|
Miként Dr. C. G. Raue (1820-1896), a 19. században élt amerikai orvos mondja: „Az ember arca sok mindent elárul, ezért érdemes alaposan megfigyelnünk a sajátosságait, az arckifejezést, a színét és a hőmérsékletét. A gyakorlott orvos nemcsak a betegség súlyosságának mértékét képes kiolvasni belőle, hanem gyakran annak általános természetét is. Ehhez azonban sokat kell praktizálnia.”
Az alábbi összefoglaló alapvetően Raue doktor Pennsylvania Homeopatikus Orvosi Kollégiuma előtt tartott előadásán alapszik. Ennek azon részeit tartalmazza, melyek a nem orvos olvasók számára is áttekinthetőek és érthetők.
TARTALOM
Az arc megjelenése
Az arckifejezés
Az arc színe
Az arc hőmérséklete
Az arc megjelenése
a. A finom megjelenésű arc, hosszú, a végükön hegyesen csipkézett
szempillákkal és briliáns szemekkel gyakorta tuberkulotikus hajlamra
utal.
b. A ráncos arc természetes idős korban, azonban gyereknél hiányos
táplálkozás jele, és a kimerítő hasmenés (diaré) valamint az atrófia
(sorvadás) következménye.
c. A megvastagodott orrtő és a felsőajak görvélyes* duzzanata
gyermekkorban a legmarkánsabb. (*A görvély a tuberkulózisnak egyik
formája, mely a nyaki nyirokmirigyek kóros megduzzadásával jár.)
d. A vérszegénység sápadtsága nagyon fontos; sápkór esetén viaszos, vesebetegségeknél pedig tésztaszínű az arc.
e. Vérszegénység esetén a szemhéjak körüli duzzadtság nagy általánosságban a fehérjevizelés indikációja.
f. A dülledt szemű, vörös, püffedt, borvirágos arc többnyire szabálytalan életvitelt jelez.
g. A sajátságok jelentékeny változáson mennek keresztül orbánc, fültőmirigy-gyulladás, arcbénulás stb. esetén.
h. A beesett (horpadt) arc túlságosan nagy erőfeszítés,
alváshiány, álmatlanság, hiányos táplálkozás, heveny hasmenés (diaré)
vagy emésztési zavar által okozott kimerültséget jelez. Ha terhesség
alatt válik egyik napról a másikra beesetté az arc, akkor ez a küszöbön
álló abortálás figyelmeztető előjele.
Ha a betegség kezdeti szakaszában találkozunk beesett arccal, anélkül
hogy előzetesen gyengélkedett volna a páciens, akkor ez súlyos
betegséget jelez. Ha a betegség során hirtelen lesz ilyenné az arc, és
ezt nem hidegrázás vagy görcs okozza, súlyos kimerültséget, kollapszust,
áttételt (góc áthelyeződését), sejt- vagy szövetelhalást, illetve
apoplexia nervosa-t (gutaütés) jelez.
i. A linea ophthalmia zygomatica egy vonal vagy egy redő, mely a szem
belső szemzugából indul, és a járomcsontnál végződik. Akkor válik rövid
ideig láthatóvá, amikor a gyermek sír, azonban állandósul a jelenléte,
ha a gyermeket valamilyen agybántalom vagy agysérülés érte. Ha egyszerű
hurut esetén jelenik meg, azt mondják, a szamárköhögés kezdetét jelzi.
j. A hippokratészi arc (a haldoklók eltorzult arckifejezése) jellemzői a
következők: A homlokon a bőr feszes, száraz vagy hideg veríték borítja;
a halántéki területek besüllyedtek; a szemhéjak sápadtak és
lekonyulnak. A szemek fakó színűek, fénytelenek, felfelé fordultak és
besüllyedtek; összenyomódottak az orrporcok és az orr nagyon hegyes; a
pofacsontok kiállóak, az arc beesett és ráncos; a fülek behúzottaknak
látszanak és hidegek; az ajkak haloványak, sápadtak, szürkék, az alsó
állkapocs beesett, a száj pedig nyitott. Ez mindig az életerő teljes
legyengültségének a jele, és kolera, üszkösödés valamint a haláltusa
során látható.
k. A linea nasalis egy vonal vagy redő, mely az orrporc felső részéről
indul és az orbicularis oris (a száj záróizma) felé fut, és
többé-kevésbé egy szabályos félkört képez. Ez a vonal, ha gyerekeken
található, hasüregi megbetegedéseket jelez, elsősorban a belek
gyulladását, de utalhat angolkórra, görvélykórra és atrófiára is.
Felnőttek esetében albuminuria (fehérjevizelés), fekély, gyomorrák és a máj
degeneráltságának a jele lehet.
l. A linea labialis egy vonal vagy ránc, mely a száj sarkából indul, és
lefelé fut az áll oldalsó része felé, ahol végződik, és ezért az áll
megnyúltnak tűnik. Azt mondják, ez a vonal tipikus a gége és tüdő
gyulladásos betegségeiben szenvedő gyermekeknél. Nagyon markánsan
jelenik meg felnőtteknél a gége fekélyesedése és a hörgők légzési
nehézségekkel járó megbetegedései és nagy nyálka lerakódás (ürítés)
esetén.
m. A szardónikus mosoly, az arc görcsös eltorzulása - amely egy bizonyos
fajta mosolyra emlékeztet - jellemző az agy irritációja és gyulladása, a
szívburok és a rekeszizom gyulladása, a bélcsatorna irritációja,
menstruációs zavarok esetén, de előfordulhat szellemi izgatottság,
félelem és lelki depresszió esetén is.
n. Dr. Marshall Hall (1790-1857) angol orvos szerint (The principles of
diagnosis, 1834.) fejfájás esetén a szemöldök összehúzódása figyelhető
meg; az orrlyukak erősen felfelé húzottak mellkasi fájdalmak során, és a
felsőajak felemelkedik és megnyúlik a fogak vagy az íny fölött a
fájdalmas hasi bántalmak során.
Az arckifejezés egészséges állapotban a lélek tükre; betegség során viszont egy megkülönböztető utalás az idegrendszerre.
a. A merev, bámészkodó/elbambuló, ostoba, aggódó, de olykor a mosolygó
tekintet is az agyat ért ártalmak és a tífuszos megbetegedések
velejárója.
b. A gondterhelt, szomorú és nyugtalan tekintet a tüdő és szívbetegségek ismertetőjele.
c. Morózus, rosszkedvű, apatikus arckifejezés jellemző a hasüregi rendellenességek, betegségek esetén.
Az arc színe
a. Vörösség (pirosság), ha megszokott, köszvényre és aranyérre való
hajlamot jelez, valamint a jólét és az alkoholos italok élvezetéről
árulkodik.
b. Rövid ideig tartó, gyakran változó arcpír figyelhető meg a
gyermekeken fogzás (fogképződés) idején, az asszonyokon pedig a
menstruáció előtt vagy a fogantatást követően, továbbá a tüdők
gyulladásos betegsége esetén.
c. Fényes, élénkpiros arc az idegbetegekre, hisztériában szenvedőkre és azokra jellemző, akik vérzékenységre hajlamosok.
d. Lilásvörös az arcbőre a vértolulásos, gutaütésre hajlamos és heveny hörgőhuruttal küszködő személyeknek.
e. Foltokban megjelenő majd eltűnő pirosság látható az arcon kisgyermekek agybetegségei idején, valamint tüdőgyulladás esetén.
f. Egyoldali arcpír, sápadtsággal és hűvösséggel a másik oldalon,
Schonlein szerint annak a jele agyvelőgyulladásnál, hogy az agyban genny
képződött azon az oldalon, melyen a vörös arc megfigyelhető. De
előfordul a tüdő, a szív és a gyomor betegségeinél, valamint a gyermekek
fogzása során is.
g. A körülhatárolt hektikás arcpír a tüdővész, tüdőtuberkulózis karakterisztikája.
h. Az orcák pirossága, fehér gyűrűvel a száj és az orrporcok körül,
gyakran megfigyelhető különböző lázzal járó betegségek, különösen a
skarlát esetén, és súlyos betegségnek a jele.
i. Hirtelen sápadttá válás, különösen a száj körül a gyerekekre jellemző kólikás hasgörcsök esetén.
j. Súlyos sápadtság, melyet időnként arcpír vált fel található agy és a
tüdő gyulladásos megbetegedése, valamint a gyermekek fogzása idején.
k. Sápadt, furcsán fehér és ráncos arc a jellemző a krónikus vízfejűségben szenvedő gyermekekre.
l. Váratlan sápadtság kisebb sántikálás után, gyerekeknél, ha egyúttal
nagy kimerültség is tapasztalható, hosszan tartó (krónikus) csípő
betegség jele.
m. Asszonyoknál a sápadtság az erős vérzés, vagy a hiányzó menstruáció, vagy a vérszegénység jele.
n. A hirtelen sápadtság terhesség alatt méhvérzés vagy abortálás, esetleg a magzat halálát prognosztizálja.
o. Hirtelen bekövetkező sápadtság az orr környékén skarlát (vörheny)
esetén rossz jel, az agyra történő metasztázist (áthelyeződést) mutat;
menstruáció alatt a vízkór előfutára.
p. Hirtelen sápadtság, elsápadás elesés után agyrázkódást jelez.
q. Sápadt ajkak a vérszegénység jellegzetességei.
r. Kékes színű arc a szív organikus betegségei, különösen a kamrák
tágulása (dilatációja) és a billentyűk dezorganizációja esetén jellemző,
amitől a vér oxigénellátása zavart szenved.
A legfeltűnőbb a cianózisban (kékkór), melyben a szív strukturális
hibáinak a következményeként a vénás és az artériás vér összekeveredik.
Újszülötteknél, ha sokáig tart, ennek a jele, azonban ha gyorsan
megszűnik, nehéz szülési fájdalmak, arcfekvés vagy a köldökzsinórnak a
gyermek nyakára tekeredése is okozhatta.
s. A fakó, szürkés, ólomszínű arc mélyen gyökerező szervi betegségeket, cirrózist (májzsugor), gangrénát (üszkösödés) jelez.
t. Az arc sárgás színe főleg a máj betegségeire jellemző. Az ikterusz
(sárgaság) sárgás színe a halvány narancstól a mélyzöld sárgáig
változik. Az újszülöttek sárgás színe nem mindig jelez sárgaságot, ez
gyakran csak a bilirubin által okozott elszíneződés, mely addig marad a
bőrön, míg el nem nyelődik, és analóg a zúzódás hatásaival; és nem jár
együtt a szemfehérjék sárgaságával.
Létezik egy bizonyos sárgás arcszínnek rosszindulatú jellege is, melyet
az ikterusztól a szemek ragyogó fénye különböztet meg. Ez a rákos
megbetegedésre való hajlammal kapcsolatos.
u. Barna foltok asszonyokon elsősorban a várandósság vagy a menstruáció
zavarainak a jelei; de egyes vélemények szerint a májfunkció hiányára,
májpanaszokra is utalhatnak.
v. Szabálytalan barnás, kissé a bőr fölé kiemelkedő foltok rajtuk apró
gennytüszőkkel, melyekből időnként véres folyadék szivárog, gyermekeknél
az örökletes/veleszületett szifilisz jelei.
w. A telangiektáziák (apró megpattant hajszálerek) az arcon, különösen
az orcák felső részén és az alsó szemhéjakon, majdnem minden esetben
valamilyen - gyakran a mellkasban, de még többször a hasüregben
létrejött - elzáródással vagy pangással és a kloridok vizeletben való
lecsökkenésével állnak kapcsolatban.
A telangiektáziák, még ha nagyon aprók is, az arc jobb oldalán, a jobb
oldalon található szervek valamelyikében, míg a baloldalon megjelenők,
valamelyik baloldali szervben jeleznek pangást.
Fényes vörös telangiektáziák artériás, míg a lilásnak látszóak vénás elzáródást jeleznek a mellkas vagy a has megfelelő oldalán.
x. Apró visszértágulások az orr, az ajkak vagy a pénisz makkjának baloldalán a szív vagy a vese vénás elzáródását jelzik.
Az arc hőmérséklete
a. Forró az arc a fej vértolulása, lázzal járó betegségek, gyulladások, nátha és más panaszok esetén.
b. Hűvös az arc hidegrázás, görcsök, kimerültség, gyomorbántalmak,
hirtelen ájulás, szívkihagyás idején. Halálos hidegség a jellemző
kolerás megbetegedésnél, valamint heves hisztériás rohamok során.
c. Tüdőgyulladás esetén az arc hidegsége a gennyesedés kezdetét jelzi.
d. Skarlát esetén az arc hirtelen lehűlése (hideggé válása) a halál előjele.
[Forrás: Special Pathology and Diagnostics with Therapeutic Hints – 2nd Edition by C. G. Raue, M.D. Circa 1884.]
|