A+ A A-

Kis-Jugoszlávia – Bulgária: Elhagyjuk 'Kísértetországot'

  • Közzétéve itt: Autóval a Bengáli-öbölig - Harmadszor Indiában

 


Nagyobb térképre váltás

 

- Hát akkor induljunk, irány az ismeretlen!- a gázpedálra lépek. A villanypózna tetején egy feketerigó elismerően füttyent: „Ezek aztán korán keltek!” Dunavecsén péksüteménnyel, Kiskunhalason pedig benzinnel tankolunk fel, a három marmonkanna egyből elnyel hatvan litert. A benzinkutas érdeklődésére, természetes egyszerűséggel közöljük, úti célunk India. Sapkáját tarkójára tolva, gondolataiban lázasan kutatva, némi habozás után elismerően szólal meg: - Az bizony nagyon messze van!

A határőrség ügyeletesének tanácsára az utolsó pillanatban változtatunk útitervünkön, és Tompánál hagyjuk el az országot. Hiába, az idő pénz, ezért a „békés” Románia helyett - ahol a szabadságra hazautazó törökök miatt a bolgár határnál állítólag napokig is kell várakozni a kompra - a háborús Kis-Jugoszláviát: Vajdaságot, Szerbiát választjuk. Utóbb sajnos rá kell jönnünk, hogy amit nyertünk a réven, elveszítjük a vámon.

Bácskatopolyát elhagyva az út két oldalán durva arcú férfiak a „cséndzs mani” egyezményes jelét mutatva, ujjaikkal pörgetik a pénzt. A belgrádi Duna hidat igencsak őrzik, alapos ellenőrzésben van részünk. A jugoszláv fővárosba érve a rádión halljuk, hogy aznap tüntetés várható, s hogy elmebetegek szöktek meg egy zárt intézetből, a gondozottaknak több mint a felét még jelenleg is keresik. A magyar Kossuth adó külpolitikai kommentátora kendőzetlen kritikával ostorozza a szerb vezetést. Míg behúzott nyakkal hallgatjuk a híreket, szurtos kis utcagyerekek megrohanják kocsinkat, minden tiltakozásom ellenére egy jelzőlámpa piros jelzését kihasználva, valami ragacsos ronggyal törlik le szélvédőnket. Akciójuk 100 dinárba kerül, és sok mérgelődéssel jár, később ugyanis alig tudjuk letisztítani a homályossá vált üveget. Újabb érvágásként néhány perccel később állítólagos gyorshajtásért 20 márkára büntetnek. A 40 kilométeres sebességkorlátozást jelző táblát követő kanyar után két kárörvendve vigyorgó rendőr minden külföldi rendszámú kocsit kiállít a sorból. Valutánkat elégedetten gyűrik a zsebükbe. Tudjuk, hogy nekünk van igazunk, a bizonyításra azonban most nincs időnk, kelletlenül, de beismerjük, hogy nyertek, különben is ők az erősebbek. A tranzitutas, pláne ha még siet is, helyesebben teszi, ha befogja a száját! Alig megyünk néhány száz métert, egy felverődő kő repeszti meg a kocsi szélvédőjét. Ez bizony nem valami szerencsés indulás!

Az út egyébként valóban rövid, gyors, jelentős időt takarítunk meg, ennek azonban ára van: a sáp, amit úthasználat címén kivetnek ránk, igen érzékenyen érint bennünket. Több mint 120 márkát húznak ki a zsebünkből. A márka és dinár közti átváltási árfolyam az autópályán óráról órára változik, a fizetendő összeget minden esetben az üvegkalitkában ülő durva modorú díjbeszedő határozza meg, apelláta nincs. Az egészben mégis az a legszomorúbb, hogy ezért a jelentős tarifáért valójában csak az utat használhatjuk, nem nyújtanak semmiféle szolgáltatást: nincs benzin, piszkosak a parkolók, koszosak a vécék. Az előzékenység, udvariasság pedig teljesen ismeretlen fogalom errefelé. Persze forgalom sincs, a Belgrádot és Ništ összekötő, máskor oly zsúfolt autópálya most majdnem üres, percenként jó, ha három-négy kocsi jön velünk szemben, ami - figyelembe véve 120-as tempónkat - azt jelenti, hogy kilométerenként átlagosan egy kocsival találkozunk. A mi oldalunkon időnként szinte teljesen egyedül vagyunk.

Niš előtt, a leállósávba húzódva hazai benzinnel töltjük fel a kocsit. Tele tankkal, záporesőben érünk az autópálya kijáratához, ahol újabb tortúra kezdődik. Az úthasználati pénztárnál üvöltözve követelik tőlünk a tikettet, hiába mondjuk, hogy Belgrádtól jövünk, tehát a maximális összeget akarjuk fizetni, és hogy a bejövetelkor senki sem adott jegyet, az ár ötszörösére akarnak büntetni. „Sikerélményként” könyvelhetjük el, hogy végül megússzuk 50 USA dollárral, amiből 34 450 dinár kifizetése után 5 500 dinárunk marad. További veszteség viszont, hogy a veszekedés közben a két slusszkulcsunk egyikét elhagyjuk. A valaha színes, sokarcú Jugoszlávia most kísértetiesen barátságtalan, a Nagy-Morava-völgyben, ahol az E-5-ös halad, nyomasztó csend uralkodik. Nemcsak a váratlan kiadások miatt van rossz érzésünk, nyomaszt bennünket a táj vészjósló csendje, az ellenőrző pontok, a tankok, a katonák, az út mentén elhelyezett homokzsákok, a rosszkedvű emberek, a lepusztult kocsik, házak, az üres boltok látványa. Szerencsére a harci események elkerülik útvonalunkat, mindössze két kisebb „kalandban” van részünk: az első hevenyészve elfogyasztott ebédünk közben ér bennünket, Újvidék közelében robbanásszerű zajt hallunk, feltehetően ágyúlövés hangja rázza meg a levegőt, ám ettől csak „termoszunk ijed meg”, ugyanis amikor elővesszük, orrán-száján folyik belőle az útra készített kávé. A következő még ennél is ártatlanabb, egy kihalt parkolóban a meleg hatására megindult erjedéstől az egyik sárgabaracklés flakonunk robban szét, a durranás hangjára a szomszédos Mercedesszel jövő cseh fiatalemberek nagy érdeklődéssel kukucskálnak be a kocsiba, kíváncsian forgatják szemüket, vajon mi történhetett.

Nagy kő esik le szívünkről a „Kísértetország” elhagyása után, ám Bulgáriában is gondoskodnak róla, hogy ne legyen felhőtlen az örömünk. De itt legalább kulturált hangot használnak. Tanulva a jugoszláviai leckéből, rögvest a bolgár határon beváltunk száz márkát. Azonban most is rosszul kalkulálunk, hiszen a hivatalos fizetőeszköznek nem vesszük hasznát, ami nekünk kell, leváért nem kapható: tankolni csak márkáért vagy konvertibilis valutáért vásárolt kuponért lehet, sőt a kamionosok szerint a szállás is kemény valutában fizetendő. A határon mindenesetre nem ezt ígérték. Az úthasználati díj 20 márka, még szerencse, hogy a száz-márkásunkból visszajáró pénzt nem vagyunk kénytelenek levában elfogadni.

Szófiát elhagyva lassanként besötétedik, szeretnénk éjszakára megszállni valahol, de 10 óra után feladjuk a keresést, úgy döntünk, hogy az első éjszakát egy parkolóban, a kocsiban töltjük. Melegítőbe öltözve, egyetlen plédünk alatt, mint fázós pingvinek bújunk össze a „csípős” hidegben. Nyugtalan az éjszaka, kocsik jönnek-mennek, ajtók csapódnak, motorok bőgnek fel. Törődötten még hajnal előtt ébredünk, de amikor letöröljük a bepárásodott ablakot, örömmel vesszük észre, hogy magyar kamionosok mellett éjszakáztunk.

A körülményekről nincs valami jó véleményünk, ám a reggeli kávé finom, sőt a parkoló végén még kézmosásra is nyílik lehetőség, s a parkolóőr mindössze 12 leva helypénzt kér. Csak ez a sok szemét, bűz és kosz ne lenne! Elhagyván „szállásunkat” Plovdiv közelében a kiöblösödő út mentén a bolgárok kartonszámra árulják a Marlborót, míg reggelizem, férjem ébredésként pár fekvőtámaszt csinál. Indulás előtt szóba elegyedünk egy Izmirbe tartó magyar kamionossal, aki hallván úti célunkról, két dologra hívja fel figyelmünket: a legfőbb közlekedési szabály az ún. „orrszabály”, mely szerint azé az elsőbbség, akinek az orra előbb ér a kereszteződésbe, a másik fontos intelem, hogy lehetőleg ne utazzunk éjszaka, mert sem Törökországban, sem Iránban nem jellemző a világítás használata.

A sebtében elfogyasztott reggeli után igazi bolgár joghurtra támad kedvem. Ínyemen érzem a savanykás ízt, de hiába megyünk be sorra az útba eső élelmiszerboltokba, az üzletek konganak az ürességtől, az áruválaszték meglehetősen szegényes. A hetedik próbálkozásunkat végre siker koronázza, de hamarosan kiderül, hogy amit joghurtnak véltünk, egyszerű aludttej. A férjem által keresett tejre, kakaóra viszont igenlően bólogatnak, csak amikor nem nyúlnak pénzünk után, akkor jut eszünkbe, hogy a fejbólintás itt a tagadás jele. Az aludttej mellé egy idős nénitől az utcán mézet veszünk. A városka piaca után ijedt csacsik szaladnak át előttünk, majd kanyargós, lankás útra érve egyszer csak felcsendül az éterben Pavarotti tenorja, tisztán szárnyal a szívünket simogató Mamma Lucia gyönyörű dallama. A török határ felé húzódó termékeny trákiai síkságon - akárcsak előző nap Szófia környékén a szürkületben - mint hangyák, szorgoskodnak a hajlott derekú parasztok, ezért érthetetlen számunkra az itt tapasztalt élelmiszerhiány. Szvilengrádnál, a határon azonban miután a bolgár határőr útlevelünket megpillantva barátságosan int, hogy menjünk, és „Viszontlátásra madzsárok!”-kal búcsúzik - minden eddigi sérelmünk elszáll.

További olvasnivaló

Húsvéti ételszentelés

  A képeket - melyek a Szabolcs-Szatmár megyében található Ura község hagyományos húsvéti ételszentelésének epizódjait mutatják be - Popovics Tiborné (Bányai Marika) és Popovics Tibor készítették, illetve bocsátották rendelkezésemre.                

Folytatás...

Srinagári buszra várva, lepedőnkbe burko…

A járdaszegély mellett szemétkupacok „díszlenek”, elkelne egy alapos utcasöprés. Időnként egy-egy egy-egy szkúter, autoriksa és taxi hajt át a színen, az egyik járgányból két hátizsákos fiatalember kászálódik ki. Kihajtós...

Folytatás...

Papilláris vonalak (bőrlécek)

A bőr két főrétegét - a felhámot az irhával - rengeteg apró kis csap, úgynevezett papilla kapcsolja össze. A papillák száma az érintésre, fogásra szakosodott testrészeken - elsősorban a...

Folytatás...

Egy sós és egy édes - zsemle- és kekszmo…

A vegetáriánus és halas ételek közül, legolvasottabbak a cukkinis receptjeim. Arra gondoltam, mielőtt belekezdenék újabb cukkinis írásomba, oldalam keresőjébe beütöm a „cukkíni” szót. Nem akartam hinni a szememnek, annyi helyen...

Folytatás...

A sárga szín bizakodást, melegséget áras…

Azt mondják, ha valaki szeretne kitűnni a szürkeségből, észre akarja vétetni magát, élénksárga ruhát kell öltenie. Ebben sok igazság van, nem véletlen használják e színt a figyelemfelkeltés, valamilyen veszélyre való...

Folytatás...

Kínos malőr a Palika Bazárban

Delhiben előző utunk óta szinte megállt az idő, úgy tűnik, mintha minden rendíthetetlenül ugyanaz volna. Változatlan Melinda őszinte vendégszeretete, a Nirula’s fagylaltjainak íze, nem változtatott kuporgó lótuszülésén a sarki suszter...

Folytatás...

Bálint (Valentin) napja

Noha a legendák több Bálint nevű vértanút is megemlítenek, ám mégsem lehetünk biztosak benne, hogy a szerelmesek Bálint-napja (Valentin-napja) bármelyikükhöz lenne köthető. Az e nevet viselő keresztény mártírok személyét illetően...

Folytatás...

Nirula's fagylaltjai, a fodrász és a cip…

A Nirula’s egy tipp-topp berendezésű önkiszolgáló étterem, s egyben fagylaltozó is.  A bejárat forgó ajtaja, mint egy ringlispíl körbejár, állandóan mozgásban van, engedi ki és be a szüntelen cserélődő...

Folytatás...

India - Reng a Gangesz hídja

Becsukott szemmel is tudnám, hogy átléptünk Uttár Pradés államba, hiszen végre sima az aszfalt, viszonylag széles, jó minőségű az út. Az Északi Tartomány jelentésű Uttar Pradés India legnépesebb állama, az...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

×
Ezeket olvasta már?