A+ A A-

80 éves Öszentsége, a XIV. Dalai Láma

  • Közzétéve itt: További érdekes írások

 


Őszentsége Tenzin Gjaco, a XIV. Dalai Láma
Július hónap első hetében - hatodikán - ünnepli 80. születésnapját Tenzin Gjaco, azaz Őszentsége, a XIV. Dalai Láma, aki - kiválasztása után - öt évesen, háromnegyed századdal ezelőtt, 1940-ben került a trónjára. Ám nem sokáig élvezhette népével a függetlenséget, mert a tibetiek felkelését leverte a kínai hadsereg, és 1950-ben teljesen megszállták az országot. Miután az országuk beolvasztása miatt folyamatosan tiltakozó tibetiek ellen egyre erősödtek a megtorlások, 1959 tavaszán hívei kíséretében kénytelen volt Indiába menekülni. Itt - a Himalája hegyei között - Dharamszalában emigráns kormányt hozott létre, melynek vezetését lemondásáig, 2011-ig látta el. Erőszakmentes küzdelmét, az elnyomottak melletti kiállását elismerve, 1989-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Kongresszusi Aranyérmet, az amerikai törvényhozás legmagasabb polgári kitüntetését.    

Azon kívül, hogy munkájához további erőt, jó egészséget, valamint boldog születésnapot kívánunk Öszentségének, július első napjaiban a szokásos „Eheti ajánlatunk”-ban elsősorban a - valamilyen módon - Tibethez kapcsolódó írásainkat javasoljuk elolvasásra.

 

További olvasnivaló

A hajviselet

A nők és a férfiak mindig nagy gondot fordítottak hajuk ápolására, ékesítésére. Számos kultúrában tiltották a haj levágását, ugyanis úgy vélték, hogy a haj elvesztésével viselőjének ereje is elszáll, gondoljunk...

Folytatás...

Óriás számok

A mitológiában és vallástörténet feljegyzésekben bőséges tárházát találjuk az óriás számoknak. Az indek Sivát, akit a számok megtestesítőjének tartanak, régi történeteikben, a puránákban mintegy 1008 névvel illették. Egy jógával...

Folytatás...

Kéztípusok

A kéz alakját az ujjak formája határozza meg.  Már a középkorban háromféle kéztípust ismertek: az elementárist, a motorikust és a szenzibilist, később négy kéztípust különböztettek meg: a szögletest, a...

Folytatás...

A hüvelykujj tőperce - más néven ténár v…

Vénusz-dombnak, illetve ténárnak a hüvelykujj alatti párnát nevezik. Mivel a Vénusz a nőiességet, a testi szépséget, a szerelmet, a vonzalmat, az egyensúlyt, a harmóniát, a jó ízlést reprezentálja, a...

Folytatás...

’Minden álmodat megvalósíthatod, ha tesz…

Sajnos, amikor elfogadtam olvasóm jelentkezését, nem voltam elég figyelmes, és csak az értékelés megkezdésekor vettem észre, hogy az elküldött képek kinagyítva sem adnak jobb felbontást, ezért számos jellemzőt - köztük...

Folytatás...

Karakterolvasás a megjelenés, testhordoz…

A fiziognómusok szerint a lányok és az asszonyok mozdulatai - mozgásuk és testhordozásuk - meglehetősen jó képet adnak a személyiségükről. Ha valamelyikük kíváncsi rá, hogy miről árulkodik megjelenése mások számára...

Folytatás...

Tizenhat, a tökéletes szépség jegyeinek …

A tizenhat a tökéletes mérték és a teljesség száma. Az ókori Rómában az emberi testrészeket használták a távolság mérésére. Az „etalon” láb (pes) hossza a tenyér (palmus) szélességének négyszerese, míg...

Folytatás...

Húsvéti natúr, kakaós és fahéjas kuglóf

A kuglóf talán az egyik legismertebb és legkedveltebb kevert, élesztős tésztából készülő sütemény. Elkészítése nem túl bonyolult, a hozzávalók sem megfizethetetlenek. Azért jutott épp ez a sütemény az eszembe, mert...

Folytatás...

Lazac kézelemzése

Ujjai az összes képen egyenesnek látszanak, ami érzelmi stabilitást, kiegyensúlyozottságot szimbolizál. Az elvékonyodó, lekerekített ujjak szerint igazságkereső, kritikus alkat, az ilyen ujjak jellemzője, hogy átmenetet jelképeznek az elméleti gondolkodó...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom