|
Indiában a tehenek szent állatok, tiszteletük csaknem 3500 évre, az árjákig vezethető vissza. A védikus életmódban ugyanolyan fontosak voltak, mint a védikus tűz és a bráhman papok. Akkoriban nemes tettnek számított bráhmannak tehenet ajándékozni, a szent állatok etetése és ellátása áhítatos cselekedetnek minősült.
Valaha hittek a tehenek lélekvivő erejében, ezért tehén vontatta szekérrel szállították az elhunytat a halotti máglyához, ahol a halottal együtt az állatot is elhamvasztották. Sok helyen a haldokló ágyához tehenet vezettek, hogy a farkát megfogva segítsen neki átjutni a túlvilágra. Az áldozati állatokból később haszonállatok, igavonók lettek, az i.e. 5.-4. század körül kezdték korlátozni áldozati állatként való felhasználásukat, s miután levágásukat is betiltották, véglegesen kialakult a szarvasmarhák szentsége. A Harappa civilizációban már szent állatokként, húsukat tilos volt elfogyasztani vagy az isteneknek feláldozni.
 A hinduk szemében a tehén jelképezi a termékenységet, a bőséget, a tápláló anyát, szinte minden termékét tudják hasznosítani: tejét, s a tejéből készített joghurtot és ghít táplálékként; trágyájából készült szárított lepényt értékes tüzelőanyagként fűtésre, főzésre használják; vizeletével pedig számos betegséget gyógyítanak. Az a hindu paraszt, amelyik büszkélkedhet egy tehénkével, odaadóan gondozza, védi, feldíszíti, kifesti, s megöregedvén állatmenhelybe küldi jószágát, vagy tehenével együtt hal meg, mintsem feláldozásával túlélje szent állatát. A kimúlt állat bőrét azonban felhasználhatják, de húsát nemcsak a hinduk, hanem a szikhek sem fogyasztják. Az igazhitű hindu szemében a marhahúsevés kannibalizmusnak számít.
"A tehén védelme isten minden oktalan teremtményének védelme. Aki tehenet levág, ugyanolyan bűnt követ el, mint, aki bráhmant öl." - vélekedett Gandhi. E szemlélettel magyarázható, hogy a világ legnagyobb szarvasmarha-állományú országában az évi egy fore jutó fogyasztás alig éri el a 2 kg-ot, összehasonlításként Argentína éves fogyasztása 65 kg fölött van.
Noha úgy tartják, hogy Indra isten jobb kézzel tölti meg tejjel a tehenek tőgyeit, a valóságban azonban egy-egy tehén átlagosan évente mindössze 400 liter tejet termel, (adna, ha fejnék) az európai 5000 literrel szemben. India közel 400 millió tehenéből körülbelül 300-350 millió lapos tőgyű. Legtöbbjük beteg, tenyésztésre alkalmatlan. Jelentős környezetszennyezők, mivel nagyban hozzájárulnak az üvegházhatáshoz azzal, hogy évente mintegy 40-50 millió tonna metánt kérődznek és szellentenek.
A szabadon kószáló tehenek olykor óriási fennakadást okoznak a közlekedésben, egy-egy forgalmasabb csomópontban végtelen nyugalommal heverő állat jókora dugót alakíthat ki. Az akadályoztatás miatt mégsem ingerültek a közlekedők, az autósok képesek miattuk mindenféle manőverre; lassítanak, kerülgetnek, s amíg a tehenek áttérnek a túloldalra, türelmesen várakoznak.
Az indiai állatok kevéske élelempótlást találnak az erdőkben, ugarokon, a városokban élők többnyire éhesek, hulladékhalmokban turkálnak, állandóan valami ehető után kutatnak, megeszik még a szemetet is, papundeklit, újságpapírt, amit találnak, de például Benáreszben, ahol kevés helyen van tehénnek való élelem, a háziasszonyok az ebédből vagy vacsorából megmaradt ételt adják az éhező állatoknak, feltehetően India más részein is ez a szokás. Viszont a piac környéki tehenek meglehetősen jól tápláltak, kimondottan jó húsban vannak. Egyszerűen kiszolgálják magukat, innen-onnan elvesznek egy-egy lédús narancsot, gránátalmát, vagy egy szép érett banánt, de ha nincs más, elégedetten rágcsálják a spenótot vagy a karfiolt is. Mintha csak tudnák, nem érheti őket bántódás, mindenhol menedékjogot élveznek. E védettséggel, meg a tehénrendészet lazsálásával és a hindu nacionalizmus térhódításával magyarázható, hogy manapság újra egyre több tehén látható India-szerte.
|
