrek, rák, oroszlán, szűz, mérleg, skorpió, nyilas, bak, vízöntő, halak...

Folytatás...

India - És irtunk Tagorénak, hogy jövü…

Az Agra-Delhi út ittjártunk óta, alaposan megváltozott, kiszélesítették, minősége sokat javult, s ahogy átlépünk Harjana államba, osztott pályássá válik, látszik, hogy az elmúlt években jelentős turisztikai fejlesztés indult meg. Újonnan...

Folytatás...

Életemet végigkíséri a hetes. Átok ez va…

Kedves Erzsébet!Egy nagy kéréssel fordulok Önhöz, bár gondolom, nagyon elfoglalt lehet, mégis szánjon időt egy rövid válaszra, hadd nyugodhassak meg. Nem untatnám a történetemmel, csak azt hadd mondjam el, hogy...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?