Kedves Olvasóim!

Akik már máskor is jártak az oldalamon, azoknak nem újdonság, hogy egyetlenegy reklám sincs rajta, és azt is tudják, hogy minden szolgáltatás teljesen ingyenes. Egyedüli „fizetségem” látogatóim elégedettsége, amit elsősorban a látogatások száma, az oldalaimon eltöltött idő, a visszatérő olvasók részaránya, valamint a tetszések (lájkok) és a megosztások növekedése jelez. Az utóbbi hetekben sajnos negatív változások történtek: kevesebb lett a látogatóm, nőtt a visszafordulások részaránya, és - megmagyarázhatatlanul - több írásomnál is jelentősen (pl. a legolvasottabb álomfejtésnél, vagy a főoldalamon - több mint félezerrel!) csökkent a korábban „szerzett”, feltehetően kiérdemelten kapott lájkok és a megosztások száma. Hiába írtam többször is a ’Facebook Support Team’-nek, választ nem kaptam. Ezzel nemcsak engem károsítottak meg, hanem azokat is megsértették, akik ily módon fejezték ki valamelyik írásom iránti tetszésüket. Mindezek ellenére a továbbiakban is szeretnék az olvasóim kedvében járni, de amíg nem kapok kellő (lájkokban és olvasottságban is kifejezett) bátorítást és megerősítést, illetve nem állnak vissza a régi növekedési trendek, elsősorban technikai kérdésekkel (keresőoptimalizálással) kell foglalkoznom. Ez sajnos egyúttal azt is jelenti, hogy - a csökkenő lelkesedés mellett - kevesebb időm marad arra, hogy látogatóim kéréseinek eleget tegyek, kérdéseire válaszoljak, vagy újabb cikkeket írjak…


Sikara - SrinagarAmint beszállunk a csónakba, a rejtélyre azon nyomban fény derül, ugyanis a sikara nem más, mint ez a baldachinos, lefüggönyözött, kecses vonalú, lapos fenekű, törékeny gondolaféle. A velenceiek csónakjára asszociáló hasonlatom miatt éktelen mérges leszek magamra, hisz ezzel ugyanabba a hibába estem, mint az útikönyvek. A bedekkerek ugyanis jellemző módon szívesen élnek európai példákkal, a jobb érhetőség kedvéért például Kasmírról ilyen és ehhez hasonló képzettársításokat közölnek. Kasmírt például Ázsia Svájcának, Srinagart pedig kelet vagy Ázsia Velencéjének tekintik, a Nanga–Parbat csúcsról azt állítják, hogy a Matterhornra emlékeztet, a Vulár tó pedig a Genfi tóra.

Az ilyen összehasonlítások mindig is zavartak, most viszont kimondottan félrevezetőnek tartom, bár elismerem, ha a két táj hangulatát akarták a szerzők érzékeltetni, akkor az asszociációban kétségtelen van valami találó. A tényszerű ismertetéshez azonban hozzátartozik, hogy a megcsonkított Kasmír területe még mindig majd háromszor nagyobb, mint Svájcé, a Matterhorn  4478 méterével csak kisöccse lehet a 8126 méterre megnőtt Nanga-Parbatnak. Az egyedülálló srinagari Dal tavat pedig még hangulatában sem lehet társítani Velence másfajta érzést kiváltó bájával, de folytathatnám a sort, hiszen a velencei gondola sem olyan, mint a kasmíri sikara és a kasmíri kenyér íze sem hasonlítható az indiai csapátiéhoz, s a magyar lencsefőzelék sem az indiai lencse dalhoz. Minden olyan hasonlat sántít, amellyel tipizálni akarják Indiát, különösen Kasmírt, hisz e táj sajátságos méretével, jellegzetes hegyeivel, egyedi ékességeivel nem hasonlítható semmi máshoz, csak önmagához. Tény, hogy e különleges vidék a világ egyik legszebbikének kijáró büszke jelzőjével dicsekedhet.

Sikaránk, mint éles kés a lágy vajban, siklik nesztelen. Indulásnál Ali puha gyapjútakarót terített ránk gondoskodón, nehogy megfázzunk. A takaró alatt cinkosan fonódnak egybe ujjaink, hogy ha felfedezünk valami érdekeset, kézszorítással jelezzük egymásnak. A csónakos fiú szív alakú lapátjával, begyakorlott mozdulatokkal, ütemesen evez, nesztelen suhan ladikunk a rezzenéstelen vízen. A tó vize makulátlan tiszta, az átlátszó mélyben vízinövények hajladoznak jobbra-balra, s számomra ismeretlen halak úszkálnak látszólag mind cél nélkül, önfeledten. Egy kamaszkorú fiú, csónakjából a víz fölé hajolva speciális szerszáma segítségével szorgosan tisztogatja a tó vizét, szabadítja meg a tó fenekét az elburjánzott hínárszövevénytől. Dolgos kezét dicséri a csónakjában felpúpozott hínár halom.

Sikarák - SrinagarAz ég kékjét még egy aprócska felhő sem zavarja. A Nap ragyogva ontja ránk sugarait. A hegyi levegő időnként frissen arcunkba kap. Közben lassanként kezd feléledni a forgalom a tó vizén. Körbenézve azt látom, egyre több sikara szállítja utasait, mennek a dolgukra, ki iskolába, ki boltba, mindenki különböző céllal iparkodik valahova. Legyen apró gyerek, asszony vagy meggörnyedt vén a csónak orrában, valamennyien biztos kézzel irányítják „járművüket”, sikaráik egyenletes sebességgel haladva, nyílegyenesen hasítják a Dal tó vizét.

Arra gondolok, megkérem Alit, meséljen szülőhazájáról, de nyitott kapukat döngetek, magától is, kérés nélkül megteszi. Ismertetését az általunk már kora reggel felfedezett hindu templommal kezdi. A Srinagar centrumára tekintő, csúcsos kis Siva mandirt Sankacsárjáról nevezték el, aki a buddhizmus térhódításával szemben a hinduizmus újjá élesztésével kívánt híveket toborozni vallásának. Jelenleg kőlépcsőn lehet feljutni a Gellérthegynél alig magasabb dombtetőn épült templomhoz, de az a szóbeszéd járja, hogy eredetileg kőút vezetett fel a meredek domboldalon. Az utat a Dzselám folyó sziklaköveiből építették, amelyet később a muszlimok felszedtek, hogy a kőből mohamedán templomot, mecsetet emeljenek.

A hegy lábánál egymáshoz tapasztott kis barna házak sorakoznak, az út kanyarulatában azonban modern épület áll. Az egyhangú házak barnaságát színes zsalugáterek teszik hangulatossá. A vízparton motoros riksák pöfögnek és taxik iparkodnak kijelölt úti céljuk felé. Egy álló mikrobuszról felfegyverkezett katonák szállítják le az utasokat, akik feltartott kézzel, jámboran hagyják megmotozni magukat. Rossz érzés fut át rajtunk, Alinak azonban a látvány megszokott. A tópart mentén ez idáig nyílegyenesen futó Boulevard Road hirtelen „S” kanyart vesz, az utat modern szállodák szegélyezik, a vízen egyre díszesebb faragott lakóházak ringanak kikötve. A „house boat”-ok - ahogy az angolok a hajóházakat nevezik - egymást túllicitáló, romantikától csöpögő, komikus fantázianevei megmosolyogtatnak, szinte valamennyit szorgalmasan kibetűzöm.

Alitól megtudjuk, hogy a mostanra már legendává vált lakóhajók gondolata egy sakk-matt helyzetből született még a 19. század végén, akkor ugyanis a kasmíri maharadzsa megtiltotta az európaiaknak, zömében angoloknak, hogy hazájában földet vásároljanak és azon építkezzenek, jóllehet az ellen nem emelt kifogást, hogy az idegenek Kasmírba jöjjenek. E csodás környezetbe vágyó külföldieket a korlátozó rendelet nem térítette el szándékuktól, nem torpantotta meg őket a visszás helyzet, s mivel a tilalom nem vonatkozott a vízre, csak a földre, leleményesen a tavakra vetettek szemet, azokat vették birtokukba. Lakásmegoldásként a Dzselám folyón horgonyzó bárkaházak szolgáltak mintául. Mind a szegény sorú kasmíri családokat, mind a jó pénzű külföldi polgárokat tehát a szükségmegoldás vitte a vízre, abban azonban különböztek, hogy amíg a bennszülötteket a nyomor kényszerítette a vízi életre, addig a módos idegeneknek talán nem is volt rossz ötlet a szokatlan szálláslehetőség. Lázas hajóépítés kezdődött Srinagarban, a gazdag idegenek egyre fényűzőbb lakóhajókat építettek, azonban a hajóépítési versenyből a tehetősebb kasmíriak is ki akarták venni a részüket, nem akartak lemaradni, mert előnyös üzleti befektetést szimatoltak. A versengésbe még a kevésbé tehetős családok is beszálltak, kölcsönök felvételével. Egyre-másra készültek el az ígéretes jövőt kínáló luxushajók, s népesült be rövid idő alatt díszes hajókkal nemcsak a Dal tó, hanem a szomszédos Nagin tó is.

Röviden és tömören így foglalta össze mondókáját Ali a bő száz éves lakóhajók történetéről, s mintegy nyomatékul még hozzáteszi, hogy a hajók sok száz idegenforgalommal és vendéglátással foglalkozó kasmíri családnak adnak nyaranta biztos megélhetést, sőt a szerencsésebbek egy kis tartalékot is tehetnek félre a vendégtelen, nincstelen, zord téli hónapokra. Ok ugyancsak ebből a keresetforrásból élnek, de sajnos még nyögik a felvett kölcsönök kamatos-kamatainak visszafizetését. Nem túl bizakodón hozzáteszi, reméli, hogy a törlesztés is egyszer majd véget ér, s azután a mostaninál felszabadultabban élhetnek. Rájuk férne már egy kis lazítás. Lemondóan legyint, s mozdulatának kísérőjeként melléből egy mély sóhajtás szakad fel. Azt már nem teszi hozzá, hogy Kasmírt egyre többször zárják le hermetikusan a külföldiek elől, az  India és Pakisztán között időnként fellángoló békétlenség, háborúskodás miatt. Sóhajtása valószínűleg ennek is szólt.

 

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK

Mario drágakövei, Siva jéglingamja

Szusszanásnyi időnk sem marad, Husszein az ebédlőasztal felé csalogat. Az ebédnél felszolgált étel most sem szerez különösebb örömet, de éhes gyomrom nem válogat, beéri azzal, ami van. Attila...

Japánokkal repülünk Rómáig

Mivel már elmúlt éjfél, meglehetősen fáradtan, álmosan érünk ki a repülőtérre. A dús lombú fák között koromsötét az út, a lámpaoszlopokon lévő égők oly gyér fényt szolgáltatnak, mintha csak...

Kőrösi Csomának 31 nap kellett hozzá

A kasmíri völgy híres hegyi üdülőhelye, a Srinagartól mindössze 95 km-re található Pahalgam fölött északra terül el 2700 méter magasan az Aranyló (olykor Isteni) rétnek nevezett Szonamarg, mely...

Fõmenü

Az utolsó két hozzászólás

  • Álomfejtés A-tól Z-ig

    Kedves Erzsébet! László vagyok,angliabó l írok önnek.Egy kedves hölgy ismerősöm aki otthon él,idestova ...
     
  • Álomfejtés A-tól Z-ig

    Kedves Erzsébet! Azt szeretném kérdezni hogy mennyire hihető egy álomban egy jósnő szava? történt ...