A+ A A-

Irán - Éjszaka a lágerban

  • Közzétéve itt: Autóval a Bengáli-öbölig - Harmadszor Indiában


Legnagyobb meglepetésünkre a Custom Office (vámhivatal) kékinges tisztviselője tud angolul, kellemes benyomást kelt bennünk. A jó megjelenésű, értelmes arcú vámos hamar eljut a triptique-hez, melynek hallatán férjem rosszat sejt. Magyarázza, hogy Magyarországon nincs ilyen, nálunk csak intenek a határon, hogy menjen az ember. Hiába lobogtatja a jogosítványt, a zöld kártyát, a kékingest mindez nem hatja meg. Hirtelen témát váltva megkérdezi, hogy van-e „money declaration”-ünk, azaz nyilatkoztunk-e arról, hogy mennyi külföldi fizetőeszközt hoztunk magunkkal. Mivel nincs, vissza kell mennünk az Immigration Office-hoz, hogy kitöltsünk egyet. Írhattunk volna akármennyit, mert ezután egyszer sem ellenőrzik, hogy bevallásunk igaz-e. Úgy látszik mostanában ez már nem olyan lényeges mint régebben volt, azelőtt ugyanis, ha valaki az ország elhagyásakor nem tudta prezentálni a banki beváltást igazoló papírokat, komoly bajba kerülhetett.

A mi problémánk végül is az, hogy a Subaruhoz nem készíttettünk a Magyar Autóklubbal egy „Carnet De Passage En Douane”-vagy „Triptyque”nek nevezett dokumentumot, pedig a motoros járművel Ázsiába tartóknak erre feltétlenül szükségük van, ugyanis csak érvényes carnet-val „importálhatják” járművüket az országból. Akinek nincs carnet-ja, annak bankgaranciát kell beszereznie, vagy az autó árának kétszeresét, háromszorosát kell letétbe helyeznie, szerencsés esetben vámőrt adnak mellé kísérőül. Erről a bizonyos papírról először az ankarai konzultól hallottunk, tőle tudtuk meg, hogy néhány hónapja két magyar biológus a teheráni egyetem meghívása ellenére sem kapott beutazási engedélyt kocsija számára, mire pedig a szükséges papírokat megszerezték, lejárt a vízumuk érvényessége, így hiába utaztak 5000 kilométert, végül dolgavégezetlenül térhettek haza. Ankarából ilyen útravalóval, kissé szorongva vágtunk neki az iráni határnak, azonban jó csillagzatunkban bízván, reméltük, hogy mi majd szerencsésebbek leszünk.

Míg férjem a deklarációval van elfoglalva, én ismét magyar kamionosokkal futok össze, akik mindenféle alkalmazandó tanáccsal látnak el, és - mondandójukat megfűszerezve - megtörtént, illetve elképzelt rémtörténettel riogatnak. Mint mondják, nagyon vigyázzunk, Iránban veszélyesen vezetnek, több kollégájuk vesztette életét a Bázargán-Teherán útvonalon. A helyszínelő rendőrök minden esetben a külföldit marasztalják el. Baleset esetén előfordul, hogy a jogosítvány helyett a feleséget veszik el. Óva intenek az éjszakai vezetéstől. Indexet nem használnak, világítást sem. A „lószar-effektust” - először Bulgáriában hallottunk arról, hogy az iráni teherautó-vezetők az utolsó pillanatban kapcsolják be halogénlámpájukat, amely oly erős, hogy nemcsak a szembejövőt vakítja el, hanem a lószart is felégeti a flaszterről - ők sem hagyják ki, úgy látszik a halogénlámpák mély hatást gyakorolnak kamionosainkra. Mesélnek halálesetekről, kamionosok kirablásáról. Figyelmeztetnek, akármilyen vízből ne igyunk, ne fürödjünk! Csencselni viszont érdemes! Sofőr köszöntéssel: kéz- és lábtöréssel kívánunk egymásnak jó utat.

Miután visszatérünk a valutánkról szóló nyilatkozattal, egy rosszéletű, fekete inges, sötét arcú, közepesen szőrös hapsi vesz kezelésbe minket. Teljesen kipakoltatja a kocsit, mindent átbogarászik, mindenhová benyúl, whiskyt, alkoholt keres, végül eredménytelenségét megunván, kenyeret és cigarettát kér. Iránba az alkoholon kívül tilos bevinni narkotikumokat, lőfegyvert, rádióadót, „vulgáris” filmeket, „kellemetlen hangzású” kazettákat, divatmagazinokat, „illetlen” képeket tartalmazó sajtótermékeket, videót stb. A listán ugyan nem szerepel, azonban alighanem a disznóhús készítmények és Salman Rushdie könyveinek bevitele is tiltott lehet. A brit-indiai író fejére kitűzött vérdíj, azaz a Sátáni versek című könyvével az iszlám vallást vérig sértő Rushdie-ra 1989 februárjában Khomeini által kimondott halálos ítélet mind a mai napig érvényben van.

A kővel burkolt, tágas istállóhoz hasonló Vámhivatalban nem találjuk a kékingest, pedig könnyűszerkezetes épület minden zugába bekukkantunk. Van helyette viszont egy sovány, magas, borostásarcú fiatalember, aki hosszú, lepedőnyi formanyomtatványához kéri tőlünk az adatokat. Hogy ellenőrizze azok valódiságát, kijön velünk a kocsihoz, keresi a motorszámot és az alvázszámot, a „saszé námbert”, ám sehol sem találja. Sajnos mi sem tudjuk, hol van. Egyre több vámos kerül elő, kutakodnak a számok után, állítják, hogy minden kocsiban a vezető ülésnél, valahol a belső karosszérián kell lennie. Mindent felforgatnak, felemelik a szőnyeget, kipakoltatják a hátsó részt. Mentőötletként mutatom, emeljék fel az autót, és olvassák le az alvázról. Az emelésről azonban egyből letesznek, visszamegyünk, ahol a sovány szőrös tovább tölti a lepedőket. Kideríti, hogy minden papírunkról másolat kell, hiába hoztunk magunkkal, az nem elég; legalább négy kell mindegyikből.

Az időközben visszaérkező kékinges magára vállalja a kópiakészítés gondját. Kikapcsolódásként elővesszük dr. Demszky Gábor, Teherán főpolgármesteréhez küldött üdvözlő levelét, melynek láttán a vámos nagyon megörül. Valószínűleg férjem képviselő mivolta nyitja meg szívét, ettől kezdve ugyanis meglepően segítőkész. További puhításként IPM-eket, HVG-t terítünk elébe, s orra elé tesszük a „Modern Persian” című nyelvkönyvet. Négyen lapozgatják a négy olvasnivalót, merész hölgyképeikkel különösen az IPM-ek keltenek tetszést. Míg a lapokat nézegetik, mondunk egy-két elismerő szót az iszlám forradalomról. Ezután a kékinges férjemmel egy kérvényt irat a managernek címezve, Iránon történő keresztülhaladásunk engedélyezésére. Ekkor még nem sejtjük, hogy az igazi tortúra csak ezután következik.

Attilát a rosszéletű egy nagyobb épületbe kíséri és a második emeleten egy szegényes bútorzatú, kőburkolatú, szobába tolja be. A falon Khomeini és Khamanei képei, valamint egy Európa térkép, mely Iránnál ér véget. A bejárati ajtóval szemközti sarokban egy hatalmas faasztal mögött méltóságteljesen ül a főnök. A fekete inges, fekete zakós, gondozott fekete szakállú, negyvenes férfihez, mint egy bölcs kádihoz, úgy járulnak az alattvalók. Mélyen meghajolva nyújtják át a dokumentumokat, paksamétákat, majd két lépést hátrálva, csak akkor mennek közelebb, ha a „kádi” kérdez tőlük valamit. Lepedőnyi kérvényünket elé teszik, telefonálására, hosszas várakozás után bejön egy világos zakós, szőrös ember, szája szögletében még ott a nemrég elfogyasztott kenyér maradványa. Összenyalábolva iratainkat átviszi egy másik irodába, ahol egy idősebb szőrös úr újabb adatlapokat tölt ki, majd rábízza férjemet egy bajuszos szőrösre.

A szőrös jelzőt a továbbiakban célszerűnek látjuk elhagyni, mert a megkülönböztetésre teljesen alkalmatlan, itt mindegyik férfi borostás, aki nem, az szakállas, vagy külföldi. Irán egyike azon országoknak a világon, ahol a legtöbb szakállas, bajuszos férfi él, bár néha nehéz megítélni, hogy szakáll-e amit látunk, vagy egyszerűen csak rosszul borotvált az illető. Ebben az országban respektje van a szakállnak, a szőrtelen arcú Rafszandzsánit, Irán politikai vezetőjét, gyakran csúfolják. E szokáson fellelkesedve férjem úgy dönt, amíg itt vagyunk, nem borotválkozik.

Bebocsátásra várva - Bazargan, török - iráni határAz előző fiatalemberrel visszamennek a „kádihoz” és várnak. Kis idő után a főnök telefonál majd a kagylót férjem kezébe nyomja: Éjszaka nem mehetnek tovább, szálljanak meg a közelben! - mondja egy ismeretlen hang. Oké - válaszolja Attila, mi mást is tehetne, hisz fogalma sincs, kivel beszélt az előbb. Újabb iroda következik, ezúttal egy csadoros nő az ügyintéző. Kiváló angolsággal közli, hogy 150 dollárért kísérőt fogunk kapni. A banki igazolással jelentkezni kell a kádinál, aki viszont kideríti, hogy újabb kópiák kellenek, ezúttal a kérelemről és a kifizetésről is. A konténerkocsi fénymásolója sajnos már zárva, így kénytelenek vagyunk kimenni a kapun túli Bázargánba. Jó negyedórányi séta a fénymásoló és fotóbolt, mire visszamegyünk, a kádinak hűlt helye, az irodák többsége már zárva van. A világos zakójú, kenyérmorzsás szájú alfőnök javasolja, aludjunk a parkolóban, az irodaház előtt biztonságban leszünk. Ígéri, hogy holnap reggel fél kilencre minden kész, és aztán mehetünk. (Tomorou éjt törti evriting finisd, end go.)

A kényszerű semmittevésben azeri asszonyokkal ismerkedünk meg, hat Ikarusz busszal érkeztek, Asztrahánból jöttek, Tabrizba tartanak. Háborúról mesélnek, a harcot mutatóujjuk összeérintésével illusztrálják. A Teheránból nemrég érkezett német család is várakozik, a fárasztó úttól a gyerekek mélyen alszanak a kocsiban, míg a családfő ügyintéz, a feleséggel gyorsan összemelegedek. Orvos férjével már két éve élnek Iránban, ezalatt kitanult egyet-mást, eleget tudott meg az országról, szívesen osztja meg velem tapasztalatait: Légy mindig pontos! - mondja. Az irániak, annak ellenére, hogy nem jellemző rájuk a pontosság, ezt elvárják tőled. Sohase térj azonnal a lényegre, igyál meg előbb velük két-három pohár teát, érdeklődj egészségi állapotuk felől, beszélj semleges témákról, nyugodtan kérdezhetsz a családi állapotukról, gyerekeikről, sőt a fizetésükről is, de az óvatosság azért nem árt. Néhány olyan tabu témát, mint a feminizmus, az ateizmus, a cionizmus vagy a szabad szerelem jobb szóba sem hozni, nem tanácsos bírálni a mullahokat, s a legnagyobb bűn rosszat szólni prófétáikról. Ne politizáljatok, istentisztelet idején ne lépjetek be a szentélyeikbe; ha vendégségbe hívnak, ne ülj idegen férfi mellé, senkinek ne fordíts hátat, a lakásba cipő nélkül, a fürdőszobába pedig csak papucsban szabad belépni. Már most gyakorold a törökülést, mert szükséged lesz rá; a perzsák nem beszélgetnek evés közben, általában kanállal és villával terítenek, kést csak a menőbb éttermekben adnak. Kedveskedj nekik valami ajándékkal, annak nagyon örülnek, ám ha neked akarnak adni, előbb legalább kétszer udvariasan utasítsd vissza; férfival ne fogj kezet, Iránban ez nem illik. Azon viszont ne lepődj meg, ha egymást megpusziló férfiakat látsz, ez náluk nem a buziság jele; ha egy mamának megdicséred csemetéjét, a válasza erre biztosan „máshalláh” lesz, vagyis, hogy az Isten akarta így, náluk ugyanis minden szépség és jóság Allah adománya. Respektáld az öltözködési szokásaikat, vegyél egy divatos mantót, a bazárokban gyönyörűeket lehet kapni, nem árt egy vékonyabb kendő, mert ebben nagyon beizzad a fejed. Noha a rendkívül szigorú iszlám törvények miatt Irán az egyik legbiztonságosabb ország Ázsiában, azért vigyázzatok nagyon magatokra! - fejezi be hosszú mondandóját.

Újdonsült barátnőmnek hálásan szorítom meg kezét, átöleljük egymást, praktikus jó tanácsainak a későbbiekben sok hasznát vesszük. Míg a kocsiban pakolok, egy kölykeit védő pásztorkutya fogát vicsorgatva rohan felém, alig birok a megvadult állat elől az autóba beugrani. Az esti sétánk során végre szemrevételezhetjük Bázargánt, csak most látjuk igazán, hogy tulajdonképpen egy "koncentrációs táborba" kerültünk, a hegyek karéjában megbúvó objektumokat őrtornyok fogják közre, köztük szögesdrótkerítés. A figyelőállásokból őrző szemek figyelnek minden gyanús mozdulatra. Egy elkerített területen balesetes járművek sorakoznak, köztük két magyar rendszámú személygépkocsit fedezünk fel, egy Skodát és egy Ladát. Alaposan megnézném mindkettőt, de amint közelítek a kerítéshez, hirtelen elém toppan egy udvaronc és durván elzavar. Bár a határterületről gyalogosan ki-be sétálhat mindenki, kocsival lehetetlen átjutni az ellenőrzési pontokon, az akadályokon. Ha valaki gyalogosan kíván „szökni”, valószínűleg már az első ellenőrzésnél horogra akad, annyi errefelé az iszlám gárdista.

A járdaszegélyre ülve esszük meg az agri dinnyéket, közben szúnyogok százai lendülnek támadásba, különösen a lábunk ízlik nekik, a zoknin keresztül is fájdalmasan szúrnak, ám most ez kivételesen nem izgat minket, annyira jó a dinnye, hogy még csak arra sem gondolunk, hogy elzavarjuk őket. Időközben a WC-t is alkalmunk van megtapasztalni, ami aztán minden várakozást alulmúl, bokáig gázolunk az emberi ürülékben, több centi vastag húgykő borítja a kőpadozatot. Máshová azonban nem mehetünk, meglehetősen megélénkült a tábor, úgyhogy erőt veszünk magunkon. Az esti bóklászás során már csupa ismerős arccal találkozunk, úgy látjuk, az emberek lassanként kezdenek gyűrődni, ez nem egy szmokingos, csokornyakkendős hely, itt hamar borostát eresztenek a férfiak, a szemek karikássá válnak, a magabiztosság fokozatosan elszáll.

Ébredés utáni első pillantásom a moszk szürke kupolájára esik, tegnap óta szeretném lefotózni, de nincs merszem hozzá, nem hiszem, hogy szeretik itt a fényképezést. A szomszédos Ford tranzitban pakisztániak aludtak, most kászálódnak ki a kocsiból. Ébredeznek az emberek, lassan megélénkül a tábor. A Törökország felől érkezett irániak csavarhúzót vesznek elő, kukacírásosra cserélik a rendszámtáblákat. Tartálykocsiból locsolják a virágokat. Egy jóképű sráctól pénzt váltunk, egyre jobb az árfolyam, ez már majdnem a bankinak megfelelő.

Iráni naptár - 1371Tegnap este karatés fiúknak szurkoltunk, élvezettel bámultuk a srácokat, most viszont birkózókra leszünk figyelmesek. Fantasztikus ügyesen gyakorolnak az aszfalton, még véletlenül sem viszik egymást a földre. Nyolc óra felé megjelenik értünk az előző napi kísérőnk, amíg a kádihoz vezet, megajándékozzuk egy csomag cigarettával. A világos zakójú, kenyérmorzsás szájú teát hoz, kandiscukor darabkákkal, kis üvegpohárkában adják, hasonlóan a törökökhöz. Bekapnak egy darab cukrot és ahhoz kortyolgatják a teát. Ahogy kiürül a poharunk, újabb adagot hoznak. Az alkáditól (kenyérmorzsás szájútól) barátsága jeléül két Khomeini-Khamanei kártyanaptárt kapunk, ami nem kis dolog. Utunk során végig kitesszük a szélvédőre, Iránban meg is óv minket minden bajtól. Új ember érkezik, a sovány férfi némi tanácskozás után átvisz a szobájába, iratainkból sorokat meszel ki, a kimeszelt helyre kukacírással valami mást ír. Végül fogja a paksamétát, egy police kezébe nyomja majd „finisd” szóval búcsúzik tőlünk.

A Custom Office-nál már csak kísérőnkre kell várnunk. Várakozásunkat rosszéletű haverunk könnyíti meg, tejjel kínál (egy decis pohárban), mire megisszuk meg is érkezik útitárs-őrünk. Abdi kékinges, köpcös, hasas, bajuszos pofa. Evriting oké! Finisd - mondja vigyorogva a rosszéletű majd „Go!” kiáltással Abdira mutat. Déli tizenkettő előtt néhány perccel indulunk. A kapunál újabb átvizsgálás, ismét keresik a motorszámot és a saszé námbert. Értetlenül kutatnak, örülhetünk, hogy nem szedik darabjaira a Subarut. Egyikük gúnyosan megjegyzi milyen fiatal a férjem. Hogy nem nyertem el tetszését, azon egyáltalán nem csodálkozom, hisz a kendőben úgy nézek ki, mint egy böjti boszorka. Jó félóra múltán hagyjuk el a tábort, Abdi megállít egy kerítésnél, a papírjainkkal átbújik egy lyukon, majd kisvártatva átöltözve, autóstáskával tér vissza.

Noha egy napot elvesztettünk, végül is nagy szerencsénk volt, eltekintve a hatóság bürokratikus gépezetének hihetetlenül nehézkes ügyintézésétől, egyetlen zokszavunk sem lehet, mert igen kivételes bánásmódban részesültünk. A fáma szerint ugyanis, még Montazeri ajatollah fiától is kérték az útlevelét, amikor az Egyesült Arab Emirátusokba igyekezett. Pedig ő az igét ment hirdetni. Ilyen körülmények között mit akarhatnánk mi, egyszerű átutazó turisták?

További olvasnivaló

A sorsszámok értelmezése - Nyolc

A nyolcast, mely az emocionális számok sorában a harmadik, a Szaturnusszal társítják. E planétának az ember kezén a középső ujj alatt található kiemelkedés (Szaturnusz-domb) felel meg. A Szaturnusz pozitív vibrálásában...

Folytatás...

Piroska kézelemzése

Sajnos pont fordítva kaptam a képeket, mint ahogyan kértem, a kézfejéről nem széttárt, hanem lazán szétnyitott ujjúakat, a tenyér felől pedig nem összezárt ujjú fotókat. És a körmökről is...

Folytatás...

Tizenkettes, az apostolok és a törzsek s…

Amíg a tízes tökéletes számnak minősült, addig a tizenegyes már rossz hatású volt, a tizenkettes pedig titokzatos lett. A tizenkettes az idő három síkjának és a tér négy égtájának...

Folytatás...

Az agy

Az ősi egyiptomiak számára az agy nem sokat jelentett, a koponya egyfajta „töltőanyagának” tekintették, az intelligencia lakhelyének a szívet tartották, ezért a mumifikálás során - más fontos szervekkel ellentétben -...

Folytatás...

Várakozás a Banihal-hágónál, a Dzsavahar…

Az orrunk előtt zárják le az alagutat. Hiába kérleljük a rend szigorú őrét, könyörtelenül nemet int. Jóllehet, már szívesen nyúlnék el egy kényelmes ágyban, de most pihenés gyanánt megelégszem...

Folytatás...

Gyerek-kezek

A gyermek kezének értékelése, típusának meghatározása elsősorban azért fontos, mert - nem megfelelő döntések esetén - különböző problémák adódhatnak abból, ha a gyerek keze eltérést mutat a szüleitől. Ha...

Folytatás...

Körtécske kézelemzése

A kéz színe megtévesztőnek tűnik - lehet, hogy csak árnyék vetődött tenyerének egyes részeire -, ezért az értékelésnél nem mertem figyelembe venni. Ha a valóságban is kékes-lilás a Vénusz-domb és...

Folytatás...

Irán - A nyakkendő idegen az iszlámtól

Nagyobb térképre váltás   Jó minőségű, kétsávos úton, kisebb falvakon megyünk keresztül. Őrünk csendes, csak fársziul beszél, szerencsére még a sah idejéből megmaradt angol nyelvű információk alapján egyelőre kiválóan tájékozódunk. Az egyik...

Folytatás...

Az eredeti Mozart-golyó és egyszerű, mag…

Az eredeti Mozart-golyóknak, kizárólag a hozzávalóit vállalom felsorolni, mert az elkészítésükre nem vállalkozom. Túl bonyolultnak tartom megalkotásukat és könnyen lehet, hogy nem járnék sikerrel. Illusztráció céljából inkább vettem pár darabot...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?