|
A könyvnyomtatás felfedezése előtt - mikor még az írástudás kevesek kiváltsága volt - többnyire a festmények, közülük is elsősorban az élő természetet ábrázoló rajzok és képek - kisebb részben a némajátékok - továbbították a ki nem mondott gondolatokat. Mivel kevés helyen volt színtársulat, a fák a virágok és a füvek nyelve volt az, melyet még az írástudatlanok is megértettek. Ugyanis egykoron minden egyes virág, növény és fa sajátos szimbólummal, jelentéssel bírt. E nem beszélt nyelv „szavai” azonban - néhány kivételtől eltekintve - napjainkra nagyrészt feledésbe merültek. Arra még emlékszünk, hogy például a vörös rózsák a romantikus szerelmet, a sárgák a barátságot, a liliomok a békét, a rozmaringok pedig az emlékezést szimbolizálják. De vajon tudjuk-e, hogy mi a többi virág jelentése? És a fáké valamint a tömérdek egyéb növényé? Talán nekik nincs jelképes üzenetük a szemlélő számára? A válasz az, hogy a legtöbbjüknek van, csakhogy nagy részüket már elfeledtük. Pedig ezekre a ki nem mondott, le nem írt üzenetekre ma is szükségünk lehet, mert olykor sokkal többet érnek, mint a szavak vagy a leírt sorok. Ráadásul többségüket - bár egyes országokban e nem verbális nyelv valamely „dialektusát beszélik” - világszerte hasonlóképpen értelmezik, vagyis üzenetünket a más anyanyelvűek is megértik. Ezúttal ábécérendben a fák, bokrok, füvek jelentéséről írok, majd egy későbbi írásomban a virágnyelv szavaiból nyújtok át egy csokorra valót. Az alábbiakban felsorolt növények könnyebb felismerését - illetőleg azonosításukat - képekkel igyekeztem elősegíteni, melyek - ha rájuk kattintanak - nagyobb méretben is megtekinthetők. Az egyértelműség érdekében - a képük, magyar nevük és szimbolikus jelentésük mellett - az egyes növények tudományos elnevezését is megadtam.
|
kép
|
név
|
szimbolikus jelentés
|
tudományos elnevezés
|
|
A, Á
|
|
|
|
|

|
Akác, fehér
|
Síron túli szeretet
|
Robinia pseudoacacia
|
|

|
Akác, kínai lila
|
Találkozni veled, sokat jelent nekem.
|
Wisteria sinensis
|
|

|
Akácia, sárga
|
Titkos szerelem
|
Acacia sp.
|
|

|
Akácia, rózsaszín vagy fehér
|
Elegancia
|
Acacia sp.
|
|

|
Alma
|
Megkísértés
|
Malus domestica
|
|

|
Almafa virág
|
Remény, jó szerencse
|
Malus domestica
|
|

|
Álombogyó v. ashwagandha
|
Csalódás
|
Withania somnifera
|
|

|
Amerikai földibabér
|
Állhatatosság
|
Epigaea repens
|
|

|
Aranyvessző
|
Ösztönös megérzés, előrelátás
|
Forsythia europaea
|
|

|
Aszfodélosz
|
Síron túli gyász és emlékezés
|
Asphodelus fistulosus
|
|

|
Avokádó
|
Memória
|
Persea borbonia
|
|
B
|
|
|
|
|

|
Babér, amerikai
|
A szép szavak nem biztos, hogy őszinték
|
Kalmia latifolia
|
|

|
Babér, közönséges
|
Dicsőség
|
Laurus nobilis
|
|

|
Babérkoszorú
|
Kiválóság elismerése
|
Laurus nobilis
|
|

|
Babérlevél
|
Halálomig nem változom
|
Laurus nobilis
|
|

|
Babér magnólia
|
Méltóság
|
Magnolia grandiflora
|
|

|
Babiloniai szomorúfűz
|
Gyász
|
Salix babylonica
|
|

|
Balzsamfenyő
|
Türelmetlenség
|
Abies balsamea
|
|

|
Balzsam nyár
|
Gyógyítás; Megnyugvás
|
Populus balsamifera
|
|

|
Berkenye, közönséges
|
Körültekintés
|
Sorbus domestica
|
|

|
Berkenye, madárberkenye
|
Az élet fája; Elővigyázatosság; Bűbáj
|
Sorbus aucuparia
|
|

|
Bodzabogyók
|
Szeretet, szerelem
|
Sambucus nigra
|
|

|
Bodzafa
|
Szenvedély; Lelkesedés; Szomorúság; Halál
|
Sambucus nigra
|
|

|
Borbolya-bogyó
|
Csípősség; Kigúnyolás; Zsémbelődés; Rosszkedv, keserűség
|
Berberis vulgaris
|
|

|
Borbolya-bokor
|
Csípősség; Kipellengérezés
|
Berberis vulgaris
|
|

|
Borókafenyő
|
Tökéletes szépség
|
Juniperus communis
|
|

|
Bükkfa
|
Prosperitás
|
Fagus sylvatica
|
|
C
|
|
|
|
|

|
Cédrus
|
Gondolj rám! Szeretlek! Erő
|
Cedrus atlantica
|
|

|
Cédrus-ág
|
Hűség a szerelemben; Szeretlek!
|
Cedrus atlantica
|
|

|
Cédruslevél
|
Szeretetet érzek irántad
|
Cedrus atlantica
|
|

|
Cédrus, libanoni
|
Megvesztegethetetlenség
|
Cedrus libani
|
|

|
Ciprusfa
|
Gyász; Halál; Kétségbeesés
|
Cupressus
|
|

|
Citrom
|
Élvezet, gyönyörűség
|
Citrus limonium
|
|
CS
|
|
|
|
|

|
Csattanós maszlag
|
Hamis kedvesség
|
Datura stramonium
|
|

|
Cseresznyefa
|
Jólneveltség
|
Prunus avium
|
|

|
Cseresznye, keserű
|
Megtévesztés
|
Prunus emarginata
|
|

|
Csíkos kecskerágó
|
Tekintetedet a szívembe véstem
|
Euonymus
|
|
D
|
|
|
|
|

|
Datura
|
Megtévesztő (hamis) kedvesség
|
Datura wrightii
|
|

|
Diófa
|
Furfang; Értelem
|
Juglans regia
|
|
E, É
|
|
|
|
|

|
Ébenfa
|
Képmutatás; Feketeség
|
Diospyros ebenum
|
|

|
Édesgyökér, amerikai
|
Nem értek egyet veled!
|
Glycyrrhiza lepidota
|
|

|
Eperfa, fehér
|
Bölcsesség
|
Morus alba
|
|
|
Eperfa, fekete
|
Nem foglak túlélni
|
Morus nigra
|
|

|
Ezüst akácia, mimóza
|
Érzékenység
|
Acacia dealbata
|
|
F
|
|
|
|
|

|
Fagyal
|
Szelídség
|
Ligustrum ovalifolium
|
|

|
Fahéjfa
|
Sérelmek megbocsátása
|
Cinnamomum verum
|
 |
Fehér üröm
|
Távollét
|
Artemisia absinthium
|
|

|
Feketeáfonya
|
Hűtlenség, Árulás
|
Vaccinium myrtillus
|
|

|
Fenyőfa
|
Kurázsi, merészség
|
Pinus sp.
|
|

|
Fenyőág
|
Remény; Szánakozás; Hűség; Bátorság; Megfelelő alkalom; Búcsú
|
Pinus sp.
|
|

|
Fenyő, fekete
|
Szánalom
|
Pinus nigra
|
|
Fenyő, skót
|
Emelkedettség, magasztosság
|
Pinus sylvestris
|
 |
Fenyő, szurkos
|
Bölcselet; Hit; Megfelelő idő
|
Pinus rigida
|
 |
Fügefa
|
Energia, életerő; Testesség
|
Ficus carica
|
 |
Füge, gyümölcs
|
Vitatkozás; Hosszú élet
|
Ficus carica
|
 |
Fűz
|
Elhagyott, cserbenhagyott szerelmes
|
Salix
|
|
Fűz, kúszó
|
Befejezett szerelem
|
Salix repens
|
|
Fűz, mandulalevelű
|
Bátorság; Emberség
|
Salix triandra
|
|
|
Füzike
|
Nagyravágyás, kérkedés
|
Epilobium
|
|
G
|
|
|
|
|

|
Galagonya
|
Megelégedettség; Remény
|
Crataegus monogyna
|
|
|
Galagonya-ág
|
Mogorvaság; Szigor
|
Crataegus monogyna
|
|

|
Gránátalma
|
Ostobaság; Önhittség
|
Punica granatum
|
|

|
Gránátalma, virág
|
Érett elegancia
|
Punica granatum
|
|
GY
|
|
|
|
|

|
Gyertyánfa
|
Ékesség, cifraság
|
Carpinus
|
|
H
|
|
|
|
|

|
Hársfa, levél
|
Házasság, esküvő
|
Tilia grandifolia
|
|

|
Hársfa ág
|
Hitvesi szeretet
|
Tilia grandifolia
|
|

|
Hegyi babér
|
Glória; Győzelem; Becsvágy; Hűtlenség
|
Kalmia latifolia
|
|
I
|
|
|
|
|

|
Istenfa
|
Tréfa, ugratás
|
Artemisia abrotanum
|
|
J
|
|
|
|
|
|
Jegenyefenyő
|
Megfelelő idő; Könyörület; Hűség, Bátorság
|
Abies lasiocarpa
|
|

|
Jeges kristályvirág
|
Tétlenség; Hiábavalóság
|
Mesembryanthemum nodiflorum
|
|

|
Jerikói lonc
|
Atyai szeretet
|
Lonicera caprifolium
|
|

|
Judásfa
|
Elárultatás
|
Cercis siliquastrum
|
|

|
Juharfa
|
Tartózkodás; Diszkréció
|
Acer sp.
|
|
K
|
|
|
|
|

|
Kajszibarack virág
|
Kételkedés; Gyanakvás
|
Prunus armeniaca
|
|

|
Kínai selyemmirtusz
|
Ékessszólás
|
Lagerstroemia indica
|
|

|
Kökénybokor (tüskés szilva)
|
Betartott ígéret; Hűség; (A virágjai problémákat jeleznek.)
|
Prunus spinosa
|
|
|
Kőrisfa
|
Kiválóság; Ragyogás
|
Fraxinus
|
|
|
Körtefa
|
Gyengédség; Ragaszkodás
|
Pyrus
|
|
|
Körte kaktusz, tüskés
|
Kigúnyolás, nevetségessé tétel
|
Opuntia lasiacanta
|
|
L
|
|
|
|
|

|
Len
|
Érzem a kedvességét
|
Linum usitatissimum
|
|

|
Len, levelek
|
Nehézkesség; Lustaság
|
Linum usitatissimum
|
|

|
Lótuszfa (Európai csalánfa)
|
Egyetértés; Harmónia
|
Celtis australis
|
|

|
Lucfenyő
|
Remény a balszerencsében; Búcsú
|
Picea abies
|
|

|
Lucfenyő, vörös
|
Sajnálat; Hűség; Bátorság
|
Picea rubens
|
|
M
|
|
|
|
|
|
Madársóska, erdei
|
Élvezet
|
Oxalis acetosella
|
|
|
Majomkéz fa (Mexikói kézfa)
|
Figyelmeztetés
|
Chiranthodendron pentadactylon
|
|
|
Mandragóra
|
Horror; Ritkaság; Dicsőség
|
Mandragora officinarum
|
|
|
Mandula
|
Remény; Hebehurgyaság; Nemtörődömség
|
Prunus dulcis
|
|

|
Mandulafa
|
Ostobaság; Szeleburdiság; Indiszkréció
|
Prunus dulcis
|
|

|
Mandulafa, virágzó
|
Remény; Igyekezet; Éberség; Diszkréció; Meggondolatlanság
|
Prunus dulcis
|
|

|
Mandula, keserű
|
Hitszegés, árulás
|
Prunus dulcis var. amara
|
|
|
Manzánilla almafa
|
Hamisság; Képmutatás
|
Hippomane mancinella
|
|

|
Mimózafa v. selyemakác
|
Érzékenység, szenzitivitás
|
Albizia julibrissin
|
|

|
Mirha v. Szomáliai balzsamfa
|
Boldogság
|
Commiphora myrrha
|
|

|
Mirtusz
|
Örökké tartó szerelem; A házasság héber szimbóluma; Emlékezés
|
Mirtus communis
|
|

|
Mogyoró
|
Kibékülés
|
Corylus avellana
|
|
N
|
|
|
|
|

|
Napvirág
|
Holnap meghalok
|
Cistus Helianthemum
|
|

|
Narancsfa
|
Nagylelkűség
|
Citrus sinensis
|
|

|
Narancsfa, virágok
|
Ön olyan tiszta, mint amilyen szép; Erkölcsösség, szemérmesség
|
Citrus sinensis
|
|
NY
|
|
|
|
|
|
Nyárfa, fehér v. ezüst
|
Alkalmas idő; Zokszó
|
Populus alba
|
|

|
Nyárfa, rezgő
|
Sirámkodás; Sóhajtozás; Szégyen; Rettegés
|
Populus tremula
|
|

|
Nyárfalevél, rezgő
|
Panaszkodás; Sóhajtozás
|
Populus tremula
|
|

|
Nyár, fekete
|
Kurázsi; Megpróbáltatás
|
Populus nigra
|
|

|
Nyár, fekete rezgő
|
A gyászfa; Kurázsi
|
Populus nigra betulifolia
|
|
|
Nyírfa
|
Béketűrés; Kecsesség
|
Betula pendula
|
|
O, Ö
|
|
|
|
|

|
Olajfa
|
Béke; Biztonság
|
Olea europaea
|
|
|
Örökzöld (általában)
|
Szegénység
|
- |
|

|
Ostorménfa
|
Dicsőség; Renomé
|
Viburnum lantana
|
|
P
|
|
|
|
|

|
Pirítógyökér
|
Legyél a támaszom!
|
Dioscorea communis
|
|

|
Platánfa, keleti
|
Géniusz, Nagylelkűség; Menedék
|
Platanus orientalis
|
|

|
Pukkanó dudafürt
|
Frivol élvezetek
|
Colutea arborescens
|
|
|
Puszpángfa
|
Gyengédség; Tapintat
|
Buxus sempervirens
|
|
S
|
|
|
|
|

|
Savanyúfa
|
Rosszul időzített szellemesség; Szülői szeretet
|
Oxydendrum arboreum
|
|
|
Sombokor, somfa
|
Maradandóság; Tartósság
|
Cornus mas
|
|
|
Somfa, virágzó
|
Közömbös vagyok számodra?
|
Cornus mas
|
|
SZ
|
|
|
|
|

|
Szamócafa
|
Nagyra becsült szeretet
|
Arbutus unedo L.
|
|

|
Szamócafa, vad
|
Csak téged szeretlek
|
Arbutus unedo
|
|

|
Szegfűbors
|
Szánakozás, részvét
|
Pimenta officinalis
|
|
|
Szentjánoskenyérfa
|
Barátság; Titkos szerelem
|
Ceratonia siliqua
|
|

|
Szikamorfa
|
Érdekesség
|
Platanus occidentalis
|
|

|
Szilfa
|
Méltóság
|
Ulmus
|
|

|
Szilfa, amerikai
|
Patriotizmus
|
Ulmus americana
|
|

|
Szilva, indián
|
Szűkölködés; Szenvedés
|
Oemleria cerasiformis
|
|
|
Szilvafa, vad
|
Függetlenség
|
Prunus americana
|
|
|
Szíriai hibiszkusz
|
Meggyőzés
|
Hibiscus Syriacus
|
|

|
Szömörce, kanadai
|
Ragyogás, Nagyszerűség
|
Rhus aromaticum
|
|
T
|
|
|
|
|

|
Tiszafa
|
Feltámadás; Hit; Szomorúság
|
Taxus baccata
|
|

|
Tölgy
|
Vendégszeretet; Állhatatosság, Diadal
|
Quercus
|
|
|
Tölgy ág
|
Vendégszeretet
|
Quercus
|
|
|
Tölgy, észak-amerikai fehér
|
Függetlenség
|
Quercus alba
|
|

|
Tölgyfa gubacs
|
Az élet és halhatatlanság árja (északi germán, skandináv) szimbóluma
|
Quercus
|
|

|
Tölgyfa levelek
|
Merészség
|
Quercus
|
|

|
Tölgy, örökzöld
|
Szabadság
|
Quercus virginiana
|
|

|
Tollvirág
|
Szabadság
|
Justicia Americana
|
|
|
Trombitavirág, kőrislevelű
|
Elválás; Elkülönülés
|
Biguonia radicans
|
|

|
Tuja, az élet fája
|
Örök barátság
|
Thuja occidentalis
|
|
|
Tulipánfa
|
Boldog élet vidéken
|
Liriodendron tulipifera
|
|

|
Tűztövis
|
Vígasz a szerencsétlenségben
|
Pyracantha
|
|
V
|
|
|
|
|
|
Vadgesztenyefa
|
Luxus, fényűzés
|
Aesculus hippocastanum
|
|

|
Vörösfenyő
|
Merészség, bátorság |
Larix decidua |
|