|
Kedves Erzsébet!
Igen nagy tisztelője vagyok annak a tudományágnak, amit Ön is kutat, de nagyon keveset tudok róla. Most egy kérdéssel keresném Önt, nagyon megköszönném, ha segítene. Szeretném megkérdezni, hogy az Ön által ismert szakirodalom, hogyan vélekedik arról, ha egy női halottal (nagymamával) együtt a koporsóban eltemetik egy élő kisgyermek (unoka) hajtincsét? Több helyen kerestem a babonák, hiedelmek világában a kérdésemre a választ, egyelőre sikertelenül. Remélem, Ön tud nekem valamilyen válasszal szolgálni, nagyon fontos lenne.
Válaszát várva, maradok tisztelettel: P
Kedves P!
Az Ön által leírt szokásról a Magyar Néprajzi Lexikon nem ír, de ha jobban körültekintünk, számos nép hagyományában ma is él a gyermekekről vagy a halottakról levágott hajtincs megőrzése, ebből gyűrű vagy egyéb ékszerként funkcionáló tárgy készítése. Ennek viselője számára elsősorban az emlékezés, a halott személy emlékének megőrzése a célja.
Erdélyben, a Balkán-félszigeten, a szlávok körében, sőt a múlt század elején az angolszászoknál is - a gyász-szertartás, a temetés részeként - találkozni lehetett hasonló szokással. Ez - akárcsak a halott mellé elhelyezett különböző tárgyak esetében - elsősorban az elhunytról való „gondoskodást”, illetőleg az élőkkel, az életben maradottakkal való kapcsolattartást szolgálja (szolgálta). Több vallás hite szerint is ez az elválás, csak időleges, a „mennyben” vagy a „paradicsomban” az élők és a holtak ismét találkoznak. A görögöknél a gyászolók levágnak egy tincset a hajukból, és együtt temetik el a holttal. Ezzel azt üzenik a közeli hozzátartozójuknak, hogy a halottal egy darabot az életükből elküldenek meghalni.
Másrészről a haj szimbolikus jelentésű is, mivel egy darabig az ember halála után is nő, régen a hajnak életerőt tulajdonítottak, sőt varázsszerként kezelték. Erre utal a hajnak - a gyász jeleként vagy kifejezéseként - rituális levágása, leborotválása (pl. Indiában), vagy haj felajánlása a halottnak (a sivatagi beduin törzseknél). Egyes népeknél, vallásokban ugyanez áldozati rítusként szerepel.
Bizonyos esetekben maga a haldokló rendelkezett arról, hogy mit tegyenek mellé a kriptába, sírba vagy koporsóba. Ezek között szerepelt a gyermekek vagy unokák hajtincse is, mely érzelmi kapcsolatot teremtett az élők és a holtak között. Ezt - egyebek mellett - az indokolta, hogy egykoron a különválást csak átmeneti állapotnak tekintették. Erre még ma is utal számos régi sírfelirat.
Üdvözlettel: Erzsébet
|
