A+ A A-

Futásaim - versenyek, edzések, kilométerek

  • Közzétéve itt: További érdekes írások


Ha a kutyasétáltatással egybekapcsolt, gyaloglásokkal megszakított néhányszáz méteres kocogásokat egyáltalán futásnak lehet nevezni, mostanában (pontosabban 2016 júniusa végén) lesz 10 éve, hogy futok. Valójában azonban már korábban eltökéltem, hogy egészségesebb életmódra váltok, és tartósan leadom a fölösleges kilóimat. Elhatározásomhoz a végső lökést - 2005 novemberének végén - az adta meg, hogy az esti koncertre elővett nadrágjaim közül még legbővebb is szűknek bizonyult. Ekkor 176 cm-es magasságomhoz 103 kg volt a testsúlyom. Ráadásul a párom még azt is megjegyezte, hogy nyugodtan elajándékozhatom az öltönyeimet, mert már soha nem lesznek jók rám. Ennek hatására - a különböző hasizom erősítő gyakorlatok (felülés ferde haspadon, lábemelés, lábkörzés medicinlabdával, lábsúlyokkal stb.) mellett - intenzív súlyzózásba és gumikötelezésbe kezdtem. Rövid idő alatt - december 31-ig - sikerült is 5 kg-ot leadnom, vagyis 98 kg-mal kezdtem a 2006-os évet. A folytatás azonban nem volt ilyen sikeres, a következő félév során - a megterhelő és rendszeres testedzés ellenére is - csak mindössze 6 kg-mal csökkent a testsúlyom, ráadásul ennek a fele isztriai nyaralásunk a moscenicei lépcsőzésének (naponta 1500 lépcső fel és le) és az ottani hegymászásnak volt köszönhető.

Látva az erőfeszítéseim eredménytelenségét, úgy döntöttem, hogy ennél több kell, vagyis hazatérve megpróbálkozom a futással. Innentől kezdve viszont - hogy ne legyek túlságosan hosszú - csak vázlatosan foglalom össze a fontosabb eredményeket, eseményeket.


I. A kezdetek (2006 második fele)

  • júliustól - a súlyzós és egyéb eszközökkel (haspad, lábsúlyok, súlymellény, medicinlabda) nehezített testedzések mellett - felváltva sétálás és futás (olykor 10kg-os súlymellénnyel), többnyire a két spánielünkkel, Szamulival és Binduval;
  • a futás - melyre egyre többször már kutyák nélkül kerül sor - időtartama fokozatosan nő, a megtett távolság még nem dokumentált, de alkalmanként általában nem haladta meg a 2-5 km-t;
  • a heti legalább öt napos testedzés és a másnaponkénti kiegészítő séta+futás hatására december 31-re 76 kg-ra csökkent a testsúlyom (ez 16 kg 6 hónap alatt);
  • a becsült futásteljesítmény 2006 második felében kb. 500-600 km.


II. A dokumentált futás kezdete, az első versenyek (2007)

  • jellemzően a heti 2-4 futás mellett, 4-5 intenzív keresztedzés;
  • az éves futásteljesítmény: 1495 km (11 futás 20 km fölött), a testsúly 74-78 kg között;
  • az első verseny a március 15-i Imre-Lőrinc futóverseny (melyet azóta egyszer sem hagytam ki), a táv 8 km, az időeredmény 39:30;
    a második verseny a Vivicittá - 12 km, kb. 60 perc alatt (akkor még nem volt chipes mérés);
  • az első félmaraton verseny - Dunavarsány (május 20), 2:08:50
  • az első 10 km-es verseny - Gatorade (Budapest, június 10), 52:50
  • NATO futás (20 km, október 7) - 1:49:10
  • az első sérülés: a „Tudás Útja” félmaraton (november 4) versenyen - az új cipő „felavatása” közben - 8 km-nél (42:06) a talpamba nyilalló fájdalom miatt feladom a versenyt;
    a sportorvosi vizsgálaton - ami mindössze az anamnézisből (kikérdezésből) áll - a doktor, anélkül, hogy ránézne a lábamra, hosszú pihenést javasol, és azt tanácsolja, hogy válasszak az életkoromnak megfelelő sportágat. Ekkor döntök úgy, hogy márpedig én maratont futok, ezért körülnézek az interneten, és a futótársak javaslatára Miltényi doktornőhöz megyek az általam - mint később kiderül, helyesen - plantar fasciitis-nek (talpi bőnyegyulladásnak) diagnosztizált sérülésemet kezeltetni;
  • a döntés helyesnek bizonyul, mert december 25-én ismét futócipőt húzhatok.


III. Megtorpanó fejlődés, kiegyensúlyozatlan teljesítmény (2008-2013)

  • 2008: sok kihagyás, év végére - némi ingadozással - 4 kg-os súlygyarapodás, az éves futásteljesítmény 1275 km, összesen egyetlen 20 km fölötti futás;
  • 2009: ellazsált év (futásteljesítmény: 448 km!), romló időeredmények, igazán hosszú futás nem volt (a leghosszabb 11 km);
  • 2010: javuló futásteljesítmény (1691 km, ebből 1104 km a második félévben), az év végére 7 kg testsúlycsökkenés (79 kg), a 20 km fölötti futások száma 3;
  • 2011: az előző év fordítottja, vagyis jó kezdés után visszaesés, az év végére 6 kg testsúlynövekedés, az éves futásteljesítmény 1747 km, a 20 km fölötti futások száma 12, döntő részt az első félévben;
  • 2012: a második legrosszabb évem, a futásteljesítmény 633 km, a kevés edzés miatt 3 kg súlygyarapodás, 20 km fölötti futás nem volt, a leghosszabb 17 km;
  • 2013: a stagnálás éve, a futásteljesítmény 898 km, a testsúly szinte változatlan, az év végén 87 kg, hosszú futás nem volt, a maximális futótáv 15 km.


IV. Az igazi újrakezdés (2014-?)

  • 2014: az éves futásteljesítmény 2352 km, ennek mintegy kétharmada a második félévre esett, az év végén a testsúly 79 kg, a 20 km fölötti futások száma 11, a leghosszabb edzésen 25 km, versenyen pedig 42,195 km (SPAR maraton);
  • 2015: éves futásteljesítmény 3040 km, 20 km fölötti futás 45 alkalommal, a leghosszabb edzésen 33 km; félmaratonon, 8 km-en, és 5 km-en egyéni rekord (1:47:50; 40:13; 23:38);
  • 2016. június 19-ig: 1376 km, ennek kb. a fele dombfutás, melyekből 21 edzés 20 km-nél hosszabb, új egyéni rekordok: 8 km-en 38:46, 4 km-en 18:35; nyár elején a testsúly: 72 kg. A 2015 második felétől rendszeressé vált - napi 2x30 perces, gumiköteles, lábsúlyos - láberősítő gyakorlatoknak, illetőleg az egyedi talpbetéteknek köszönhetően a korábbi évek hosszú futásait követő talp-, boka-, sarok-, térd- és csípőtáji fájdalmak teljesen megszűntek.

További olvasnivaló

A kéz és az agy közötti kapcsolat

Az ember kezei nemcsak a munkavégzés szervei, hanem hasznos eszközök az érzelmek, érzések kifejezésére is. Az összes földi élőlény közül csak az embernek és a majomnak van ujjlenyomata és csak...

Folytatás...

Kókuszdió

A világutazóknak e gyümölcsről elsősorban a meleg tengerek és a napos tengerpartok jutnak eszükbe, viszont a trópusokon élő emberek számára a kókuszpálma az „élet fája”, mely évezredek óta jelentős...

Folytatás...

A Nyárközép ünnepe, avagy Szent Iván és …

Noha a nyári napforduló rendesen június 21-én van, mégis ezt az évszakfordulót sokszor a június 24-i Szent Iván napjával kapcsolják össze, amely a keresztény naptárban Keresztelő Szent János ünnepe. Európában...

Folytatás...

Pakisztán - Légyszaros csempésztanya

  Taftánban az Immigration Office zárva, valamennyi tisztviselő a nemrég érkezett sivatagi vonatnál tüsténkedik. Nagy eseménynek számít a hetente egy-két alkalommal befutó szerelvény. Ilyenkor az Irán felé tartóké az elsőbbség. A...

Folytatás...

Hajhullás, kopaszság

Nem tartom magam kopasznak, csak magasabb vagyok, mint a hajam. (Seneca)Isten csak bizonyos számú tökéletes fejet készített; a többit hajjal fedte be. (Anonymus)Még a kopasz ember is ura a házának...

Folytatás...

A talpak

Bár a mérsékelt égövi éghajlati viszonyaink között ritkábban nyílik rá alkalom, nyáron, a strandon, a vízparton, hűvösebb időben pedig a fürdőkben, uszodákban mi is megfigyelhetjük embertársaink talpait. Jóllehet a milyenségükkel...

Folytatás...

Vagina hiedelmek

A női nemi szerv, melyet nevezhetünk vaginának, vulvának, hüvelynek, vagy kevésbé szakmailag bögrének, bukszának, kéjbarlangnak, kisfazéknak, tarisznyának, puncinak, trüsinek vagy muffnak, a művészetben, a népi hitvilágban és a folklórban...

Folytatás...

Fák, cserjék, füvek elfeledett nyelve

A könyvnyomtatás felfedezése előtt - mikor még az írástudás kevesek kiváltsága volt - többnyire a festmények, közülük is elsősorban az élő természetet ábrázoló rajzok és képek - kisebb részben...

Folytatás...

Kriszta kézelemzése

Ujjai a kézfej felől nézve jóval hosszabbaknak látszanak, mint a tenyérről készült képeken. Ha az utóbbiakon hasonlítjuk össze az ujjakat a tenyérrel, kiderül, hogy az ujjak valóban hosszúak, de...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?