Kedves Olvasóim!

Akik már máskor is jártak az oldalamon, azoknak nem újdonság, hogy egyetlenegy reklám sincs rajta, és azt is tudják, hogy minden szolgáltatás teljesen ingyenes. Egyedüli „fizetségem” látogatóim elégedettsége, amit elsősorban a látogatások száma, az oldalaimon eltöltött idő, a visszatérő olvasók részaránya, valamint a tetszések (lájkok) és a megosztások növekedése jelez. Az utóbbi hetekben sajnos negatív változások történtek: kevesebb lett a látogatóm, nőtt a visszafordulások részaránya, és - megmagyarázhatatlanul - több írásomnál is jelentősen (pl. a legolvasottabb álomfejtésnél, vagy a főoldalamon - több mint félezerrel!) csökkent a korábban „szerzett”, feltehetően kiérdemelten kapott lájkok és a megosztások száma. Hiába írtam többször is a ’Facebook Support Team’-nek, választ nem kaptam. Ezzel nemcsak engem károsítottak meg, hanem azokat is megsértették, akik ily módon fejezték ki valamelyik írásom iránti tetszésüket. Mindezek ellenére a továbbiakban is szeretnék az olvasóim kedvében járni, de amíg nem kapok kellő (lájkokban és olvasottságban is kifejezett) bátorítást és megerősítést, illetve nem állnak vissza a régi növekedési trendek, elsősorban technikai kérdésekkel (keresőoptimalizálással) kell foglalkoznom. Ez sajnos egyúttal azt is jelenti, hogy - a csökkenő lelkesedés mellett - kevesebb időm marad arra, hogy látogatóim kéréseinek eleget tegyek, kérdéseire válaszoljak, vagy újabb cikkeket írjak…


A fül elsősorban a hallás és az egyensúlyozás szerve, de a fül látható részéből, a fülkagyló méretéből, alakjából a fiziognómusok képesek sommás következtetéseket levonni. Kétségtelen, a fülek milyensége nagyban meghatározza arcunk esztétikai összképét, elég, ha csak a hátrányosnak tűnő tapsi- vagy lapát fülekre gondolunk. Ezekről a fejtől elálló, rossz alakú fülekről destruktív természetet feltételeznek, az ilyen fülű gyerekek a rombolásban élik ki magukat. Kemény nevelésre van szükségük.

Grace A. Rees szerint "A fül tetejének a szemek sarkait összekötő vonalon kell elhelyezkednie, alatta semmiképpen sem lehet. A túl alacsonyan levő fülek bűnözői hajlamot mutatnak. A rövid, kövér fülcimpák vitalitást, életrevalóságot jelképeznek. Az ilyen ember kellő erővel rendelkezik a gyors felépüléshez. A vékony, fejhez simuló fülcimpák a szervezet kiváló állapotáról árulkodnak."

A finom vonalú, nagy fülek zenei ízléssel kapcsolatosak, legtöbbször muzsikusok, zeneszerzők és táncosok megkülönböztető sajátságai. Zenei tehetséget, muzikalitást feltételeznek a kiálló, telt fülekről is, mivel a kiváló hallású emberek fülei jól csatornázottak, és megfelelően ki vannak bélelve porcogóval. A finoman formált tekervényű kis fülűek nem művelik aktívan, csak értékelik a zenét, általában járatosak a többi művészetben is, intelligens, erős akaratú, ám óvatos, nem ritkán cinikus emberek.

A hosszú fülek a vezetőkre, szentekre jellemzők. Buddhának és Mahatma Gandhinak rendkívül hosszú fülei voltak, a Húsvét-szigeti istenszobrok isteneit ugyancsak hosszú füllel ábrázolták. A politikusok, többnyire hegyes, csúcsos formájú fülei intuitív készségükről, szuggesztív erővel bíró, rendkívül önfejű, makacs személyiségükről vallanak.

Az osztriga alakú fülek az izgatóan szép, szexis asszonyok fejét díszítik. A kerek fülek megbízhatatlanságról és anyagiasságról tudósítanak. A körte formájú fülűek kedves természetűek; a nagy fülűek büszkék, nagyképűek, elég tapintatlanok; a nagy lefittyenő fülűek viszont túlzottan előzékenyek, már-már alázatosak, többnyire hűségesek; a lapos, nagy fülűek türelmetlenek; a szögletes fülűek a jólét és a tudás megszerzésére törekednek; a pici fülűek ambiciózusak, ám hiányzik belőlük a kellő önbizalom, meglehetősen gátlásosak. A szőrös fülűek keményen dolgoznak, energiájuk nagy részét azonban elpocsékolják; az elálló fülűek nagyban függnek belső késztetésüktől. Közülük többen olyan rossz tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a hűtlenség, a hitszegés, durva civilizálatlan modor.

A nagyon kicsi, vékony fülek a kifinomult gyengédség jelei. Vannak akik "poéta füleknek" nevezik az ilyen füleket; mások viszont önzőknek, fösvényeknek tekintik őket. A hosszú, vékony fülek arcátlanul merész, a tanuláshoz lusta, nehéz felfogású, ennek ellenére büszke és gunyoros személyről árulkodnak; de azt is mondják, hogy az ilyen emberben megbízhatunk, mert megtartja a rábízott titkot.

Az olyan fülek, melyekben szélesebb belső körök láthatók, azokra az emberekre jellemzők, akik jó vezetői képességgel rendelkeznek, és teljesítik a rájuk bízott feladatot. A kisebb belső körű fülűek remekül tudnak másokkal együttműködni. A tetejükön szélesebb fülek tulajdonosai bármilyen szakterületre kerüljenek, remekül érvényesülnek. A vastag fülcimpájúak jó kapcsolatot tartanak környezetükkel és jólétre törekednek; a lapos fülűek kellemes családi miliőt tudnak kialakítani.

A két fül gyakorta eltér egymástól, a bal fülnek akaraterőt tulajdonítanak, a jobb fül pedig az ösztönöket szimbolizálja. Állítólag mindig a nagyobb fül hatása érvényesül.

A szemlélődő abból is könnyen megítélheti egy asszony természetét, hogy az milyen stílusú fülbevalót hord. Ha a fülbevalói hosszabbak, mint a fülei, akkor az illető egy ledér erkölcsű nő. Azért viszont, akinek rövidebbek a fülbevalói, a férfinak nem érdemes vágyakozni, mert az ilyen hölgy elfojtja vágyait.

A fülekhez számtalan babonás hiedelem kötődik. A fülcsengés például sokak számára annak a jele, hogy valaki gondol rájuk, vagy a távollétünkben mond róluk valamit. Az illető kilétének megállapításához az ismerősök neveinek folyamatos ismételgetése szükséges, a fülcsengés a szóban forgó személy nevének elhangzásakor fog megszűnni. Ha a bal fül cseng, jót gondol, vagy mond róla, ha viszont a jobb, akkor rosszat. Ez azonban nem vehető készpénznek, ugyanis mások szerint az előbbinek épp a fordítottja igaz. Ha egyidejűleg mindkét füle cseng az illetőnek, az annak a jele, hogy valaki a másvilágról beszél hozzá. Ha az ember valakinek meghúzza a füleit, azért teszi, hogy az illető ne felejtse el ígéretét, a fülhúzó részéről azonban jókívánságot is jelezhet, például hosszú, boldog életet.

A cseheknél elterjedt, de nálunk is honos babona, ha valakinek cseng a füle, kérdezze meg egy közelében tartózkodótól, hogy melyik fülében hallja a csengést. Ha a kérdezett eltalálja, akkor jó hírt fog hallani, ha téved, az esetben rosszat. Az eszkimóknál, hogyha valaki éneklést hall a füleiben, akkor az illetőtől egy halott kér élelmet. Indiában a kis fülből gazdagságra következtetnek, ugyanezt jelenti, a jobb fül mögötti bemélyedés. Ugyancsak nagy szerencsét jelző indiai hiedelem, a jobb fülben fúrt lyuk.

 

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK

A három arczóna

Az emberi arc horizontálisan három régióra vagy arczónára osztható. Mivel ezek nagysága, illetőleg egymáshoz viszonyított mérete sok mindent elárul személyiségünkről, értékrendünkről, az igazi...

A négy személyiségtípus

Noha egy korábbi írásomban érintőlegesen már foglalkoztam egyes temperamentumok jellemzőivel, talán nem haszontalan azt is megismernünk, miként vélekedett errő a kérdéskörrőll kalendáriumában - jó 300 évvel Johann...

A has

A has külső megjelenésének, tulajdonságainak fiziognómiai jelentését illetően - akár a karakterre, akár az adott személy jövőjére vonatkoznak - meglehetősen eltérőek a vélemények, kevés egybevágó...

Sápadtság

A sápadtság - vagyis a színtelen, fénytelen bőr - fiziognómiai jelentésének megítélését illetően meglehetősen megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a sápadt bőrt lakonikus rövidséggel egyszerűen a...

Fõmenü

Az utolsó két hozzászólás

  • Álomfejtés A-tól Z-ig

    Kedves Erzsébet! Álmomban egy társasággal egy gyermeket védtünk szellemi lényektől. A kisded veszélyben ...
     
  • Álomfejtés A-tól Z-ig

    Kedves Erzsike! Nekem olyan álmom volt, hogy a férjem egy nővel beszélt telefonon, és én tisztán ...