|
Az indiai háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt, állott ételt nem szolgálják fel. A készételt azonnal, frissiben tálalják. A menük általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra, hogy az ételekben a különféle színek, aromák, illatok, ízek, formák harmonizáljanak egymással, a cél ugyanis az, hogy az evés az ember összes érzékszervének nyújtson élvezetet. A helyesen összeállított étrendben egyaránt szerepel valamilyen csípős, savanyú, édes, keserű, lédús és száraz étel. Indiában már akkor fogásokból állt az étkezés, amikor még ki sem alakult az európai konyha. Még az egyes fogások közt felszolgált sörbet is az indiai tradícióból eredeztethető.
A szennyezéstől való félelem alaposan beivódott a főzési és az étkezési gyakorlatba. Egy szakács vagy háziasszony számára elképzelhetetlen, hogy bármelyik fogást megízlelje az elkészítés során. A vizet nem szabad pohárból inni, hanem felülrol kell a szájba önteni, mivel az ember szája szennyező. A szájöblítéshez használt vizet mindig ki kell köpni, sohasem szabad lenyelni.
 Indiában a tipikus tálalási forma a thálí, mely nevét a tálból kapta. A thálí tulajdonképpen nagy peremes, rozsdamentes fémtálca, számos apró csészével (katóríval). Van, amikor a tálcát friss banánlevéllel helyettesítik, a tálkákat pedig a tálon lévő bemélyedések pótolják. A thálín a rizs, csapáti vagy puri köré sorakoztatják fel a különböző fogásokat: dálokat, zöldséges karikat, édes-csípős csatnikat, a savanyú-ecetes pácban eltett savanyúságokat. Ez utóbbiak néha olyan erősek, hogy parányi mennyiség is elég belőlük. A thálín megtalálható pár jófajta zamatos gyümölcs, egy kis pörkölt mag, egy csésze joghurt és valamilyen desszert is.
Az indiaiak nem szívesen használnak evőeszközt, ez a szokás a déliekre különösen jellemző. Kizárólag kézzel, az ujjaik segítségével, (de mindig a jobb, vagyis a tisztának tartott kezükkel) esznek. Azt mondják, ez a fajta evés teszi számukra lehetővé, hogy érezzék az ételt, ami a dél-indiai szakácsművészetben épp oly fontos, mint másutt az étel aromája vagy külleme.
A hagyományos indiai étkezést ánizsmagok elrágcsálásával vagy pánnal illik befejezni. A pán a bétellevéllel rágott fűszerkollekció elnevezése. A bétel enyhén mámorító és kábító hatású, evés után rágva elősegíti az emésztést. Az utcai pán-árusítók előtt kis tálcák, tartók és dobozkák sokasága sorakozik, ezekben találhatók a különféle fűszerek és paszták, melyekből a sima, natúr vagy az édes pánokat kikeverik. Az alkotórészek között a bételdión kívül olyanok lehetnek, mint a lime lemon paszta (ami nem gyümölcs, hanem vegyi anyag), a "catachu" néven ismert por, különféle fűszerek, sőt néha egy kis ópium is. A keveréket ehető bétellevélbe csavarják, melyet elrágcsálnak. A rágcsálás közben erős nyálképződés indul meg, ezért a pánrágók gyakran köpködnek. A keveréktől a köpet vörösre színeződik, ha valaki rendszeresen hódol eme szenvedélynek, egy idő után a fogai is árulkodnak róla.
|
